Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.
1907-10-13 / 41. szám
teken gyászlobogók hirdették a nap jelentőségét. A főiskola, az állami tanítóképző intézet, az iparos ifjak önképző-köre hazafias gyászünnepélyt rendeztek gazdag és változatos műsorral. — Sport-napok Pápán. Kiválóan érdekes és pompásan sikerült sport-napok voltak városunkban folyó hó 7-ik és 8-ik napjain, azon alkalomból, hogy az idén megalakult „Veszmegyeí agarász- és lovas-egyesület". Esterházy Pál gróf meghívása következtében, itt, nálunk tartotta meg első versenyét. A versenyt megelőző este az egylet választmányának ülése volt Hunicár Dénes főispán elnöklete alatt, melyen az agár- és lóverseny előkészítése képezte a tanácskozás tárgyát. A kölyök-agárverseny 7-én, gróf Esterházy Pálnak puszta-gyimóthi urodalmi területén ment végbe. A versenyre 9 agarat szereztek, és pedig Esterházy Ferenc gróf 3, Esterházy Pál gróf 2, Mihály László (Koes) 2 és Lézert Kálmán (Kis-Igmánd) 2 agarat. Legszebb őszi idő kedvezett a versenynek, melyre az agarászó társaság reggel 10 órakor a várkastély előtt gyülekezett és a grófi parkon át vonult ki verseny színhelyére. Résztvettek a versenyen és pedig lóháton : Hunkár Dénes főispán, gróf Csekonics Gyula, gróf. Esterházy Pál, báró Fiáth Miklós, Lózer Kálmán, Purgly László, Bibó Géza, Csikvándy Ernő, Csikvándy Andor, Lonkay Zzigmond, Hunkár Béla, Wallci Géza, továbá a a helybeli honvéd huszár ezred tisztikarából. Havas Gábor, Puska József, Senyi Géza, századosok. Késmárky Béla, Kovács Kálmán főhadnagyok, Sibrik Sándor, Tima Ödön, Cséfalvai Géza, Vvörös Tibor. Tiba Béla hadnagyok ; Kocsikon gróf. Esterházy Ferencz, Perezel József ny. altábornagy, Szabadhegyi Kálmán, Havas Gáborné, Puska Józsefné, Jerffi Böske, Kovács Káhnánné, továbbá Jákói Géza nejével és fiával. Tar Gyula nejével, Mandl Aurél nejével, Körmendi Béla nejével, Havas Gábor és Havas Péter főhadnagy, Mihályi Ignác, Mihályi László, Mihályi Géza és Emresz Károly. A verseny előfutamai, Bibó Géza egyleti gyepvezér és gróf Esterházy Pál, Havas kapitány és Hunkár Béla versenybírák működése mellett még délelőtt megtörténtek. Délután 1 órakor az „Esterházy-íele méntelep" nevezetű major előtt, a gyepen gazdag íöncs volt, melyet a jelen volt hölgyek hoztak magukkal és tálaltak fel. Villás reggeli alatt Hunkár főispán felköszöntötte a hölgytársaságot; utánna pedig a düntő futamokra került a sor. A versenyen az első dijat (ezüst billikom) Lózert Kálmán-nak „Gavallér" és a másodikat (tiszteletdíj) ugyanannak „Pintyőke" nevű agara nye-ite meg. — Este 6 óra után a „ Griff szálló nagytermében az agarász-egyesület 50 terítékű fényes ebédet adott, melyen a versenyen résztvett társaságon kívül még jelen volt Kralovánszky Gyula őrnagy nejével és sógornőjével. Az első felköszöntőt Hunkár főispán, egyleti elnök mondta Esterházy Pál grófra, mint aki területét átengedte a versenyhez és a nyertes agarak tulajdonosára : Lózert Kálmánra. Lózert Kálmán a pápai grófot és a főispánt éltette. Esterházy Pál gróf toasztjában a főispánt, mint az agarászsportnak a vármegyében megteremtőjét és lelkes vezérét köszöntötte fel. Purgly László a hölgyeket üdvözölte pohárköszöntőjében. Gróf Esterházy Ferenc, Percei József, Kralovánszky Gyula őrnagy, Tar Gyula és Jákói Géza. Asztalbontás után tánc következett, mely a leSkedélyesebb hangulat mellett hajnalig tartott. Másnap, 8-án délelőtt 9 órakor a huszárezred nagy gyakorló-terén 4000 méteres vadászverseny volt, melyben az agárversenyen lovagló urlovasok agár után futott lovaikkal vettek részt. Késmárky Béla főhadnagy „Master" vezetése mellett. Első lett Sibrik hadnagy „Dörgös" lovával, 2-ik (dacára, hogy felbukott) Lonkay Zsigmond,, Dóra" lovával és 3-ik Csikvándy Andor. A nyertes tiszteleletdiját az agarász-egylet adta; Késmárky főhadnagy pedig a hölgyektől kapott • ezüst szivarka tárcát a mesteri es vezetésért j és kárpótlásul a versenyen törlént kétizbeni ! esésének, melyek szerencsére semmi bajjal ! sem jártak. — Délután 4 órakor Esterházy í Pál gróf parkjában rendezett galamblövészet ! is szépen sikerült. Három verseny volt. A j „tét-versenyt" Jákói Géza jószágígaztő nyerte ! meg 1 hibátlan találással ; gróf Esterházy j Pál tiszteletdíját pedig Sibrik Sándor had| nagy 6 galambnak hibátlan lelövésével. A j harmadik versenyben első lett Jákói Géza i (Emresz tiszteletdiját), második Sibrik Sán| dor hadnagy (ki a saját tiszteletdiját nyerte) I és 3-ik Jákói Bandi. CJgy a lóversenyt, mint j | a galamblövészetet diszes hölgytársaság nézte j j végig, Ezzel a sikerült sportnapok egyelőre j í befejeződtek. F. hó 14-ik és a következő nap- ! I jain azonban folytatódnak, mikor is az or- j ; szágos kölyök agárversenyt tartják meg Pá; j pán és pedig szép kilátás mellett, amennyi- ! , ben 70-nál több agarat szereztek a versenyre, j — Az ál'ami óvoda megnyitása. ! í Állami ovodánkban a beiratások véget értek, j | Tekintettel a hely szűkére csak 50 növendé- ! ; ket vehettek fel. Az ovoda folyó hó 14-én i i — holnap — lesz megnyitva. Bocsor István emlékeezte. A pá- I pai reform, főiskola tanári kara, pénteken folyó hó 18-án Bocsor István volt nagynevű tanára születésének 100 ados évfordulója alkalmából emlék ünnepélyt tart a főiskola tornatermében, melyre a t. vendégeket és | érdeklődőkel ezen uton is tisztelettel megj hívja a főisk. igazgatóság: — Kemény bácsi meghalt. Mély megilletődéssel fogadtuk azon szomorú hírt, hogy Kemény bácsi örökre lehunyta szeI meit. Az örök iíju, közkedvelt és népszerű | Kemény bácsi, a táncmesterek nesztora, | ki városunkban majdnem 50 éven át egész : generációkká! megkedveltette a tánc nemes | művészetét f. hó 7-én rövid szenvedés után I elhunyt. A raegboleogultnak halálhíre vá- * . rosszerte mély részvéttel fogadtatott, mely részvét impozáns módon megnyilatkozott temetésén, mely f. hó 9 én ment végbe. Az elhunytban Kemény Béla városi jegyző édes atyját gyászolja. — Köszönetnyilvánítás. Blau Sa- j muné szives volt az izr. nőegylet szegényei- ' nek 40 koronát volt szives ajándékozni mely ! szives adományért hálás köszönetét nyíl- j vánitja dr. Lövy Lászlóné elnök. — A vörös csütörtök. Városunk- I ban is tüntetek az általános titkos választó j jog mellett. Azt hitték, hogy világfölfordu- j iás lesz ezen a napon, pedig hát nem történt semmi. Egy kicsit élénkebb volt az j! utca, a boltok nagy része zárva volt, aj j rendőrség ós csendőrség kivonult, a népgyűlés teljes rendben megtartatott a Játszó: téren, ahol Barcsi Józseí győri lapszerkesztő 2 óráig tarló beszédett rendezett a nap jelentőségét méltatva és ezzel vége volt az i egész tüntetésnek. Szóval minden komolyabb incidens nélkül mult, el a vörös csütörtök; csöndben békében és nyugalomban. — Letört virágszál. Ugy látszik angyalra volt szüksége a menyországnak, különben nem ragadta volna el a halál a 9 éves kis Viz lluskát szülei szerető karjai közül. Viz Ferenc és neje mély fájdalmát enyhítse a közrészvét, mely tegnap délután a letört virágszál temetésén oly impozáns módon megnyilvánult. — Tanitó-gyülés. A pápa—csóthi esperes kerületi tanító-kör f. hó 17-én d. e. 10 órakor tartja városunkban őszi rendes közgyűlését. — Az első erdei Szalonka. Ritkán dicsekedhetik vadászember, hogy a mostani időszakban erdei szalonkát lőtt volna. Nos ebben a kiváló szerencsében dr. Horváth Caesár, bencés tanár részesült, ki a hét folyamán nem is a szokott tartózkodási helyen, hanem a kukorica földön az erdei Szalonkák egy remek pélnányát ejtett el. — Iparosaink kitüntetése. A pécsi kiállítás alkalmából városunk iparosai közül a következők lettek kitüntetve. Ezüst érmet nyertek : Néhmann Gábor szíjgyártó és Paksy Károly kovács, bronz érmet : Vágó Dezső és Braun Miksa férfi-szabók. A Perutz-testvérek szövőgyára is részt vett a kiállításon, de versenyen kívül. — Hálanyilvánitás. Mindazok, akik felejthetetlen fiam temetésén megjelentek és részvétükkel az engem ért csapást enyhíteni iparkodtak, fogadják ezúton hálás köszönetemet. Özv. Eisler Ignácné. — Nyilvánosköszönet. Lusztig Józsefné urnő Tapolcáról szives volt az izr. nőegyletnek 5 koronát adományozni mely nemes szivü ajándékért hálás köszönetét nyilvánítja dr. Lövy Lászlóné elnök. — Színházi műsor. Vasárnap d. u. „Csibészkirály" (operett, félhelyárakkal), este „Göre Gábor" (énekes revü), hétfő : „Eszményi férj" (vígjáték, újdonság), kedd : „Arany kakas" (vígjáték, Báthory Béla jutalomjátéka), szerda d. u. „Tolonc" (népszínmű, ifjúsági előadás), este „János vitéz" (operett), csütörtök: „Az arany virág" (operett, Hidy Irén jutafomjátéka), péntek : „Őrangyal" (vígjáték, újdonság), szombat: „Kis szökevény" (operett). — Községi vizsgálatok. Járásunk főszolgabírója a községi vizsgálatait megkezdette, s folytatólagosan tartja azokat a j. számvevő segítségével. — Vörheny járvány. Nagy-gyimót községben a vörheny járvány szerüleg fellépett. Pápai m. kir. : yakonyvi kivonat. Születtek. Fóris István kertmunkás és Németh Erzsébet fia Ferencz rkath. — Vaspék Ferencz napszámos és Nyul Ágnes leánya Mária rkath. — Szabó István csizmadia es Rozs Mária fia Károly rkath. — Szimacsek József ács és Kozma Julianna fia József rkath. — Major József béres és Polgár Mária fia József rkath. — Lőwenstein Jak; b lisztkereskedő és Bernfehl Mária fia Sándor izr. — Kovács István napszámos és Neuner Rozália leánya Mária rkath. — Heritz Mihály foldmivelő és Bolla Rozália fia Józseí rkath. — Hobli Pál csizmadia és Rozs Ilova leánya Mária rkath. — Horoáth Lajos lisztkereskedő és Mészáros Mária fia Ferenc rkath. — Lichtenstádter Mór czipész és Krausz Róza leánya Mária izr. — Gáncs Rozália napszámosnő leánya Erzsébet ág. hit. ev. — Henc József kanász és Horváth Irma fia István rk. — Somogyi Gyula rövidárukereskedő és Winkler Janka fia László izr. — Koch János ács és Tóth Mária leánya Julianna rk. Halottak. Vicina Pál rk. 15 napos veleszületett gyengeség. — Perepatics Antal rk. 8 napos veleszületett gyengeség. — Mikóci István rk. 16 napos görcsök. — Kronberger Ilona izr. 26 napos tüclőlob. — Krausz Adolf izr. 68 éves szívbaj. — Barcza Istyánné rk. 50 éves máj zsugorodás. — özv. Ölbeli Istvánné rk. 73 éves tüdőtágulat. — Kemény Gyula tánctanító izr. 72 éves májzsugorodás. — Strobán János takács rk. 54 éves tüdőtágulat. — Peltz Paula görög kath. 18 hónapos angolkór. — Németh Imre lakatos tanoncz ev. ref. 13 éves has hagymáz. — Eisler Mói gyógyszerész segéd izr. 26 éves tüdővész. Házasságot kötöttek. Knöfler József kereskedő izr. és Eckstein Katalin izr. — Sárközi János népzenész rk. Csukárdy Mária rkath. Felelős szerkesztő : POLLATSEK FRIGYES.