Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-02-09 / 6. szám

lölség? Jóra vezet ez talán? Nem hisszük. Kenyerét elvenni valakinek, csupán azért, mert — más hithez s éppen talán a gyűlölt hithez tartozik, jellemetlen dolog. Törekedjék mindenki tisztességgel, becsülettel megélni abból, amit keres. A felekezeti társadalomnak ez egyik szomorú jelensége. Ismétlődnek ezek azoknál a felekezeti jótékony intézeteknél igen gyakran, de ismétlődnek szelid közéletünkben is. Itt is azouban már pusztán kenyérliarc. Az jó még, hogy ezek a felekezeti társadalmak meglehetős erősek s mindegyik él, persze nem ugy, mintha tényleg egységes volna ez a mi szűkebb társadalmunk. Ezt a vad gyűlöletet érzi a közügy, érzi az ipar, érzi a kereskedelem, s érzi leginkább maga a város, mely nem fejlődhet ilyen viszonyok között. Hova jutunk, ha ez igy tart tovább is ? Mi lesz ennek a vége ? Váljon a következményekkel nem számol senki, nem félnek a küzdők attól, hogy a felekezetiességnek a tár sadalmi életbe való bevitele mily nagy veszedelmet rejt magába ? Nem bün e a vallást ilyeténképen guny tárgyává tenni f Mi tudjuk tisztelni mindenki val lási meggyőződését s nem is vagyunk még csak felekezetnélküliek sem, bámuljuk az igazán és őszintén vállá sos embert, de nem tartjuk helyes nek, hogy társadalmunkban a feleke zetiesség legyen az irányadó, nem tartjzk jogosnak, de még csak he— Tudom, elődömnek azért kellett távoznia, mert mogorva, pedáns fráter volt. Remélem, a grófnőnek e tárgyban nem lesz oka nálam panaszra. Igen kérem, ne kezeljen ugy, mintha major domusa volnék, mert éli ide akaratnélküli, egyszerű rabszolgának szegődtem. Magda nyugodtan hallgatta végig a jelentést is, az ajánlkozást is s egy kedves mosolylyal igy válaszolt: — Nagyon szeretetreméltó, kedves báró ur s én azonnal szavánál is fogom. Ha olyan szives akarna lenni, nem szólítana gröfnénak, hanem egyszerűen Magda kisasszonynak. Végre is leány vagyok s nekem ez a tudat nem kellemetlen. Természetesen nem vindikálok magamnak asszonyi jogokat sem, sőt asszonyi szabadságokat sem. A báró nyelt egyet s egy pillanat alatt megértette a czélzást, hogy nem annyira az asszonyi szabadságok gyakorlásáról mondott le Magda, mint inkább megtiltotta, hogy olyan tónusban beszéljenek vele, mint ahogy gentlemanek elhanyagolt menyecs kékkel szoktak — s egy impertinens fordulattal, mosolyogva csak ennyit válaszolt: — Azt hiszem, meg lesz velem elé gedve, Magda kisasszony, mert én a leányokat illetőleg igazán speczialista vagyok. — Lehet, —- mondta Magda — én igazán nem ismerem a dragonyos jargont s nem tudom, mit jelent, amit mond. — Semmi különöset, Magda kisasz szony, csak éppen azt akartam ezzel jelezni, hogy soha életemben nem udvaroltam asszonyoknak. A teremtés remeke mégis csak a leány. lyesnek sem, hogy társadalmunk felekezeti alapon nyugodjék. Hiszen kérem lehet felekezeti minden ember s kivánatos is, de csak a maga templomában, legyen mindenki váltásos mindenütt és mindig, de künn a társadalomban már csak ember legyen, ki tudja polgártársát becsülni s közös célért vele együtt közdeni. Azok, kik városunkban a felekezeti társadalmak keletkezését involválták, belátják-e majd, hogy nagyon téves uton járnak, belátják e liogy polgár és polgár közt különbséget tenni nem lehet s hogy váll vetve nagyobb és|szebb dolgokat le het keresztül vinni, mint igy szétforgácsolt erőkkel ? Bár belátnák s megakadályoznák ezt az erőt hiába pocsékoló küzdelmet, mely nemesnek nem mondható, s melynek szükségképi következménye oly társadalmi elfajulás lesz, hogy az ember neHi fog saját embertársára ismerni. Rossz, de nagyon rossz ntra tévédtünk s ha ezen tovább haladunk, mi lesz a vége ? Még idején van, hogy visszatérjünk, szüntessük meg tehát ezt a meddő küzdelmet, egyesüljünk mint polgárok s tiszteljük annak a másiknak — hitét, akkor azután az is tisztelni fogja a miénket, megszűnik a felekezeti gyűlölség és nemes munkálkodásunknak lesz eredménye. ÖSilíIK 1118 ss — A bor és husfogyasztási adok átengedése. — Pápa város képviselőtestülete legutóbb tartott közgyűlésén elhatá— Soha nem vitatkoztam, főhadnagy ur, szivesen belenyugszom, hogy önnek van igaza. Csak abban az egyben kell önt fölvilágosítanom, hogy állása, amelynek betöltésére vállalkozott, meglehetősen kevés időt hagy majd önnek arra, hogy leányoknak udvaroljon. Ez a kastély nagyon el van hanyagolva s ütött a tizenkettedik óra arra, hogy rendbeszedjék. Ön fiatalnak, egészségesnek és energikusnak látszik, azt hiszem, önt jó szerencsém küldte ide, mert ön kiváló tudással ós értelemmel fogja vezetni a munkálatokat. — Mindenesetre, Magda kisasszony. — No látja, ennek örülök. Kérem, foglaljon helyet az Íróasztalánál s vegye magára a munkakabátját. Tiz perez múlva az irodájában leszek s majd lediktálom a szükséges dolgokat, — Nagy gyönyör lesz önt szolgálhatni. Magda meghajtotta a fejét s Winz báró kissé hüledezve ment ki a szobából. — Valószínűleg víezezel a kis fruska, — gondolta magában — ó de én kapható vagyok minden tréfára. Engem nem lehet ugratni. Fölvette az egyik katonai otthonkáját s ugy várt az úrnőre. A tiz perez még nem telt. el, amikor az inas jelentette, hogy a méltóságos grófné keresi a major domus urat. Winz a legkifogástalanabb udvariassággal köszöntötte úrnőjét s barátságosan nyújtotta kezét a leányasszony felé. Magda nem vette észre a nyújtott kezet, különben is iratokat tartott a jobbkezében. — Gyors irása van a báró urnák ? rozta, hogy az állami feladatok teljesitéseért a már annyiszor megígért bor- és husfogyasztási adók átengedését, vagy az ezzel egyenértékű állami segélyt kért a kormánytól. Pápa városának ez irányú memorandumát, melyet a képviselőházhoz intéz egész terjedelmében a kö vetkezőkben közöljük : Mélyen tisztelt Képviselőház ! Az utolsó félszáz év alatt, az ipari technika és termelés nagyarányú fejlődésével kapcsolatban, az eg^es országok lakosságának sajátszerű vándorlását látjuk a városok felé, melyek épen a lakosság ezen tömörülésénél fogva kénytelenek népjólléti j s egészségügyi intézményeket létesíteni, — intézményeket, melyek a kisebb népességű helyeken vagy egyáltalán szükségtelenek, vagy nem oly mértékben szükségesek, mint a falaik közt egyre nagyobb és nagyobb embertömeget rejtő városokban. Ezeknek a városba tömörülés által szükségképen megkívánt intézményeknek létesítése nagy terheket ró a városokra, melyek közigazgatása és közrendészete is jelentékenyen nagyobb pénzbeli áldozatokat kíván, mint a falvaké. A városok ezen nehéz helyzetén a külföldi államok a legkülömbözőbb módokon — fogyasztási adók, vagy egyes hozadéki adók átengedésével —• iparkodtak segíteni, s művelt államok között úgyszólván csak Magyarország az egyetlen, hol a városok nemcsak a lakosság tömörülése folytán szükségessé vált intézményeket kénytelenek kizárólag saját 1 síkosságuk megterheltetésével megvalósítani, nemcsak a városi adminisztráció ellátására alkalmaznak a polgárok adófilléreiből fizetett tisztviselőket, de végzik az állami természetű teendőknek egész sorozatát is anélkül, hogy az általuk teljesített munkáért az államtól a legcsekélyebb kártalanításban is részesülnének. Feltűnő ez épen nálunk Magyarországon, hol a vármegyei közigazgatás költségei teljesen az állam pénztárából fedeztetnek ; hol az állam a községi közigazgatás — No, mondjuk, olyan középszerű iramú ügetés. — Akkor nem diktálok majd nagyon sebesen, bár őszintén bevallom, igen sok az anyag s kissé türelmetlen természetű vagyok. — Voltam bátor jelezni, hogy velem rendelkezhet, akár egy rabszolgával. Magda leült az Íróasztal mellé egy karosszékbe, átlapozta az Írásait s azután a legnyugodtabb, legszárazabb hivatalos hangon kezdte. — Első sorban a kastély restaurálásáról kell intézkednem. — Ha megengedi, Magda kisasszony, én majd bejárom a kastélyt s megnézem, mire van szükség . . . — Köszönöm, — szakította félbe csaknem szárazan Magda — csak személyesen szeretem intézni az ügyeimet s amint láthatja, már meg vannak a jegyzeteim. Az ön tiszte lesz restaurálni őket s intézkedni majd nevemben s utasításaimhoz képest. — Parancsa szerint, — mondta hivatalot udvariassággal a báró. Magda pedig elkezdett diktálni. A kastély földszinti lépcsőházán kezdte s földiktált minden falrepedést, minden szöget, minden vakolathibát olyan monoton rendességgel, mintha nem is szó, de a lelket kiölő őszi eső csurogna az ajkairól. Winz eleinte mulatott a pöttöm kisasszony komolykodásán s mindenféle léhaság kergetőzött az agyában, de azután csakhamar belátta, hogy ennek a fele sem tréfa, vagy ha az, hát akkor nagyon gonosz tréfa. Elmúlt egy félóra, el egy egész, de