Pápai Közlöny – XVIII. évfolyam – 1908.

1908-01-19 / 3. szám

azt kellett feltételeznünk, hogy ennek szük­ségszerű következménye a lakbér csökke­nése lesz. Az anyavárosban összeszorult la­kók egymásután foglalták el az uj lakáso kat, de emellett az anyavárosban nem ál­lott be a lakásbőség s nem következett be annak lakbér csökkentő hatása. A lakásbér szállott le, s ha nem maradt meg a régi­nek, akkor csak emelkedett. Ehhez járul a piacnak s különösen az élelmiszereknek a megdrágulása. Ezeknek az ára 20—30 szá­zalékkal emelkedett. Az állam néhány évvel ezelőtt segített ugy a hogy a tisztviselőkön, a mi minden­esetre azzal járt, hogy anyagi erejük meg­erősödött. Ámde ez a megerősödés nem nagy jelentőségű. A fizetésemelésnek rugója épen az volt, hogy a tisztviselő fizetéséből megélni nem tudott. A fizetésemelés azon­ban nem állott arányban a megélhetés köve­telményeivel és szükségleteivel, ugy any­nyira, hogy annak előnyeit a tisztviselő nem érzi s a mai roppantul megdrágult viszonyok között nem is érezheti még a legszerényebb tisztviselő sem. A kapott több­letet elnyeli a roppantul nagy drágaság s a tisztviselő ma is csak ott van, a hol volt; alig birja fedezni az óléssziikséglet során támadt szükségtöbbletet. Csak természetes^ hogy ilyen körülmények között beruházá­sokra, pláne tőkegyűjtésre nem is gondolhat. Hitelre azonban igen. Csakhogy itt azt kell tapasztalnia, hogy a hitel keretéből majdnem teljesen ki zárva. E téren a leg­kisebb szatócs is előnyösebb helyzetben van. Annyi lótás-futásnak, felhalmozott garantia nyújtásnak bizonyára nincs kitéve, mint a tisztviselő. Pedig a rendszeresen visszatérő jöve­delem számottevőbb, mint sok más egyébb ; erkölcsi vagyona pedig bizonyára nagyobb s oly tényező a hitelképesség emelésében^ i\ minővel igen sokan nem rendelkeznek. rom, hogy áthülj! — mondotta a báró ri­degen, ahogyan sohasem hallották beszélni. E pillanatban ugy tetszett, hogy joga volt e hanghoz azzal szemben, akit szeretett es féltett. Magdus megfordult, mint engedelmes lányhoz illett. Kissé lassan lépkedett, fel­vonva a kerek vállát, ra.ntha leselkedve nézegetett volna maga elé. Aztán hirtelen eltökéléssel visszaszaladt s komoly megin­dulassál nyújtotta át a bokrétáját. — Vigye le, bácsikám . . . Tegye a többi mellé ! A kérő, meleg hang édesen rezdült át. a báró szivén ; azonban a százszor hal­lott megszólítás ellen erősen tiltakozott magában. Hát nem tudja még Magdus, hogy ő nem „bácsika" többé? Odalent szürke homály, csendesen porló halottak s valami szelíd kiengesztelő­dés fogadták az érkezőket. Az utolsó befa­lazott fülke volt a boldogulté ; márványtáb­láján friss koszorú. Utána sötéten tátongó ür következett. A báróné a kibékült sziv végtelen nemességével tekintett reá s hang­jában túlvilági megdicsőülés rezgett, ami­kor mondotta ; — Az én lakóházam. Milyen régen várakozik reám ! Adorján báró ez egyszer fénysugara­kat látott belopózkodni a szomorú szürke ségbe. Egykettő a szivébe röppent s éde­sen dobogtatta meg. Talán sohasem volt arra eset, hogy keresgélnie kellett volna a fiúi kegyelet szavait, mint most, araikor térdre roskadt a márványlap előtt. Arra a Nélkülözések árán eleget tenni az anyagi kötelességeknek : tisztviselői sajátság. A hitel nehézségei nem is ebben állanak, mert ez utóbbival a tőke teljesen tisztában van s ezt a sajátságot megfelelően méltányolja s biztosítéknak elfogadja. A megszoritás ama másik körülményben rejlik, hogy a töke nem lát megnyugtató biztosítékot arra, hogy a tisztviselő birtokában van annak, a miből fizetni tud s képes. S ebben a tőkének már igaza van, mert a fizetés, ha rendszeresen visszatér is, nem alkalmas arra, hogy a hiteligény­nek megfelelni tudjon. A megélhetés, a drá­gaság, az életszükségletek fölemésztik az egészet s nem marad belőle más kötelessé­gekre semmi sem. Éljen bármily szeré­nyen is. Az élet azonban követel s az életszük­ségletek uem várnak, a kérdést tehát min­denesetre meg kell oldani. S mert arra, hogy a fizetés megfelelő mértékben emel­tessék, nagyon hosszú időre kilátás nincs, 1 a hitelrendezést kell keresztül vinni és sza­bályozni. De semmi esetre sem abban a formá­ban, mely ma divik. Ma az úgynevezett mentő cégek kettős terhet raknak a tisztvi­selő vállaira. Az adósság törlesztése mel­lett az életbiztosítási részleteket is. A tiszt­viselő e szerint egy helyett két terhet visel s kétfelé fizet, — pedig az egyet is alig birja. A hitelezés formája e mellet roppant nehézkes es veszedelmes. Két, sőt három kezest kell előállítani, akik egymást szemé­lyesen nem is ismerik s akiket maga az adós, sőt a hitelező sem ismer: annál ke­vésbé tudják egymás anyagi viszonyait. Nyilvánvaló, hogy ez a forma veszedelme­sen alkalmas arra, hogy a tisztviselő a va­gyoni tönkretétel örvényébe .sodortassék. Van erre szomorú példa nem egy. Ez a ma érvényben levő rendszer te­hát nem egészséges s a tisztviselő helyze­tén csöppet sem segit. Másként keli szer­vezni az egészet. Hogy miként történjék ez? E kérdéssel foglalkoznak sokan, de a fel­színre került különböző javaslatok egyike sem vált be teljesen, — még a szzövetke­zeti rendszer sem. Mindaddig, mig a tisztviselőt a drága­ság nyomja s a mig a fizetése a mai,, va­gyis olyan marad, mely mellett az életszük­ségletek is csupán áldozatok árán fedezhe­tők, a kérdés megnyugtató megoldást nem is nyer. Városi közgyűlés. — 1908. jan. 15. — Pápa város képviselőtestülete szerdán délután közgyűlést tartott. A tárgysorozat­ban számos fontos oly kérdés volt felvéve, melyekre érdemleges határozat csak akkor lett volna hozható, ha a képviselők az elő­irt kellő számban jelentek volna meg. Mint­hogy azonban ez nem történt meg, tehát az összos ügyek egy ujabbi közgyűlés napi­rendjére lettek kitűzve, melynek határide­jét február 17. napjára tűzték ki. Meg kell jegyeznünk, hogy a közgyű­lés befejezésekor talán konstatálható lett volna a képviselők kellő száma, de ekkor már a kérdéses ügyekben a határozat ki lett mondva. Ezen körülményből a képvi­lők levonhatnák a konzekvencziát és ha már ily fontos ügyekben érdemleges hatá­rozatot óhajtanak hozni, ugy kellő időben jobban mondva idejekorán jelenjenek meg a közgyűléseken. A közgyűlés lefolyását adjuk a követ­kezőkben : Mészáros Károly elnöklő polgármester üdvözli a megjelenteket az ülést megnyitja és a jkv. hitelesítésére Hajnöczhy Béla, Mayersberq Salamon, Kolera Károly, Lang­megfejtett szent titokra gondolt folyton s a Magdus deli, kedves alakja ott lebegett előtte if beözönlő fényességben. Valami nagy, ismeretlen erő vonta, kény szeri tette kifelé, hogy felkeresse Mag­dust s boldogitó titkát igaz őszinteséggel feltárja előtte. Hadd mondhassa el annak a szegény, aggódó léleknek : — Óhajtása teljesül, anyám. Magdus­nak nem kell elhagynia a kastélyt. Itt ma­rad a vagyon úrnőjének, meg az én meg­váltómnak ! És ment a boldogság édes sejtelmével! Sokáig hasztalan kereste Magdust. Be­járta az összes kedvencz helyeit: hiába. A kastélykert legelhagyottabb tájára tévedt, amelyet csak egy alacsony rózsakerités vá s lasztott el a falutól. Itt rengeteg nagy fák hintettek alá árnyékot s valami vidám pa­takféle locsolgatta a zöldmohos köveket. Fodorminta illata töltött be minden kis zú­gott. Itt volt Magdus. De nem egyedül. A kerítésen tul, a fák alatt, villogószemü fiu áldogált: egy hétszilvaíás nemes fia, akit napmap után látott járkálni a kert mögötti árnyékos uton, azt is hallotta, hogy tehetséges, szorgalmas legény ; de hogy ismerős lett volna Mag dússal, arról még csak nem is álmodott. Erős, barna kezét ahogy rátette a sö­vényre, Magduska édes szerelemmel fektette rá a fejét s beszéltek olyan önfeledt bol­dogan. hogy a füttyös rigók egy szálig el­hallgattak a bokrok között. A nagy, komoly embernek legyökere­zett a lába. Pillanatig ugy látta, hogy fe­kete szint öltött magára a sugaras ég. Egy helyütt megbomlott a sötét kárpit s az a gyötrő feketeség ömlött, egyre ömlött, araig belepte a világot. A hatalmas fákról bus zizegéssel hulltak a száraz lombok; bent az ő szivében is elszáradt az a szép nagy fa, mely boldogan árnyalta be egész való­ját. Ott is olyan bus zizegéssel hulltak a lombok s a száraz kietlen ágak is recscsenve töredeztek alá, hogy utána romnál, száraz avarnál egyéb nem maradt a sziveben. Szép lassan megfordult, hogy zörejt ne támasszon s visszaballagott a sírboltba. Ekkor már hideg, komoly volt az arcza s szelid, fájdalmasan mosolygó anyját tolni kezdte kifelé. A nyájas, rezgő lombok alatt újra megszólalt az örökéber anyai gond : — Hadd folytassam tovább. Magdus derék, mélyszivü teremtés, még meg sem érintette a világi hivalkodás. Olyan ass­szonyt formálhatsz belőle, amilyent akarsz. Az a kis korkülönbség nem sokat tesz. Te még mindig délczeg, erős ember vagy . . . Vedd feleségül! A komoly, hideg ember pillanatra kie­gyenesedett s határozott hangon mondta anyjanak 1 •— Nem nősülök meg soha, édesanyám! S még egyszer utána tette erős nyo­matékkal : — Soha 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom