Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-01-21 / 3. szám

a testületbe, amely Pápa város köz­ügyeinek vezetésire döntő és irányító befolyást kell hogy gyakoroljon. Jeleztük ezt pedig előzőleg azért, mert azt tapasztaljuk, hogy a holnap i képviselőválasztásokra már erősen folynak a kapacitálások. Ez az ér­deklődés helyén való ugyan, de nem oly alakban, amint ez nálunk divik. A választók érdekcsoportokra sza­kadva pártokat alakítanak ós Ösme­retlen jelölteket állítanak. Egyes vá­lasztók csodálkozással szemlélik ezt a különben természetes mozgolódást és dacára ennek kérdőjelként talál­gatják, hogy miért N. N t és mért X. Y-t jelölik ebben vagy abban a kerületben ? Egyik másik jelöltet nyelvökre vesznek és megmossák, megszapul­ják annak rendje és módja szerint, egyet-egyet egészen elejtenek, hogy annál biztosabban keresztül csúsztat­hassák a protozsáljaikat. Egy-egy ilyen megalakult pártcsoport paktumot ajánl de csak azért, hogy titokban egye­seket kibuktathassanak. Nem kívánunk most ezekkel a stiklikkel részletesen foglalkozni, de csak azért emiitjük, hogy választó polgárságunk figyelmét ezekre a ku­lissza mögötti dologokra felhívjuk. Ezt kívántuk megmondani mihez tartás végett választó polgárainknak. Szívleljék meg sorainkat és amidőn a holnapi napon az urnához lépnek és szavazólapjaikat leadják, gondol­janak az elmondottakról. Pollatsek Frigyes, Néhány komoly szó. A kereskedelmi ifjúsági önképzőkör érdekében. Még a mult év december hónap­| jának első napjaiban uj életre keltették a pápai kereskedelmi ifjúsági önkép­zőkört azok a régi tagok, akik hajdan a bölcsőjét állották körül. A régi tüz lelkesíthette őket s az a gondolat, hogy az olyan intézményt, mely áldásthozó volt a múltban, a közömbösségnek nem szabad örökre.eltemetnie. S az ifjak lelkes örömmel csatlakoztak az öregek­hez. Előszedték a romok alól, ami még megmaradt s olyan otthont te­remtettek a kereskedő ifjúságnak, ahol szabad idejüket nemes szórakozással tölthetik. Hogy milyen fontos munkát vé­gezhet az ilyen önképzőkör, arról na­gyon sokat lehet beszélni. A munka­programmot nem is kell körülírni: ha az egyesületi szellemet meg lehet erő­síteni, az ilyen önképzőkör a kiinduló pontja lehet minden üdvös mozgalom­nak s a megölöje minden káros áram­latnak azon a téren, melyen a keres­kedő és alkalmazottja találkozik. Itt nem a rideg paragrafusok szabályozzák a -kereskedő és alkalmazott egymáshoz való viszonyát, hanem a kölcsönös megértés, mely csak azért nem res­pektálja a paragrafusokat, mivel föléjük emelkedik. Itt az egyesületi szellem megértetheti ugy a főnökkel, mint az alkalmazottal, hogy az ö érdekeik nem széjjelágazók, hogy főnök és alkalma­zott nem két külön táborba tartozik, hanem egyetlen táborba, melyen belül csak bajtárs van, de nincs ellenség. — Olyan természetesnek tetszik min­dez s olyan természetellenes a mai állapot. Milyen kiváló szerep vár az ilyen önképzőkörre a kereskedő ifjúság mű­veltségének előmozdítása tekintetében, az szinte megbecsülhetetlen. Hosszú évek jelentékeny mulasztásait lehetne itt pótolni, olyan mulasztásokat, melyek­nek elszomorító hatását annyian érzik. Az élet megmutatta, hogy mit mulasz­tottak el s itt alkalom volna arra, hogy azt, amit elmulasztottak, a lehető leg­könyebb módon, a lehető legkisebb anyagi teher árán, vagy éppen min­den anyagi teher nélkül megszerezzék. Ha a munkaprogramból ezt a két pontot kiemeljük: a kölcsönös megértés megteremtése főnök és alkalmazott között s müveit ksreskedő ifjúság nevelése, az igazak nem hagyhatják cserben azt a zászlót, ' melyre e két jelszó van irva s azt a mozgalmat, melynek az a célja, hogy e két jelszó ne jelszó ma­radjon, hanem testet öltve már a kö­zeljövőnek csodás hatalmú kincse. — Viszont engedje meg asszonyom, hogy megvigasztaljam azzal, hogy vanfcrfr-os dolog, amely több hasznot hajt a társaséletre mint a legüdvösebb intézmény. — Nem értem. — Lássa csak a szótárban nem fog ilyen szót találni haszónlya, de igenis meg fogja találni ezt a szót kár-íyzi. Sőt ezt nemcsak a szótárban fogja megtalálni, ha­nem sok egyebütt is. — És mit akar ezzel mondani ? — Azt, hogy ez az egy szó, nagyobb varázserővel bir a társaséletben mint bár­mely hasznos és üdvös intézmény. — Igen ez igy van, de csak maguk­nál lérfiaknál; magukról csakugyan el lehet mondani, azt amit reánk fognak, hogy mind­egy csak férfi legyen ; jobban mondva ma­guk már azt sem keresik igazán férfiu-e az illető csak a kártya jegyében született le­gyen. A kártya asztalnál elvakul minden te­kintet, elnémul minden előítélet, ha nincs ló, a szamár is jó. — Súlyos az Ítélet, mellyel bennün­ket férfiakat asszonyom, de hát . . . — Tudom mit akar mondani. Azt, hogy manapság az asszonyok kezében is megfor­dul a kártya. — Igaz, Júlia még azzal tartóztatta Roraeot, hogy a madár, mely az ablak alatt zeng még csak Ámsli; most meg a szórakozni vágyó asszonyok elküldik a férjeiket, mert őket hivja a — Rámsli. -- Mondja barátom melyik a legked­veltebb kártyajáték?, — Az alsós. És tudja-e asszonyom, hogy a vén kecskék körében melyik a leg­kedveltebb parthie ? — A nyalsós. — Gratulálok asszonyom. — Hahahaha. — Igaz, az ünnepeket hogy és hol töltötte ? — Csak szük körben. — De a társalgás annál bővebb kör­ben mozgott. — Bizony tudja, ha mi asszonyok ma­gunk közt vagyunk, hát nem takarékosko­dunk ám a szóval. — Gondolom, ilyenkor sok mindent meg-el és fci-beszélnek. — Mondja miről beszélnek legszíve­sebben? — Hm, semmiről. — Vagy kiről beszélgetnek legszíve­sebben ? — Hát mindenkiről. — Hja, ilyen az élet. — No ne morfondírozzék, hanem izé, mondja el inkább a politikai nézeteit, sze­retném megismerni az ön politikai felfogását. — Hjajajaj asszonyom, a politikai fel­fogás az nagy dolog, de manapság csak a nők ressortjába tartozik. — Hogyan ? — Hát azt hiszi asszonyom, hogy mi férfiak nem tudjuk, hogy az a ma divatos felfogás melyet a korzón önök velünk szem­léltetnek semmi más mint — x>olitika. — Eleget tudok, köszönöm, ne tovább a politikában. — Hallgatok. — De nem soká. — Hehehehe . . . — No mi lelte, mit nevet? — Eszembe jutott most a szökőkút láttára az a német, a ki a közeli napokban itt járt. Este volt amikor a városba érke­zett és még az nap sétát tett a városban. A bekerített szökőkút láttára oda ment, kö­rüljárta és fejcsóválva mondta: Verflixte Idee, gebautes standiges Flohtheater. (Furcsa ötlet, egy állandó épített bolhaszinház). Arra me­net megszólít engem a német : Kérem egész esztendőn át játszanak ebben a színészek ? Na­gyon elcsudálkozott a válaszomon : hogy e szinház csak télen áll. — Si non e vero e bon trovato. — Azonban asszonyom az óra int, az óra üt. — Azaz, hogy a polgármester megy a hivatalába. Ugy-e a polgármester pontos ember ? — Bizony. Sőt nemcsak pontos, hanem vesszős is. — Hogy hogy? — Mert hát, ha valami mondani va­lója van, íügefa levelet a szája elébe nem vesz (sz) ő, hanem suhint és suhintása sajog akár csak lett volna kezében vessző. — Szóval igazi mester és vezér. — Igazán mondom ugy örülök, hogy oly szé­pen halad a teljes felépülés felé és ismét visszanyeri ruganyos délcegségét. — Igen most már szépen és jól me­gy en. — E felett mindnyájunknak örvende­nünk illik, mert ha a polgármester jól jár, a város jár jól. — Ez szellemes fordulat volt asszo­nyom. — De mit illegeti itt magát előttem és mit bámul ugy a szemembe ? — Engedje meg, hogy szép szemei­nek kristály tükörében igazíthassam meg nyakkendőm tűjének irányát. — Hallja, magából voltaképen jó bók­maker vált volna. — Jajj de fáj. — Igen mert magánál íziben készen van egy Menuette póz. — De megbocsásson asszonyom, ugy tudom, hogy a bókmaker a turfon nem szo­kott menüettet járni. — De a turfos maker nem is bók, ha­nem 6w&-maker. — Asszonyom ön valósággal réme a biztosító társaságoknak. — Puff, hát most hova üt?

Next

/
Oldalképek
Tartalom