Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-12-16 / 50. szám

Ízléssel dolgozó munkásokat nevel­jünk. Erre hivatott szerintünk a mun­kásképző egyesület. Ez egyesület nem halad jó uton. Ez egyesület működé séből közgazgasági hasznot várunk, nem padig szemet lelket elbűvölő (már kinek-kinek !) produkciókat. Az alapvetést már ott a tanonc­iskolában kellene megkezdenünk. Itt először is az évek óta mutatkozó több hiány volna orvoslandó. Aztán prak­tikusabb alapra volua ez iskola fek tetendő. Most főleg csak az általános müveltseg egy részét sajátítják el a tanoncok, pedig itt arra kellene fő súlyt fektetnünk, hogy ez iskola az iparos műhely szerves, kiegészítő „ipari" része legyen. Ezek a tenni­valók, ha iparunkat előbbre akarjuk vinni. Mindig azon panaszkoduuk, hogy városunk külső képe nem változik s megmarad minden a maga csúnyasá­gában és rendezetlenségében. Ha ipa­runkat virágzóvá, jól működővé fej lesztjük, ha oly színvonalra emeljük, hogy ez megtudjon felelni a legké­nyesebb egyéni ízlésnek is, akkor megszűnik e panasz is ; mert újból ismételjük, az ipari munka az, amely­nek fellendülése nyomán gyönyörű, rendezett utcasorok épülnek, s ami a legfőbb, hogy az ipar az, melynek nyomában a gazdasági jólét és a tár­sadalmi elet fellendülése támad. Közmühely Pápán. Lapunk legutóbbi számában hirt ad­tunk arról, hogy Böhrn Samu városi képvi­selő. esztergályos iparos a városi tanácshoz egy közműhely létesítése érdemében bead­ványt intézett. Városunk számos iparosai kérelmére a beadványt egész terjedelmében a követ­kezőkben közöljük : Az iparos osztály nyomasztó anyagi viszonyai ismeretesek országszerte. Tuda­tára ébredt ennek immár a magas kormány is és különféle, a szomorú helyzetet ren­dezni igyekvő javaslatával az országgyűlés elé lépett. Csak a közelmúltban szavazott meg a képviselőház egy törvényt az ipar­fejlesztésről : a gyári ipar megteremtése és fejlesztése volt a jelszó, de a kisiparosok anyagi viszonyainak rendezése egyidőre ha­ladékott szenvedett. Addig is tehát mig a törvényhozás idejét fontos politikai és alkot­mánybiztositási javaslatok tárgyalásai foglal­ják el, városok, illetve Pápa város feladata a város lakosainak túlnyomó részét kitevő iparosok kétségbeejtő anyagi helyzetén se­gíteni erkölcsi kötelessege annál is inkább ! intézkedni a városnak akkor, ha a sínylődő ipart olyan eszközzel és móddal állítja lábra, mellyel anyagi károsodás és nagy áldozat­hozás nem jár. A helybeli iparosok túlnyomó része kézerővel dolgozik, két keze munkájával, verejtékkel keresi mindennap kenyerét. Hely­zetük napról-nnapra rosszabb. A nagytőké­vel, gépekkel dolgozó gyár maholnap el­{ nyeli a kézműveseket, önállóságuk elvesz­tésével kénytelenek a nagytőke szolgálatába j állni és kenyér híjján vándorbotot kezükbe j véve Amerikába kivándorolni. Akik itthon maradnak, — bármily súlyos és testetölő munkát fejtenek ki, — csak a szegénység és nélkülözés előtt állanak folyton. Mindnyájan érezzük, hogy ez igy to­vább nem maradhat, a kisiparosok helyzete | immár tarthatatlan, azon segítenünk kell. Mint gyakorló iparos érzem és látom azt az óriási hátrányát a kézművesnek, — pláne ha nem rendelkezik a mesterségéhez szükséges eszközökkel — azon iparos tarsa mellett kinek módjában áll modern munka­gépeket is beszerezni. Mig a kézműves har­madmagával egész napon át fáradva és iz­zadva készíti productumát, az ily célra szol­gáló gép ugyanazt a munkát alig egy óra alatt elvégzi. A gyáripar előnyeihez, a gé­gekhez kell tehát jui.tatnunk iparosainkat, illetve gépeket beszerezve ezek előnyeit keli | kézműves iparosainknak hozzáférhetővé ten­! nünk. Mély tisztelettel alulírott az alábbiak előterjesztésével bátor vagyok e tárgyban ! egy szerény iavasiatot tenni, esedezve, hogy azt kellő előkészítés után elfogadni és a nagytekintetü városi képviselőtestület elé megszavazás véget? felterjeszteni kegyes­kedjék. Az ipari célokra felhasználandó külső erőt villamvilágitási telepünk már ma is szolgáltat. Akiknek tehetségükben van mű­helyeiket ily erővitelre alkalmas gépekkel felszerelni, sietnek tőkéjüket e nagyon is kamatozó befektetésre fordítani. Ezzel ujabb erős versenytársa támadt annak a kisipa­tosnak akinek nincs annyi pénze, hogy már meglevő gépjét átalakitassa, vagy azt sutba dobva ujjal cserélje fel. Ahelyett tehát, hogy ezen erőátengedéssel az iparosokon általában segítettünk volna, a város aka­rata ellenére olyan helyzet keletkezett, hogy ma már megkettőzött fokozott erővel kell a kézművesnek küzdeni, hogy a nagyobb tőkével és villamos áramra berendezett gép­pel rendelkező iparostársával versenyezni tudjon. Szükséges és méltányos tehát oly eszközről gondoskodnunk, mellyel ezen erőt minden a városban iparjoggal biró mester­embernek hozzáférhetővé tehetjük, azoknak is kiknek részint alkalmas lakás, műhely vagy egyébb helyiségük nincs, vagy részint tőkével nem rendelkezve, ilyet bérelni sem tudnak. Önkéntelenül a Budapesten (illetve Er­zsébetfalván) egy magántársaság által fel­állított s több helyen felállítani elhatározott közmühely eszméje vetődik fel e kérdésnél. S bár nyerészkedési célra alakult az erzsé­betfalvai közműhelytele r. t., kétségtelen, hogy nagy közgazdasági űrt tölt be és le­hetővé teszi, hogy a fővárosban nagy szám­ban levő kézműves iparosok, — ha azok pénzzel egyáltalában nem rendelkezhetnek is, — productumaikat a gyári productumok­hoz mérten versenyképes árban és minőség­ben állithatják elő. — Kérem, Anna, nyugtassa meg ma­gát. Maga még boldog lesz. El fog felejteni engem. Legyen erős. Higyje el, hogy mind­ketőnkre jobb igy. A leány, mintha elalélt volna, ugy ült ott összeroskadva egy széken s átengedte kezét. De a következő perczben föleszmélt s visszarántotta kezét : — Félre tőlem, hitvány képmutató 1 S az ajtó felé rohant. — Hát igy válunk etegy mástól, Anna? — szólt Kondor Elek. — Igy, igy, — lihegett lángoló arcz­czal a leány. — Mit mondjak még ? Meg­csalt, megfosztott mindentől, amiben hittem, ami szent volt előttem. Utálom magamat, hogy valamikor hittem szavának. A szégyen éget. Oh, mily nyomorult vagyok ! Mint az őrült rohant ki az ajtón, /kon­dor Elek föllélegzett. Az első pillanatban utána akart futni; de minek ? Legjobb, ha magára hagyja. Az ilyen szenvedélyes ter­mészeteket csak lázítja a csillapító szó. Időt kell engedni, kogy magától lecsönde­sedjék. A vihar most mér elmúlt. Kondor Elek diadalmasan kiállta. Meg volt győződve, hogy ugy viselte magát, ahogy tisztességes és okos embernek kell. Mégis valami nagy, mélységes szomorúság ereszkedett lelkére Sajnálta ezt a leányt. — De mit tehettem volna? — kér­dezte magától. Semmit sem tehetett., Őrültség lett volna lemondani a szerencséjéről, mikor ma este már várják az eljegyzésre. Iparkodott menyasszonya képét idézni gondolatába. Hisz az is csinos leány. Miért ne szerethetné azt ? Miért ne lehetne bol­dog avval ? De hiába, most csak ez a másik fog­lalta el egész lelkét. Milyen szép volt ha­ragjában, fájdalmában is 1 Azonban félre ezekkel a hiábavaló gondolatokkal. Daróczyék már várják. Órá­jára nézett. Csakugyan itt az ideje. De mi ez ? Micsoda zaj ? Mintha az egész ház népe összefutna. Kiabálás, rémült hangok. Valami szorongó érzés íogta el a fiatal ember szivét, ámbár nem sejti, hogy mi lehet az. Kinyitja az előszoba ajtaját s kitekint a folyosóra. Az egész folyosó tele van a lakásokból kitódult emberekkel. Lent az ud­varon is egény nagy csoprt férfi, asszony, gyerek. Kiabálnak: — A mentőket kell hívni I Az asszonyok sikoltoznak: — Jézusom 1 Szent Isten 1 Remegve kérdezi Kondor Elek : — Mi történt? A háziak, ákiknél lakik, elmondják: — Valaki leugrott a harmadik eme­letről. — Kicsoda ? Nem tudják. Valami idegen leány, Senki sem ismeri. Nem látták itt a házban sohasem. Olyan kisasszonyforma. Kondor Elek sápadtan, tántorogva ka­paszkodott a folyosó vasrácsába. De nem ügyel most rá senki, minden ember csak azzal az idegen leánynyal van elfoglalva, aki leugrott a harmadik emeletről. - El még ? kérdezgetik mindenfelől. — Meghalt — feleltek lent az udva­ron, akik közel álltak hozzá. Nem mozdul. Nem lélekzik. Már vége. — Szegényke 1 — siránkozik egy öreg asszony, aki jól megnézte — milyen fiatal! Kondor Elek borzadva húzódott vissza szobájába. Anélkül, hogy látta volna, tudta, hogy ki az a fiatal leány, akinek összetört véres teste fekszik ott az udvar kövezetén. E pillanatban nem bánná ha ő maga is ott feküdnék mellette, véresen, összetörve, holtan. De az ilyen világravaló férfi nem ma­radhat sokáig olyan hangulat zsákmánya. Megfeszíti mieden erejét, hogy lerázza ma­gáról ezeket a kétségbeejtő bus gondolato­kat. — Szegény kis Anna! — sóhajtott miközben letörülte a szemébe szivárgott könyet. Aztán fölvette felöltőjét, Most már igazán nem késlekedik tovább. Ugy érezte, mintha nagyon hideg volna ez a tavaszi este. Didereg. De majd fölmelegíti a pezsgő, amit ma bőségesen isznak. A Zépcső alján ugyan, amint lement még egyszer megállt. Mintha még egyszar látni akarta volna azt a kis Annát. — De nem, nem — mormogta ma­gában. — Elek, legyen eszed. S kilépett az utczára. A lámpák ra­gyogtak. Az ő fényes jövőjének útját vilá­gítják meg azok is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom