Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.
1908-08-09 / 32. szám
Az utóbbi álláspontot egyáltalán nem helyeseljük azt, hogy az áruhitelt élvező fogyasztók tartozásaik rögtönös rendezésére szoríttassanak. A végrehajtási rendelet még nem té tetett közzé nem tudjuk, tehát, hogy a veszedelmes törvény mikor lép életbe, tehát már ezen okból is legalább is időelőtti és elhirtelenkedett dolog a hitelt élvező fogyasztók zaklatás?-, annyival inkább, mert ezek túlnyomóan lejárt követeléseknek lévén minősíthetők, ezekre, mint ilyenekre nézve egy évig a régi végrehajtási törvény határozmányai hatályosak. De van a kérdésnek megszívlelendő másik oldala is. Az olyan adós, akinek végrehajtás alá vonható vagyona nincs, még kevésbbé lesz hajlandó fizetni akkor, ha az áruhitelezők — esetleg szóbeli megállapodások vagy eddig fennállott szokások ellenére is — rögtönös fizetést követelnek. Ellenben a kíméletes e'járás azon adósok nagy részében is felébreszti a kötelesség érzetét, akiknek a végrehajtástól nincs okuk félni, ezek meggondolják azt, hogy áruhitelre a jövőben is rászorulnak, minél fogva igyekeznek hitelüket fenntar tani. Vegyék figyelembe a hitelezők azt is, hogy e védekezés terén mi ként járnak el a vidéki pénzintézetek Ezek, tudva azt, hogy adósaik egyszerre való inegrohanása országos katasztrófát idézne elő, a kivételesség terére léptek s a többek közt az úgynevezett törlesztéses váltók tekintetében adósaiknak a törlesztéshez való jogát továbbra is fenntartották; ezt a jó példát kell követni a kereskedőknek is. Az áruhitel teljes beszüntetése tárgyában hozott határozatokat sem helyeselhetjük. Áruhitelre ugy a kereskedőnek és iparosnak, valamint a fogyasztónak szüksége van ; hitelszervezetünket még a novella káros hatásai okából sem gyurhatjuk át egyszerre másra, legfeljebb tehát az óvatosságot s az áruhitel szertelenségétől való tartózkodást lehet ajánlani, de azt sem, ugy, hogy most már a keskedők azoktól is tagadják meg az áruhitelt, kik elégséges fedezettel rendelkeznek s jó fizetők. Általában pedig ajánljuk, hogy olvassák el figyelemmel kereskedőink ezt a félelmes novellát. Ha ezt kellő higgadtsággal megteszik, rá fognak jönni arra, hogy — bár tagad hatatlanul sok ft-lszegintézkedést tartalmaz és — mégsem oly félelmetes és nem annyira romboló hatású, mint azt a publikálás előtt, a zűrzavaros országgyűlési tárgyalás során sokan hitték. (Egy kereskedő.) Iskolai értesítők. ni. A dunántúli református egyházkerület pápai főiskolájának értesitöje. Még a megszokottnál is hatalmasabb kötet számol be ez évben városunkintézetének, a ref. főiskolának munkásságáról. — Három, mondhatjuk, országraszóló emlékünnepet szentelt a főiskola s annak felettes hatósága elhunyt, nagy tanárok halhatatlan emlékének s az elhangzott ünnepi beszédek foglalják el a programraértekezés helyét. Gondol Gábor felett Antal Géza dr., Bocsor István felett Kiss Ernő, Tarczy Lajos felett Sebestyén Dávid tartott emlékbeszédet; mindhárom beszédben az őszinte kegyelet szólal meg, mindhárom beszéd egy-egy alapos tanulmány, a Sebestyén Dávidé valósággal forrásmunkája lehet a magyar művelődés jövendő történetírójának, mindhárom beszéd méltó emléke a főiskola ama nagy tanárainak, kiknek munkássága messzire kihatott térben és időben egyaránt. — Az értesítőben találjuk még Antal Gábor püspök, Eötvös Károly országgyűlési képviselő, dr. Frőlich Izidor, dr. Álexánder Bernát és dr. Beöthy Zsolt egyetemi tanároknak a Tarczy-ünnepélyen mondott beszédeit, melyeknek méltatása nem lehet a mi feladatunk. — Az emlékbeszédek mellett szerényen húzódik meg Fejes Zsigmondnak, az intézet kiváló fiatal tanárának tudományos szempontból is igen értékes székfoglaló értekezése, melynek címe : „A csillagászat a gyakorlati életben" s amely főképen az időmeghatározással foglalkozik. Szerzőnek elméleti uton talált eredményeit, ha nem tévedünk, a mult esztendőben méltatta és ismertette a Mathematikai és Fizikai Lapokban Jánossy Imre dr. A főiskola mindkét tagozatára vonatkozó történeti adatokat Thury Etele, főiskolai igazgató foglalta össze és olvasta fel az évzáró ünnepélyen. A theologiai akadémia életében semmi megemlétésre érdemes változás nem fordult elő. — Az akadémiának 5 nyilvános rendes és 2 óraadó tanára volt, a növendékek száma a tanév végén 51. Eredményes munkát fejtett ki az elmúlt tanévben is a két akadémiai egyesületi az önképzőkör és az evangéliomi keresztyén diák-egyesület. A Egyszerre bevonta az evezőket. — Künn vagyunk ? — kérdezte a leány. — Helyben vagyunk. Most már nyugodhatom. A leány mosolygott. — Szeretsz ? — Szeretlek. A fiu csöndesen odakuporodott a leány mellé. — Mesélj nekem valami szép, szomorú tengerész mesét, — kérlelte a leány. — Két szerelmes szívről, amely halálig kereste egymást ? — Két szerelmes szívről, amely egyesült a halálban. — Egy csókkal kezdődött a mese, — kezdte a fiu és odatapadt a leány ajkára. — Egy csókkal, — sóhajtott a leány, — amely átnyúlt az örökkévalóságba. Hirtelen, váratlan, előkészületlen örvény támadt a habok között. Kavargó, életet oltó, mélybe vágyó örvény. — Egy csók ... — mondta a fiu. -7- Csókolj, — sóhajtott a leány. És az örvény vad erővel ragadta meg a csónakot, s lerántotta a mélybe. A tenger pedig ismét simán, egyenletesen, vésztjósló sötéten, mint egy prédára leső fenevad terült el. Csak mintha valahonnan a messze távolból gúnyos, diadalmas hahotázás hallatszott volna. A fiu nézte egy pár pillanatig, s azután ő maga is odaroskadt melléje. — Nehéz lesz. — Szinte lehetetlen. — Pedig . . . pedig a napnál is világosabb, hogy te nem lehetsz a Guiseppeé. — Nem lehetek. Átölelték egymást s ugy gondolkoztak. — Nincs más ut, — kezdte ismét a legény tompán, fásultan — nincs más ut — a halál. — A halál, — mondta a leány s könynyedén összeborzadt. — Ha meg kell lennie, mondta azután. — Ugy kell lenni, — tette hozzá tompán a fiu. — Isten látja, nem tehetünk egyebet. — Nem tehetünk egyebet. A fiu megcsókol La a leányt. Hideg volt az ajka, de összecsókolta : — Veled, érted, — rebegte — szívesen. Nélküled ugy sem tudok megélni. — Nélküled ugy is száz halál ólálkodik reám. — Legalább.. . nem mondta tovább, csak szelíden megsimította a fiu homlokát. Azután egy pár perczig mélységes csönd volt, csak a tenger zúgott. Azután összefonódtak a kezeik, s halkan imádkoztak. Azután elment a fiu s az öbölből ki* húzta a kis, rozoga csónakot. A tenger, mondta mosolyogva a leány. — A mi anyánk ! — súgta a fiu. — A mi temetónk 1 — rebegte a leány. A fiu belefeküdt az evezőbe. A sima tükrü tenger gonoszabb volt, mint valaha. Egy perez alatt elkapta a csó| nakot. Megrázta, fölemelte, a mélybe lökte, . s emellett látszólag egészen csöndes volt. — Kegyetlenebb, mint valaha, — mondta a r leány. — Ó, itt az öbölben, itt hagyján. Majd künn a tengeren ! — Künn a tengeren — suttogta a leány és túlvilági fényben ragyogtak a szemei. És a íiu evezett. A két karján kidagadtak az erek, az arcza verejtékezett, a tenger pedig félelmetes nyugodtsággal ömlött el körülöttük, de ahol a sajka érte, ott toporzékolt, hánykolódott, mint a makranezos paripa. Nem tűrte a csónakot. Rázta, lökte, püfölte, dobálta, labdázott vele, oldalra döntötte, hogy majd kiestek belőle. — Majd ha künn leszünk a nyílt ten geren — mondta most már nyugodtan 'a fiu. — Ott összetör, ugy-e ? — Mint egy rossz szalmaszálat. — Ez a-maré morto ? — Ez a hajósok réme. A legalattomosabb, a leggaládabb, a legkegyetlenebb. — Nekünk immár jó barátunk. — Sőt, pártfogónk. És szótlanul, megfeszített erővel evezett. MIT IGYUNK ? hogy egészségünket megóvjuk, mert! csakis a természetes szénsavas % ásványvíz erre a legbiztosabb óvszer. | —naa——a— nwMiitmii • iib —iiiw —ra 2) Minden külföldit fölül n mnknj á "IfvT ~lí~]l pAppno Milleniumi nagy éremmul hazánk termé- d IilUlld. 1 % |J W "fUlldi Q mel kitüntetve. szetes szénsavas- -jTÜk X ^f Jl Kitűnő asztali, bor- és vizek királya: - gyógyvíz, a gyomorégést rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata áldás gyomorbajosoknak. KEDVELT BORVÍZ ! Olcsóbb a szódavíznél ! MINDENÜTT KAPHATÓ ! Főraktár : Oszwald János ur íiítl Pápán.
