Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-09-08 / 36. szám

ELÖFIZETÉSl ARAK : figész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : tüiiáfmm. wmm'WMB. HIRDETESEK es NY1LTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP Pénzintézeteink figyelmébe. Rendkívüli előzmények rendkivüli következményekkel járnak és rendkivüli körülmények által előidézett rendkivüli állapotok, rendkivüli eszközök alkalmazását teszik szükségessé. A mögöttünk levő évszak gazdasági szempontból nem mondható jónak, meghiusitotta mindama reményeket, bizó lelkünk azokhoz fűzött. Sajna az előző évek természeti erői sem voltak gazdasági műveleteinknek használók. Fájdalom, messze, nagyon messze van az idő, melyben gazdasági reményeink könyveit kivánt eredménnyel zárhattuk le. Elszomorító, de bizonyos az, hogy gazdasági életünkben évek óta nem a beteljesedett remény a végeredmény, hanem a csalódás. De nemcsak mezőgazdasági eletünkben tapasztalható a hanyatlás, hanem általánosságban a közgazdasági élet minden terén, aminthogy az elsem képzelhető másképen, lévén az egyes gazdasági ágak az ipar, a kereskedelem és minden gazdasági ágazatok terén a termelés és fogyasztás szoros összefüggésben azon gazdasági tényezővel, mely valamely nemzetnek, valamely országnak alapelemét teszi. Mi magyarok földmivelő nemzet vagyunk, igy minálunk a mezőgazdaság az a kéz, melyről az egyes közgazdasági tényezők: az ipar és kereskedelem, mint megannyi ujja annak a kéznek nyúlnak el. Nem csoda tehát, ha az elmúlt évszak zárszámadásai és mérlegeinek rosszasága következtében beállott helyzet nemcsak a mezőgazdaság, hanem az ipar, akereskedele m, szóval az egész közgazdasági élet idegrendszerét megzavarta, megbénitotta. Az első tünet, mely közgazdasági életünk e megbénulása következtében máris mutatkozik a közeledő és a jövő bizonytalanságával fenyegető téli időszak lrtóhatárán: a drágaság. Drága az élelmiszer, drága a takarmány. Drága már ma, amidőn még minden bokor ad szállást az embernek és az állatokat ki lehet hajtani a bár sovány legelőre ; nos hát minő kilátásaink lehetnek arra az időre, midőn a tüzelőanyag csereértékével is számolnunk kell; a táplálkozási, ruházkodási, az egészségi érdekek nagyobb igényeket támasztanak velünk szemben. Uton útfélen, lépten nyomon felhangzik a panasz keserű hangja a drágaság ellen. Nincs a társadalomnak olyan rétege, melyet a panasz indokoltságának súlya ne nyomna. És nincs i az a jobb érzésű ember, kit a maga sorsának kérdőjele mellett embertársainak jövendő sorsa is gondolkodóba ne ejtene. Az úgynevezett szegényebb néposztályról majd csak gondoskodik a város szegényalapja és a társadalom különféle emberbaráti intézménye, de ki gondoskodik az úgynevezett középosztály, no meg az úgynevezett vagyonos osztályról ? E két utóbbi van a legrosszabb helyzetben, mert ezekre a társadalom maga oly terveket ró, hogy már azok elviselése is feladatszániba megyen és jaj annak, aki ezen terhek alól ki akarná magát vonni. Szerencsére a vagyonos osztály feje nem szükség, hogy nekünk fájjon ; először azért, mert ez — fájdalom nálunk elenyészően csekély számú, azután meg azért, hogy az a pár ember nem szorul arra, hogy mi gondoskodjunk róla. Azonban a középosztály, mely fogalom alá soroztatást oly sokan kikérik maguknak, bár a hiteles mérleg és nem az általuk, legtöbb esetben idegenpénzen űzött TÁRCZA. Lehetetlen történet, Alajhy István, az országbíró egy dühöset nynjtózkoclott, azután felült a koporsójában. Ugy érezte, keservesen fáj a háta, s halkan valami káromkodás félét mormolt magában. Tulajdonképpen nem volt igaza, mert aki több mint háromszáz éve fekszik hanyatt egy szál deszkán, igazán nem panaszkodhat, ha megfájdul a háta. Már pedig az öreg kegyeimest 1538-ban fektették le a családi kriptába, rászolgált hát a háta egy kevés sajgásra. A kegyelmes körülnézett, egy kicsit kellemetlenül érintette az egyhangú szürkeség, hanem csakhamar összeszedte magát. — Persze, attól a sok forgástól fájdult meg a hátam, — gondolta magában, s azonnal visszaemlékezett, hogy már napok talán hetek óta nem tud nyugodtan aludni, mert folytonosan azt álmodja, hogy az ő szerelmetes tizennegyedik águ unokája, ugyancsak Alajthy István, szégyent akar hozni áz ősi famíliára s feleségül akar venni j valami se apja se fia leányzót. Valami fölcseperedett kovács vagy lakatos, vagy miféle mesterember lányát. —- Nagy botrány, — töprengett to* ; vább az öreg kegyelmes--s legtöbb ideje, : hogy tegyek róla. Ott feküdt mellette a buzogánya, azt ; szépen a kezébe vette, a kissé inegkeshedt i brokát mentéjét összefogta (igazi arany fonálból volt szőve, tartott még) s azzal meg; indult. Nem volt túlságos komolyan bezárva a kripta (uj lakatos fuserált már bele a zárba) a buzogánynyal hamar végzett vele s egyenesen fölsétált a kastélyba s minden teketóriázás nélkül benyitott Alajthy István szobájába. A fiatal Alajthy aludt s azt hitte, álí módik s egészen rendben levőnek találta a dolgot. — Te kölyök, — kezdte az öreg kegyelmes — bolond dologban töröd a fejedet. — Én ugy vélem, igen tisztelt kegyelmes ősapám, a dolo£ nem is olyr.n bolond. — Azt csak bizd rám. Az ilyen ugrifüles, harminczkétesztendős csecsemő ne vitatkozók az ősapjával. Háromszázhatvannyolcz esztendő nem gyermekjáték, annyi idő alatt talán még a németnek is benő a feje lágya. — Amint parancsolod kegyelmes ősj apám. — Hogy raontad ? — Amint parancsolod. — Parancsolod ? Hol tanultál becsületet, kölyök ? Mióta tegezi magyar gyerek az apját? Vagy már te is afféle ojtott fajta lettél? — Bocsásson meg kegyelmes ősöm, eljárt a szám. — Nos hát ne járjon el! Azt mondom . Angol Mouse zeíirek, sima és hímzett ruhavásznak, franczia gyapjú delainek, gyapjú félselyem kelmék a legnagyobb kivitelben kaphatok -—Bévéss Jenő ZEPá/pa, ZETö-ULtca., z