Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.
1907-03-03 / 9. szám
lete alatt ülést tartottak. Az alapszabályokat némilng módosították, főleg pedig a következő lényeges paszussal: Oly esetben, ha a szövetkezeti tagnak bérlete lejár vagy földjét eladja s igy 12 évi szerződésének nem tehet eleget, a részvénytársaság jogosult részvényeinek a mindenkori értékben való viszszaváltására. A társaság azonban köteles első sorban ezen részvényeket az uj bérlőnek illetve az uj birtokosnak felajánlani. A kendermag beszerzésére már intézkedés tététett és a kendertermelés 195 katasztrális területen már a tavasszal kezdetét veszi. Ugyancsak a kenderkikészitő telep építését is már legközelebb megkezdik. — A pénzügyi bizottság február hó 28-án Krausz József N. elnöklete alatt ülést tartott, amelyen javaslst tétetett a közgyűlésnek, hogy a hirdetési ügy házilag kezeltessék és hogy az ovodai személyzetnek 200 korona drágasági pótlék adassék. — Uj járás bírósági jegyző. Az igazságügyminister Füredi Béla helybeli kir. jbirósági aljegyzőt jelenlegi alkalmazási helyén jegyzővé kinevezte. — A Jókai-Petőfi szobor. A Jókaikor vezetősége azzal a kérelemmel fordult a Jókai-Petőfi-szobor bizottságához, hogy a szobor-alap kezelését reá ruházza át. E tárgyban a szobor-bizottság mult vasárnap délután Harmos Zoltán elnöklésével ülést tartott, melyben elhatározta, hogy a bizottság feloszlik és a szobora eddig összegyűlt 2556 koronát a Jókai-körnek átadja. Dr. Kapossy Lucián, a kör alelnöke át is vette az erről szól ló takarékpénztári könyvet. A bizottság végül köszönet szavazott Harmos Zoltánnak és Hermán Pál pénztárnoknak buzgó fáradozásaikért. — Megjegyezzük, hogy a szobor-alap vagyona a Jókai-kör legutóbbi szinieloadasának jövedelmével együt 3000 koronán felül van. — Takarékpénztári közgyűlés. A „Pápai Takarékpénztár" február hó 25 én tartotta Bermüller Alajos elnöklete alatt évi rendes közgyűlését. Elnök üdvözölve a megjelent részvényeseket, a közgyűlés határozatképeségét konstatálva a jkv. hitelesítésére Napy Vilmos, Tauber Géza és Kohn M. Miksa részvényeseket kéri fel. Az igazgatási jelentést zárszámodásokat és a felügyelő bizottság jelentést, tekintve hogy a részvényesek között kiosztatott, felolvasottnak iett tekintve és elfogadva. Steinberqer Lipót a részvényesek nevében a legnagyobb elismerését nyílvánitja az intézét vezetőségének. Minthogy indítvány nem lett bejegyezve az igazgatóság választására került a sor. A szavazatfedő bizottság tagjai Mészáros Károly elnöklete alatt Üteinberger Lipót és dr. Saáry Tibor voltak. Az igazgatósági tagokra a szavazás megejtetett a következő ered- I menyei. Beadatott 34 szavazat (123 szava- j zattal). Az összes igazgatósági tagok újból megválasztattak, kivéve Kluge Károly helyett : ki ezen állásáról lemondott Fischer Gyula lett megválasztva. Igazgatósági tagok lettek : j Baranyay Zsigmond (123), Faragó János ! (123), Kariovitz Adolf (123), Kis Tivadar j (123) dr. Kövi József (123) Krausz József ! N. (122) Mattus György (123) Oszvald Já- I nos (123) dr. Rechnitz Ede (123) Saáry La- 1 jos (123) dr. Steiner József (123) Tauber j Sándor (123) Wajdits Károly (123) és Fi- 1 seher Gyula (97.) Szavazatot kaptak még j Krausz Vilmos (13) Kohn M. Miksa (1) Lá- ! zár Ádám (1), és Nagy Vilmos (\ ) A felügyelő bizottsági tagok választásával 28 szavazat (105 szavazattal) adatott be: Az összes szavazatokkal a régi tagok : dr. Antal "Géza dr. Kluge Endre, Reguly Nándor és Steiner Ignác lettek megválasztva. Miután még Bermüller Alajos elnök köszönetet mond a szavazatszedő bizottságnak működéséért ugy szinte a részvényeseknek megjelenésükért a közgyűlés befejezést nyert. — Gyász. Kgy sok reményekre jogosító fiatal, alig 20 éves ifjú halála mély gyászba borította városunk egyik tekintélyes családját. Baranyay Aurél. Baranyay Zsigmond helybeli ügyvéd fia, f. hó 1-én hosz] sz'aő szenvedés után elhunyt. Temetése ma délután 3 órakor lesz. — Tiltakozó gyűlés a szanyi vásár ellen. A kereskedelmi miniszter Szany községnek jogot adott országos vásár tartására. Minthogy ezen község Pápához és Csornához 30 kilométerén innen van és tudvalevőleg vázártartási jogot ezen körterületen engedélyezni nem szoktak. Csorna község elöljárósága felkérte Pápa város polgármesterét, hogy ez érddemben közös aktiót indítsanak meg ezen vásár betiltására. Városunk polgármestere a sérelmet belátva, folyó hó 11-én délelölt 10 órára értekezletet hívott egybe, melyre Csorna község ugyszinte a szomszédos községek elöljáróságait meghívta. — Eljegyzés. Fleischner Béla helybeli mészáros eljegyezte Weiszmann Mór helybeli előnyösen ismert lókereskedő kedves leányát Malvint. Gratulálunk az uj jegyespárnak ! — A Pápai Önsegélyző Egyesiii leti Szövetkezet február 24-én Harmos Zoltán elnöklete alatt tartotta évi rendes közgyűlését a tagok élénk érdeklődése mellett. Miután a jegyzőkönyv hitelesítésére Borsos István, Braun Ármin, Kerpel Gusztáv felkérettek, az elnök terjedelmes jelentésben számolt be a mult évről, mely a szövetkezetet ismét jelentékenyen vitte előre a haladás utján. A mérleg megállapítása és a felügyelőbizottsági jelenlés elfogadása után az V. évtársulatról jelentették, hogy azt 784 tag 2160 üzletrésszel megalakította. Majd az igazgatóságból kilépett tagok helyének betöltése következett. Szavazatszedő-bizottságul Lázár Ádám, dr. Hirsch Vilmos és Karcsay István működtek. Szavazott 46 tag 414 betétrészszel. Csaknem egyhangúlag megválasztattak l a régi igazgatósági tagok : Barna Ignác, Herz j Béla, Koréin Vilmos, Kis Ernő, Schlesinger j Rezső, Billitz Ferenc, Schwarz Vilmos. Fel! ügyélőbizottságul szintén a régiek: Freund I Ferenc, Braun Ármin, Kalmár Károly, Lázár Ádám. A gyűlés az elnök éltetésével ért véget. — A Sport egylet közgyűlése. A helybeli Sport-egylet f. hó 10-én, délután 4 órakor tartja a Sportpavillon helyiségében évi rendes közgyűlését. — Az izr. nőegylet tegnap nste tartotta meg a Griíí-szrlló nagytermében Theaestélyét, melyre hetek óta nagy előkészületeket tett az egylet vigalmi bizottsága. A várakozáson felüli sikert aratott estélyről jövő számunkban számolunk be. — A Lloyd közgyűlése. A Lloyd kereskeeelmi társulat ma délután 3 órakor tartja évi rnndes közgyűlését. — Mikor jönnek a színészek? Ez a kérdés foglalkoztatja jelenleg városunk közönségét. Szalkay Lajos szinigazgutó tudvalevőleg kötelezte magát, hogy társulatával március hó 3-án városunkba érkezik, de mindeddig nem kaptunk értesítést jöveteléről. Jó volna, ha a szirtügyi bizottság a színigazgatót kötelezettségére figyelmeztetné. — Névnap. Kedves baráti körben ülte meg névnapját Tauber Géza a rom. kath. iskola derék és közkedvelt tanítója. Nemcsak kollégái, de barátai közül számosan tisztelték meg őt lakásán, hogy névnapja alkalmából baráti szeretetét igazolja és a szűkebb körben tartott névnapi vacsora alkalmával számos pohárköszöntőkben éltették a házigazdát és kedves nejét. — Halálozás. Mély gyász érte Kassai Sándor a helybeli Fonciere Biztosító Társaság főögynöksége titkárát. Édes anya Kassai Ignácné f. hó 1-én életének 55-ik évében Budapesten elhunyt. Fogadja részvétünket. — Névmagyarosítás. A belügyminiszter Hoffner Jenő és Hoffner Hugó pápai illetőségű, budapesti lakosok vezetéknevének „Hajdú"• ra kért átváltoztatását megendte. — Purim estély. A „Wahrmann Mór egylet,, által Purim estéjen az Otthon kávéház összes helyiségeiben „Téli kóstoló" címen rendezett estélye várokozáson felüli sikert aratott. A kávéház összes helyiségei zsúfolásig megteltek közönséggel ugyanynyira hogy alig voltak képesek mozdulni. Az ételek, melyek adomány utján lettek beszerezve, rövid időn belül lettek elfogyasztva. Az estély vigságát világposta és tánc fokozta, mely hajnali 4 órakor a legvidámabb hangulatban ért véget. Az estély nagy sikerén Rapocli Vilmos elnök és \Yeisz József alelnök heteken át fáradoztak. — Szocziálís felolvasás. A helyI beli szociáldemokrata párt márczius hó 10< én, iövő vasarnap délután 3 és fél órakor i a Jókai körben nyilvános felolvasást renj clez, a következő cimmel: Nemzetköziség ' és hazafiság. A felolvasást a budapesti köz1 ponti szocziáldemokrata-párt, egy kiküldötte fogja tartani. Belépti dij nem lesz. — Műkedvelői színielőadás. A pá; pai ker. munkás-egyesület mult vasárnap este i a Jókai kör áelyiségében műkedvelői színielőadást rendezett, inely alkalommal „Az í igazság felé" cimü színmű lett előadva. A í szereplők mindegyike megállta helyét. Felvonások közben Zsilavy Sándor, kt.-laki tanító vezetése mellett az egylet dalárdája énekszámokat adott elő. Az előadáson szép számú közönség vett részt és zajos tapsokkal illette a szereplőket. — Purim előadás. Az izr. polgári | fiúiskola növendékei Purim elöestélyén jóté| koncélu színielőadást rendeztek az iskola dísztermében. Színre került XXXVII. AchasJ veros énekes szinjáték. A nagyszámú közön1 ség zajos tapsokkal illette az összes szerep| löket, kik mindegyike rászolgált az elismerésre, i Elismerés illeti meg Blau Henrik tanárt, ki ! ugy rendezésre, mint a szóló és karének be( tanítására vállalkozott és mondhatni fényes i sikerrel. — Kórházi kimutatás. Az irgalmasrend kórházainak 1906. évi áldásos mü! ködéséről szóló kimutatását vettük, melyből kitűnik hogy a rend összesen 15 kórházat tart fenn, melyekben a mult 1906 ik esz| tendő folyamán vallásfelekezeti különbségre való tekintet néllkül nem kevesebb mint , 13915 beteget ápoltak. A pápai kórházban | 1905 röl maradt 17 beteg, 1906-ban felvé! teteti 229, ebből gyógyulta elbocsáttatott 218, meghalt 11. holtan vagy haldokolva