Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-02-23 / 8. szám

fizetése rendezését, mi sem fordulhatunk máshoz, kérve, hogy az osztó igazság, méltányosság elvének szem előtt tartásával adja meg a tisztességes munkabért. Tekintetes képviselőtestület ! Mi nem alamizsnát, amely csak a tehetetlen koldusokat illeti meg, hanem munkabíró férfiakhoz illő fizetést kérünk. A rend. tanácsú városok képviselőtestületeinek legtöbbje be is látta már, hogy tisztviselőit nem hagyhatja a kétségbeesés zátonyai közt vergődni, mert ez a köz javát elő nem mozdíthatja, — rendezte gyökeresen a fizetéseket közmegelégedésre, ezzel pedig sokkal nagyobb szolgálatot tettek városaiknak, mint amekkora áldozatot igényelt, mert anyagi gondoktól mentes, odaadó, lelkes munkás hivatalnoki kart nyert. Ha városok rendezik és áthidalják azt az ürt, amely most tátong az állami és városi tisztviselői kar fizetése között, amit legjobban bizonyít az, hogy állami vagy vármegyei segéd személy, avagy egy vasúti altiszt több fizetést élvez, mint ma a városoknál a fogalmazói karhoz tartozók, ugy a városoknak válik kötelességüké, hogy egyöntetűen eljárva a városok számára állami feladatok teljesítése címén a kormánytól bizonyos szubvenciót kérjenek, de ettől függővé tenni a nyomor enyhítését nem lehet. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül a díjnok fizetésének rendezését sem, melyet ugy vélünk sikeresen a város érdekében megoldani, ha ezen állást a város beszünteti s őket II. osztályú írnokokká nevezi ki nyugdíj igénnyel; ez esetben felelőssé tehető munkájáért, munkaképtelenség esetére biztosítva lévén maga és családja, bennük sokkal értékesebb munkaerőt nyer a város, mint a mai felelősség nélküli dijnoki rendszerrel. De az igazság és méltányossággal sem férne össze, hogy ha ezek sorsáról a képviselőtestület nem gondoskodna, mert ha a polgármester által kinevezett városi rendőr, vagy hivatalszolga 10 évi szolgálata után nyugpij igénnyel bírhat, ugy nem tudjuk belátni, hogy a díjnok, ki á közigazgatási szervezetben a maga helyén ép oly fontos tényező, mint akármelyik alkalmazott, miért ne élvezhetne 10, 20, 30, 40 évi szolgálat után nyugdijat, miért legyen ő az a pária, kinek munkaképtelenség esetére csak a koldusbot legyen támasza. így van ez több városban megoldva. Tekintetes képviselőtestület ! A fizetésrendezésnél szorosan ragaszkodtunk a városok polgármestereinek országos kongreszusán elfogadott fizetési táblázathoz, mely szerint az összes alkalmazottak fizetési különbözete 28765 korona 16 fillért teszen ki. Ennek az 1908 évben leendő folyósítása az adózó közönségre séinmiféle terhet nem ró, tekintve, hogy erre fedezetül szolgálhatna az 1907. évi pénztármaradvány, mely semmi célra lekötve, nincs, továbbá fedezetül szolgálhatna a villamtelep pénztárának jövedelméből 4000, úgyszintén a vízvezetéki pénztár feleslegéből 4000 korona. Fedezendő hiány mutatkozuék 6765 korona, mely az 1908 évi pénztármaradványból kétségkívül teljes kielégítést nyerne. A városi tisztviselők és alkalmazottak fizetésére fordított évi 28765 korona különbözet a további években bőségesen visszatérül a bor és husfogyasztási adók átengedéséből, mely elöl a magas kormány most már ki nem térhet, különösen, ha a városok ennek átengedésés együttesen szorgalmazzák. Bízva a képviselőtestületnek mindig tapasztalt jóindulatában és nemesen tudó gondolkodásában vagyunk hálás tisztviselői és alkalmazottai : A kérvényhez egy táblázat is van mellékelve, mely a fizetés rendezésének módozatait részletezik és ezen táblázat szerinti megállapítását kérvényezik, melyhez azonban hoz zászólni akkor fogunk, ha ezen kérvény a képviselőtestület által tár gyaltatni fog. Városi közgyűlés. — i908. február 17. — Pápa város képviselőtestülete hétfőn délután a képviselők szokatlan nagy számban való részvétele mellett közgyűlést tartott. Ezen szokatlan számban való részvétel okadatolva volt, mert a tárgysorozatban l városunkat érdeklő fontos kérdésék voltak I felvéve. Egyike ezen fontos kérdéseknek a kataszteri bérház mikénti felépítése volt. Majdnem másfélóráig tartó vita után nagy szótöbbséggel el lett határozva, hogy ezen bérházat nem emeletre —- amint célszerű és üdvös lett volna -- hanem földszintesre lesz építve. Ugyancsak heves vitára adott alkalmat a Klein József által áruba bocsájtott mintegy 60000 négyszögöl terület megvé| tele. Minthogy a képviselőtestület határozatképes számban volt jelen, ennek folytán szavazásra került a dolog es sajnos ez alkalommal is oly határozat lett hozva, mely városunk haladásával homlok egyenest ellenkezik. A képviselőtestület többsége ugyan a területek megvételét ellenezte. Ezen határozat, ki kell mondanunk nagyon szüklátkörre vall. Különben is ezen kérdéssel köte\esséqszerüleg legközelebb bővebben fogunk foglalkozni és érvekkel igazolni azon képviselők szüklátkörüséget, kik a telkek megvétele ellen szavaztak. Ezen két kérdés megvitatása után a képviselők nag}része távozott a közgyűlési teremből s így a tárgysorozat következő pontjai, melyek nagyrészt határozatképes számban való megjelenést követelnek, nem tárgyaltathatott és egy ujabbi 30 napos közgyűlés napirendjére lettek kitűzve. Minthogy ezenkívül is több fontos tárgy volt még napirenden és a képviselők a hosszú vitán teljesen kimerültek, a közgyűlés elhalasztására tett indítvány egyhangúlag el lett fogadva. A közgyűlés lefolyását adjuk a következőkben : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözölve a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére Matlus György Kochn M. Mihály, Nagy István, Kovács Sándor és Keresztes István képviselőket kéri fel. A mult ülés jkve. felolvastatván az éssrevétel nélkül tudomásul vétetett. a most összeölelkező alakok egyikében Emmát véltem fölismerni. Nem akartam, nem mertem hinni szemeimnek, mert féltem a megőrüléstől. Felcsimpeszkedtem az ablakpárkányra, s fülemet erősen az ablakhoz nyomva, csendesen hallgatóztam, ha talán hangjukról felismerem azokat az alakokat ? A szél időnkint rövid pauzákat tartott, melyek alatt másodszor és harmadszor is az Emma egyenlő hangját hallottam. A függöny szélén, vonalnyi résen a szobába lehetett látni. Ezer módját fedeztem föl, hogy miképp láthas- ! sak be rajta ? És láttam gesztenyebarna haját a Morvay mellére omolni: az Emma haját alabastrom karokat a Morvay vállai fölött összefonódni: az Emma karjait. Oh, az arczot. is láttam, mely annak az embernek mellére simult! . . . Azóta érzem ezt a tüzet itt a koponyám alatt. Kínosan suttogtam, mert nem volt erőm, hogy felkiáltsak fájdalmamban. Őrülten rohantam két barátomhoz, akik a város ellenkező végén laktak s fölfedeztem előttük, hogy Morvay ügyvéd elcsábította menyasszonyomat, a tizenhatéves Emmát. Világos volt már előttem, hogy mi volt a terve, midőn, mint jó barát, bejárt Emraáékhoz s a kis gyermekleányt át-átkarolta s tréfásan enyelgett vele. Szeme előtt nőtt fel és sokáig nem ismert kivüle az a leány senkit. Kellett-e ahhoz szépség, ifjúság, hogy előre kigondolt terv szerint egy gyermeket, hosszú eveken keresztül egy kitanult gaz elcsábítson ? . . . Hajnal felé járt az idő, midőn mind a hárman bezörgettünk Morvay ajtaján. A vén gaz a szerelmi mámortól mélyen aludt. Szarettem volna egy csapással megsemmisiteni. Iszonyú szemrehányással illettem, melynek súlya alatt inai roskadoztak. Élethalálra szólítottam fel, mire ő amerikai párbajt ajánlott. Beleegyeztem . . .Remegve, idegesen nyúlt a golyóhoz s kihúzta a fehete golyót. Azóta sok év eltelt s engem az iszonyú csalódás messze idegenbe űzött. Régóta futok már. Csak nemrég, nghány éve, hogy visszajöttem erre a vidékre, mert hallottam, hogy segédeim közül az egyik meghalt, a másik pedig kivándorolt s igy Morvay még mindig él, nincs, aki figyelmeztesse lovagias kötelességére. Már néhány éve bolyongok ezen a vidéken, keresem a gyávát, de nem találom, mert elrejtőzött előlem . . . Ugyan, kérem, jó uram, nem lenne szives Morvayt neveinben figyelmeztetni kötelességére? Én már több ízben írtam neki, de nem tudom, hova bujt el. Nem lenne szives figyelmeztetni? . . • — Legyen nyugodt, Orbán ur, — mondtam — Morvay Ármin csakugyan szivén lőtte magát ezelőtt, tizenöt esztendővel annak az erdőnek a szélén, amely amott a lapályon terül el, s ott van eltemetve azon a dombtetőn, az erdőtől jobbra, a kassai temetőben. — Igaz ? igaz ? — kérdé magas, vontatott hangon kétszer háromszor ih — csa kugyan igaz, uram ? Azután ügyetlen mozdulattal hozzám szökött s kezeimet szorongatva, siránkozó hangon kérdezte : — Nem tréfál velem, mikor ezt mondja, mint ahogy sokan gúnyt űztek már belőlem, szegény beteg emberből ? Jö uram, nem tréfál ön is velem ? — Komolyan beszélek, Orbán ur. Itt a messzelátóm, fogja. Amott, a dombtetőn sírkereszteket láthat, azok között van Morvay Árminak, az öngyilkosnak sírkeresztje is. Pemegve illesztette fénytelen szemeihez a messzelátót s lázasan fürkészett a szürke messzeségben. Hangosan és kárörvendően kaczagott, amikor ráakadt az apró sírkeresztekre. A vonat eközben egy veszélyes kanyarulathoz ért. A dübörgés egyre csendesedett. Orbán Gábor nyugtalanul mozgott helyén, türelmetlenül tekintgetett ki az ablakon s amint a vonat egy füzbokrokkal benőtt ingovány mellett feltűnő lassan haladt előre, szelesen dobta le a messzelátót, felszökött helyéről s újra kezemet kezdte szorongatni. — Köszönöm, köszönöm, uram! Jót tett velem. Megyek, sietek, futok a temetőbe. Az a parázs a fejemben a koponyám alatt... nem éget... Megyek .. . Köszönöm. Kirántotta az ajtót, leugrott a vonatról s kielégített bosszuvágygyal, kaczagva rohant fel a hegyoldalon a kassai temető felé. A vonat már messze robogott, tul az atai állomáson, mikor egy emelkedettebb pontról visszatekintettem a temetőre. Orbán Gábor, a borjádi birtokos még mindig ott bolyongott a sirok között, olvasva a feliratokat es keresve megrontójának sírkeresztjét. Ha megtalálja, talán megnyugszik ; ha nem találja meg, akkor tovább fut s átkozni fog engem, aki szintén csak tréfát űztem vele.