Pápai Közlöny – XVII. évfolyam – 1907.

1907-01-06 / 1. szám

REFORMÁTUS FŐISKOLA Pápa, 1907. j annár 6_ KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP.- MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELŐFIZETÉS! ARAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed­évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAjDONOS és KIADÓ : F Q'LIaiTSEW 9ftpfl8, HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L ÁRMIN könyvkereskedésében. Mi van a közvágóhiddal ? Nagyon is aktuális és fontos kér­désben emelünk szót. Városunk kép­viselőtestülete elhatározta egy köz­vágóhíd felépitését és utasította a városi tanácsot a tervek és költség­vetés elkészítésére. Hónapokkal ez előtt hozatott ezen határozat, a ter­vek és költségvetés tudtunkkal már elkészült és ezen körülmény teszi kö­telességünkké, hogy ezen ügyet na­pirenden tartsuk. Hogy mily fontos ezen közvágó­híd felállítása, azt hisszük felesleges újból bizonyítanunk. S mégis azt lát­juk és tapasztaljuk, hogy ezen ki­váló, nagyfontossáou és jövedelmező ügy valahol megakadt. Hozzá kellene már végre vala­hára komolyan és érdemlegesen fogni ezen égetően szükséges ügy létesíté­séhez. Reá kellene a képviselőtestü­letnek a megbízottakat mos^már szo­rítani, hogy tegyenek valamit a köz­vágóhíd létesítése iránt. Meg kellene sürgetni ezt már csak azért is, mert ezen közintézmény létesítésével jö­vedelmi forrás van kilátásba helyezve. Ismét felvetjük ezen kérdést, mert már nem nézhetjük, hogy ek­kora nembánomsággal viseltetnek ezen fontos dolog iránt. Ismét és is­mét fel fogunk szólani és nem en­gedjük, hogy a feledés homályába menjen, vagy huzzák-halasszák épen ezen — jövedelmezőségénél fogva — városunkra nézve ezen üdvös köz­egészségi intézményt. Mi nem akarunk szemrehányást tenni a városi tanácsnak azért, hogy huzza-halassza ezen fontos intézmény létesítését, de igenis sürgetni akar­juk annak r. rpker/i.*e tűzését. Megérett ^ vAolog s nincs értelme a halogatásnak, annyival is inkább, mivel a város a közvágóhíd felállítá­sával hasznot remél. A halogatással tehát egy jöve­delmi forrásnak minél előbbi megnyi­tását mulasztjuk el, ami pedig nem állhat érdekében senkinek, legke­vésbbé a városi tanácsnak, ki tudja, látja városunk nehéz anyagi viszo­nyait. Kötelesség mulasztás vádja ér­hetett volna bennünket, ha a közvágó hid kérdését nem szellőztettük volna. A helyi sajtónak első kötelessége a közvélemény előtt folytonosan ébren tartani a tervbe vett és esetleg fe­ledésbe menő alkotásokat és intéz­ményeket. Sarkalni, biztatni, ösztö­kélni az újításoknak megtestesitésére hivatottakat. Egy ily huza halasztott intézmény a közvágóqid létesítése, melyet sür­getünk. Sürgetjük pedig azért, mert képtelenségnek tartjuk, hogy egy vá­rosban mint Pápa városa lehetnek még oly emberek, kik egy ily köz­egészségügyi intézmény felállítását kicsinyes okokból hátráltatják, minő a közvágóhíd létesítése. Jó mindnyájunk érdeke kívánja ezt, de szerfelett kívánatos azért is, mert a közvágóhiddal kapcsolatos hű­tőkamrák. tekintettel a nagy számú ] ÁKÜZA. Látogatás. Szentgyörgyi Elemér magára maradt. Felvette az uj Hohenlohe-féle könyvet az íróasztaláról és lapozgatni kezdett benne. Semmit sem szeretett annyira, mint ezeket a csendes, alkonyati órákat, mikor itt künnt, városligeti lakásának nagy üveg­tábláin bepiroslanak az ég alján késedel­meskedő fellegek, melyeket a nap királyi vére fest biborszinüekké. Szentgyörgyi Elemér az órájára tekin­tett. Azon gondolkodott, hogy fel kellene néznie a klubba. De lustasága erősebb volt, mint kötelességérzete s már épen visszaült helyére, midőn könnyű, női lépések nesze hallatszott az ajtó előtt. — Erre'? — kérdezte a Doroszlayné hangja, midőn az inas ajtót nyitott előtte. Szentgyörgyi örömteljes meglepetéssel sietett elé. Felesége összes barátnői között Ella volt előtte á legszimpatikusabb. — Maga az ? — kérdezte felesleges szószaporitással s elvette kezéből a kes­kenyre összesodort esernyőjét. Azután egy fauteuilt tett számára a kandalló elé. — A felesége nincs itthon'? — Nincs. De mindjárt jön. Csak az anyjához ment át, néhány pillanatra. rtZ asszony egy torkos kis leány fél­szeg és bájos mozdulatával nyúlt a cziga­rettásdoboz után. Egymásra tette a lábait, szoknyáját lehúzta a czipője helyére s aztán hanyagul hátradőlt a helyén. Füstkarikákat akart csi­nálni, de ez nem sikerült neki. Közben kez tyüs kezével el-elűzte a kék füstöt az arcza elől. — Milyen kedves itt magánál minden, — mondta aztán körülnézve, mintha először volna itt. •— Nálam nem hallani mást az ablakok alatt, mint a villamosok éles csen­getését, nem látni mást mint teherhordó szekereket, siető, lármás, tülekedő, lökdö­sődő, éhes embereket. Ah, ezek alatt a hosszú percnek alatt, mikor az árnyak győ­zedelmeskednek a világosság brutalitása fö­lött, szeretnék egyszer igazán élni. — Szeretne ? Miért mondja igy ? Hi­szen most is él. Az asszony megrázza a fejét. — Ez nem élet, — mondja szomorúan. •— Miért ? — kérdi Szentgyörgyi. — A futó perez varázsa nem elégíti ki a lel­két ? — Azt kérdi, miért ? Őszinte legyek magához ? Nagyot szippant czigarettájából, majd hanyagul folytatja : — Miért ía ne lennék az? Talán ön megérti, hogy ezeknek az alkonyatnyi órák­nak charme-ja csak bensőbbé teszi bennem azt a vágyat, hogy megtaláljam azt, akire várok. Talán ön megérti, hogy ezek az órák öröm helyett csak bánatot hoznak reám, igy amint most van, mert velük jár az a meg­ismerés, hogy ismét hasztalanul éltem át egy napot, hisz újra nem jött el az, akit lelkem megsejtett. A férfi bámulva néz reá. Ilyennek még soha sem látta, bár már szokva volt a Do­roszlay Ella szeszélyes és változó hangula­tához. Hiszen számtalanszor találkoztak már a felesége intim, kis kék boudoirjában. — És férje ? — kérdez 1' tőle tétovázva, mert fél, hogy megsérti e kérdésével. — A férjem ? — Az asszony vállat von. —- 0 pontos hivatalnok, erös karakter és kitűnő számító. Többet nem tudok róla. Különben oly idegen nekem, mint, mint — például ön. Csend. A czifra, fehér, sévresi óra fél hatot üt. Az asszon} eldobja czigarettáját s feje mögé teszi a két karját. — Ah — kezdi újból — ilyenkor egy szeretett lény karjába ölthetni karunkat s felmenni együtt a nap szivébe ! A nap ara­nyába ! Az alkonyati ég tüzébe, a fenyők biborszinben égő régióiba, magasra, oly szédítő magasságokba, ahonnan nem kellene többé tudomást venni a tömegről. Ah, én gvülölöm (a tömeget? — És a választottja ? Találkozott már vele — kérdezi a férfi, aki nem akarja el­ejteni ezt a témát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom