Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.
1906-02-11 / 6. szám
Ezután újólag Farencei Frigyes kacagtató és mulattató előadásában szórakozott a közönség, ki „Modern opera" eimen tragikomikus előadást tartott, melyhez a zongorakiséretet Kis József precizitással szolgáltatta, A folytonos tapsokra még egy mulattató színdarabok címeiből összeállított humoros előadással hálálta meg a közönség zajos tetszését. A tapsok elhangzása után „A szellemdus hölgy* vígjáték adatott elő. Nobel Jozefa, Bella szerepéhen nemcsak színpadi rutinjával, de kellemesen csengő hangjával is imponált. Koritschoner Margit a címszerepet játszta. Impozáns és elegáns megjelenése, fülbemászó, kellemes organuma és szerepének tökéletes átérzése jellemezte játékát. A férfi szerepet Képessy Béla igen ügyesen játssta. Az első estély műsorát „Parasztlakolom" élőkép és magyar tánc fejezte be, melyben résztvettek: Bőhm Elza, Kende Piroska, Koritschner Ilonka, Kollin Jalisua, Lázár Boriska, Reich Jolán. Weiler Etelka, Weisz Renée, Weltner Lujza, Balassa István, Erdős Illés, Gelley Frigyes, Guth Emil, Hirsch Jenő, Hirsch Sándor, Klein Béla, Kovács Károly, Schőnfeld Gyula. Cigánygyerekek : Balassa Dezső, Brúder Elemér es Stern József. Az estély éjfélkor ért véget. A közönség nagyrésze az egyes szünetek alatt ugyan türelmetlenkedett, de kárpótolva lett azon Ízléses és remek élőképekben és a változatos műsor remek rendezésében és előadásában. Második est. Ezen második estély iránt kiválj érdeklődés mutatkozott, amennyiben ennek művészi színvonalát, emelte a győri vonós négyes elismert két hegedűművész dr. Vajda Emil és' Steiner "Samu, Guttmann Béla becsi főkántor,.és G&rstl Leoné zongoraművésznő közreműködése. . A második estély műsora „A fotográfus" ciraü 1 felvonásos vígjátékkal vette kezdetét, melyben Kővi Angéla a fiatal özvegy szerepében remekelt. Biztos fellépés, színpadi rutin, könnyed és természetes játék'jellemezték szereplését. Goldberg Ida igen ügyes és sikkes szobaleány volt. Lukács Vilmos igen rokonszenves volt Berk\p szerepében és átérzett játéktudásával tünt ki. Balassa István kis epizód szerepében derültséget keltett. Ezután következett Beethoven örökhirü Frühlings sonátája, melyet drt Vajda Emil, hegedűn Gerstl Leoné zongoraművésznő kitűnő kísérete mellett lett előadva. A behízelgő, daliamos poétikus mii a művészi és érzelmes előadásban teljesen érvényesült és valósággal elragadta a közönséget, mely fokozódott az „ábránd" előadással, melyet Vajda maga szerzett. A fal rengető tapsok után readásul magyar népdalokat játszottak. A zajos tapsok elhangzása után Guttmann Béla jelent meg a színpadon ós remek baritonjával két remek dalt adott elő Kis József precíz zongorakisérete mellett. Ezen énekszámek valósággal lázba ejtették a közönséget és hosszas tapsok után még egy csinos dalban csillogtatta baritonját. Ezután egy kápráztató élőképben gyönyörködtünk, melyben Nobel Henrike (Tavasz), Stern Ilonka (Nyár), Havas Ernőné (Osz) és Koritschoner Margit (Tél) a négyévszakot ábrázolták. Az élőképnek többszöri bemutatása után újra művészi színvonalon álló zeneszámokban volt részünk. Alard „Concert Symphoniája" és Suppé egyetlen „Magyar Abránd"-ja adatott elő. Ezen pompás művészi kettős, melyet dr. Vajda Emil és méltó társa Steiner Samu hedegüművészek Gerstl Leoné zongoraművésznő kisérete mellett adtak elő rendkívüli hatással volt a közönségre, mely zeneműnek nehézségei a legkiválóbb erőket erőpróbára teszi. Ezután újra Guttmann Béla hatalmas baritonjával ejtette bámulatba a közönséget ki Schuhmann „Ara Meer" és „Két gránátos" dalát énekelte a már első izben emiitett tüntető tetszés mellett, melyre readásul a „Marsellaist" énekelte. A második estély műsora szinte a „Parasztlakodalom" élőképpel és tánccal nyert befejezést a már az első estélyen m égne v e z e 11 kÖ z re m ükö d ők k el. Ezen estély után a közönség nagy része a Griff szálló nagytermében társasvacsorára gyűlt egybe, amelyen a vendégművészek is résztvettek. Asztalbontás után a fiatalság táncra kerekedett és Lángó Náci muzsikája mellett hajnali 4 óráig szakadatlanul járták a táncot. Az első négyest 32 pár táncolta. Mielőtt az estélyek tudósításával végeznénk a legnagyobb elismeréssel kell megemlékeznünk Rosenthal Franciska úrnőről, ki mindkét est rendezését magára vállalta és aki heteken át fáradságot nem ismerve nagy buzgósággal és türelemmel vezette a próbákat és rendezte az estélyeket, ugyszinte Herz Dávid rajztanárról, ki az élőképeket ritka Ízléssel állította össze nemkülönben dr. Lövy Lászlóné úrnőről, az egylet buzgó elnökeről, kinek fáradhatlan közbenjárásával sikerült ily műkedvelői gárdát és művészi közreműködőket összegyűjteni és közönségünknek ily művészi színvonalon álló estélyeket rendezni. Gratulálunk az izr. nőegyletnek a rendkívüli fényes sikert aratott művészi estélyekhez! Levél a szerkesztőhöz ! Tekintetes Szerkesztő Ur ! Hivatkozva az igazságnak amaz alapelvére, hogy ha valakinek személyét nyilvánosan becsmériik, az illetőnek megadassék a mód arra, hogy a személyét illető vádak, kicsinylések ellen szintén nyilvánosan védekezhessék, kérem Önt, hogy következő soraimnak b. lapjában helyt engedni méltóztassék A „Pápai Lapok" 5-ik számában „A sziv tévedése" cikkben a mult hó 28-án tartott műkedvelő előadással foglalkozva a t. cikkíró azt mondja, hogy színmüvem „egy innen-onnan összeszedett, összefoltozott színdarab, meh ahány jelenet, annyi más-más színdarabra emlékeztett." Nohát t. cikkíró ur az én véleményem az, hogy aki alapos, kimerítő kritikát írni nem tud, annak kár olyan szedett-vedett rágalmakkal előállni, mert aki ilyesmit kéigy történt, hogy hajnal felé Bignotnál egy hasonló lelkes hangulatit társaságban, az Irhás Ezsi bandájának zenéje mellett találkoztam Becot Linával. Apus, ne mondd el se a feleségnek, se az anyusnak. Akkor éjjel kegyetlenül jól mulattunk. Másnap Lillához voltam ebédre hiva. Az én fejemben még gőzölgött az esti pezsgő, na meg az egyéb szeszes ital; igy aztán falhoz állítottam Linát, s egész vakmerően megkérdeztem tőle, hogy művészi pályafutása alatt szeretett-e valaha valakit igazán ? Balthi bátyám, ha én poéta volnék, e históriából regényt, vagy színdarabot irnék, Tudod, mit felelt Lina ? Azt mondta, hogy igen! Szeretett. Ismeri a szerelmet, az azonban reá csak egyszer mosolygott, de csak messziről, oly messziről, mint a felrebbenő pacsirta éneke a földtől. -- Hát akkor miért bolondította az Octave íejét, miért vonta ki őt családja köréből ? A leány összekulcsolta kezét, s mint egy Magdolna, kimondhatatlan bánatos szemmel nézett reám. -- Hiszen ő volt az én pacsirtám, aki ott rebegett körülöttem, s aztán telrepült oly magasra, hogy az én repeső karjaim ei nem érhették volna, — Ugyan menjen Linn, mondja csak ezt másnak. Hiszen egy egész telet töltöttek Monte-Garloban. A leánynak könybe lábadt a szeme qs alig hallhatóan susogta: — Együtt töltöttünk egy telet? Hát tudja, mi volt az a tél ? Ő lakott a Grand Hotelban, engem a Villa des Lilasban helyezett el. Hajnalok-hajnalán eljött hozzám, ott maradt egész álló nap, éjfél körül ment csak el. Együtt jártuk be a sétányokat. Nizában, s Monté Carlóban mindenütt együtt voltunk, hogy mi célja volt, én nem tudom, de elhiheti Bébé, hogy soha, egyetlenegyszer se csókolta meg a kezemet és nem volt hozzám más szava mint a jó baráté ! — Hat akkor mit csináltak este ? — Leült a zongorához, s aztán játszott véetelenül egy melódiát. Balfhazár elkacagta magát, s kérdezte: — Eí ez volt az egész? — Bebé folytatta : —- Oly tiszta, igaz volt a leány tekintete,ahogy nem kételkedhettem benne. Megkérdeztem kétszer is, hogy igaz-e, amit mond, mert nem tudtam megérteni, hogy ok nélkül miért komromitálja magát Octave, miért teszi tönkre családi boldogságát, miért kellett neki ez a botrányos komédia. Ugy-e Balthi bácsi te is tudod, hogy a válópert beadták, idestova vége is lenne már, de mégse lesz belőle semmi. A Linával való találkozásom után elmentem Octavehoz és mint Linát, öt is sarokba szorítottam és egyszerűen megkérdeztem tőle : — Miért kergetted el a feleségedet ? Mi volt ez a komédia Linával ? Octare elérzékenyedve szorította meg a kezemet: — Saumur óta te vagy a legjobb barátom, neked elmondhatom minden titkomat. Én nem dobtam ki, nem hagytam el a családomat, ele emlékszel reá, akkor, mikor az a magyar bohém aze a Hummel-féle dalt játszotta, azt, amit én neked azóta százszor is eljátszottam, ami megkapja a lelket, a szivet, jobban, mint a hamelni patkányfogó furulyája . . . Boldog Isten, hogy lehet egy ember hatalmába annyi művészet. Hiszen én érzem, hogy a zene befészkeli magát az asszony szivébe, — nem, rosszul mondom, megfogja azt, mint a horog, s viszi magávál ellenállhatatlanul. Igy járt Mathilde is az után az átkozott este után. A bűnét rögtön megtudtam. Akkor azt hittem, ha meg nem ölöm magam, megörülök., Közeledni hozzá többé nem tudtam. 0 maga sirva vallotta be tévedését, de én nem tudtam megbocsátani, mert nagyon szerettem őt. Ami a Lina-féle yiszonyt illeti, azt én azért gondoltam ki, hogy igy magamat kompromittálva, nekilegyen joga a válópert ellenem meginditni, de te azt már tudod, hogy Linával nekem semmi összeköttetésem sem volt, — S most, hogy vagy a családodal ? Octeva nyugodt arccal felelt: — Egészen rendben. Újra összemegyünk a feleségemmel. — Hát még mindig szereted ? Guimpert keserűen felkacagott: — Épp azt mutatja, hogy nem szerettem, mert újra magamhoz fogadom. Most már, Balthi bácsi, bebocsáthatod az asszonyokat . . .