Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.
1907-11-24 / 47. szám
társunknak, aki azt az úgynevezett társadalmi adót csak amúgy könnye dén viselheti, fizetheti. Legtöbben bizony ugy vagyuuk vele, hogy szivesen fizetjük ugyan, de nehezen. A társadalmi adó t. i. igazi teheröl a kiszabott fizetésű középosz tályra a tisztviselőkre esik. A társadalom sem tudott még a progresszív adórendszer igazságos színvonalára emelkedői. Még mindig ott vagyunk, hogy a kiszabott fizetésű vagy általában szerényebb jövedelmű közép osztálybeli egyéntől éppen olyan öszszegü társadalmi adót követel a társadalom, mint azoktól, akiknek vagyoni viszonya tízszeres adózást is sokkal könnyebben kibírna. Nem azt akarjuk ezzel kifejezni, hogy a társadalmi adózás ellen vagyunk, hanem csupán azt, hogy — ha már az állami adózás terén is sűr getjük a progresszív rendszer behozatalát — fektessük a társadalmi adózást is igazságosabb, méltányosabb alapra. A társadalmi intézmények fentartásához szükséges adót is ugy vessük ki és olyképpen igyekezzünk vállalni, hogy akik a nagyobb terhet is sokkal könnyebben viselhetik, mint mások a kisebbet, — vegyenek magukra az önkéntes teherből annyit, hogy akik kisebb teher viselésére képesek csau, nyögés nélkül, erejök arányában kapják meg a maguk teherrészét. Mert méltóztassanak csak megvizsgálni, hogy milyen aránytalan most a társadalmi adó terhének megoszlása ! Egy 1000—2000 forint évi fizetéssel rendelkező tisztviselő, hivatalnok társadalmi adója évenkint 15 —20 forintra rug körülbelöl. Ugyanennyit fizetnek az 5—10 ezer forint évi jövedelemmel, vagy még ennél is többet rendelkezők. Hát ez nem arany. Ezen változtatni kell. Nem olyanképpen, hogy talán a társadalmi adót kivánó intézményeket kevesbítsük, Isten mentsen ! Hanem meg kell tenni a kezdő lépést arra nézve, hogy a tagsági dijakat, a gyűjtések alkalmával való adományösszegeket a jövedelmi vi szonyok arányában kell előirányozni ; és ehhez az előirányzáshoz szoktatni, nevelni kell a közönséget, hogy -egyfelől ne legyen szemérmetlenül szűkkeblű, másfelől pedig könnyelműen bőkezű — túlságos szégyenkezésből. Szóval, nemcsak az állami adózás, de a társadalmi adózás terén is be kell hozni a proggressziv rendszert ! Ez lesz a legegészségesebb, legméltányosabb, legarányosabb adózási rendszer a mai viszonyok között a társadalmi adó lei óvásánál is. Vasúti forgalmunk érdekében. Városunk képviselőtestülete legutóbb tartott közgyűlésén elhatározta, hogy feliratot intéz a kereskedelmi miniszterhez, hogy a sopron—budapesti gyorsvonat ellenvonatjához a helyi összeköttetést adja meg. Az 0. M. K. E. helybeli fiókja ez érdemben már a képviselőtestület határozatát megelőzőleg foglalkozott ezen kérdéssel és vasúti forgalmunk emelése érdekében a következő felterjesztést intézte az OMKE központi elnökségéhez : Tekintetes központi Elnökség 1 Évről évre eleget teszünk a tek. központi Elnökség abbeli felhívásának, hogy a vásuti menetrendnek kerületünkre kedvezőbb kialakulását elérjük, s e helyütt is hálás körülményeket nyilványnitják azon fáradozásért, amelyet a tek. Elnökség ez ideig kifejtett. Bár e téren ez ideig kevés eredményt tudunk felmutatni, ezt annak tudjuk be, hogy városunk vasúti forgalma érdeke a kért ujitások tekintetében nem volt teljes összhangban az általános vasúti forgalmi érdekekkel. Választmányunk f. hó 14-én a 2627 1907 számú leirattal foglalkozván újólag megvitattattak a vasúti menetrend módosítása tekintetében felmerült kívánalmak, de figyelembe véve a küz. Elnökség által a ranlt években hozzánk intézett leiratait, mindössze, egy vasúti menetrend módosítás kieszközlését kérelmezi, s miután ezen módosítása általános vasúti menetrend — politikával —• nézetünk szerint teljes összhangban van, sőt annak egyenes folyamányát képezi, reméljük, hogy annak (j atif i mta,awa*d6Btt.--«aBi A kis leány szinte ijedten nézett reá. — Emma néni nem igy vélekedik az életről és a szerelemről — jegyezte meg halkan. A férfit meghatotta ez a tekintet, mely olyan volt, mint egy vergődő madáré. Ismét kezébe vette a kis leány kezét. — Igaza van, gyermek — mondta. — Emma néninek csak játék az egész. De maga, Nelli, egészen más. Ha maga megszeret valakit, — ez az érzés egy egész életre fog szólni. — Honnan tudja ezt? — kérdezte a leány csendesen, de a kezét lassan kivonta a férfi tenyeréből. — A szemeiből láttam. Akinek ilyen mélységek vannak a tekintetében, annak a szerelem nemcsak puszta szó, de élő, lüktető valóság. — Valóság ? r— ismételte a leány elgondolkodva. — Én a magam részéről sohasem bírtam megérteni, hogyan lehetnek az elvont dolgok valósággá ? Olyan valósággá, mint például a nap ós a tenger, a a virágok, vagy mint maga és én. Reám nézve a szavak csak szavak maradnak, amelyekben az egyik ember hisz s amelyek felett a másik csak kaczag. — Mert még sohasem látott szerelmes férfit térdelni maga előtt, Nelli, — mondta a férfi különös, rekedt hangon — még nem látta, mint változik el az arcza, mint remeg a hangja s fátyolosodik el a tekintete. Maga még sohasem hallgatta egy férfi szívdobogását a saját szive felett s nem kerítette hatalmába az a megbolonditó tudat, hogy mindezt maga okozta. Mert nem tudja, hogy lehet valaki, aki csak magáért él vagy hal, és nem keltett szivében visszhangot az ő szerelme. Lássa, édes leánykám, ez az, amit maga még sohasem érzett és éppen azért talán meg sem érti, amit most magának mondok. De a leány szemében különös fény gyúlt ki. Olyan, mint mikor egy bezárt ablak mögé szivárványszínekben égő lámpát tesznek, hogy széjjelszórja az éjjel sötétségeit. — Maga sohasem' érzett még igy, — ismételte a férfi másodszor is, hogy a leány nem válaszolt. De mikor ezeket a félig ijedt, félig diadalmas örömmel telt lányszemeket magán érezte, kérdéssé alakította át a mondatod s szinte öntudatlanul ismételte meg harmadszor is, csakhogy más hangsúlylyal. — Soha sem érzett még igy ? Nelli most sem felelt. De a férii látta, hogy ajkszögleteiben titkos, alig észrevehető mosoly bujkál. — Akarja, Nelli, akarja hogy virágokat küldjek magának ? — kérdezte egyszerre bután. A leány hirtelen felé nyújtotta a kezét. — Akarom, — mondta mohón. -— Es igazán nem küldött még eddig senki magának virágot ? — Soha, senki. — Milyen virágokat küldjek, Nelli ? — Fehér rózsákat. — A fehér rózsa ifjúságot és reményt jelent. — És szerelmet. — Igen, Nelli, első szerelmet. Mert ugy-e, Nelli, azt mondta az előbb, hogy magának még eddig senki sem udvarolt? — Azt ! ~ - És igaz ez ? — Komolyan mondja ? — Bizony isten ! — Hát akkor én . . . Elhallgatott. Végigsimitá a haját kezével. Hogy haragudnék Emma, ha tudná! Ejh, mit bánja ő ? A leány várakozásteljesen nézett rá. Egész arcza lángolt s szemében különös | fény égett, lmádandóan szép volt igy. A férfi felégette maga mögött a hidat. — Hát akkor én, Nelli, én, az öregedő ! ember, megvallom magának, hogy szeretem és arra kérem, legyen a feleségem. Zsarnoki mozdulattal nyújtotta ki a karját, s a leány boldogan menekült hozzá. A férfi pedig gyöngéden, hogy meg ne ijessze, megcsókolta a homlokát. Azután felemelte a fejét és az arczába nézett. Mikor pedig látta, milyen ijesztően halavány az, gyorsan, aggodalmasan szólt : — Ne féljen, gyermek, mindent el fogok mondani Emmának, ha haza jön. De a leány mosolyogva nézett rá a könyein keresztül: — Bocsásson meg, hogy azt mondtam az előbb. Az elvont dolgok valóságát en már régen értem. Egy egész esztendeje. Azóta, nézze, mindig is viselem az arczképét a szivemen. Bájos, félős mozdulattal kinyitotta nyakán a ruhát s egy vékony aranylánczot vont elő a pulin ránczok r közül, melyen S egy kis medallion függött. És a nőktől elkényesztetetett világfi olyan áhítattal emelte azt az ajkához, mint az ájtatos hivők szokták a Mária szobor ruhájának fodrát.
