Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-03-17 / 11. szám

— A pénzügyi bizottság szerdán délután Krausz .József N. elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a „Pápa vidéki len­és kender-kikészitő részvény-társaság" azon kérvényére, liogy Pápa városa 15 éven át községi adó, vasúti, megváltott urodalmi és kövezetvámi mentesség adassék, a képvise­lőtestületnek javasolja. A Kisfaludi-utcai la­kosok aszfaltjárda iránti kérvényére előké­szítés hiányában nem tettek javaslatot. — Pápa — mostoha állomás. A kereskedelmi minister benyújtotta a vasúti beruházásokról szóló javaslatát és ebben az állomások kibővítésére több milliót irá­nyoztak elő. Mintegy 20 állomás kibővíté­sére van tervezve, de Pápa állomás, mely ugyancsak reászolgál a kibővítésére nem lett felvéve. A holnapi közgyűlésen tárgyalva lesz ezen kérdés, de kevés reményünk van hozzá, hogy ez változtasson a dolgon. Ha már ez érdemben tenni akarunk valamit, ugy legaláb egyelőre az állomásunk villamos világítását kérelmezzük, melyre szinte egy nagyobb összeg lett előirányozva, de az ál­lomások nevei nem lettek külön megjelölve. — Eljegyzés. Hirschler József kapu­vári borkereskedő, városunk szülötte, elje­gyezte Grünberger Etelka úrhölgyet Kapu­várról. Szívből üdvözöljük az uj jegyespárt! — A földmives-iskola újjászerve­zés előtt áll. Darányi földmivelésügyi mi­niszter e hó 7-én és 8-án a gazdasági fő­iskola létesítése és a földmives iskolák át­szervezése tárgyában szak tanácskozást tar­tott A tanácskozásra meghívott szakembe­rek között jelen volt megyénkből Kaufman Géza csothi országgyűlési képviselő ós Tar •Gyula a helybeli földmives-iskola igazga­tója. Tekintve, hogy a gazdasági iskolák igazgatói közül csak negyet hivtak meg, Tar Gyula meghívása kitüntetésnek minő­síthető, s hozzá őszintén gratulálunk. — Iskolaszéki gyűlés. A helybeli róm. kath. elemi fiúiskola iskolaszéke f. hó 32-én gyűlést tartott, amelynek tárgyát az újonnan építendő iskola, a hitközségi adó és az adó kulcs, a nagykorú kath. össze­írása és végül Keresztes Gyula iskolaszéki tagnak a jelentése képezte. Kiemelendő az iskolaszéknek azon nemes és követendő pél­dául szolgáló határozata, amelynek értel­mében az igazgatói dijat 50 koronával fel­emelte. Nem az összeg nagysága, hanem a tett és jóakarat eme szép és nemes meg­nyilvánulása érdemel itt dicséretet és az iskolaszéknek gondolkozásáról és értelmi­ségről tesz tanúságot. — A Sport-egylet közgyűlése. A helybeli Sportegylet múlt vasárnap délután 4 órakor tartotta meg Fürst Sándor elnök­lete alatt évi rendes közgyűlését a Sport­pavillonban. Kolbe Nándor pénztárnok elő­terjesztette a zárszámadásokat és a jövő évi költségvetést, melyet a közgyűlés elfo­gadott és Varga Rezső indítványára a szá­madások pontos vezetéseért elösmerő kö­szönet szavaztatott. Ezután felolvastatott dr. Fehér Dezső főtitkári jelentése, melyből kitűnik, hogy az egylet fokozatosan fejlődik és ezen fejlődés főérdemét az elnök buzgó fáradozásának lehet köszönni. A titkári je­lentést zajos helyesléssel vették tudomásul. Következett a tisztújítás, mely közfelkiáltás­sal történt. A régi tisztikart és választmányt egyhangúlag megválasztották. A megürese­dett egyik alelnöki állásra Szokoly Ignácz, ügyésszé : dr. CsoJcnyay János, választmá­nyi tagnak : Jankó László, számvizsgálónak : dr. Adorján Gyula lettek egyhangúlag meg­választva. A tisztújítás után Marton Dezső indítványa olvastatott fel, mely a tennis­sport fejlesztését célozza és a modern fel­szereléseket sürgeti. Hosszas vita után, mely­ben Marton Dezső, dr. Saáry Tibor. Jankó László, Varga Rezső és Polonyi Gyula vet­tek részt, Fürst Sándor elnök azon kijelen­tése után, hogy az elnökség az egylet va­gyoni helyzetéhez képest a tennisz-sport fejlesztésére tőle telhetőleg mindent el fog követni, ezzel nemcsak a másfél órai vita, de a közgyűlés és az elnök éltetésével be­fejezést nyert. — A Veszprémi Gazdasági Egye­sület f. hó 11-én tartott igazgató-választ­mányi ülésén az elnöklő Hunkár Dénes fő­ispán örömmel jelentette, hogy a mezőgaz­dasági munkás-kérdésben vidékenkint össze­hívott gazdaértekezletek jelentése szerint az aratási és csépiési szerződések a vérme­gye egész területén megköttettek. Kajdacsy Endre titkár indítványára az egyesület részt­vesz a pécsi országos kiállításon a várme­gyében készített gazdasági háziipari csik­kekkel. A választmány elhatározta, hogy felír a kormányhoz a katonai remonda-lo­vak árának 800 koronára való felemelése tárgyában és felkéri a társasegyesületeket, hogy hasonló szellemű feliratban támagas­sák javaslatát. — Tiltakozás a szanyí vásár el len. Hirt adtunk azon mozgalomról, mely a Szanyra engedélyezett vásár ellen meg­indult. Városunk polgármestere a csornaiak kérelmére ez érdemben értekezletet hívott egybe, mely szerdán délelőtt a városháza nagytermében lett megtartva. Az értekezle­ten a helybeli ipartestület és az OMKE ré­széről számosan voltak jelen, Csorna köz­ségét Beer Vince ip. elnök, Czuder Pál közs. bíró ós Vadász Bálint, Szii községet Tóth István jegyző képviselte. Az értekezleten konstatáltatott, hogy a vásár nem a törvé­nyes formák keretében adatott meg és ugy Pápa valamint Csorna érdekeit sértik. El­határoztatott, hogy ez ügyben egy memo­randummal járulnak a kereskedelmi minisz­tériumhoz, a vásárjog visszavonásáért. A memorandum elkészítésével Csolcnyay Ká­roly főjegyzőt, dr. Hirsch Vilmos ip. ügyészt és dr. Fehér Dezső az OMKE titkárát kér­ték fel. — Kamarai közgyűlés. A győri ke­reskedelmi és iparkamara március 21-én délután 3 órakor közgyűlést tart. — A pápai kath. kör a márciusi események emlékére nemzeti ünuepélyt ren­dez a bencés gimnázium tornatermében f. hó 17-én vasárnap délután 5 órakor a kö­vetkező műsorral : 1. Hinmus. Énekli a kö­zönség. 2. Talpra magyar Petőfitől. Szavalja Bónis Lajos. 3. Zongora-szám. Előadják Ha­nauer Bözsike és Kákossy Károly. 4. Ün­nepi beszéd. Tartja dr. Ujváry Endre. 5. Erdélyi magyar pásztorhangok Mihályitól, j Zongorán előadja Kiss Vilma. 6. Márciusi dal. Szavalje Knüppeln Zsófika. 7. Szózat. Énekli a közönség. Nem tagok 40 fillér be­lépti dijat fizetnek. — Az épitőmunkások kizárása ügyében békéltető-gyűlésre hívta össze pén­teken délután Mészáros Károly polgármes­ter az építési vállalkozókat és kőmives-se­gédeket.v A békéltető pontok megállapítását tegnap délután folytatták és mint értesülünk a munkaadók és munkások között az egyez­ség létre jön. — A pápai ipartestület évi rendes közgyűlése 1907. évi március hó 24-én, d. u. 3 órakor fog a testület helyiségében meg­tartatni, melyre a testület t. tagjai azon hozzáadással hivatnak meg, hogy ha a köz­gyűlésen a megjelentek száma határozatké­pes nem lenne, a 8 nap múlva újból össze­hívandó közgyűlés, tekintet nélkül a meg­jelentek számára, határozatképesnek fog nyilváníttatni. Pápán, 1907. február 24 én. Hajnóczky Béla ipartestületi elnök. — Soroznak. Tegnap kezdődött vá­rosunkban a pápai járás legényeinek so­rozása. — Képviselő választók összeirása. A pápai választókerületben az országgyű­lési képviselőválasztásnál választói joggal bírók állandó névjegyzékének kiigazítása, illetőleg a jövő 1908 ik évben országgyűlési képviselőválasztásra jogosítottak összeirása végett, a központi választmány által kikül­dött bizottság nyilvános üléseit, a városháza nagytermében folyó 1907. évi április hó 3. 4. 5. 6. napjain, naponként délután 4—6 óráig fogja tartani. A választói névjegyzék kiigazítása hivatalból történik ugyan, de választói jogának igazolása végett az irt határidőben, az összeíró küldöttség előtt bárki megjelenhet és felszólalhat. — Az izr. nőegylet f. évi március 2-án rendezett tea-estélyén felülfizetni szí­veskedtek : dr. Lővy Lászlóné 16 K, dr. Koritschoner Lipótné, N. N., Perutz testvé­rek, Rechnitz Béla 10—10 K, Frank Hen­rik Fiai Zágráb 8 K, dr. Hoffner Sándor, özv. Kreisler Józsefné, dr. Lőwinger Jakab (Bécs), Manheim Ármin 6—6 K, Hunka Anna 5.40 K, Fischer Adolfné, dr, Hacker Mórné (Inconnu), Kerpel Gusztáv, Kohn Jó­zsefné, Kolin Antal (Ajka), Rodossy testvé­rek (Bpest), Schware Vilmos, Steinberger Lipótné, Ungár Manó, Weltner Miksáné 5—5 K, ifj. Eisler Mór, Gold Sámuelné, dr. Hoff­ner Elek (Moson). dr. Herzog Manó, özv. Kohn Lipótné, Koréin Vilmos, Koréin Ernő, Koritschoner Margit, Krausz Henrikné, Lővy Adolf, Krausz Vilmos, Rosenberg Lázárné, ifj. Schlesinger Mórné, Schlesinger Zsig­mond, Steril Ignáené, Zsilinszky Lajos 4—4 K, dr. Antal Géza, Braun Dezső, Fábián ; Bertalan (Bpest); dr. Kreisler Károly, Lővy ! Lipótné, Schlesinger Rezső, Schőnfeld Ká­rolyné, Újhegyi Mihályué, Weisz Zsigmond, dr. Weltner Sándor 2—3 K, Altstadter Ja­kab, Armuth József (Szeged), Barna Ignác, Beck Ignác, Biedermann Tóbiásné, Billitz Henrik, Benedek Oszkár, Boskowitz Sá­muelné, Deutsch Ignáené, Feltner Simon, FJeischer Gézáné, Fürst Sándor, dr. Gott­lieb Sándor, Gottlieb Jenő, Hartmann és Míttler (Bécs), Heszky Bertalan (Budapest), Herz Dávid, dr. Hirsch Vilmos, dr. Kende Adám, Klein Vilmos, Kohn adolfné, Kori­tschoner Adolfné, Koritschoner Fülöpné, dr. Kóródi Simon, Kovács Ignác (Vinczefő), Krausz József N., Kremsier József (Győr), Lázár Ádám. Liszauer mérnök, Losonczy Jenő, Lunzer Mór, May József, Pfeiffer Jó­zsef, Raditz József (Győr), Rosenberg Sa­muné, özv. Singer Jakabné, Schor Árminné, Stein Vilmos, Stern Gyula, Steiner Ignác, Tauber Izidor (Dáka), Toch S. L.-né, Wal­lenstein Dániel, Weiler Mihály, Weisz Jó­zsef, Weltner Manóné, Weisz Izidor (K. Acsád), Wittmann Ignác (Kt.-Lak) 2—2 K, Eisler Jolán, Engel Izidor (Dáka), Enziko­vits Miksa (Vincefő), Gold Mór, Gold Ignác, Goldstein József, Hoeh József, Karlovitz Adolf, Klein József (Böröllő), Ney Jenő, Pongrác Sándor (Tapolca), dr. Scheiber Jenő, Singer Miksa, Sommer Pál, Sonnen­feld Sámuelné, ifj. Stern Lipótné, Weisz Samu 1—1 K, N. N. 40 fili. Összesen 360 K 80 fillér. — Tanulóleányok és elárusitónők felvé­tetnek LÖWENSTEIN J. és FIAI czegnél. — Egy jó és hibátlan írással bíró köny­velönö kerestetik. Czim a kiadóhivatalban. — Iluska cróme. Igen jó kéz és arcbőr finomító az „Iluska créme" 1 tégely 1 ko­rona a Városi gyógyszertárba Fő-utca 17. Pápai m. kir. uryakönyvi kivonat. Szülöttek. Gyömörei János molnár és neje Kántor Eszter fia Antal ág. hit. ev. — Vogel Mihály asztalos és neje Kovács Paula fia László rkath. — Németh Mihály földmives és neje Molnár Mária fia Ferencz rkath. — Némethi Mihály mozdonyvezető és neje Wenhardt. Alojzia leánya Alojzia ág. hit. ev. — Som Franciska leánya Erzsébet ág. hit. ev. — Csajtay Dániel földmivelő és neje Körmendy Terézia leánya Róza ev. ref. — Somogyi Sándor csizmadia és neje Somogyi Mária le-

Next

/
Oldalképek
Tartalom