Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-05-12 / 19. szám

polgármesteréhez intézzük ezen felszólalásunkat és reméljük, hogy mindent el fog követni arra nézve, hogy a közvágóhíd ügye, mely nem tudjuk hol akadt meg, napirendre kerüljön, mert a városnak és a közönségnek érdeke is ezt kívánja, ezt követeli. Igenis városunk polgármesteréhez fordulunk és nincs okunk kételkedni, hogy minden lehetőt el fog követni arra nézve, hogy a közvágóhíd ügye újra napirendre kerüljön, jobban mondva az erre vonatkozó tervek és költségvetést a képviselőtestület elé terjessze. Ez városunk közegészségügyi érdeke ! Az iparososztály védelme. Eléggé nem lehet kárhoztatni azt a felfogást, amelylyel nálunk az iparososztályt illetik. Több izben ráismertünk arra, hogy nemcsak az u. n. értelmiség, a hivatalnokosztály irtózik attól a gondolattól, hogy gyermekét iparosnak adja, de még magában az iparososztályban is kevés az olyan jobbmódu iparos, aki fiából iparost nevelne. Hát biz ez sehogy sincs rendjén s ezen mielőbb változtatni kell. Hogy az iparos foglalkozása nem tartozik most még — különösen a magasabb társadalmi osztályok részéről — az u. n. kívánatos, keresett pályák közé, annak legfőbb oka az, hogy az iparosztálynak nincs meg az a tekintélye, ami a nyugati or szágok iparostársadalmát annyira jellemzi. Ha most ismét ennek az okát keressük, meg kell azt találnunk ab ban a körülményben, — a mire (kl.) is rámutat — hogy nálunk az iparososztály nem ál' a műveltségnek azon fokán, mint a nyugati országokban. Ugyanis leendő iparosaink előképzettsége dolgában nagyon ked vezötlenek viszonyaink. Már pedig e körülményből nemcsak egyesekre háramlik veszedelem, hanem az egész osztályra. Nemcsak az egyén nem tud oly jól megállani a nehéz versenyben a helyén, mint aki több tudással van felvértezve ai élet küz delmeire, de maga az iparososztály sem tudja megvédelmezni oly jól a maga érdekeit, mintha képzettebb, tanultabb iparosokból állana ; nincs meg az a tekintélye, amit már az általa végzett közgazdasági munkás ságánál fogva is méltán megérde melve. A betegséget nem lehet elpalástolassal gyógyítani, azért, ha nehezünkre esik is az igazság, de rá kell | mutatnunk egy és más tünetre, hogy a bajt felismerve, azt gyökeresen orvosolhassuk. Legelső teendő az ipari pályákra lépők előtanulmányának pontos meghatározása lenne. Elismerjük, nagyon | szövevényes kérdés ez, mert igen sok érdekkört közelről érint. Azután I a kérdést az egész országra nézve | egyöntetűen megoldani lehetetlenség. Mások a viszonyok falun, ismét mások a kisebb és nagyobb városokban. De ugyanazon helyen lévő különféle iparágakat sem lehet e tekintetben egyformán elbírálni. Ennélfogva a kérdést csak a hozáértők oldhatják meg s azoknak is nagy körültekintéssel kell eljárkiok. Miután az inasok előképzettségének dolga első sorban az iparosok ügye, másrészről pedig maguk az iparágak viszonyait: szinte önkény telenül merül fel a kérdés, nem lenne-e az előképzettség mértékének megállapítását az iparosok valamelyik autonom hatóságára, pl. az ipartestületre, vagy a kereskedelmi és iparkamarára bizni? Ha ez megvalósulhatna, az ipartestület, vagy az ipartestület véleményének meghallgatása mellett az iparkamara határozná meg a hatáskörébe tartozó minden községre és minden iparágra külön-külön az előképzettség mértékét. A mesterek pedig csakis a megállapított feltételek mellett fogadhatnának inasokat. A minisztérium hatáskörébe az ellenőrzés és felügyelet tartoznék, valamint egyes méltánylást érdemlő esetekben az elő képzettség kimutatásának elengedése stb. Nézzük most már az iskolai előképzettség dolgát. Ott, ahol csak elemi iskola van, azok léphetuének ipari pályára, akik ez iskola hat osztályát elvégezték. Ott azonban, ahol polgári fiúiskola is van, ez lépne előtérbe az iparsnevelés tekintetében. Itt van a legfőbb ideje, hogy a szorosabb értelemben vett polgári osztály belássa, hogy az ő iskolája a polgári iskola. Hiszen ennek az iskolának a czélja és feladata az, hogy a gyakorlati pályákra lépőknek megadja a szükséges ismecsak azért született, hogy téged keressen itt Vakond-Túráson, ahova borotvált képű idegen emberemlékezet óta be nem tette lábát. — S aki mégis idetalál egyszer. — Kedves húgom, én tartok tőle, hogy ebben a perezben a Thurzóy grófra gondol. — Hogy értsem ezt ? — kérdi Mária, arczán halavány pirossággal. — Mert hallotta, hogy erre jönn vadászni s meg tiszteli az én szerény házamat is. — Senkire sem gondoltam, Miska bácsi, s bár a Thurzóyak kétszáz éve szomszédaink, nem tudom elképzelni egyetlenegynek se az arczáu, csak azt tartom bizonyosnak, hogy ha uri ember lépi át ennek a portának küszöbét, éppen ugy megtiszteli önmagát, mint ahogy Miska bácsit. Mosolygott a galambősz öreg : — Kol dusok vagyunk hozzájuk képest. Mária húgom. Nekem már semmi másom, csak az a darab földem, ahol a szőlőt nyesem. Meg ez a házam. Ez se egészen az enyém, felében adósság már az is. Szegények neme sek volnánk, emlékeinkben is csak halványan és a régi fény. A Thurzóy grófok pedig nagy urak, hatalmas nemzetség. — Ej, annyit ér az ember, amennyinek önmagát tartja. Amit az ükapáim elhibáztak, az engem kisebbé nem tehet. Bárha milliókról álmodom : szeretem a magam büszke szegénységét. Tudom, hógy azt méltósággal viselni sokkal nagyobb erény, mintha viselném azt a grófi koronát, amit hetedik szépapám el eem fogadott. A Thurzóyak valamivel számítóbbak voltak, * de azért előttem nem számítanak többéi, mint a magam büszke faja. — Az apád vére vagy. — Lehet. De nem mondtam végig: mit képzelek teljes megelégedésnek. A mihókon kívül. Azt is, hogy minden emberen — aki csak szenvedni, gondban tudok — segíthessek. Ezt a falut országosan híressé tenném. Szegény gyerekeknek építtetnék itt nyaralót, öregeknek menházat; özvegyeknek otthont adnék. Az erdőben utakat vágatnék, hogy árnyas sétáik legyenek s nőnevelő intézetet emelnék, Istennek pedig fényes házat. — Hát még? — Mindent, amit csak megálmodhat a képzelet. — Csuk éppen, hogy csoda kell ehhez az álomhoz. — Jöhet még az a csoda. Én várom. Husz éves vagyok. — Es gyönyörű szép — mondja szinte rajongással a nála hat évvel fiatalabb huga. — Es magas ez a fejed, olyan magas, hogy ráillenék egy herczegi korona is — teldja meg egy másik a társaság tagjai közül. Mária nem is hallotta, hanem az ablakra figyelt. Nintha kocsi robogást hallott volna. Pár perez múlva csakugyan nagy zajjal csiszolta lábait az ambituaon a kertész, mert a kocsi betért s az egyik ur egy kártyával küldte be. A kártyán ez állt: Gróf Thurzóy György. A leányok felrebbentek, szétfutottak. Miska bácsi a hálószobán át igyekezett az udvar felé vedégei elé.,, Csak Mária maradt egyszerű és nyugodt. Ó fogadta a már akkor betérő ismerős idegent, az előre siető Thurzóy Györgyöt, aki aztán azóta, hogy belenézett szemeibe, nem is látott meg senki mást. Késő éjjel mentek haza és a fiatal Thurzóyt ennek a leánynak bűbájos varázsa követte. Az egész világ csak egy nevet zengett neki: Mária ! És ő attól a naptól elmondta reggel a fekelő napnak, este az ég csillagainak, a madaraknak, a szellőnek, nyíló és hervadó virágainak, hogy szereti, szereti őt. És megmondta a leánynak is, araikor már nem tudott szivének parancsolni többé. A vallomással egy karikagyűrű is járt. Mária Thurzóy György jegyese lett. A rokonság pedig csodálkozott néma boldogsággal. Erzsi a kauczióról álmodott, Miska bácsi nyugodt öregségről. A kisebbik huga látta már Vakond Túrást a szegény gyermekek nyaralójával, öregek menhelyével, örvegyek ktthonával, nemesleány-alapitványával és tornyos Istenházával. ERO-SOSBORSZBSZ. - Mag-a az erö is eg-észség\ ================ 2v£ind.©2^."ö.tt Hsa-pixa/tó. •