Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-01-14 / 2. szám

gármester a közgyűlés elé, azt azonban hisszük, hinni akarjuk, hogy Pápa város képviselőtestülete meg fogja találni az utat és módot, hogy ezen ügy végre valahára dűlőre jusson. Pollatsék Frigyes. Forgalmunk hanyatlása. Sajnosan kell tapasztaluunk, hogy Pápa városa forgalma napról-napra apad és a hires pápai országos és heti vásárokat csak hirből ösmerjük. Még csak néhány évvel ezelőtt Pápa városa szük volt, hogy befogadhassa azt a sok vidéki népet, kocsit és árut, amelyet a heti vásárok alkalmával behoztak. Nemcsak a piac, hanem az öszszes a piacra nyiló utcák gabonás szekerekkel voltak zsúfolva, akár hány utcában a forgalom teljesen meg volt akasztva és az utóbbi időben még a

rfőidényben is a piac majdnem üres. Óriási volt a gabona mennyiség, amelyet Pápára hoztak és óriási amit innen külföldre exportáltak. Min dig panaszkodtak, hogy kevés a vag gon, hogy a gabonát szállítani lehessen, bezzeg most nincs ebben hiány, mert a forgalom felényire csökkent. Városunk heti vásárai híresek voltak és a szomszédos városok sem vetekedhettek velünk. Hát még országos vásáraink ! A legtávolabb vidékekről özönlöttek ide a vevők és eladók, a forgalom nagysága áruban, szarvasmarhában és lovakban majdnem hihetetlen volt, szóval Páua elsőrangú kereskedelmi hely szerepével birt a Dunántulban. Sajnos, jelenleg ezt nem mondhatjuk, az idők nagyon, de nagyon változtak. Vásáraink hanyatlottak és a forgalom csökkenés meglepően nagy. Hogy vásáraink jelentősége csökkent, ezt bizonyos fokig a forgalmi viszonyok idézték elő. Majd minden nagyobb községnek meg van a maga országos vásárja. A vidéki nép nincs teljesen rászorulva, hogy nagy vásárokra járjon azért, hogy szükségleteit beszerezhesse és általában kezd mindig szűkebb körűvé válni az a szokás, hogy éppen csak vásárkor vásároljanak. De máskülönben is a közlekedés fejlesztéséből, amennyiben ez le hetséges, kényelmes és olcsóságánál fogva, a fogyasztó közönség szükségletét minden egyes alkalommal a vasutak igéuybe vétele mellett azonnal fedezi. Tehát a hová kényelmesebb a közlekedés, oda megy a vidék, mely eddig városunkat látogatta, élelmi és más cikkek bevásárlása végett. Nézetünk szerint heti vásáraink főleg pedig forgalmunk emelkedését csak ugy érhetnénk el, ha városunk ban a közlekedési viszonyok megjavulnának, ha alkalom adatnék a vi déki lakosságnak, mely eddig is városunkhoz gravitált, hogy olcsón és kényelmesen közlekedhetne városunkkal. Ezt az ügyet nem szabad elhanyagalni, mert ez szorosan összefügg városunk forgalmának emeléséhez és hetivásáraink régi hírnevének helyre állításához. Ami országos vásáraink forgalmát illeti, az nagyban emelkedne, ha tározatnak tesz eleget, mert az utca megnyitásának szükségét már korábban elismerte a képviselőtestület. Városunk polgármesteae volt az aki az érdekelt háztulajdonosokkal hosszú időn át tárgyalt és most ezeknek a tárgyalásoknak eredményét terjessze a, közgyűlés elé azon kijelentéssel, hogy ha a közgyűlés az utca megnyitásának szükségét már korábban szükségesnek jelezte, ugy azt csak most és jelen körülmények között veheti tárgyalás alá, mert soha többé a város nem lesz abban a helyzetben. hogy azt ily olcsó árban létesíthesse. Tehát nemcsak idő, hanem észszerű is a kérdésnek minden halogatás nélküli megoldása. Idő és ésszerű azért, mert az utcatérhez eső házak egy tői-egyik olyan állapotban vannak, hogy azoknak megépítése már sokáig el nem odázható. Ha igaz az, hogy az utca meghosszabbítása szükséges, akkor a józan ész azt parancsolja, hogy azt akkor vigyük keresztül, mikor a város azt legjutányosabban teheti meg. Más városok milliókat áldoznak az utcák szabályozására, — szégyen volna, ha Pápa város képviselőtestülete egyik előkelő utcájának rendezésére lö.OO'i koronát sajnálna és ezt nem bocsátaná rendelkezésére. Ma még nem tudjuk, hogy mily alakban terjeszti ezt az ügyet a polcsináltatta arról az írástudó papokkal s rá üttette királyi pecsétjét. De mikor elmúlt a mámor, ami a lakodalmas pompával járt s a nagy öröm, hogy annyi sok kincset hozott hozzá a góth királyleány, Hilperik unni kezdte a szelid, csöndes asszonyt s visszasóvárgott az ő tüzesvórü Fredegondja után. A szép öt várost is sajnálta, amit odaajándékozott a feleségének s azon törte a fejét, hogyan vegye vissza. S míg ezen töprengett, gyűlölet szállt a nyers ember szivébe. Ugy tekintette Galeswinthet, mint aki öt városától megfosztotta. Ekkor került szeme elé Fredegond. — Hát boldog most az én uram ? — kérdezte az ármányos asszony. A király durva szitkozódással felelt s átkozta azt az órát, mikor a góth királyleányt megkérette. A gonosz aszony diadalmasan tekintett Hilperikre: — Hát érdemes volt ezért elhagyni Fredegondot, aki ugy szerette az ő urát ? A királynak eszébe jutott mindaz a gyönyörűség, amit ennek a szép asszonynak csókja, ölelése adott. Vére fölforrt s karjaiba kapta Fredegondot. Az meg hízelegve simult hozzá s forró csókokkal viszonozta a király csókjait. ' Attól a naptól fogva Fredegond a szolgálók sorából újra bekötözött a királyi termekben s dölyfösen mutogatta magát az egész udvar előtt. De ez nem volt neki elég. — Oh, uram, miért engeded, hogy szégyen érje fejemet ? Hogy megvetően mutogassanak reám : ime, a király ágyasa. Hilperk kedvetlenül húzogatta vállát: — Mit tegyek ? Tudod, hogy megesküdtem a szentek ereklyéire, hogy mig Galesvinth él, nem veszek más feleséget. Fredegond szeme villámlott: — És ha nem élne ? — Ha nem élne, akkor engem sem kötne az eskü, — mondta Hilperik. És egy hét múlva Galeswinth már nem élt. Megfojtva találták ágyában. Hilperik fejedelmi pompával eltemettette. De a gyilkosokat nem keresték. S egy héttel a temetés után kihirdettette a király, hogy Fredegondot visszavette törvényes házastársául s ezentúl ismét királynéjául tisztelje az egész ország. Csak Brúnhild, a meggyilkolt királyné testvére esküdött ádáz bosszút. Az ő ösztönzésére fegyvert ragadott Sighebert s kitört a testvérháború. Akkor Gonthramn, a legöregebb testvér közbeavatkozott s azt mondta: — Szolgáltasson igazságot a malberg, a nemesek nagy gyülekezete. S kihirdette mind a három frank királyságban, hogy negyven éjszaka elteltével ítélethozatalra Össze fog ülni a nagygyűlés, ahová jelenjenek meg a frankok. A galliás eredetűnek, bármily főhivatalt foglalt is el, lett légyen bár a Király helytartója valamely tartományban, nem volt ott helye, ahol csak a hódító frank nemzet itél. Alacsony fapadon ültek köröskörül a frank nemesek. Mindegyiknek háta mögött állt fegyverhordozója, urának paiasával és sisakjával. Középütt magasabb széken ült Gonthramn király. Fölhívására belépett a körbe Sighebert s előadta, hogy hitvesének, Arunhild királynénak nevében vádolja Hilperik királyt, hogy bűnrészes Brunhild királynénak meggyilkolásában. Hilperik némán, komoran, egy szó felelet nélkül hallgatta a vádat. Sighebert akkor háromszor egymásután így szólt a gyülekezethez : — Mondjatok Ítéletet a száli törvény szerint. Aztán Hilperikre mutatva, negyedszer igy szólt: — Fölhívlak, nemes férfiak, mondjátok meg neki is, nekem is, mit parancsol a száli törvény. A gyülekezet aztán következő Ítéletet hozott: — Ima ez az ítélete a dicsőséges Gonthramn királynak és a frankoknak, kik a malbergben összegyűltek, Bordeaux, Limoges, Cahors, Béarn és Bigorre városai, melyeket Galeswinth, a fenséges Brunhild asszony testvére, mint az tudvalévő, nászajándékul kapott, ezen naptól fogva ezek Brunhild asszonynak és törvényes örököseinek tulajdonába megy, ugy hozván az igazság, hogy e szerint helyreállitassék a béke és a testvéri szeretet a dicsőségesen uralkodó Hilperik és Sighebert királyok közt. Az Ítélet kihirdetése után a két ellenséges király egymáshoz közeledett, mindegyik egy zöld ágat tartván kezében, melyet kicseréltek. Aztán megölelték egymást s kibékülve távoztak. Mikor azonban haza értek, Brunhild haragtól és fájdalomtól reszketve támadt az urára : .— Hát az én testvérem halála meg