Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.
1907-11-17 / 46. szám
tára nyomorult. Este 10 órakor min den utcában kialszanak az izzók, csak a sarkokou pislog- egy egy égő. Itt azt követeli a közönség, hogy legalább éjjeli 12.óráig minden izzó világitsou, mert a korábban eloltott lámpák miatt teljes sötétség áll be s nem tudni, hogy melyik kapuzat alól éri a békésen hazaballagó polgárt egy örök nyugalomra téri tő ütés. Ha egyszer drága, teljesen al kalmas világító müvet létesítettünk, ne arra való legyen, az hogy egy-két utcát kiállhatatlan fénybe borítson, hanem szolgáljon a közönség érdekeinek, kényelmének és általános biztonságnak. Tudtunkkal már egy izben a világítási bizottság elrendelte az izzólámpák szaporítását, ez meg is történt, de amint a tapasztalt igazolja a lakosság igényeit nem elégítette ki. Nézetünk szerint leghelyesebb volna, hogy ha a világítási bizottság ép ugy mint mult évben az izzólámpák szaporítása alkalmával helyszíni szemlét tartson és az izzólámpák vagy szaporítását vagy pedig helyesebb elrendezéséről gondoskodjon. Ennek meg kell történni. Tapasztalatot már ez érdemben eleget lehetett szerezni. Éppen a téli hónapok a legalkalmasabbak ezen változtatások s a további megfigye lések eszközlésére, Vidéki városok elhanyagolása. Magyarország városai roskadoznak a tehertől. S ha okát vizsgáljuk, nem magyarázhatjuk meg e szomorú jelenséget mással, minthogy a modern állami élet a maga fokozódó terheinek nagy részét a városok nyakába hárította át; kötelességeket rótt rájuk, de nem gondoskodott e kötelességek teljesithetésének anyagi eszközeiről. Pedig szép, meggyőző példák lebeghettek volna előtte. A kö! zép- s újkori magyar városi élet ta nulságul szolgálhatna ujabb korunk nak is. Falvakból, a hajdani lovagvárakból a nemzeti erő a városokban pontosul össze. Okos kiváltságok s az emberi társulásban rejlő nagy erő hatalmas vidéki központokat teremtett, melyek székhelyei lettek az ipari tudásnak, műveltségnek, ezek által a jólétnek, gazdaságnak, mely a nemzeti Géniusznak fenncsap kodó szárnya. De változtak az idők. Kezdték a vidéki városok elhanyagolását. Mig más nemzeteknél bizonyos tekintetben lépést tartott a vidéki emporiumok fejlődése az ország szivével, minálunk azt cselekedtük, amit a szenvedélyes játékos : egy blattra tet tük fel mindenünket s ez a sokat ígérő blatt az ország fővárosa. Gyö nyörü, lélekemelő idea, hogy gazdag nemzetnek pompás fővárosa legyen, büszkesége, dicsekvése ez egy országnak, de nálunk fényes paszománt, | ragyogó aranygomb csak kopott mentén. És bizony e drága aranygomb* hoz sehogy sem illik az ország nyakában lógó koldustarisznya. De ne beszéljünk metaforákban ; tény, hogy fővárosunkra sokat költöttünk, sőt, hogy még ma is mindent ráköltünk. Ott van például, hogy egyebet ne említsünk, a Margitsziget megvétele. Életkérdés talán a fővál rosra ? Dehogy, csak aféle szépségI flastrom, amely mégis csak 12 milliójába kerül az államnak. 12 millióval tizenkét nagyobb várost teheti " > tünk volna bolgoggá, fejlődésképessé, a modern haladás útjára terelhettük volna őket, megerősíthettük volna kultúrájúkban s a mi a fő, magyarságukban. Mert ne tessék azt hinni, hogy elég magyarul beszélni, írni; magyarul is keli tudni érezni, gondolkodni, cselekedni. Nemzetköziség, ledér életelvek, szokások ; külföldi szemét, perverzitás irodalomban, művészetben, az életben, az „ott a hazám, ahol nagyobb kenyeret adnak" elvek forrnak, kavarognak —- természetesen összevegyülve sok nemesebb tarta lommal is — abban a hatalmas üstben, amelynek neve: székesfőváros. Lehet ezért nagyon megharagudni, de el nem tagadhatja senki, liogy a vaJódi faji, nemzeti érzés, a magyar az anyjával ilyen viszonyba jutott; de érezte, hogy ő maga volt a hibás. Eérjhezmenetele előtt kellett volna ezt a dolgot tisztázni. Jóformán mitsem tudott családjáról az nra. Csak annyit tudott, hogy az anyja valami falusi tanítónak az özvegye, messziről jöttek ide, nincs itt rokonságuk. S ez elég volt Bánky Zoltánnak, tovább nem kérdezősködött. A leány becsületes volt, szép és eszes, ő pedig szerelmes volt. A szegény özvegy asszony azonban nem is igen vágyott az előkelő körbe. Parasztok közt töltötte ő életének javát. Nem is tudja ő a módját, hogy kell olyan nagy uri személyek közt forogolódni. Csak a leányát szerette volna gyakrabban látni, s a másik leányának óhajtott volna szintén valami jó szerencset. De abból már aligha lesz valami. Mert az a bolond leány megismerkedett itt a házban valami keztyüs-legénynyel, aki azt mondja, hogy ezerötszáz koronája van apai öröksége és boltot fog nyitni. — Csak nem ment el az eszed, hogy feleségül menj ilyen emberhez ? — szörnyűködött özvegy Juhászné. A leány azonban kész lett volna rá : — Miért ne ? Becsületes ember. Szorgalmas ember. Kinek mi kifogása lehet ellene ? — Hát nem érted, hogy már a nénéd miatt sem lehet? Mit mondana az Olga férje ? — Hát mi közünk nekünk az Olga férjéhez ? — felelt az elkeseredett leány. De az anyja hajthatatlan maradt. Nem, nem, mig ő él, soha meg nem engedi, soha bele nem egyez. -— Elő se merd hozni nekem még egyszer. Olga előtt sem szóltak erről a dologról. Isten őrizzen ! Szegyeidé mbgát a testvére miatt. A derék keztyüs szonban nem tudott belenyugodni, hogy az ő becsületes szándéka igy füstbe menjen s a mikor a kapu aljában találkozott a leánynyal, aki sirva fakadt igy szólt hozzá: — Ne féljen, Terosike, azért mégis egy pár lesz belőlünk. Majd segítek én azon. Bővebben nem magyarázta ki, hogy miképp; de a leány sem kérdezősködött, csak sirt. Mert hát mit tehet egyebet a leány, akinek olyan keményszívű az anyja. A keztyüs-legény pedig a legközelebb jövő vasárnap szépen felöltözött, fekete kabátba, fekete nadrágba, uj kalapot vett s ugy ment Bánky Zoltán őméltósága lakására. Az inas csodálkozva nézte ezt az egyszerű embert, aki a méltóságos úrral akar beszélni. •— Nem tudom, lehet-e most, — szólt csak ugy félválról. — Megvárnám, — mondta a különös látogató. Őméltósága nem kevésbbé csodálkozott, mikor bejelentette, hogy egy ember van odakint, uki a méltóságos úrral akarna beszélni. — Miért nem kérted el a névjegyét ? -• Nincs névjegye, — telelt az inas. A méltóságos ur fölhúzta szemöldökét. Aztán mégis kegyesen megengedte : — Ereszd be. Bejött a feketeruhás fiatalember s alázatosan elmondta, hogy mesterségére nézve keztyüs ós most önálló üzletet akar nyitni s meg akar házasodni. Talán tetszett is már hallani ? A méltóságos ur elmosolyodott. Furcsa ember ! — Nos, aztán ? Aztán azért jött, hogy a méltóságos MIT IGYUN K ? 1 hogy egészségünket megóvjuk, mert csakis a természetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvszer. ÜTI J E p" Minden külföldit fölül n mul hazánk termé szetes szénsavas _ vizek királya: égést rögtön megszünteti, páratlan étvágygerjesztő, használata áldás gyomorbajosoknak. KEDVELT BORVÍZ ! Olcsóbb a szódavíznél ! MINDENÜTT KAPHATÓ ! Főraktár : Oszvald János urnái Pápán. Milleniumi nagy éremmel kitüntetve. Kitűnő asztali, bor- és gyógyvíz, a gyomor-