Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-08-01 / 31. szám

közömbösséggel, cziuizmussal, nemtő rödömség nyilatkozik meg egymás és azon társadalmi és kulturális czélok és ideálok iránt, amelyeket a fejlődő korszellem hoz létre. Az emberekben lakozó és hogy dr. Antal Géza egyik gyönyörű tanulmáuyának szavát használjam, Pató Pálos nembánomság szá raz bürokratikus szervezetekké teszi meg azokat az intézményeket is, a melyek társadalmi vagy kulturális ideálok megvalósítására alakultak. Mert hiába rendez a Leányegye sülét, vagy a Jókai kör irodalmi és művészeti matinékat, hiába tart a Szabad Lyceum ismeretterjesztő előadásokat, ha abba csak estélyruhás és saját pozíciója tudtában büszke „Jelen volt*-ak tömege vesz részt. Ezek csak produkciók hatásával bír nak, ha nem valósítják meg az irodalom és művészet kedvelők demok ratikus társadalmi szövetségét, ha a matinék végén ismét felveszik az emberek a közömbösségnek és az indokolatlan kasztkonvencióknak köntösét és hidegen haladnak el egymás mellett — Pápán. Szomorúan tapasz talom, hogy egy pár anyagiakban vagy szellemekben a többieknél jobban felszerelt ember az anyagi és szellemi kapitalizmus dolyfjébe ta karva jár kel az utczán és suverén módon elzárkózik többi szegényebb társaitól, megveti vagy legalább is nem becsüli meg a szegényt. Már pedig alamizsna osztogatás sal és egy pár perczes felolvasással nem lehet elintézni a társadalmi kérdést, hanem szeretnünk kell egymást, közölni és szétosztani embertársaink között azokat a szellemi előnyöket, a tudásnak azokat az értékeit, amikkel a gondviselés pazar kézzel ruházta fel a gazdagokat. A szellemi tulajdonságok nem arra vaíók, hogy a tulajdonosaik an nak jogán megvessék azokat, a kik azokkal nem bírnak, hanem hogy a testvéri szeretet melegével igyekezzünk annak segélyével azokat a homályokat felderíteni, amelyeket a tu datlanság idéz elő. Pápa város társadalmi életébe csak a felekezeti kérdés bír tüzeket gyújtani, lángokat, támasztani, minden más szellemi és lelki ügy közömbös, unott környezetben intéződik el. A pápai társadalmi életbe szint és ideálizmust hozni, ez lenne a sajtónak egyik komoly hivatása. Összetömöríteni és sorompóba vinni az ideális erőket, lelkes tirádákban portálni azokat az akciókat, amelyek a kulturális fejlődés ügyét szolgálják még akkor is, ha a megindító személy nem a notabilitások közül való is. A sajtó még a vidéken is hatalom, ha cikkeit az eszmék lángja, a szeretet és megértés diktálja. Mert — és ezt szomorúan jegyzem fel — Pápán szebbek a házak, a kor nagyobb kényelmet és több élvezetet nyújt a lakosság számára, de az emberek na gyon végiek, hidegek, közömbösek. Halmi Bódog. — 1909. julius 26. — Csekély érdeklődés mellett folyt le a hétfői napra egybehívott képviselőtestületi közgyűlés, jóllehet a napirenden fontos kérdés volt kitűzve. A közgyűlésen alig 30 képviselő volt jelen. Heves vitára adott okot a tanonciskola felépítése.- A kiküldött bizottság javaslata, mely szerint 28.000 korona költséggel a MatKovich ház áfalakitassék elvettetett és egy ujabb terv elkészítésére lett a tanács utalva. A piaci szabályrendelet is elkészült és végre valahára a kofák rendszabályozása is ki lett mondva, amennyiben a kofáknak elővétele büntetés terhe mellett lett szabályozva. A közgyűlés lefolyásáról a következőkben számolunk be : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelent képviselőket, az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére Győri Gyula, Baráth Károly, GyuTc Nándor, Bőhm Samu és Bornemisza képviselőket kéri fel. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Napirend előtt Győri Gyula azon interpellátiot intézi a polgármesterhez, hogy mit szándékozik tenni arra nézve, hogy a városi tisztviselők az állam által megszavazott két millió korona segélyösszeghez mielőbb hozzá jussanak, tekintettel arra, hogy a város költségvetésénél ezen részesedés figyelembe vehető volna. Polgármester válaszában kijelenti, hogy magáévá teszi a felszólítást és utasítást kér arra nézve, hogy ez érdemben a bel és pénzügyminiszterhez kérvény intéztessék. A választ ugy interpelláló valamint a képviselőtestület tudomásul veszi és megbízza a polgármestert, hogy ez érdemben felterjesztést intézzen a két miniszterhez. Ugyancsak napirend előtt Győri Gyula kérdést intéz a polgármesterhez, hogy hajlandó e a kereskedelmi miniszterhez felterjesztést intézni, hogy adja meg a kedvezményt épugy mint az állami és közigazgatási tisztviselők családjai részére, ugy a városi tisztviselők családjai részére a kedvezményes vasúti jegy megváltását ? Polgármester válaszában kijelenti, hogy ez érdemben is felterjesztést fog intézni a kereskedelmi miniszterhez, mely választ ugy interpelláló, valamint a közgyűlés tudomásul vette. Bőhm Samu kérdést intéz a polgármesterhez, valljon van-e tudomása a kereskedelmi alkalmazottak azon mozgalmáról, hogy részükre a 8 órai zárórát kivívták és ezzel oly iparosokat is kötelezni akarnak üzletük bezárására, kik alkalmazottakkal nem bírnak és ha be nem csuknak, akkor üzleteiket bemocskolják szarvasolajjal és egyáltalában terrorizálják őket hivatásuk teljesítésében, szándékszik-e ez érdemben in tézkedést tenni? amely már ott ólálkodott a szemhéjjá küszöbén és még egy szó, — s kifut az egész világ elé. Pedig azt egy törökverő férfi el nem árulhatja, hogy könnyei is vannak, sírni is tud. Asszonyembernek való a könny a szemébe. Mintha a halántékán gyöngyöző verejtéket akarná letörölni, — nagy loppal ugy törli ki szeméből azt az áruló cseppet. — Szomszéd uram, — ismétli Pácser uram és ismét nyel egyet, mialatt a szive gondolkodni látszik, hogy mit is mondjon, aztán csak annyit mond, hogy — bár segíthetnék. — Ezen nem segíthet senki már. Letörött az én vénhedt fám utolsó virágja . . . Oda van. Aztán meg ez a kis anyagyilkos ! Mit csinálunk azzal. egész famíliámban még csak egy asszony sincs ... Ki viseli gondját ? Ki fogja patyolatba pólyálni, ki emeti, ki vigyázza, kinek fogja mondani, hogy édes anyám, édes jó anyám ? Szegény ártatlan bűnösünk, te . . . Lehajtotta a fejét és szótlanul nézett le a földre. Lába alatt nyüzsgött a szorgos, apró hangyák serege. Nem gondolt semmire, csak nézte azt az örökké mozgó, zsongó, bizsergő bolyt. Lelke belemerült a halál érzésébe, mig szeme itta az életnek ezt az egyre mozgó, változó képét. Az a másik ember pedig egy felkapott husánggal ütögette a hosszú csizmaszárát. Hosszura eresztett, harcsa bajuszának egyik szárát rágta nagy keserű haragjában. Haragudott, egyben szégyelte magát. Szégyelte nagy gyengeségét, hogy oly gonosz, ártalmas szóval tudta illetni Sámson Gergelyt azér a pár hitvány dióért. Haragudott magára és nem mert felnézni az égre, ahonnan oly hirtelenül megjött rutalmas átkozódásának kegyetlen foganatja. Mit tegyen. Bűnbánó lelkiismerete ösztökélte ; melege lett a nagy fejtörés raián. Elfordult, otthagyta a szegény, összetört embert és ment az asszonya után. — Te asszony! —- Nos, édes uram . . . — Mondsza csak, hátha mi örökbe fogadnánk egy árva kis gjermeket. — Ej uram, micsoda gondolat: ötből áll nálunk' az istenáldás és tudja jól, hogy mihamarabb hatnak a boldogságáért fogunk imádkozni a jó Istenhez. Hát aztán még egy hetedik is. Nem lehet az. — Ahol hatnak van kásája, ott jut a hetediknek is. — Aztán milyen idős az ártatlanságom. — Egy hetes szegényke. — Anyja nincs ? — Nincs. Pedig te nagyon szeretted szegényt. — Ki az, ki az ? — A Sárasonék Erzsikéje. — Kelemen. De közel van az Isten, minden szavunkat meghallja. Látod, káromló szavadnak mily keserves vége lett? Látod-e? A férfi némán, bűnbánattal igent intett. Hallgattak. Aztán megszólalt az aszszony. í — Mikor hozzuk el hát a kicsikét ? Elhozták ; rövid nap multán már a Pácserék házában rítt a kis árva. Gergely sem volt oly egyedül már. Átjárt a szomszédokhoz, unokájával annyi megbeszélni valója volt. — Tente, tente . . . Táj, táj . . . Amire a kis unoka csak egy hajszál vékony vinnyogással felelt, arait a nagypapa megértett, mert rögtön megfelelt rá : — No persze, édes kis unokám, persze, hogy persze. A nagy diózsákokat is bevitték a hombárba és már senki sem versenyzett, kinek termett több zsákja mérője? Béke tanyázott a nagy ellenségek között. Hajnalban, amikor még a harmatos kertben senki sem járt, amikor a falombok sűrűjében rákezdtek a kis madarak az ébredő természet köszöntésére. Pácser Kelemen lelopódzott a diófáihoz. Ménkű nagy póznát czipelt le, aztán szemei fölé tette a tenyerét és ugy leste, hol feledtek fenn egyegy diót azok a csapni való gonosz kölykök. Ahol talált egyet, azt leverte és aztán — átdobta a Sámson Gergely kertjébe, annak a diófája alá. Mikor pedig reggel Gergely uram átjött az unokáját babusgatni, Kelemen csak rákezdi: — Kigyelmednek még mindig van dió a fáján. Hogy reggel a kertbe jártam, hallottam, amint potyogott. Igen sűrűn potyogott. Sok diója termett az idén. Az enyém , nem sikerült valami nagyon az idén.