Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.
1907-07-21 / 29. szám
kornoki állásra ideiglenes minőségben Kutrovácz Józsefet városunk szülöttét alkalmazta. — Huszárezredünk urlovasa. Huszárezredünk bravouros urlovasa Sibrik Sándor hadnagy, a tátra-lonmici versenyeken részt vett. A csütörtöki versenynapon „Idylle'*' lovával a „Tátrai dij"-ban elsőnek erkezett be. — A pápa—sümegi vasút ügyében — mint értesülünk — városunk polgármestere az állandó választmány ad hoc bizottságát a hét folyamán egybehívja, hogy a vasút ügyében a képviselőtestületnek végre valahára javaslatot tegyen. — L-tískay Miklós f Városszerte megdöbbenéssel fogadtatott azon hir, hogy Lóskay Miklós ny. miniszteri tanácsos mult vasárnap delelőtt 11 órakor a kereskedelmi minisztérium palotájának negyedik emeletéről levetette magát és nyomban meghalt. Lóskayt 1892 ik évben saját kérelmére nyugdíjazták és mikor hivatalát ott hagyta városunkba költözött és attól fogva csendes visszavonultságban élt itt lakó nővéreivel. Mult szombaton Bpestre utazott és a minisztérium palotájában izgatottan bolyongott a folyosókon. Másnap vasárnap észrevétlen felment a palota nagyedik emeletére és onnan leugrott. A megérkezett mentők és rendőrorvos a rögtön beállt halált konstatálták. Semmi írást nem találtak nála, amiből öngyilkosságának okára következtetni lehetne. Temetése f. hó 16'-án a farkasréti temető halottasházából nagy részvét mellett ment végbe. A család a következő gyászjelentést adta ki: Özv. dr. Makara György né szül. Lóskay Mária, Lóskay Kornélia és Józsa, Lóskay Fidél szt. Benedekrendi házfőnök, Lóskay Ferencz és Lóskay Gábor cs. és kir. tábornok, a kassai III. honv. kerület parancsnoka mint a megboldogult testvérei ugy maguk, mint az egész rokonság nevében fájdalmas szivvel jelentik, hogy jóságos, szeretett testvérük Lóskay Miklós ur ny. min. oszt. tanácsos a III. oszt. vaskoronarend lovagja folyó hó 14-én, életének 63-ik évében jobblétre szenderült. A drága halott hűlt tetemei folyó hó 16-án délután 4 órakar fognak a farkasréti temető halottasházában, a róm. kath. egyház szertartása szerint, beszenteltetni és ugyanazon sírkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent miseáldozat az elhunyt telki üdveért folyó hó 17-én délelőtt 10 órakor fog a krisztinavárosi plébániatemplomban a Mindenhatónak bemutattni. Budapest, 1907. julius hó 15-én. Nyugodjék békében 1 — Egyházkerületi közgyűlés. A dunántuii ág. h. ev. egyházkerület folyó hó 17 és 18 napjain tartotta meg évi rendes közgyűlését Celldömölkön GyuráL? Ferencz püspök és dr. Berzsenyi Jenő egyházmegyei felügyelő elnöklete alatt. A gyűlésen fontosabb egyházi ügyek nyertek elintézést. A jövő évi gyűlést Szombathelyen fogják tartani. — Színtársulatunk Balaton Füre den. Szalkay Lajos színtársulata Esztergomból, ahol mult héten fejezte be a két heti szezont, Balaton-Füredre érkezett és ott a közönség nagy pártolása mellett tartja az előadásokat. A társulat Balaton-Füreden szeptember l-ig marad, .onnan két hétre Veszprémbe megy és onnan szeptember 15-én jön hozzánk hat hétre. — Tanitók eskütétele. Mindazok a tanítók, kiket állomi subventioban részesülnek az uj tanitói törvény értelmében kötelese'; ;i7. illetékes tanfelügyelő kezébe az esküt letenni. Járásunk tanitói ezen köteles esküt f. hó 16-án tették le a helybeli állami tanitóképző-intézet tornatermében. Az esküre 103 tanító és tanítónő jelent meg. Az eskütéttel előtt Papp Sándor kir. tanfelügyelő ismertette az uj törvény kiváló jelentőségét és buíditotta őket hazaszeretetre. Eskütétel után a tanitók aláírták az aktusról szóló okmányt, mely a tanfelügyelő őrizete alatt marad. — Halálozás. Mély részvéttel vettük egy régi jó ösmerősünk haláláról szóló gyászjelentést. Haláss Gusztáv f. hó 19-én életének 52 ik évében hosszas szenvedés után Szegeden elhunyt. A megboldogult mintegy 12 évig tartózkodott városunkban mint a helybeli Első magyar általános biztosító társaság főügynökségének hivatalnoka. Városszerte tisztelték és becsülték puritán jelleménél és előzékeny természeténél fogva. Itteni állásától folytonos betegsége miatt vált meg és üdülés céljából női testvéréhez ment Szegedre, ahol a hosszas szenvedéstől a hálái váltotta meg. A megboldogultat f. hó 21-én Szegeden helyezték örök nyugalomra. — Tanköteles gyermekek összeirása. A vallás- és közoktatásügyi miniszter megküldte vármegyénk kir. tanfelügyelőjének legutóbb kiadott utasítását az iskolába be nem iratkozott tankötelesek összeirása, a tankötelezettség teljesítésének ellenőrzése és az iskolába be nem iratkozott tankötelesekről szerkesztendő statisztikai kimutatások tárgyában. Az uj eljárás legfon tosabb és alapvető intézkedése az, hogy az összeírást az iskolai beiratások utáni időre helyezi át, minek következtében a tankötelesek hónapokon át való nyilvántartásának s időközi változások keresztül vezetésének szüksége elesik. Ennek előnye a régi felett az, hogy a jövőben csak a be nem iratkozott tanköteleseket kell összeírni s az iskolába beiratkozottak összeirása feleslegessé válik. Az iskolába be nem irat kozott tankötelesnek akkori rendes lakása vétetik alapul. Az utasítás ezen intézkedése biztosítja azt, hogy az eljárás a nagyközségekben ugy mint a városokban kevesebb munkával és kellő időben lesz végrehajtható. — A kath. legényegylet mulatsága. A kath. legény-egylet 1907-ik évi julius hó 28-án (kedvezőtlen idő esetén augusztus hó 4-én) a „Kath. kör" kerthelyiségében világposiával, confetti- és szerpentin dobással és tekeversenynyel egybekötött tánczmulatságot rendez. A tekeverseny kezdete délután 2 órakor, vége este 7 órakor. I ső díj 10 kor. Il ik díj 6 kor. Ill-ik dij 3 kor. 3 dobás ára 20 fillér. Belépti dijak: személyjegy 1 kor. család jegy (3 személy) 2 kor. 40 fill. tagjegy 80 fill. Jegyek válthatók a kör helyiségében és este a pénztárnál. Tánc kezdete este 8 órakor. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — A honvédség idei nagygyakorlatai. A m. kir. honvédség az augusztusi nagy hadgyakorlatait ez idén Hatvan környékén fogja megtartani. A főhadiszállás Hatvanban lesz. Ezen nagy gyakorlaton huszárezredünk is részt fog venni. — A „Polgári Kör" mult vasárnapra tervezett táncmulatságát a rossz időjárás folytán kénytelen volt elhalasztani. A mulatság — ma — lesz megtartva. Ha kecl vező lesz az időjárás ugy — az érdeklődés után Ítélve — a mulatságnak fényes sikert jósolunk. — A posta köréből. A levél kéz besités gyorsítása és a kézbesiték fárasztó szolgálatának megkönyiíése czéljából szükségesnek mutatkozik, hogy a több emeletes házakban egyes lakók czirnére érkezett levelezés befogadására lehetőleg a földszinten a kapu bejárat alatt, vagy esetleg a házfelügyelő lakása mellett levél gyülto ! szekrények alkalmaztassanak. E végből a soproni pt. Igazgatóság felhívja a t. közönséget, hogy hassanak oda, hogy ezen czélszerü újítás megvalósitassék, s legalább az ezután építendő bérházakban a városi építészeti bizottság utján kötelezővé is tétessék. Ezen újítás már több nagyobb városban be van rendezve, s nagyon c«élszerünek bizonyul. Városunkban sem volna ez czélszerütlen, mert nem csak a kézbesítést gyorsítaná meg; nevezetesen azon idő alatt, mig a kézbesítő az emeleteket járja a többi közönség előbb juthatna küldeményéhez ; hanem az egyes bérház lakók esetleges távollétükben biztosítva volnának, hogy leveleik megbízható helyre, s esetleg nem illetéktelen kezekbe jutnak. — Elhalasztott sorsjegyhuzás. A veszprémi színház sorsjátéknak e hó 15-ére jelzett húzását minisztériumi engedélylyel ez évi október 14-ére halasztották el. A belügyminiszter egyúttal kötelezte a társaságot arra, hogy a húzást ez alkalommal visszavonhatatlanul megtartsa. — Népgyűlés Lovászpatonán. Az uj tüzrendészeti szabályrendelet egy némely keresztülvihetetlen § sa mozgositása tárgyában mult vasárnap délután a járásbeli kis gazdáK népgyűlést tartottak. A népgyűlés határazata alapján az alispánhoz küldöttséget menesztettek, amelynek csak annyi haszna lett. hogy egyes §-ok keresztül vitelére hosszabb határidő tüzetett ki, némely §. pedig módoztatni fog. — Pályázat posta-és távírda gyakornoki állásra. A m. kir. posta és távírda, és távbeszélőnél betöltendő 100 gyakornok jelölti állásra ezennel pályázat hirdettetik. Ezen állásokra azon egyének pályázhatnak, kik a közép iskolát, vagy más ezzel egyenrangú tanintézetek, érettségi vizsgával, sikeresen végezték, 18-ik életévüket betöltötték és magyar állompolgárok. Felhivatnak az érdeklődők, hogy a folyamodvány kellékeit, illetőleg a pápai posta táv. hivatalnál kifüggesztett „ Pályázatiból vagy a hivatal vezetőjétől felvilágosítást n)erhetnek. — Céllövészet. A helvbeli honvéd huszár ezred f. hó 24,25,27,29, és 31-én, továbbá augusztus 1-én Hangyálos és Mózeshegy között céllövészetet tart a jelzet napok délutánjain. — Állategészségügy. Nagydém községben lépfene gyanús eset fordult elő. Mihályháza, Nemesszalók községekben a sertésorbáncz, Salamon községben az ivarszervi hólyagos kiütés megszűnt. I llálaiiyilatkozat. Mindazoknak, kik felejthetetlen férjem, illetve szerető jó édesatyánk HAUPTMANN ISTVÁN gyászos elhunyta alkalmából bennünket; részvétükkel bármi módon felkeresni, a ravatalra koszorút helyezni, vagy a temetésen megjelenni szívesek voltak, ez uton mondunk hálás köszönetet. Pápa, 1907. julius 15-én. Ö/v. Haiiptmaim Istváiuié és gyermekei. — Vasutasok fizetésrendezése. Miután a főrendiház is elfogadta a fizetésrendezésről szóló törvényjavaslatot, Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter, tekintettel a vasúti alkalmazottak azon jogos kívánságára, hogy az abban foglalt rendelkezések mielőbb hatályba lépjenek, még a főrendiházi tárgyalások előtt utasítást adott a máv. igazgatóságának az összes előkészületeknek oly időben való megtételére, hogy mihelyt a király szentesítése megérkezik, a személyzet minden késedelem nélkül kezhez kaphassa a dekrétumokat, arai augusztus hó