Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-01-17 / 3. szám

lepetve, he ilyet nem talál. Az okos és értelmes ember, ki az ilyen ano nim levél értékét és megvető voltát ismeri, olvasatlanul fogja eldobni. Nem igy a mindennapi, közönséges ember, ki embertársait még nem ismeri. Ez az Írásban mindjárt egy tit kos barátot gyanít, ki ötét figyelmeztetni akarja és gyanutlanul szívja be a mérget, melyet a másik levelével becsempészett. Alig létezik gyalázatosabb, gyávább, undokabb és jellemtelenebb eljárás, mint valakinek névtelen levelet küldeni. Ha igaz a levél tartalma, miért nem irja akkor a nevét is alá ? Ha azonban az Írottakért nem vállalhat kezességet, miért szükséges másokat hazugságokkal ámítani, tévútra ve zetni, miért rágalmakat kikürtölni és ezzel az emberek életet megkeseri teni és szerencséjüket szétzúzni ? Egy őszinte, becsületes, intelli gens, nyílt jellemű ember nem fog soha anonim leveleket irni. Aki tehát anonim leveleket kap, semmitse meg azt olvasatlanul, vagy ha már elolvasta, ne adjon hitelt tartalmának. A legjobb különben mindent elkövetni a levél Írójának kipuhatolására, hogy aljas rágalmazásáért megfenyíthető legyen. Azonban a rendkívül óvatos elővigyázat itt is nagyon helyén van, mert maguk az írásszakértők is gyakran tévedhetnek n ím Mimin wiawMMawMMiftiM i m. M rew lés és az elégedettség összhangjából szüle tik. Tudta, hogy e lelki metamorfózishoz idő kell. Várt a bizó emberek csodálatos türelmevel. Ágnes azonban torkig volt az egyhan gusággal, s mert szépsége feltűnt mindenfelé és kereső, vágyó tekintete elért a leg lustább férfiszivjg is : sok álmot, vágyat és reményt szitott. Eleinte öntudatlanul, később nkaraitíil. Zleinle csak mulattatta a dolog, később már nélkülözhetetlenné vált neki. Kicserélte a társaságát; olyanok közé sietett és olyanokkal vette körül magát, akik az élet legbájosabb szórakozásának a fürtöt tartotték, akiknek egész lelke és gondolatvilága e körül forog. Ebben a környezetben aztán kíhajlott leikéből a romlás csirája. .Az ember csak csöndesen figyelte. Tudott és látott mindent. De nem szólt. Filozóf-elme volt, és a bárányhimlőt gyermekbetegségnek tartotta. Csak arra vigyázott, hogy lázzal ne járjon az. Lázzal, arai pusztítja a lélek liliomát. Számított arra, hogy mire meghiggad, mire győzni fog benne jobb érzése, hallgatag bűnbánattal siet vissaa a karjaiba. Elégségesnek vélte, ha akkor csak önmaga előtt kell megaláz kodnia. Ezért állt félre csöndes, hallgatag szemlélőnek. Csakhogy rosszul számított. Ágnes nem a javából való volt. Lelki fizikuma gyönge, a külső behatásokra, s az

felső bü nös káprázatni elborította a láz. És ebben a lázban azt hitte : az övé a jog, s az övé lesz a győzelem. A férje becsületes józansággal tette a magáévá, ő éppen olyan becsületes nyíltsággal — bárha kevesebb jó- ' és az ilyen impertinens becsületrabló kiderítésénél óvatos, körültekintő el járás és ügyes csel vezethet csak biztos eredményre. Hogy az írásszakértők is tévedhetnek, azt a bünkrónika számos példája bizonyítja és nem egy szomorú eset fordult már elő, hogy az írás szakértők téves véleménye ártatlanokat juttatott börtömbe. Az anonim levélírás példáit sokszor látjuk városunkban is. Itt bizo nyos körökben ezt a mesterséget szakszerűen űzik. anonim levelek rendszerint a legaljasabb gyanúsítás szándékáról tanúskodnak. Rendesen szerelmesekhez, hogy elválasszák őket egymástól; házasfelekhez. hogy a békés együttélést megzavarják ; barátokhoz, hogy gyü lölséget keltsenek. Es sajnos, a gonosz szándék sokszor sikerül és a gaz biztos rejtekéből örül aljas müve romboló hatásának. Valóban a leg szomorúbb, legmegvetendőbb mester ség, mit egy ember iizhet ! Különösen az újságokat szokták az ilyen anonim levelekkel halom számra ellepni. De ezek röviden végeznek azokkal ; papírkosárba a pi szok és mocsokkal I És az itéiet végrehajtása közben bizonyára a német költő szavai lebegnek előttük : melyek az ily névtelen levélírókat jel lemtelen gazembernek nyilvánítja. Újból hangoztatjuk, aki anonim zansággal — hagyja el. Természetesen neru egyedül. Uj bálványa egy egészen ifju legény volt, akinek kicserzett az ajka a forró esókok mámorától. Ezt már nem látta, nem tudta az ura. Ilyent meg ne látni a férjek kiváltsága. 0 még mindig remélt. Es — szeretett is. De érezte és biztos volt benne : cskk addig él szerelme, mig el nem árulják, fel nem adják, meg nem gyalázzák azt. Az asszony — a szökés előtti napon — már feltűnően izgatott volt. Emelt, fővel nyilt vallomással akarta elhagyni az ura házát, de nem volt hozzá bátorsága. Alattomosan czamogolt és szinte alázatosan fe lelt a kérdéseire. Ez az alázatosság szeget ütött Bácsy Pál fejébe. Kinyitotta a szemeit. És amit látott, attól megundorodott a lelke. Kezébe került egy levél, ami nem neki volt szánva. Abból tudta meg az árulást, az esküszegést. Megutálta azt, akit előbb szeretett. Ismerve a szive forróságát s el tudta kép zelni, hogy micsoda őrült lánggal csaphat fel az a bűnnek parazsából. Első indulatában ölni akart. De aztán ahogyan hűlt a szive, ugy csöndesedett a temperamentuma is. Egy órán belül már higgadt és következetes volt. A mérlegre tett megint min dent. És arra az eredmenyre jutott, hogy tulajdonképpen csak szerencse az reá nézve, hogy egy ilyen asszonytól megszabadul. Hadd szökjenek. Ő jár jobban. Semmit se vesztett, mig az asszony tisztességével együtt uj élete boldogságának jogát is elvesztette. Érje a sorsa. Megérdemli. Csak az nyugtalanította, vagy inkább levelet kap, ignorálja azt teljesen és ne adjon -neki hitelt. Hisz jé barátunk sohasem lehet, ki névtelenül és még változott írással levelet ir ; az igaz, jó barátok, sokkal becsületesebbek. Hazugság, gyűlölség, irigység és káröröm rugói az ilyen aljas, kellően meg nem bélyegezhető cselekedetnek. Az ilyen fajta levélírók az általuk okozott káréit mindig felelősségre vonandók lennének és bizonyára minden tisztességes ember óhaja, hogy a büntető törvénykönyvben egy külön szakasz vétessék fel, mely ezek szigorú fenyítését határozza meg. Villamos telepünk érdekében, — 1909. január 11. — A villamos telep felügyelő bizottsága hétfőn délután 3 órakor Mészáros Károly polgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen villamos telepünkre nézve számos fontos intézkedés lett megtéve. Az ülésről a következőkben számolunk be : A bizottság felhívja Major Gyula üzemvezetőt, hogy halljon a főgépész hiányában addig mig a gépészek a képesítésüket megszerzik és teljes felelősséget elválalja-n ? Major Gyula üzemvezető kijelenti, hogy erre nézve teljes szavatosságot vállal. A felfigyelő bizottság az üzemvezető kijelentését tudomásul veszi és teljes megnyugvást lát szavatosságában. Elnöklő polgármester jelenti, hogy az Esterházy uton (vasúti ut) az összes égők Ozram lámpákkal lettek kicserélve és teljesen beválnak. A jelentést a bizottság helyesléssel veszi. Polgármester bemutatja Tar Gyula m. bántotta a férfi hiúságát, hogy azok ketten azt hiszik : kijátszották őt. Talán még ki is nevetik. Legjobb esetben szánakoznak fölötte. Hát azt nem akarja. Ne féljenek tőle, de ne is sajnálják. Megnézte az óráját. Két teljes óra még a vonatjuk indulásáig. Azt gondolta magában : — Két óra múlva tisztább lesz körülöttem a levegő. De talán illenék, hogy most már ne zavarjam ő nagyságát, hadd szedjen össze nyűgöd tan mindent, amit csak vinni akar. És elment a kaszinóba. Kevesen voltak, unatkozott. Kénytelenségből újra megnézte az óráját, s konstatálta, negyedóra múlva indul a vonat — velük. Ej, csak va* lamivel jelét adhatná, hogy neki tulajdonképpen csak örülni van oka ! Egyszerre valami eszébe jutott. Az arezát egy mosoly futotta be. Lesietett és konflisba ült, hogy virágkereskedésbe hajtasson. Nagy hamar össze is kötetett egy bokrétát és a kocsi vágtatotj; a keleti pályaudvar felé. Bácsy Pál derült volt és igy monológizált : — Legalább látják : nem csaptak be, sőt örömet szereztek. Csakugyan, lekötelezett mind a kettő, hogy nem titkon csalnak tovább, s az enyém helyett egymás életét mérgezik meg. Ezt a kis figyelmet igazán megérdemlik tőlem. Kiért még a vonatindulás előtt, s a bokrétát — éppen abban a perczben, mikor a kalauz sípolt — udvariasan nyújtotta be az ijedtképü, sápadt asszonynak, hogy utána elegáns mozdulattal emelje meg kalaplát megszabadítója előtt.