Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-11-22 / 47. szám

és mazsolaszőlő felhasználásával tet szésük szerint javíthatván, belőlük aránylag csekély költséggel jobb minőségű és finomabb borainkhoz hasonló bort állíthattak elő. E miatt a jobb borok, különösen a hegyi borok általában csak nyomott árakon voltak értékesíthetők, mert a vevő az azok jobb minőségének megfelelő árkülönbözetet rendszeriut nem fizette megMásrészt az emiitett anyagok használatának megengedése eddig nagyon megkönnyítette a borhamisítást, szinte csábított a borhamisításra, mert az ezen anyagokkal kezelt bort vízzel való hígítás utján bizonyos mér. tékig szaporítani lehet, anélkül, hogy ez akár vegyelmezés utján, akár más módon, mindig felismerhető, illetőleg megállapítható lenne. A szeszezés eltiltásának s a cukrozás szigorú korlátozásának és eL lenőrzésének kétségkívül az lesz az eredménye, hogy a silányabb, gyenge borok feljavítása csak az erősebb és értékesebb borokkal való házasitás utján lesz lehetséges s ennek folytán az ilyen jobb borok, különösen a magas szesztartalmu hegyi borok iránt tetemesen emelkedni fog a kereslet. Ez pedig nagyon kívánatos, mert eddig — amint azt az idei szüret után is sajnosan tapasztaltuk — épen a jobb borok értékesítése járt a legtöbb nehézséggel. AZ uj bortörvényjavaslat benyuj tásával a magyar szőlőbirtokosok egy régi óhajtásának tett eleget Darányi földmivelésügyi miniszter, amennyi* ben a törvényjavaslatban tervezett rendelkezések általában megfelelnek azoknak a kívánságoknak, amelyeknek bortermelőink ismételten kifeje zést adtak s amelyeknek teljesítésétől bortermelésünk érdekeinek hathatós védelmét, borértékesitési viszonyainak javulását, s borkivitelünknek, valamint általában szőlő és borgazdaságunknak fellendülését bizton remél hetjük. A törvényjavaslatban tervezett rendelkezések egyaránt fogják szolgálni, mind a tisztességes termelőknek, mind a tisztességes kereskedőnek, mind a fogyasztó közönségnek az érdekeit, minélfogva azokat melegen üdvözöljük s az uj bortörvény sürgős életbeléptetését őszintén is óhajtjuk. A Kath. Kör hangversenye. — 1908. november 15. — Sokszor van alkalmunk városunkban, ezen igazi kulturvárosban felolvasásokat, zeneműveket, szavalatokat végig élvezni. Köreink és egyleteink ezen modern iránya talán egy vidéki városban sincs annyira elfogadva és kifejlesztve mint városunkban. Minden kör, legyen az demokratikus vagy arisztokratikus jellegű, megtalálja a szereplőit meg a hallgató közönséget. Nem akarunk pálcát törni egyik felett sem, de annyi bizonyos, hogy a fejlődés, haladás, tökéletesbesülés egyik körnél sem látható annyira mint épen a katholikus körnél. Bizonyítja ezt a legutóbbi vasárnapi hangverseny is. Ha olyan volna városunkban mindenben az összetartás és együttérzés, mint ahogy együtt gyönyörködött és érzett a nagy számban megjelent diszes közönség ezen estélyen, akkor nem volna annyi óhaj, hanem valóság és mindenben siker. Büszke lehet a kör ezen fényesen sikerült estélyére. Két tényező segítette elő ezen sikert. A műkedvelő, műértő a szép és jó iránt fogékony közönség, másodsorban pedig a megválasztott szereplők, kik fellépésükkel a legkényesebb követelményeknek és várakozásnak is megfeleltek. Különösen kiemelkedett ezen hangversenyen a kör által szervezett dalárda, mely rövid időn belül oly összhangzatu dalárdává fejlődött, melyre el lehet mondani, hogy „versenyképes", ami azt jelenti, hogy dalosversenyekben is méltó helyet foglalhat el. A dalárdának ezen fényes sikerében oroszlán része van Szentgyörgyi Sándor karmesternek,- ki nemcsak a szervezésben, de fáradtságot nem kimélő buzgalommal tanítja a dalárda tagjait az összhangzatos énekszámoki a. A hangverseny a benczés gimnázium tornatermében lett megtartva, mely ez alkalommal zsúfolásig megtelt nagyszámú és diszes közönséggel és az összes szereplőket falrengető tapsokkal jutalmazta a méltán kiérdemelt produktióikért. A műsor első számát a kör dalárdája nyitotta meg, elénekelve „Jelige, Szózat és Bordal" cimü énekszámokat Szentgyörgyi Sándor karmester vezetése alatt. A dalárdának fenomenális sikerénél már fentebb tettünk említést, ez alkalommal csak ismételjük ezt azzal, hogy a közönség szűnni — Hogyan ki kell dobni ? Pontosan fizet.'Mióta a gyerekek nincsenek itthon, egy kicsit hozzásegít a költségekhez. — Én mondom, most rögtön ki kell dobni I — Te nekem fájdalmat csinálsz, Rebeka. — Egészen mindegy. Tégy, amint parancsolom ! Fuchsné igen megijedt és gyorsan fölébresztette a lakót s kiparancsolta a szobából. Rebeka pedig besietett a vasfazékkal. Már majd kifúrta oldalát a kíváncsiság. Ott benn fölemelte a fazék tetejét s belenézett. Hát, uramfia, paprikás krumpli volt a fazékban. De milyen állapotban. Rebeka roppant dühbe jött s kiborította a fazék tartalmát a földre. No akkor azután meg is történt a csoda. A fazékból csupa ujveretü aranyok gurultak szanaszéjjel s az ajtóban megjelent éhesen, mint a farkas, a hét Fuchs-fiu. Maguk előtt eresztettek egy hat láb magas fiatal embert. — Életem, — sikoltotta Rebeka és nyakába borult az óriásnak. — Áj vé, — mondta az óriás — a sólyom király lánya. Es éltek, amig meg nem haltak. görbe orocskája volt, mint a sólyom madárnak. — Tehát megveted szerelmemet ? — kérdezte rémesen. — Bolond vagyok talán, hogy egy ilyen kis csúfsággal kezdjek ki ! — mondtam én. — A leány erre egyet penderült, nypkonütött s abban a pillanatban ilyen kis öreg törpe lettem. — Akkor már, persze, bírt velem, idehozott ebbe a gunyhóba, belökött és rám zárta az ajtót. Lehet ennek már vagy hatszáz esztendeje is. — Ez a történet — mondta Rebeka — igazán szomorú. — Azt montad, szomorú, — Istenkém, Istenkém, te vagy az első ember, r aki szo morunak tartod ezt a történetet. Én végre tehát, meg vagyok váltva. — Csakhogy — mondja a leány — én nem téged akarlak megváltani, hanem a hét testvéremet, a hét Fuchs-fiut, akik hollókká váltak. — Ok az én szolgáim, — mondta komolyan a törpe, — ők hoznak nekem mindennap ennem. Erre vannak kárhoztatva. Ha tehát engem megváltasz, megváltod őket is. — És ez biztos ? — Ne legyek törpe, ha nem biztos. Hát jó, beszélj egészen szabadon. —• Látod itt előttem azt a vasfazékot? Vedd föl és vidd haza, ki ne nyisd, .meg ne nézd, kíváncsi ne légy, mert különben minden veszve van. Otthon, menj be a szobádba. — Ez igen nehéz, — vágott közbe Rebeka — mert összesen két szobánk van, azok közül is az egyik konyha. — Helyes, tehát menj be a szobába, | de ne legyen benn senki más, egyesegyedül i te, ott azután nyisd ki a vasfazékot. Megéri tetted ? — Nem vagyok olyan ostoba, hogy 1 ezt se értsem meg. — Akkor hát, eredj utadra. Ugy is tett. B'ölvette a vasfazékot — elég nehéz volt — és éjnek éjszakáján megindult hazafelé. Nehéz volt az ut. A vasfazék is húzta, a kíváncsiság is kínozta, de ennek ellenére is, erőt vett magán s ment előre. Útközben, ha elfáradt, megállott és ráült a vasfazékra s megevett egy-két pogácsát. Ai ut húzódott, nem akart vége szakadni. Már ki is virradt, a nap is feljött, ő még mindig künn bolygott, a külső vácziuton. De ereje ennek daczára sem csökkent. Vasakarattal, ritka ügybuzgósággal teljesítette a reája bízott feladatot. Végre, pontb n féltiz után öt percczel, hazaérkezett. A mamája künn ült a konyhában s csöndesen sírdogált. — Megjöttem, mama ! — kiáltotta Rebeka. — Hála Istennek ! Nos és a fiuk ? — Csak tessék várni. Nincs senki a szobában ? — Nincs senki, csak a Zimmerherr alszik. — Ki kell dobni.