Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.
1906-05-06 / 18. szám
rös Endre és dr. Herzog Manót, a Herényipárt ifj. Szita István és Szabó Istvánt jelentette be. A városi hatóság részéről személyazonossági tanuk Szenthe János ügyész és Csoknyay Károly főjegyző, a Hoitsy-párt részérői Kohn M. Mihály és Csajthay Dániel, a Herényi-párt részéről K. Németh János és Gönczi István lettek kijelölve. A kitűzött félórai határidőn belül ujabb kandidálás nem történt, az elnök az azonossági tanukat megeskette és pont 9 órakor a választást megnyitotta. A szavazást sorshúzás után a Herényi-párt kezdte meg. A szavazati arányok körülbelül 10 óráig nem változtak, de már 10 óra után a Herényi-párt nem tartotta be a turnust. A szavazatok aránya a déli 1 óráig a következő volt. 10 órakor Herényi 60, Hoitsy 60 11 „ „ 98, „ 109 12 „ „ 117, , 293 Délután a Herényi-párt szavazói aligalig jelentkeztek, mig a Hoitsy-párti szavazók tömegesen jelentkeztek. A szavazatok aránya igy alakult: 2 órakor Herényi 150, Hoitsy 351 „ „ 177, „ 450 3 „ „ 180, „ 490 A választási elnök látva, hogy a szavazatok gyéren jelentkeznek V 44 órakor kitűzte V 25 órára a zárórát, mely alkalommal a szavazatok aránya a következő volt: Herényi 182, Hoitsy 551. A záróra alatt a Hoitsy-párti szavazók tüntetőleg tömegesen jelentkeztek, mig ellenben a Herényi-pártiak részéről alig-alig érkezett 1—2 szavazó. A záróra leteltével á szavazás bezáratott és a bizottság konstatálta, hogy bead atott 803 szavazat melyből Herényi Jenő 194 és Hoitsy Pál 609 szavazatot nyert és igy Hoitsy Pál 415 szavazattöbbséggel Pápa város orsz. kéjpziselöjévé megyálasztatott. Az eredményt a választási elnök a városház ablakából hirdette ki a közönségnek, amit a nagyszámú néptömeg lelkes és szűnni nem akaró éljenzéssel fogadott. A kihirdetés után egy küldöttség ment Hoitsy Pál képviselőért a Hungária szálló lakására a mandátum átvételére. Rövid időközben megérkezett Hoitsy Pál a tömeg lelkes eljenzése közben és a városháza nagytermében dr. Koritschoner Lipót nagyszabású és több izben zajos éljenzéssel félbeszakított beszéd kíséretében adta át a mandátumot. Hoitsy Pál hálás szavakban mondott köszönetet az elnöknek a választás páratlan vezetéseért és az utcán türelmetlenül várakozó néptömeghez a városháza ablakából intézet nagyszabású beszédet, melyet leírhatatlan lelkesedéssel fogadtak. Végül még Hajnóezhj Béla pártelnök a választópolgárság nevében mondott köszönetet dr, Koritschoner Lipót elnöknek és a küldöttség tagjainak a választás páratlan vezetéseért, amire az elnök viszonválaszászában kijelentette, hogy ő és a küldöttség csak kötelességét teljesitette és ezzel a választási aktus befejezést nyert. Este Hoitsy Pál képviselő tiszteletére a Hungáriában társas vacsora lett rendezve. A társasvacsora, a kávéházi helységben lett megtartva, melyet e célra étteremmé alakitattot át, és amelyen mintegy 150-en vettek részt. Az első pohárköszöntőt Hajnóczky Béla mondotta, éltetve Hóitsy Pált. Hóitsy Pál nagyszabású beszéd kíséretében mondott köszönetet a választóknak a fényes győzelem kivívásáért. Pohárköszöntőket mondottak meg: dr. Kapossy Lucián, Mészáros Károly, dr. Lővy László, Polonyi Gyula, Győri Gyula, dr. Koritschoner Lipót, Sült József, Harmos Zoltán, dr. Kende Ádám és végül dr. Kőrös Endre. A társaság majdnem éjfélig a legvidámabb hangulatban maradt együtt. A veszprémi kerületben. Nagy lelkesedés között választották meg egyhangúlag Kallay Ubul volt orsz. képviselőt függetlenségi és 48-as programmal. Az ugodi kerületben. Kaufmann Géza függetlenségi és 48-as volt országgyűlési képviselő egyhangúlag ujuiag megválasztották. A somlyóvásárhelyi kerületben. Hentaller Lajost függetlenségi programmal egyhangúlag megválasztották, Szó volt, hogy Szalolcy Géza függetlenségi és Szauter Ignác noszlopi plébános néppárti programmal fellép, de a hír csak egyes községekben lett terjesztve. A nagyvázsonyi kerületben. Ezen kerületben dr. Ováry Ferenc a kerület volt orsz. képviselője pártonkívüli programmal és dr. Horváth József szabolcsmegye orvos függetlenségi programmal, mint a központ jelöltje állottak egymással szembe. Horváth József 90 szavazattöbbséggel lett megválasztva. Enying és Zirez. Az enyingi .kerületben BaJco József függetlenségi programmal, a zirczi kerületben Udaardy Ferenc néppárti programmal egyhangúlag lettek megválasztva. KARCZOLÁT a xra-U-ILt lxé~b:r?c>IL_ Csakhogy vége van ! Ezt hangoztatták városunkban városszerte a képviselőválasztás lezajlása után. Nem mintha zajos lefolyású lett volna a választás vagy talán a társadalmi életben súrlódásokra adott volna okot, korántsem, de voltak ennek a választásnak oly előzményei, melyek ha kenyértörésre kerültek volna, rossz utóizt hagytak volna hátra s igy nagyon is jogosult volt azon kijelentés, hogy „csakhogy vége van". Maga a választás igen csendes lefolyású voltadé azért a kedélyek erősen háborogtak. És ezen körülménynek is tudandó be, hogy a választás nem volt egyhangú. Szükségtelen talán felemlítenem, hogy ezen ellentétes állapotot a keresztény szocialista párt idézte elő, hogy nem tágított jelöltjétől, jóllehet meg volt győződve, hogy győzelemre nem számított és csupán az volt céljuk, hogy a Hoitsy pártot az egyhangú választás dicsőségétől megfosszák. Ezt a célt el is érték sőt még olyan célt is értek el, amit maguk sem hittek el. Annyi szavazatot hoztak össze, hogy amikor észrevették magukat, elbámultak, hogy Pápán, tényleg annyi keresztény szocialista van. És tényleg ha büszkék akarnának lenni erre a rekordra, ugy lehetnek is, mert tudtommal az egész országban lezajlott képviselőválasztások tudósításaiban nem találunk ily praecedenst. Ha másra nem, de erre a Hoitsy párt ellenfelei büszkék lehetnek. Nem nagy dicsőség, de az ember nemcsak a dicsőségre lehet büszke. De a keresztény szocialista párt más célt is ért el a mindenáron való leszavazással. Elérte azt, hogy a Hoitsy párt tényleg nem engedett a 48-ból és amilyen gyéren potyogtak ugy délután a Herényi szavazók, -ép oly tömegesen jelentkeztek a Hoitsy párti szavazók és amennyire tüntetően óhajtotta a keresztény szocialista párt szavazatainak erejét kimutatni, ép oly agilitást fejtett ki a Hoitsy párt arra, hogy az ellenfél gyengeségét illustrálja. Igy történt azután az, hogy városunkban emberélet óta egy jelöltre sem adatott le annyi szavazat, mint Hoitsy Pálra. Összefoglalva az eredményt, a krónika jelenleg azt konstatálhatja, hogy Pápán ily summában keresztény szocialista és független szavazó még nem jelentkezett, mely esemény, eltekintve minden egyébb mellékkörülményeket figyelembe sem véve, elegendő arra nézve, hogy a krónikában megörökítessék. Magában véve a választási aktus a szokásos sablon szerint ment végbe. A szokásom sablon alatt, nemcsak a választás eredményének kihirdetését, mandátum átadást, a képviselőnek a választóközönséghez intézett hálás köszönetet értem, hanem azt is, hogy a győzelmi bankett is elmaradt. Bankett volt ugyan, de minden választó polgár aki a társasvacsorán megjelent, azt a saját tiszteletére jobban mondva saját rovására rendezte. Magyarán mondva a bankett, "a tiszta választás" epilogja volt. Ez a szokás nálunk csak utóbbi időben lett berendezve, hogy állandóan lesz-e, az igazán a jövő titka. Sokan azt hangoztatják, hogy ez a helyzet ily alakban „nem tarthatja magát soká". (Igaz 1 Szedő). Máskülönben tekintve, hogy képviselőválasztásunk volt, hogy a helyzet teljesen nyugodt és egyáltalában alig vehető észre oly momentum, melyet a választás utóizének lehetne tekinteni és mégis bármennyire nincs is is utóhatása ezen előhírnökül vésztjósló választásnak még a krónika is konstatálhatja az erre vonatkozó kijelentést, hogy : Csakhogy vége van! Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa városa anyagi sikerekben nem fényes. Az hirlik, hogy Pápa városának keskeny a takarója. Az hirlik, hogy Hoitsy Pál a pápai mandátumot másodvirágzásnak tekintheti. Az hirlik, hogy Bauer Antal nem engedte magát a képviselőjelöltségre beugratni. Az hirlik,' hogy Bauer Antal nem volt hajlandó felekezeti nótára táncot járni. Az hirlik, hogy a polgármester egészségét teljesen lábra állította. Az hirlik, hogy a rendőrség drágasági pótlékát nem találják meg. Az hirlik, hogy a Hoitsy bankettori elhangzott tósztokra pótadót vethettek volna ki, akkor Pápán a csatornázást létesíthették volna. Az hirlik, hogy Pápán a képviselőválasztás alatt sokan hiába vártak. Az hirlik, hogy Pápán egy agyagáru gyárt akarnak pipálni. . Az hirlik, hogy a Herényi pártnak felekezeti szaga volt. Az hirlik, hogy a Hoitsy banketton mindenki a saját zsebére takarékoskodott. Az hirlik, hogy Pápán az idei képviselőválasztáson rossz aratás volt. Az hirlik, hogy Pápán a szabósegédek mérték — telenül sztrájkolnak. Az hirlik, hogy Pápán az asztalossegédck sztrájkja be lett vinklizve. Az hirlik, hogy Pápán a lóvágóhidón csacsi-bőgés is hallható. Az hirlik, hogy Pápán a lómészárszékre a hentesek átkot hintenek. Az hirlik, hogy a Sport-egyletben az „indulás" már jelezve van. Az hirlik, hogy az estéli korzót minden este lejárják. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője a félálmot nem ösmeri. jET^"" X HEw Jh£«i — Személyi hir. Hoitsy Pál városunk orsz. képviselője hétfőn délelőtt Bu dapestre visszautazott.