Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-01-14 / 2. szám

mányvédő bizottsága Hunkár Dénes elnök­lete alatt ülést tartott. Az ülésen a bizottság negyvenöt tagja vett részt, akik Óváry Ferenc dr. képviselő és 8pitzer Mór dr. ügyvéd indítványára ki­mondották, hogy a belügyministernek azt'a rendeletét amelylyel az alkotmányvédő-bi­zottságot feloszlatja és a megyeházán tar­tandó gyiilésezéstől eltiltja, tudomásul nem veszik, a bizottságot, amely erkölcsi alapon és a törvények^keretén belül működik, to­vábbra is íentartják és ha a bizottság a hatalom részéről jövő erőszak alkalmazása következtében a megye székházán nem tarthatja meg többé üléseit, akkor valamely más semleges helyen fog gyűlésre össze­jönni. KARCZOLÁT a> xn-o-l-b ;b-é>-b=t?ől._ A jelenlegi század szállóigéjévé vált* hogy ha az embernek "pechje van. akkor jobb lett volna neki a világra sem jönni. Csekély személyem, mint krónikás nem fo­gadhatom el ezen szállóige jogosultságát, mert hát a világra jönni legalább is arra jó, hogy megtudja az ember külömböztetni a jót a rossztól, hanem igenis elfogadom ezt azzal a megtoldással, hogy ha már egy­szer jön az ember a világra^akkor legalább is szerencséje volna. Ezt előrebocsájtva nem mondhatom hogy egyáltalában mint krónikás pechem volna hivatásomban, ele azért nem igen van sarkomban és nem is üldöz a szerencsé. Krónikási tisztemet értem azalatt, mert egyebekben mint mondani szokás a malheur nálam nem ritka. Ilyesféle ért legutóbb is hivatásos minőségemben, melyet talán egye­sek pechnek! tarthatják magukra nézve "de én ezt a magam „üzlet érdekében" újra csak a végzetnek tudom be. Lássuk a végzetet! Nagy öröm volt valJasfelekezeti külombség nélkül hogy a Syl veszteri éjszaka meghozta a várva-várt fagyot, de főleg azon körökben, kik a Hali­fax sportot szenvedéllyel űzik. Hogy mily örömet hozott ez a fagy, azt szükségtelen bővebb kommentárral ellátni, azt csak azok tudjak, kik nemcsak élvezik ezt a sportot, de ezen sport egyúttal mesterségükbe is belevág. Nos kinek vág ezen sport jobban a mestersegébe, mint a krónikásnak főleg pedig nekem, ki esetleg hónapokon át táp­lálkozom ebből az üzletből. Nálam a jégpá­lya befagyása oly érzést gyakorol, mint a betegen egy szerencsés kimenetelű műtét kiallasa. Majdnem egy hétig tartott ezen erzes es már jó eleve elképzeltem ma­gamba, hogy mily élvezettel fogom újra pillanatnyi felvételeimet a jégpályáról, fel es bemutatni, sőt tekintve a haladó kort azon tervvel is foglalkoztam, ha Tél apó megembereli magát, az idén műsor változa­tosság szempontjából, kinematográf segítsé­get is fogom igénybe venni ezen felvete­leknél. Most jön nálam a végzet, általános­ságban pedig a pech. Magamat a műtét után a jól érező beteghez hasonlítottam, de nem gondoltam arra, hogy a műtét komp­likációkkal jár és visszaesés is következhe­tik be. Elzen komplikáció bekövetkezett. Néhány napig tartó fagy után Tél apó gú­nyát cserélt, engedett a fagy és most az én terveim fagytak be. Hát nincs-e igazsá­gom, amidőn azt mondtam, hogy egyszer jöttem a világra és nincs szerencsém. (Ez­zel a kifakadással inkább a szenvedélyes korcsolyázók elhetnének! Szedő.) Tél apó gúnya változása közben be­köszöntött a farsang langyos uniformisban. A farsang beköszöntő napján Vízkeresztkor volt az első farsangi estély, melyet a mi Nyomdász kollegáink rendeztek a Jókai kör helyiségében. Nem ez volt első kísérletezé­sük és az egdig elért sikerük után nem is ez volt az utolsó. Nyomdászaink ez alka­lommal a változatosság kedveért a táncot megelőzőleg egy kis vígjátékkal szórakoz­tatták a szép számmal megjelent közönséget, melynek fényes sikere valószínűleg buzdí­tó lag fog hatni reájuk, hogy a farsang fo­lyamán mulatságukat újra megismételjék. A megismétlésről jut eszembe, hogy ugyancsak Vízkereszt estéjén a keresztény munkás egyesület is ismételt egy népszín­művet, melyet egy izben már fényes siker­rel előadott a színházban. Előzőleg történt ugyan megállapodás, hogy a színházi előa­dás után a táncmulatságra fuzionálni fog­nak, de meggondolták a dolgot és külön járták — mint hallom — a táncot Viz-utcai helyiségükben. No de se baj még fuzio nél­kül sem árthattak a nyomdászok fényes si­kert aratott táncmulatságának, de hát Isten neki fakereszt, a nyomdászok nem azért lettek nyomdászok, hogy ne nyomdászok legyenek. Ők megtartották a fúziót, ^szíve­sen fogadták volna, őket, h i nem jöttek, hát nem jöttek. Ők bánták meg, mert talán jobban is ^mulathattak^volna. Különben a mulatságra lesz még elég idő a farsangban. Még igy nem jött ki ! Nincs egylet és kör városunkban, amely nem készül és tervez farsangi mulatságokra. Eltekintve az ; egyesületeket,* a fodrászok, szabók sőt külön az egész ipartestület far­sangi mulatságra készül. Ilyen auspiciumok mellett várjuk a farsangi fejleményeket. Az előjelek után Ítélve, a farsangban bő aratásunk lesz és ha az egész év folyamán nem lesz szeren­csém, de a farsang után talán mégis csak elmondhatom, kik az én hivatottságomra azt mondhatják majd, hogy : Nem volt pechem! Frici. Az hírlik . . . Az birlik, hogy Pápa városa drága­sági pótlékban szenved. Az hírlik, hogy Pápa városa nem so­kat ígér, de annál többet ad. Az hirlik, hogy Pápa város villamos telepén nemsokára szakértői zavarok fog­nak beállani. Az hirlik, hogy HoítsyjPál orsz. kép­viselőnknek még alkalmat sem adnak, hogy valamiről beszámolhasson. hz hirlik, hogy a polgármester már teljesen talpra állott. Az hirlik, hogy a rendőrök jobban szeretnék, ha a büntetéspénzek kezeléséből kapnák meg a drágasági pótlékot. Az hirlik, hogy a Sportegylet jégpá­lyája a vizzel vajúdik. Az hirlik, hogy a farsangban sokan óhajtják az ebet a karóhoz kötni. Az hirlik, hogy a Nyomdászok esté­lyén a keresztény munkás egyesület stráj­kolt. Az hirlik, hogy iparos ifjak táncmu­latságán „ritka" jókedv uralkodott. Az hirlik, hogy a Jókai kör utóbbi időben busuló estélyeket rendez. Az hirlik, hogy Pápán vannak egyes családok, kik disznótorral fogják vőlegényt. Az hirlik, hogy Pápán a konkurencia egymással rágatja a kefét. Az hirlik, hogy Pápán egyes utcákban az izzólámpák kacsingatnak. Az hírlik, hogy Papán a jelenlegi far­sang alatt számos serdülő leányon ruha­hosszabbitáa észlelhető. Az hirlik, hogy az esteli korzón a „jár­vány" szünőfélben van. Az hirlik, hogy Pápán néhány fiatal emberja legénységét búcsúztatja. Az hirlik, hogy Pápán sokan szeret­nék visszahívni a gyerekkort egy szóra. Az hirlik, hogy Pápán a kávéházakban a kemény tojás nagy szerepet játszik. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szer­kesztője ritkán „téved" az éjjeli körmene­tében. TT "T" "TTD T",*™"" Ju J^^á ' 1 _ — Városi közgyűlés. Pápa város kép­viselőtestülete f. hó 15-én — holnap — délután 3 órakor közgyűlést tart. — Városi képviselőválasztások. Váro­sunkban a városi képviselőválasztások ha­táridejének kitűzését tudvalevőleg a városi tanács f. hó 22-ére javasolta a vármegye alispánjának. Az alispán tegnap értesítette városunk polgármesserét, hogy a határidő kitűzését jóváhagyja és igy városunkban a képviselői választások f. hó 22-ik napjára tű­zettek ki. — Az állandó választmány csütörtökön délután Mészáros Károly polgármester el­nöklete alatt ülést tartott, amelyen a f, hó 15-én megtartandó küzgyülés tárgysoroza­tának egyes pontjaira hoztak javaslatokat. Nagyobb vita csupán a városi tisztviselők, napidijasok és rendőrök drágasági pótléká­nál merült fel. A pótlék megadását a pénz­ügyi bizottság javaslata alapján fogadták el és pedig 1200 korona törzsfizetésüeknek, fizetésük 15 százalékát a magasabb fizeté­süeknek 10 százalékot javasolnak. Az izr. nőegyletnek azon kérelmét, hogy a színhá­zat az általuk rendezendő műkedvelői elő­adásra díjtalanul átengedjék, a bizottság elutasítani véli. — A villamos-telep köréből. Iglauer István főmérnök a hét folyamán városunk­ban időzött és villamos telepünkön jelenleg a harmadik gép és dynamó szerelési mun­kálatait felülvizsgálta és a tapasztaltak fe­lett a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott. — A közegészségügyi bizottság szerdán délután dr. Kövi József elnöklete alatt ülést tartott, amelyen konstatáltatott, hogy a kanyaró járvány szünőfélben van. Ezen körülmény folytán a bizottság az ovodák­nak kellő fertőtlenítés mellett való megnyi­tását elrendelte. — Eskiivö. Dr. Berger Etnő, ügyvédi karunk rokonszenves tagja, f. hó 21-én tartja esküvőjét az aradi izr. templomban, arájá­val, Blldhauer Irén urhölgygyel. Tartós bol­dogságot kívánunk az uj frigyeseknek ! — Vitagyülések. A pápai kereskedelmi ifjúság önképzőkörének választmány elhatá­tozta, hogy minden vsárnap vitagyülést tart, melynek tárgysorozatán szakszerű kérdések tárgyalása és" szavalatok szerepelnek. Az első vitagylilés vasárnap f. hó 14 én d. u. 5 órakor lesz az egyesület heliségében. Ér­deklődőket szívesen lát az önképzőkör ve­zetősége. — Nyomdász estély. A helybeli nyom­dászok által Vízkereszt napján a Jókai kör helyiségében rendezett estély várakozáson felüli sikert aratott és ezen estély fényes sikeréből kitűnik, hogy közönségünk köré­ben nyomdászaink iránti rokonszenve biz­tosítva van. Az estély „Jön a kérő" cirnü egy­felvonásos vígjátékkal vette kezdetét, mely­ben a szereplők mindegyike nagy intelli­gentiáról és színpadi rutinról tett tanúságot. Nem dilletánsoktól, de hivatásos színészek­től sem lehetett volna jobbat várni. Kitűnő alakításban mutatta be Kis Vilma magát a mama szerepében. A három leány szerepé­ben Unqer Márta, Nagy Ilonka és Pittmann Mariska bravúroskodtak, kiknek a téren szép jövőt jósolunk. Kifogástalan alakítást nyújtott Lázár József az apa és Geiling

Next

/
Oldalképek
Tartalom