Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.
1907-01-13 / 2. szám
lenne kötelessége első sorban a városi hatóságnak kikötni, hogy az építkezésnél a pápai iparosok is figyelembe vétessenek. Hisz mi iparosok is érdekelve vagyunk ily összegek megszavazásában, mint Pápa város adózó polgárai. A mi véres verejtékkel szerzett és kuporgatott filléreinkből is áldozunk ily épületekre s bennünket a vállalkozó még arra sem érdemesít, hogy a legprimitívebb munkával megkínáljon. Hát kérdjük jól van ez igy ? Most már azt kérdem, hogyan éljen meg az iparos és miből ? Miből fizesse adóját ? Hisz örülhet minden iparos ha annyit tud megkeresni, hogy kenyérre és adóra legyen. Ilyen világban élünk ! Megjegyzem azonban, hogy ezen soraim nem azt célozzák, hogy iparosaink ne vegyenek részt a kiállításon. Oh nem ! Engem csak az indított felszólalásra, hogy némikép tiszta képet adjak iparosaink helyzetéről s cikkíró ne ütközzék meg azon, ha az iparosok nem mutatnak oly nagy hajlamot a kiállításon való részvételhez. Mit várjunk mi a kiállítástól, ha saját városunkban igy bánnak el velünk. Igen tudom méltányolni cikkíró jóakaratát s remélem, hogy mindezen sanyarú helyzet következtében lesz még Pápa város és vidékén iparos, ki a város és megye reputációja érdekében megteszi kötelességét s a rendezendő iparkiállitásban részt fognak venni. Nem szabad elcsüggednünk, hisz jönni fog, mert jönni kell oly időszaknak, midőn a kisipar is méltó pártolásban fog részesülni. Ugy legyen ! Egy iparos. . * Egyetértünk cikkíróval s belátjuk, hogy az utóbbi időben a nagy iparnak esztelen versenye nincs valami lelkiismeretes tekintettel a szerényebb anyagi erővel dolgozó kisiparra, mely nem versenyezhet mással, mint szolidságával és becsületességével. Azt is belátjuk, hogy számos építésnél nagy hibát követtek el, midőn iparosainkat mellőzték. Ez oly hiba, melyre még visszatérünk s az intéző férfiaknak még szemére fogjuk hányni ezen iparosainkat bántó körülményt. — Ők vannak hivatva a középosztály anyagi boldogulásának útját egyengetni. Az intéző köröknek bölcs előrelátással oda kellett volna törekedni, hogy ezen számos építkezés, mely a közügygyei összefüggésben van, a kisipar érdekében intéztessék el. De viszont magának a kisiparnak sem szabad tétlenül nézni a viszonyok alakulását, hanem önön magának legyen feladata a saját érdekében elfoglalni a küzdő tért a helyes irányban. Ezt azonban csak ugy éri el, ha a viszonyok helyes fölísmerégével részt vesz minden mozgalomban, melyet a hazai kisipar emelése tekintetében városszerte foganatosíttatnak. Erre pedig itt van a kiállítás. Azt ma mindenki elismeri, hogy a kisipar kérdése, fontos napi kérdés lett, s az intéző körök ennek megoldását óhajtják s a szükséges intézkedések folyamatban is vannak. Hogy sikerül-e ez a jövő titka. Nekünk bizni kell ebben. Ne is csüggedjenek, hanem várják be mit hoz a jövő. Hosszabb már nem lehet ! Szerkesztő. K A RCZOLAT a, mult ~b_étx'öXVizkereszt napjától fogva farsangot irunk, de azért városunkban Karnevál herceg hivatalosan még nem mutatkozott be. Karnevál herceg késedelmes bevonulását azon jubileumnak tudjuk be, melyet városunk' lakossága színházunk huszonötéves fenállásaalkalmából rendez, mely jubileum keretébe Karnevál herceg ünnepies bevonulása is tervezve van. Az ünnepi jubileumok és ezzel kapcsolatosan Karneval herceg udvartartásának méltó bevonulását a Jókai kör vezetősége rendezi, mely hetek óta fáradozik azon, hogy nemcsak színházunk huszonötéves fenállásának jubileuma, de Karneval herceg bevonulása fényes ünnepségek keretében legyen megörökítve. A szinházi jubileum megörökítésére a Jókai kör vezetőségének egy oly műkedvelői gárda áll rendelkezésre, mely hetek óta hóban, jegesesőben, fagyban és ködben egyaránt megállta a helyét, fényes tanújelét adva kitartásáról és szivóságáról, mely fényes tulajdonságok hivatva lesznek a jubi leum keretébe felvett ünnepi számok fenyes sikerét biztosítani. Hogy a szinházi jubileumnak nagyobb jelentőségét és terjedelmesebb ünnepi színezetet adjanak, a Jókai kör vezetősége a jubileumi programmot két estére tervezte mely magától értetűdik a színházba lesz lejátszva. A rendezőség rendkívüli ügyességére és élelmességére vall, hogy mindkét est programmja még a legmerészebb fantá daját is képes volna kielégíteni. Az első est programmja változatos. Zeneszám, élőkép prolog és két egyfelvonásos vígjáték van műsoron. Erre igazán el lehet mendanihogy „Herz was verlangst di noch mehr"? A második est műsorát a „Gyurkovits leányok" előadása tölti be, mely tekintve á körülményeket nagyon is elégséges egy est prologjának sőt talán sok is. Prolognak jeleztem ezen előadást, de nem is tekinthető ez másnak, hisz ezen estének a parádéja csak az előadás után következik. Az előadás utánra van tervezve társas vacsora és asztalbontás után . tánc. Nos hát nincs igazam ? Midőn ezen heti jelentésem olvasásra kerül az első est jubileumi programmja máilezajlott és lázas készülődés jolyik a második est méltó befejezésére, mely körülménynek tudandó is be, hogy az ünnep jelentőségével egyöntetűségét tekintve ezen jubileumról az együttes ének a krónikában csak a jövő héten szólal meg. Máskülönben már most is jelezhetem, hogy a műkedvelői gárda felülmulta saját magát és ezzel a kijelentésemmel nem érhet az indiskretio vádja, Nem érhet pedig azért, mert a Jókai kör vezetősége ezen jubileum rendezésénél a célszerűt a hasznossal összekötötte és tekintve, hogy a cél szentesíti az eszközt, nagyon helyesen és üdvösen. Minthogy a jubileumi programm tiszta jövedelme a Petőfi és Jókai Szobor javára lesz fordítva mindkét est műsorából jelmezes főpróbát rendezett-de nem díjtalanul. Külön—külön két estén lett a műsorhoz híven jelmezes főpróba tartva és mindkét estén nem mint mondani szokás zsúfolva, de rogyásig megtelt a színház nézőtere. Ez a két jelmezes főpróba jövedelme ha nem is két szobrot magát, de a talpazatot biztosította. Ezen a két jelmezes főpróba után kockáztattam meg jó elvre a jubileumi esték fényes sikerét, Mint már jeleztem a második jubileumi estély finalejára van Karnevál herceg udvartartásának ünnepélyes bemutatkozása tervezve. Ha jól vagyok informálva, ugy ez alkalommal újra aktuális lesz Ü fenségének ünepélyes „Kiáltvány" a is ki hirdetve, melyévek hosszú során közbejött és meg nem indokolt akadályok miatt mellőzve. A kiáltvány szövegezése már már kész és csak egyes udvari méltóságok és rendfel kiosztások várnak még elintézésre, melyhez Karneval herceg személyesen köti magát és esetleg a saját maga által felolvasandó kiáltvány alkalmával nyernek jóváhagyást és elismerést. Végeztem a heti krónikával csak még azt hangoztatom, azt hiszem Halifax sportlnveivel együtt, hogy a locskos időjárás folytán a korcsolyázásnak egyelőre: Fucses ! Frici. Az hírlik . . . Az hírlik, hogy Pápa városa nem sokára kendergyárat fog kikészíteni. Az hírlik, hogy Pápa városának illemhelyekre van szüksége. Az hírlik, hogy Hoitsy Pál orsz. képviselőnk is elmondhatja magáról, hogy Jöttem, láttam győztem"! Az hírlik, hogy a polgármester kidörzsölte a kendergyárat. Az hírlik, hogy a reudőröknek mérsékelt megélhetésük van. Az hírlik, hogy a Sportegylet jégpályája pocsékul viseli magát. Az hírlik, hogy a Kaszinó szilveszteri estélyéről kellemes utóhirek keringenek. Az hírlik, hogy a jubiláris színielőadás jelmezes főpróbábon élethű jeleneteket produkáltak. Az hírlik, hogy Pápán Karneval herceg néhány eljegyzésre lesz hivatalos. Az hírlik, hogy Pápán a műkedvelők egész komolyan fogják fel hivatásukat. Az hírlik, hogy a Tulipán estélyen az öltözékek védjeggyel lesznek ellátva. Az hírlik, hogy az izr. nőegylet farsangi estélye még nem jogérvényes. Az hírlik, hogy a szövőgyári alkalmazottak mulatságára nem fogadnak el előjegyzéseket. Az hírlik, hogy Pápán sokan erdőben képzelik magukat. Az hírlik, hogy Pápán a felekezeti viszouyok nincsenek védőtáblával ellátva. Az hirlik, hogy Pápán sok minden nem életképes. Az hirlik, hogy a Papai Közlöny szerkesztője ideig-óráig alszik. X3:iee „Cl -— Személyi hir Hoitsy Pál városunk orsz. képviselője a mai délutáni gyorsvonattal városunkba érkezik és a mai esti jubiláris szinielőadáson részt vesz: — A villamos telep felügyelő bizottsága hétfőn délután Mészáros Károly polgármester elnöklete alatt ülést tartott. A bizottság tudomásul vette, hogy f. hó első napiain beálott üzemzavart a Ganz-cég egy leküldött mérnöke azonnal beszüntette. A „Providencia" biztosító társaságnak az összes gépek biztosítására tett ajanlatát a bizottság, tekintettel, hogy ezekre a garantia még tart, érdemleg nem foglalkozott. Szokoly rendőrkapitány javaslatára elhatá-