Pápai Közlöny – XIX. évfolyam – 1909.

1909-05-30 / 22. szám

amúgy is olyan divatos a hazai dolgok kicsiny lése. Öreg hiba, hogy maga az első sorban érdekelt, hivatott magyar közönség bámulatos altruizmussal kultiválja a külföldi fürdőintézményeket, holott ugyanazt, sőt többnyire jobbat, itthon is megkaphatná. Hibásak, majd azt mondtuk : bűnösek ebben a magyar orvosok is, a kik és kivált a nagytekintetü orvosprofesszorok szinte rangjuk alul állónak tartják magyar betegünknek va lamely hazai fürdő íelkérését ajánlani. Hibás a nagyközönség ferde, előité letes felfogása, mely Karlsbadra es küszik, mig Koritniczát kicsinyli. Gleiclienbergbe özönlik, holott nálunk százával akad külömb klimatikus gyógyhely. A wörthi tavat települi körül, pedig a Balatonhoz képest az csak egy apró pocsolya. Ám a közönségnek egy s másban mégis igaza van. Kényelmet, mo dern gyógyszereivényeket, jó ellátást keres olcsó áron. Ehhez eredendő joga van s ezt igy együtt alig találja meg akár egy magyar fürdőben is. A baj gyökere tehát mégis a magyar fürdőügy helytelen kezelésében van. Az orvoslást ott kell kezdeni s energikusan keresztülvinni. Odáig érett már ez a kérdés, hogy a kormány pár ankétet is tartott a magyar fürdők fellendítése czimen. Persze az a bökkenő, hogy min den fürdőtulajdoDos hazafisági kérdést szeretne csinálni a maga üzleti vállalatából, igényelvén részére a mindenható államnak tetemes pénzbeli hozzájárulását. Ez nem megy és nem is mehet. Megfontolásra méltó, hogy a*í állam protokcziója közbevetésével megkönynyitse a magánfürdő-vállalatok hitelnyerési képességét. Valamelyes, szigorú ellenőrzéssel kapcsolatos és iukább morális jótállásba is bele lehetne menni egyes, arra alkalmas, igazán értékes objektumoknál. Ám mindez elenyésztő csekélység. Az Önsegély kötelezettsége alól nem menti fel sem a magános vállalkozó kat, sem az autonóm társadalmat. Mig ezek komolyau meg nem mozdulnak, addig hiába ujut fel évről-évre a sajtó obligát jajveszékelése, kasszandrai jövendölgetése a jobb sorsra érdemes magyar fürdőügy érdekében. Idő, pénz és szakértelem keli hozzá. Az idővel tékozlóan, a pénzzel zsugorin bánunk, a szakértelmet pedig, mint tőlünk merőben idegen amerikai fogalmat, ázsiai fölénynyel le le szoktuk mosolyogni. A közönség köréből! — A cselédügy rendezéséhez. — Szívesen olvasott lapjában már sok olyast olvastam, a mi Pápa város haladását nagyban elősegítené s mondhatom, mint hírlapíró megteszi kötelességót, amennyiben minden orvoslandó baj iránt fölkelti az intéző körök figyelmét, egyúttal megadja az utat és módot annak orvoslására. Nemrégebben a eselédügy rendezéséről közlött cikkben szinte egy nagy fontosságú baj orvoslására hívta fel a figyelmet, mely valóban megérdemli annak mielőbbi rendszabályozását mert alig van család városunkban, mely ezen mizériát nem érezné. Engedje meg t. Szerkesztő Ur, hogy e fontos kérdéshez egy pár szót ón is hozzáfűzhessek. Talán soha sem volt aktuálisabb ezt a kérdést felvetni, mint éppen most a cselédváltozás idejében, mert a eselédügy állapota évről-évre rosszabb s valóban elszomorító kaíamitásoknak nézünk elébe. A tarthatatlan állapot s a visszafelé fejlődés legfőbb oka nézetünk szerint abban leli magyarázatát, hogy cselédeink erkölcsisége a rossznál is alacsonyabb fokon áll. Nőcselédet alig lehet kapni olyant, aki egész évre hajlandó volna lekötni magát. Csak hónapszámra szeretnek beállni s még igy is nagyon nehezen tudják kivárni, hogy az az egy hónap kiteljen s a legtöbbje már a második, harmadik héten a cselédszerzőhöz megy, kérni azt, hogy keressen neki jobb helyet, mert a mostani gazdaasszonyát nem lehet kiállani. Van számtalan olyan nőcseléd, a ki egy éven át 6 helyen is szolgál. A gyakori cselédváltozás nagy kárára és hátrányára van a családoknak, de különösen a gazdaasszonyoknak, mert a cselédek előbbi gazdaasszonyuknak olyan dolgokat beszélnek — s a legtöbbször ok nélkül — amik bizony-bizony nem válnak azoknak előnyére. Ezek valóban nagyon viszás állapotok. Az is igaz, hogy nemcsak a mi városunkban, de az egész országban panaszkodnak a cselédek ellen s mégis csodálatos, hogy még sem találnak ki valami olyan eszközt, a mi ezeket az állapotokat megszüntetné. Ha az adatokat keressük a cselédek rosszlelküségre vonatkozólag, arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a művelet, fenségben, az erkölcsi állapot alásülyedtségében leli ez magyarázatát. A régi, szolgálatban megőszült urát térdein ringató hű cseléd ma már oly ritka, mint a fehér holló s néhány év múlva csak rege alakjában mesélhetünk majd az ilyen tisztés alakokról. Ma már a cseléd fizetett ellensége urának, ki követeli azt is, a mit ő jogosan meg nem illeti. vonat összeütközött egy tehervonattal. Az összeütközésnek számos áldozata van ós a halottak közt találták Blanche Courtoist. a Variété bájos művésznőjét is. A győzelem büszke, önelégült mosolya futóit végig e pillanatban Aubryné ajkán. A körülötte uralgó mélységes csend elégtételeül szolgált; de csakhamar félelem fogta el, hogy ezt a csendet egy pisztolylövés szakithatja meg. Halkan, egészen halkan osont végig a folyosón és hallgatózva állt meg férjenek szobája előtt. Nem hallott semmi mást, mint halk, elnyomott nyögd éc se lést, amely a sötétben magára hagyott kis gyermek jaj gatásához hasonlított. Vad részvét fogta el szivét : — Charles ! — kiáltotta — Charles, nyiss ajtót! Én kérlek, Charles, engedj be ! A panaszos nyögés megszűnt. Ekkor Aubryné visszament a szalonba, Nem Charles nem fogja megölni magát. Igy csak a regényekben végződnek az efajta történetek. A drága bútorzatú szalon lobogó tüzü kandallójával és nappali fényt árasztó villamos csillárjával, barátságos és meghitt volt. A komornyik kinyitotta az ebédlőbe vezető szárnyas ajtót és láthatóvá vált a gazdagon teritett, ezüst eszközökkel és kristály poharakkal dúsan megrakott asztal. A középen értékes, művészi kivitelű vázában a ház urának kedvenez virágai pompáztak. — Siessenek a vacsorával, — sürgette a komornyikot. — Monjda meg kérem a szakácsnak, hogy vigyázzon a boillonra ós jó fűszeresen készítse, mert a nagyságos ur igy szereti. Olyan gyermekes büszkeséggel hangsúlyozta, hogy „a nagyságos ur igy szereti", mint házassága első napjaiban. Csak bátorság ! Minden jó lesz megint. Egy halott vet.élytársnő már nem látszott veszélyesnek. Charles egoista. A betegséget és a halált nagyon rut dolognak tartotta. Ebben a meleg, fényes szalonban erősebbnek érezte magát annál a másiknál, aki szétroncsolt tagokkal. holtan feküdt a vasút romjai között. Az eg'jik inas táviratot hozott a nagyságos ur számára. Aubryné ismét vigigment a folyosón és halkan, majd erősebben, egyre erősebben kopogni kezdett az ajtón. Borzasztó aggodalom szállta meg. — Charles ! Charles, könyörülj rajtam. Felelj ! Semmi válasz. Mélységes csend. Ekkor felszakította a sürgönyt és olvasni kezdett. „Egészséges vagyok, nem történt semmi bajom. Szeretlek ! Ma este otthon leszek. — dadogta Halk hangon, mert tudta, hogy igy is meghallja, szólt be Aubryné az ajtón : — Charles, épp az imént érkezett egy sürgöny ... 0 megmenekült . . . Lelke mélyén, ott, ahol a gonosz, rossz kívánságok lakoznak, azt kívánta, bár ne válaszolna soha többé soha és senkinek . . Az ajtó azonban erőteljesen felpattant, — Add ide 1 . . . add Charles. Mohón falta a távirat betűit. Örömé" ben körülugrálta a szobát. Még a feleségének sem felejtett el hálálkodni. — Milyen jó vagy te 1 Milyen nemesen fogod fel a dolgokat 1 Nemsokára szemközt ültek az ebédlő asztalánál, mintha misem történt volna. Aubry asszony a szemközti tükörben láthatta képmását. Szemei villogtak ; ebben a pillanatban oly nagyon csúfnak, oly szegénynek és elhagyatottnak érezte magát. Sirni nem akart. Elnyomta fájdalmát és nyugodtan várta a pillanatot, amikor torkában megszűnik az a rettenetes, utálatos, fojtogató érzés. És amikor azr is legyőzte és ismét ura lett idegeinek, fogta az előtte álló tányért és megkínálta uráf . . .