Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-10-13 / 41. szám

bárhol, bármikor és bármennyit összevásá­rolni, mert azok ezen jövedelemből tartják fenn magukat. És mi lett ennek a következménye? Az, hogy piacunkat heti és országos vásárok alkalmával tömegesen ellepik a minden fajtabeli kereskedők, összevásárol­ják nagy tömegben az élelmi cikkeket és szállítják külföldre. Innen van az, hogy Austriában az élelmi-cikkek olcsóbbak, mint nálunk ahol azokat termeljük. A piaci szabályrendeletekbe tehát ezen tilalom a nagyközönség érdekében okvet­len felvenne volna, mert nézetem szerint ez jelentékenyen megjavítaná a tarthatlan és most már tűrhetetlen állapotot. Különös jelenség az is, hogy a nagy­birtokosok és nagybérlők nem foglalkoznak élelmi cikkek előállításával. Ezek tudoraá­som szerint csakis annyit termelnek-ameny­nyire maguknak szükségük van. Ami pedig az Amerikába való töme­ges kivándorlást illeti, tudjuk mindnyájan, hogy ez egyik oka a napszámbérek emel­kedésének. Az élelmi cikkek drágasága te­hát részben ebben is keresendő. Módját kellene találni annak, hogy a tömeges, nagymérvű kivándorlást, ha egészben nem is, de legalább részben miként lehetne meg­szüntetni. Igen sokan abban a véleményben van­nak, hogy a kivándorlást csakis a nagy bir­tokok parcellázásával lehetne megszüntetni. Kétséget sem szenved, hogy ennek fogana­tosítása jelentékenyen apasztaná a kiván­dorlást, de nem hiszem, hogy azt teljesen megszüntetné. Talán célt lehelne érni, ha törvényileg szabályoztatnék, hogy mezei munkásoknak csakis 1000 kor. összeget meghaladó jöve­delme volna bírói foglalás alá vehető. Ezen intézkedéssel, továbbá a progressiv adózási rendszer mielőbbi életbe léptetésével sokat segíthetnénk a létező bajokon. Nem hagyhatom említés nélkül azt sem, hogy az országos betegápolási adó évről-évre nagyobb lesz. Segitve volna a bajon, ha törvényben kimondatnék, hogy minden 30 évet meghaladó nőtlen férfiú, tMfCRHMWMie tettem, amit tevék. Borzasztó ! Igen, most látom, áruló vagyok, gálád . . . Wallensteinnek kellett csittitgatnia a jajgató asszonyt, — Csendüljön, asszonyom, csittuljon el félelme. Ha meggondolja s másként ha­tároz, vissza mehet a várba, ugy, amint jött s én elfeledem, hogy láttam valaha. Az asszony lecsúszott a karósszékből s a földön hevert. Kínjában köntöse ujját harapdálta s szeméből már nem omloitak könyek, de melle hörgött: kétségbeesetten vergődött a földön a hadvezér lábainál. — Jól tudom, hol van a vár Achilles­sarka. Nem titok előttem, hogy a vár hadi­népe bizalmát, reményét vesztve áhitja az ostrom végét, — még ugy is, ha nem hoz számára diadalt. Ez a helyzet, asszonyom, — határozzon, — megmenti-e férjét és vi­tézeit, városát és annak lakóit, vagy — nem ... ? Csend volt a sátorban. Schindlerné holtra váltan feküdt a szőnyeges padozaton. Wallenstein pedig egy távolabbi karosszékbe ült s várta, mig a nő ájulásából felocsúdik. Mikor aztán az visszanyerte eiejét, a had­vezér ismét felsegítő a karosszékbe. — Igy, üljön szépen ide gyermekem. — kedveskedett most vele, — ne haragud­jon reám, nem vagyok én olyan szörnyű, amilyennek mondanak az emberek. Én tu­dok ám nagyon jó lenni. No ne, nézzen reám ilyen komolyan, no mosolyog­jon egy kicsit. Nem akar, nem — — akkar én most kimegyek egy kicsit, magára hagyom, de ha majd visszajövök, akkor vége legyen a az általános III ad osztályú jövedelmi tár­gyalásoknál megállapítandó jövedelméhez mérten, ezen cimen az államkincstár ré­szére nőtlenségi adót legyen köteles fizetni. Meg vagyok győződve, hogy a nőtlenségi adóból az országos betegápolási költségek, ha nem is egészben, de nagy részben meg­térülnének. Es ami fő, — ez az adó nem is keltene az érdekeltek között nagy visz­szateíszést, — de azonfelül még igazságos­is volna. De menjünk tovább. Igazán satira, hogy nálunk, a Bakony tövében, a tűzifa ára ölenként rövid egy két év alatt. 18—20 K. emelkedett. Pelvágás nélkül egy Öl ía ára nálunk 42—44 kor. kerül. Mit mondjak a kőszénről ? Mindenki tudja, hogy a kőszénnek, ma két sőt háromszor akkora ára van, mint volt két évvel ezelőtt. Ehhez még hozzá járul az is, hogy nehezen lehet kapni. Va­lóságos protekció kell hozzá, hogy a la­kosság a szükséges tüzelő anyagot be tudja szerezni. Azt mondják, talán egész bizonysság­gal lehetne áliitani, hogy a Bakony hegy­ség nagymennyiségű kőszenet rejt magában Igen ám, csakhogy a Bakony hegységet hosszú időre lefoglalták a kartellben álló bányatulajdonosok és nagy összegeket fi­zetnek a földtulajdonosoknak csak azért, hogy uj vállalkozók uj tárnákat ne nyithas sanak. Innen van azután, hogy a kartellben álló bányatulajdonosok, nagy és tetszés szerinti árakon bocsátják a Kőszenet a nagy­közönség rendelkezésére, Hát ez nagyon szomorú állapot és sajnos a nagyközönség nem képes magán segíteni, összetett kezekkel kell néznie a bányatulajdonosok mérhetlen kapzsiságát. Itt gyors ós gyökeres intézkedésre van szükség. Meg kell változtatni a bánya­törvényt és ha ez sem használ, segítsen az állam a megnyomorított társadalmon. Nyit­tason állami tárnákat, mert ez az egyedüli módja annak, hogy a közönség tisztességes árban juthasson elegendő mennyiségű tü zelő anyaghoz. Biztos vagyok benne, hogy az állam megtalálná a maga hasznát és ami fő a nagyközönségnek a mai árakhoz képest, jelentékenyen olcsóbb szenet volna képes rendelkezésére bocsátani. Ami a helypénz kérdést illeti, ennek eltörlése nem segítene a létező bajokon. Egy baromfi után egy esetleg két fillért szednek a városok. Ennek eltörlése semmi­vel sem tenné olcsóbbá a piacokat, ellen­kezőleg az adózó közönség volna sújtva, mert ezen cimen megszüntetendő jövedel­met pótadó emelésével kellene pótolni. A pótadó emelés ismét a szegényebb osztályt sújtaná jobban, mert baromfiakat inkább a vagyonos osztály szokott vásárolni. Midőn ezen jelentésemet Nagyságod felhívására tisztelettel előterjesztem, kérem, hogy az illetékes miniszter urnái szívesked­jék oda hatni, hogy a nagyközönség súlyos sérelmei mielőbb orvosoltassanak." Eddig -polgármesterünk jelentése. I A kormány ezen összes beérkezendő : jelentések és adatok alapján kívánja ; megtenni mindazon intézkedéseket, me­lyek az életszükségletek kielégítésére szolgáló cikkek árainak normális ke­retbe való szorítását eredményeznék. Csak minél előbb ! A lefolyt hét újra bizonyságul szolgál arra nézve, hogy közönségünk a szintársu lattal minden tekintetben rokonszenvez. Nap nap után telt sőt táblás házak előtt folynak az előadások és egyes szereplőket tulárasztják tapsokkal és valósággal ováci­ókban részesitik. Heti referádánkat adjuk a következők­ben : Szombaton premierünk volt „Csibész­király" operette előadásával. Az est fény­pontja Kormos Iloka volt, ki a címszerep­ben excellált. A közönség, mely zsúfolásig megtölti a színházat már megjelenését per­cekig tartó tapssal fogadta, és ezen tapsok j minden egyes jelenésénél ismétlődtek, melye­ket bájos énekével és pajzám játékával rossz kedvnek. Isten önnel! A viszontlá­tásra 1 Kiment, magára hagyva az asszonyt. Ott kin pedig — vártak reá az ala­bárdosai, akik egy bő katonaköpenybe ta­kart emberi alak körül álltak. Arczát nem lehetett kivenni, mert fejét ugy íehajtá, hogy hosszú, rőt haja elóhullott s eltakarta. — Ki az? Mit akartok? — riadt az alabárdosokra a vezér. Az egyik kiállt a sorból és jelenté, hogy egy nőszemélyt fogtak el a tábor kö rül, aki a várból szökött ki éppen. — Az ördögbe, — dörmögé magában Wallenstein — de neki indultak az asszo­nyok ott a várban. Hát csak ki vele. Azaz váljatok I Előbb hadd beszéljek én hozzá néhány szót, — Fel a fejjel és beszélj. Mi járatban vagy ? — Uram, elhoztam a titkot, — merre juthattok a várba. — Hm — — Hallgas meg —- és én nem kérek egyebet, csak hogy meghagyjátok életemet. — Hihetünk-e neked V — Esküszöm, hogy minden szavam igaz. — Halljuk, beszélj! — A várba fel rejtekut vezet. Nyílása itt vay a tábor mögött, a sziklák között, nem messze ama topolytól, ahol három napja négy várbelit felakasztottak. A rejte­kut felső nyílása a főtéren, a székesegyház áiában van. — Jöttök-e ? Es mond, gröditzbergi vagy-e ? Az vagyok. — S mi vezet arra, hogy szülőhazád ellenségeit oda bevezesd. — A boszu... .Tv legédesebb boszu. Nem a sziilőhelyemüt akarom elpusztítani, de valakit, aki szeretett, akit szeretek és cserbenhagyott. Három nap óta — felesége van ... — Igen, — jó, — most már tudom. Aztán kifordult a sátorból s elment a maga sátorába. Izgatottan várta már őt az asszony. —- Jó asszony, menjen haza. Nekem nem kell az árulás. Ostrom sem lesz. ígé­rem szavamra. — Herczeg, köszönöm ... Es nehezen emelkedett fel helyéből. — Isten Önnel. Nyújtson kezet. Mikor a remegő női kacsó a kezében volt, azzal búcsúzott: — Szegény asszony. Schindler Gáspárné valahogy ismét visszakerült a várba. Szerencséje volt, senki sem vette eszre jöttét-mentét. Lelkét a vád önmaga, a csodálat Wallenstein iránt tölté el. ás másnap éjjel Wallenstein serege tényleg ben volt Gröditzbergben. A székes­egyház kriptájából özönlött ki az ostromló sereg s onnan lepte meg a védőkett. Schindler Gás pár ott halt meg a fő­téren hősileg. Schindler Gáspárné pedig élte utolsó perczéig nem tudta megérteni, miképp ju­tott az ellenség az ő titkához ? Csak egy asszony, valahol messze, örült a boszunak, amely neki édes volt!

Next

/
Oldalképek
Tartalom