Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-06-03 / 22. szám

amikor nagyon is nagy okaink vol­tak főispán után nem vágyódni. Most, hogy sokat zaklatott orszá­gunk felett kezd derülni és egy ha­zafias kormány küldött kipróbált egyé­neket a megyék élére, mi sem ter­mészetesebb, hogy mi is reménytel­jesen vártuk azon férfiú kinevezését, akit a kormány megyénk élére óhajt állítani és aki képes lesz a mi vár­megyénk és városunk speciális érde­keit képviselni és előmozdítani. őszinte mondva ezen reménytel­jes várakozásba aggodalom is ve­gyült, mert a kinevezendő főispán személyét illetőleg sok kombináció hozatott forgalomba és hogy a kor­mány megyénk élére oly soká nem nevezett ki főispánt aggodalmunkat ezen körülmény még növelte, azon hiszemben lévén, hogy bizonyára nagy versengés folyik vármegyénk főis­páni széke elnyerésére és félve at­tól, hogy ezen versengésben az arra hivatott faktorok nem érvényesülhet­nek. Mert jóllehet, a kormány előter­jesztésére neveztetik ki a főispán, de a kormányt helyesen és a közóhaj nak megfelelőleg senki sem infor­málhatja jobban, mint a polgárság óhaját ismerő és általa bizalommal kitüntetett orsz. képviselőnk. S mi volt vármegyénk és váro­sunk polgárságának óhaja és kíván­sága ? Az, hogy vármegyénk főispáni székébe oly férfi üljön, akinek gyö­kere vármegyénkben van, tehát me­gyebeli ember legyen, aki köztünk él, köztünk lakik. A kinevezett főispán legyen olyan ember, akiről mindenki meg van győ­ződve, hogy erre az állásra reá ter­mett, aki tudásban, tapasztalatban gaz­dag, ki rokonszenves modorával köz­tiszteletet viv ki magának, ki szívvel lélekkel és a legjobb szándékkal lép a tettek mezejére. Legyen az a férfi olyan, kiről mindenki meggyőződés­ből és becsületes lélekkel állithatja, hogy életét, minden idejét és erejét a közjónak, ennek a vármegyének fogja szentelni. Ilyen férfiút vártunk mi várme­gyénk élére s midőn meghalottuk hogy vármegyénk főispánjának Hun­kár Dénes lett kinevezve, őszinte örö­mei és lelkesedéssel vettünk erről tu­domást, mert meg vagyunk győződve hogy benne vármegyénk oly főispánt nyert, akinek már személye elégga rantiát nyújt arra, hogy azon kivá nalmaknak, melyeket elősoroltunk tel­jesen megfelel. Régi kipróbált gárdistája ő már vármegyénknek. Ott láttuk őt várme­gyénk vezérférfiai sorában és részt­vett minden a megye érdekét célzó akcióban. Östneri vármegyénk ügyes­bajos dolgait, közöttünk él és velünk érez. Hogy mily fontos szerep jutott neki mint vármegyénk alkotmány védő bizottságának elnöke, azt hiszük nem T kell bővebben magyaráznunk. Es ha még azt hozzá vesszük, hogy a szó­szoros értelmében véve gentleman, rokonszenves és előzékeny modorú, azt hiszük eléggé indokoltuk azt a kijelentésünket, hogy őszinte megelé­gedéssel és rokonszenvvel fogadtuk Hunkár Dénes vármegyénk főispán­jává való kineveztetését. Amidőn üdvözöljük őt várme­gyénk főispáni székében, egyben kér­jük hogy vármegyénk közös érdekét célzó munkálkodása közepette terje sze ki figyelmét specialiter városun­kat érdeklő ügyekre nézve is, mivel sajnos utóbbi időben ugyanis tapasz, taltuk, hogy városunk létkérdései nem azzal a körültekintéssel lesznek vár­megyénk részéről megbírálva, mint azt méltán elvárhatjuk, sőt egyes ese­tekben mostoha bánás módról is te­hetnénk említést. Hisszük és reméljük, hogy vár­megyénk újonnan kinevezett főispánja hivatásának teljes tudatában a vár­megye érdekét, városunk speciális libb vőlegényjelöltek, Miczi bárónő hallani sem akart róluk. Utált mindent, ami közönséges s sze­rinte a legközönségesebb clolog az volt, hogy valami hozzá illő, neki szánt ember­nek legyen a feleségévé. Soókuthy báró pedig semmitől sem félt a világon, csak egy esetleges messa­liáncetol. Valami igazsága annyiban volt, mert Miczi volt az egyetlen gyermeke s mert tényleg a mesebeli álruhás princzek és a főrangú troubadourok kora immár lejárt s a báró. a maga csökönyösen feudális néze­teivel, feltétlenül boldogtalanná tette volna a leányát, ha az rangján alul megy férjhez. Két kézzel kapott tehát Vass Ádámon aki igazán halálosan szerette Miczit s a legderekabb, legcsinosabb s legférfibb fiatal mágnás volt az egész környéken. Hanem Miczi bárónő nem akarta ezt megérteni. Amikor Soókuthy báró kijelen­tette, hogy Vass megkérte a kezét s ő oda­ígérte, — mert végre is húszéves elmúlt Miczi bárónő s végre is meg kell józanod­nia, — valamely jeges gyűlölség költözőt a fiatal leány szivébe s bár fejet hajtott a szü­lei akarata előtt, a vőlegényét iparkodott elriasztani maga mellől. Szemenszedett gyötrelmeket eszelt ki a fiatalember részére s ha Vass gyöngéd szóval közeledett felé, ha szerelmes szava­kat suttogott, Miczi a legridegebb szivtelen­séggel szólt reá: — Kérem, mondja el mindezt a papá­nak, ő föltótlesül gyönyörködni fog bennük. Végre is ő adott önnek s nem én adtam magamat. Ilyenkor Vass elsápadt, kidagadtak homlokán az erei s valamely kegyetlen rossz indulattal va!aszóit: — Meg fog jönni az az idő is, amikor kénytelen lesz meghallgatni a szavaimat. Engem nem riazzt el, én nem félek a jövő­től. Éppen elég embernek érezem magamat arra, hogy szerelmes legyen belém a fele­ségem. ha én szerelmes vagyok belé. Végre is, ez a maga esztelen gyűlölete sem egyéb mint degenerált szerelem. Miczi bárónő ilyenkor rendesen a szoba mennyezetét, vagy a kék eget vizsgálgatta s iróniával válaszolt: — Ismerem az esetet. Nekem nem im­ponál. En nem vagyok az az asszony, aki az ökléért szereti a férfiút. Tudja, az az ostoba mese, amit férfi-írók perverzus fán­táziája szült a férfiúról, aki korbácscsal ta­nítja meg szeretni a nébereket — nemcsak ostoba és hazug, de Ízléstelen is. Ez volt az oka, hogy a különben jóiz­lésü, derék leány, nem tudta eldobni az ab­lakon berepült levelet. Neki mentő-öv volt az a kavics s elhatározta, akármi történik is, elmegy a találkozóra, mert inkább kite­szi magát egy botránynak, semmit a fele­sége legyen annak, akit gyűlöl. Meg aztán — igazán, —fogalma sem volt arról, tulajdonképpen micsoda vétek van abban, ha az ember nem engedi el­pusztulni egyik felebarátját, aki rajong érette aki imádja s akit boldoggá tehet azzal, hogy két perczig cseveg vele, vagy megengedi, hogy megcsókolja a kezét. Alig győzte bevárni, hogy beesteledjék. Kiállhatatlanabb, visszautasitóbb talán soha­sem volt a vőlegényével, mint ezen a napon. Most már memcsak gyűlölte, de utálta is, mert azt azonnal megértette, hogy Vass most már csak boszuból veszi feleségül s bizonyára tartogat valami asszonybeli meg­lepetést, akivel azután megalázza. Minden romantiküssága daczára nem volt abból a fából faragva, mint azok, akik az oltár előtt mond:.nak nemet. A mágnás­kisasszonyok jólneveltsége valamely lelki rabszolgaságot teremt, amelyből alig-alig tud­nak kiérni a főrangú leányok. Végre elkezdődött a tűzijáték. Előbb sisteregve futott föl néhsny tüzkigyó a fe­kete égen, hogy halk pattanással tűzesővé váljon a magasban, vagy erőteljes roppanás­asl ezer csillagra robbanjon szét. Azután apró kráterek támadtak a föld­ben s tüzsugárból vérgolyók röppentek fel, majd apró, világító szines gömbek jártak sejtelmes tánezot a sötét éjszakában. Hirtelen sisteregve, prüszkölve szület­tek meg a tüznapok. Búgva szórták a lán­got nem szitó szikrát, uj és uj durranással leditették tovább a forgó tüzesóvákat. Minden egyes durranás ugy hangzott Miczi báróbő fűébe, mintha pisztoly dördült volna kicsiben mult, hogy föl nem sikoltott. Szédült, keringett vele ez egész világ. Mintha azok a forgó tüzesóvák, vérlángban égő golyók, robbanó napok mint a szivében fo­rognának sziporkáznának, öntenék ki tüz­lelköket. Égete, perzselte annak a levélnek minden szava s elszorult a szive arra a gon­dolatra. hogy ő rendelkezik egy ember éle­tével. Vonta, vonzotta valami a lúgos felé, ahol vártak reá. A tüznapok forognak még, az ezüst vízesés csak a következő harmadik mulat Gyermek-kocsik, gyermek vaságyak és betegápolás! cikkek r r r nagy választékban kaphatók APPELFEID dEZ4NAL Korvin utcza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom