Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.
1908-12-27 / 52. szám
A karácsony magasztos hangulatát használjuk fel arra, hogy jótékonysági célokra szervezzük a magunk körében a társadalmat és ez a szervezet ne csak nagy ünnepeken, hanem egész esztendőn keresztül fejtse ki áldásos tevékenységét. Ezzel hódolunk legméltóbban a Megváltó előtt, aki egész életében egyebet sem tett csak a sze. gények és elnyomottak érdekében alkotott. — Karácsonyi istentiszteletek A helybeli rkath. plébánia templomban az éj féli misét Kriszt Jenő esperes" tartotta káplánjai segédletével. Karácsony első ünnepén 9 órakor ugyancsak ő celebrál segédlettel, valamint a -szentbeszédet is ő mondja. Szent István vértanú napján a templom védőszentjének ünnepén ismét a 9 órai misét Kriszt esperes tartja segédlettel, mig a szent beszédet Blasutigh Sándor káplán mondja. A délutáni csendes misék a szokott rendben lesznek. A kórus az ünnepek alatt Szentgyörgyi karnagy legújabb és régibb szerzeményeit adja elő, melyeknek szövegét Mol nár Kálmán irta. A délutáni ájtatpsságok szintén nagy ünnepélyességei folynak le. A kórusra csak közreműködőket engednek fel. — Pápa magasabb lakbórosztá" lyában. A hivatalos lap keddi száma közli a városok uj lakbérbeosztását, mely szerint Pápa városa a IV vagyis a 70 százalékos osztályba lett sorozva. Az uj lakbeit 1908 év negyedik negyedétől folyósítják. A minisztertanács ezen döntése városunk állami tisztviselői körében nagy örömet keltett. — Ihász Lajos végrendelete. Ismertettük már Ihá'sz Lajosnak, a dunántúli ág. hit. ev. egyházkerület elhunyt felügyelőjének végrendeletét. Híradásunkat kiegészítjük azzal, hogy utolsó akarata szerint birtokai jövödelmének 30 százalékát évrőlévre tőkésítsék, amíg az összeg el nem éri a négyszázezer koronát, mely összegől azután Papán lelencházat rendel alapítani. — Huszárezredünk köréböl. Butty kay Béla főhadnagy január 1-étől hat heti kocsiraesteri tanfolyamra Pozsonyba lett vezényelve. — Megnyílik a népkonyha. A népkonyha felügyelő bizottsága kedden délután Sült Józsefné elnöklete alatt ülést tartott, amelyen elhatározták, hogy a régi postaépület melletti Franki féle házban létesített népkonyhát 1909 évi január hó 2-án meg nyitják, n. népkonyha felügyeletére Fürst Sándor kir. jbiró és Hajnóczky Béla ipartestületi elnök kérettek fel, kik ezen tiszt séget készséggel elfogadták. ^ népkonyha pénztárosává Reídl József városi számvevő lett megválasztva. — A városháza köréből. Kemény Béla városi jegyző, lapunk munkatársa szabadságáról visszatért és hivatalát elfog lalta. — Kereskedelmi bál. Nagy érdek lődes mutatkozik a kereskedelmi ifjúság által január hó 2-án a Griff szálló nagytermében rendezendő bálra, melyre a 70 tagu vigalmi bizottság már a meglepően ízléses meghívókat már szétküldötte. Az érdeklődés után Ítélve a kereskedelmi bálnak fényes sikert jósolunk. — 1173 választó. Aközponti választmány hétfőn tartott ülésében végleg megállapította vz 1909 évben jogosult or.sz. képviselő választók névjegyzék, mely szerint városunkban 1173 választópolgár van. —- Járásbíróságunk körébői. A veszprémi kir. törvényszék elnöke Schermann Károly telekkönyvi átalakítót a helybeli járásbírósághoz kirendelte, hogy Szűcs és Dáka községek telekkönyvi átalakítási munkálatait végezze. — Nagy művészestély. 1909 január hó 16-án este 8 órakor Pápán, a Griff szálló nagytermében nagy művész-estély tartatik. Sziráki Dóra operaénekesnő, Gerstl Leoné, Haupt Elza, Kiss Vilma örhölgyek, Malonyai Dezső író, Lamperth Géza költő és Steiner Hugó hegedűművész közreműködésével. Hely árak : I.—VII. sor 3 korona, a többi 2 korona. Állóhelyek 1 korona. Jegyek előjegyzését elfogad Hajnóczky Ár pád könyvkereskedése. — Főszolgabirák utiátalánya. Bi zonyára nagy örömet fog kelteni a főszolgabirák körében Andrássy Gyula belügyminiszternek az alispánhoz leérkezett azon rendelete, mely szerint az eddigi 1000 kor. évi utiátalányt, visszamenőleg 1908. január 1-től 1400 koronára emelte fel. — Szabó- és cipész tanfolyam Pápán. A kereskedelmi minister utasítása folytán a m. kir. techologiai muzeum igazgatósága, átiratot intézett városi hatóságunkhoz, melyben jelzi, hogy január és február hónapokban Pápán azon esetben ha a város helyiséget, fűtést és világítást bocsájt rendelkezésre, és hogy ha minden szakmára legalább 20—20 egyén jelentkezése bizto sitva van — díjmentes szabó és cipész tanfolyamot áhít fel. A városi tanács ez érdemben átiratot intézetl a helybeli ipartestülethez, vajon a résztvevők száma biztosítható e?és ennek alapján fog intézkedni. — Köszönetnyilvánítások. Dr. Koritschoner Lipótné urnő 50 Korona — Lővy Adolfné 40 K, — Krausz Henrikné bpesti 20 K, — Eibenschütz Mórné Nagy Manzsa 20 K, voitak szívesek egyletünknek ajándékozni, mely nemes és nagylelkű adományokért hálás köszönetét nyilvánítja Dr. Lővy Lászlóné elnök. — Termelök figyelmébe. A földmi velésügyi m. kir. Ministerium részben, hogy a szőlősgazdák karószükségletének beszerzését, másrészt eladásra készleten álló szőlőkaró forgalmát megkönnyítse, elhatározta hogy a magán termelőktől áruba bocsátandó karó mennyiségét nyilvántartja. A szükséges adatok beszerzésével és a ministeriumba történő bejelentésével az illetékes kerületi szőlészeti és borászati felügyelőket bízta meg. Felkérem ennél fogva azon magán termelőket, kik eladó karó készlettel rendelkeznek, hogy az eladásra szánt karó mennyiségét, a karó hosszát, minőségét (hasított, fűrészelt vagy gömbölyű) fanemet, melyből az készül /^zrenkénti árát és a termelő hely vasúti álf. mását alulírottal mielőbb, de legkésőbb, jwvő évi február hó 10 ig közölni szíveskedjenek. M. kir. szőlészeti 'felügyelőség Pápán. — Gazdasági előadások a megye terü'etén. Vármegyei Gazdasági Egyesületünk 1909 évi január 9 én Pápateszéren, .12 én Halirabán, 16 án Noszlopon, 20 án Tüskevárait, 24-én Peremartonban, 27-én Balatonkajjáron, február 2-án Enyingen, 7 én Várpalotán, 11-én Hajmáskéren, 17-én Dégbtn, 21 én Ta polcafőn 27 én Marcal tőn s végül március hó 7 én Suur községben népies szakelőadásokat tart, melyekre a kisgazdák figyelmét különösen felhívjuk. —- A takarna ányhiány és az őszi hadgyakorlat. Vesprémvármegyében a takarmányhiány különösen érezhető, a földmivelésiigyi miniszter igy ezt a vármegyét is bevonta az inségakció keretébe. A takarmányhiány-inség különösen azokon a vidékeken vari, a mely területeken és községekben a szeptemberi nagy hadgyakorlatok beszállásolásai voltak. A hadügyi' vezetőség által kiküldött becslő-bizou ságok fölbecsülték és megtérítették a kisgazdáknak a külső, ugvnevezett mezei ká:-aii azonban a katonaság legtöbb helyen a már begyűjtött csekély -készletet is igéiiybe vette s ezek megtérítését a bizottság megtagadta. A megkárosított kisbirtokosok Angeli Márton rátóti kisbirtokos utján, a Veszprémvármegyei Gazdasági Egyesület bevonásával, a hadügyi vezetőséghez fordultak kárpótlásért s különösen a nagy takarmányinségre való tekintettel, ugyancsak a vármegyei gazdasági egyesület utján, Darányi Ignác f'öldmivelésügyi minisztert is megkérik, hogy érdekükben, a takarmánykár megtérítése ügyében a hadügyi vezetőségnél járjon közbe. — Aki munkát vagy állást akar, legyen az mérnök, építész, építőmester, kőmivesmester vagy bármilyen építőiparos, az olvassa el hetenkint a Vallalkozók Lapját, amely Budapesten, VII., Erzsébet-körut 8. szám alatt létezik. E lap most lép 30-ik évfolyamába és az építőiparba előforduló összes munkákat megbízhatóan, pon'osan közli hétről-hétre. — Iluska créme. Igen jókéz és arcbőr finomító az „Iluska créme" 1 tégely 1 korona a Városi gyógyszertárába. Fő-utca 17. — Állategészségügy a járás területén. Állategészségügyünk oly jó lábon áll a járásunkban, hogy egyetlen községünk sincs vesztegzár alatt. — Harminc év. Jelentős kor egy lap életében. Ez töltötte be december 15-én a Pesti Hírlap, melynek első száma 1878 di.cember 15-én jelent meg, uj szellemet, uj formát hozva a magyar ujságirodalomba. Függetlenség minden irányban, alkut nem ismerő, radikális szabadelvüség, bátor szókimondás változatlan programmpontjai mai is a Pesti Hírlapnak, mely épen eme mindig hiven követett elveknek köszönhette a magyar sajtóban példátlan gyors föllendülését s máig változatlan népszerűséget. A Pesti Hírlap egész írói és újságírói nemzedékeket nevelt föl s alig van ma is neves író, aki korábban vagy későbben munkatársai közé tartozott. Innét van, hogy ma — harminc év multán — Magyarországon a Pesti Hírlap a legelterjedtebb, tehát le^oívasotE' és legkedveltebb lap. Ujévtőb kezdve Mikszáth Kálmán, a legnagyobb magyar iró, ismét sűrűbben fogja dolgozataival fölkeresni a Pesti Hírlapot, melyhez majd husz éves munkatársi viszonj füzi. Tehát a két legmagyarabb iró : Eötvös Károly és Mikszáth Kálmán kerül/össze a Pesti Hirlap íróinak táborában. Rogy a Pesti Hirlap minden más napilapot meghaladó bő tartalommal jelenik meg/naponkint, azt már minden magyar újságolvasó jól tudja. A Pesti Hírlapnak mj .den más laptól eltérő specialitásai : b^ön rovatai és különféle kedvezményei az olvasó közönség részére, harminc év során mindig voltak és ezentúl is les&íiék. Egyik legnagyobb kedvezménye a Pest Hirlap nagy képes naptára, melyet minden előfizető karácsonyi ajandékul kap, immár 19 ik éve. 1909-ik évre szóló naptár már megjelent gazdag szépirodalmi tartalommal és 32 képpes oldallal. Másik kedvezmény, hogy az előfizető fél áron rendelheti meg a Divat-Sálon cimü, gazdag tartalmú képes divatlapot, melyet Szabóne Nogáll Janka, a jeles írónő, szerkeszt igen ügyesen. A Pesti Hirlap ára egy hóra 2 kor. 40 fillér, 3 hóra pedig 7 korona s a Divat Salonnal együtt 9 korona. A kiadóhivatal címe, hova előfizetési pénzeket küldeni kell : Budapest, V., Váci-körút 78. Pápai isi. kir. :: yakonyvi kivonat. Szülöttek. Meizer Mihály napszámos és neje Szecsödi Mária fia : János rk. — Németh Mihály csizmadia és neje Legény Katalin fia : György rk. — Molnár Gyula urod. lovás és Kapcsándi Karolina fia : Gyula ághev. — Farkas Gábor napszámos és Borbély Lidia fia: Ferencz rk. — Englert Gyula szövőmester és neje Nagy Eszter fia: Gyula ághev. — Horváth Antal asztalos és neje Ondó Rozália fia: Lajos rk. — Király János kertész segéd és neje Beck Anna leánya: Julianna g. kath. — Németh József kőmives és neje Kósa Julianna leánya : Terézia ref. — Varga Sándor béres és neje Jungvér Julianna fia : Sándor ághitev. — Huszár József napszámos és neje Szakács Julianna leánya: Margit ághitev. — Hancsics Boldizsár kömives és neje Pákay Erzsébet leánya: Irén rk. — László János napszámos és neje Soós Anna leánya: Eszter ághitev.