Pápai Közlöny – XVI. évfolyam – 1906.

1906-01-07 / 1. szám

suk tudatában vannak és azokat kötelességnek tudják be. Válasszanak olyanokat, kik merik mondani hol fáj és hol van reá orvosság. Az ilyeneknek is legyen döntő szavuk a vá ros érdekei előmozdításában. Köztudomásu dolog, hogy a képviselői tagság is olyan nobile officium, amelyet legtöbbnyire igen sokan sem eléggé nem méltányolnak, sem hivatásszerű komolysággal nem vesznek. Tapasztalatból mondhatjuk, hogy számos képviselőnél a legnagyobb apá thiával találkozunk minden közügy iránt. S honnan van az, ha szabad kérdenőnk ? Onnan, hogy ezek az urak nemcsak hogy érdeklődést nem tanúsítanak a közgyűlések napirendje iránt, de még a közügyek iránti jóakaratnak a látszatát sem mutatják, a gyűlésekre el nem járnak, annak hozandó határozatai iránt előlegezett rezignációval viseltetnek. Ez a baj nálunk tisztelt, minden áron á képviselőtestületbe kívánkozó képviselő urak! Mi a képviselőtestület tagjainál különösen két tulajdonságot tartunk elengedhetetlennek : az egyik a közügyek iránti meleg érdeklődés, másik az önállóság s ezzel azonos pártatlanság. Csak az képes helyes ítéletet alkotni, magában tökéletes meggyőződést érlelni, ha minden körülményt alaposan meglatolgat, ha a közgyűléseken gyakorta részt vesz, figyelemmel kiséri közéletünk minden mozzanatát s annak jövőjéről, haladásáról és fejlődési képességéről intelligenciájához mért előleges képet alkot. Elengedhetlennek tartjuk az önállóságot, mert kiben ez nincs meg, az rendesen tudatában felületes magánérdekből alkalmas eszközökkel könnyen eltántorítható s a viszonyokkal igen könnyen megalkuvó. Nézetünk szerint a képviselőtestület rendesen kicsinyített képét mu tatja az egész városnak. Szükséges tehát, hogy a közgyűlési teremben Pápa város közönsége, a műveltség, ügyszeretet, a közérdek ápolását szivükön hordó képviselőkkel legyen képviselve. Ott kell feltárni őszintén, nyíltan, leplezetlenül városunk helyzetét. Ott kell azt minél szélesebb köm és alaposabb megbeszélés tárgyává tenni, mert csak igy kelthető fel a közérdeklődés az aktuális kérdések iránt és csak ily körülmények között számithatunk a közvélemény támogatására is. Meggyőződésünk teljes tudatában írjuk e sorokat. Önöktől függ most, hogy oly városi képviselők üljenek a tanácsteremben, kik városunk korszerű haladását kívánják. Válasszák meg azokat, kik nemcsak névleg, de tettleg kívánnak résztvenni a közügyek érdekében, kik a városi közgyűléseken a határozat hozatalokban maguknak részt kérjenek, ott a vá ros érdekében, ha a szükség kívánja, síkra szálljanak és töröljék azokat a jelöltek névsorából, kik a képviselői mandátumot csak arra használják, hogy fitogtassanak vele, vagy pedig esetleg saját létrájukat támasszák. Nincs több mondani valónk. Ha megértettek \bennünket, akkor tudni fogják, kit válasszanak meg a képviselőtestületbe. Mert ha valahol, ugy ezen alkalommal nagyon is alkalmazható azon régi közmondás : Amint vetnek, ugy aratnak ! Elmélkedés a múlt évről, Városnnk lakosainak elszegényedése évről évre mind uagyobb arányban növekedik; az elszegényedés okozza azután, hogy a közönség szükségleteit a legkisebb mérvre szállítja le, ami az ipar és kereskedelem pan gását idézi elő. Fejlődő városban, ott hol, a jólét látszik mindenfelől, vagyonos kereskedők és iparosok és más osztálybeliek nemcsak keresetet nyújtanak másoknak, hanem pár évtized után megvagyonosodva vonulnak vissza az üzleti élet teréről a jól kiérdemelt nyugalomba. Szomorúan kell szóba hoznunk, hogy városunk ilyen jelenségekkel nem dicsekedhet; hanem ellenkezőleg, látjuk magunk előtt a szegénységet a maga lehangoló képében. A kereskedő hiába várja, hogy üzletében felhalmozott árukon az idény folyamán tul adjon ; az iparos ritkán, a irigyeltem a színésznőket, akik dúskálnak s szerelemben, ma . . . Ma huszonkétéves aggastyán és hároméves színésznő vagyok. Hallottam mindent, láttam csaknem mindent, tudok mindenről s végigjátszottam minden lehető lelkiállapotot a színpadon s az életből nem tapasztaltam úgyszólván semmit. Mert a csapdát kikerülni — ehhez nem kell tulnagy intell gencia, a ránk száradt gyanúsítást, a biztosnak hirdetett föltevéseket semmibe venni, ez is csak gyakorlat dolga, nehéz csupán csak egy dolog, a hangulatainkat lebecsülni. Ugy értem, nem irni az érzelmek rovására, ami csupán hangulat dolga, inert arról meg vagyok győződve, hogy az érzelmeink sohasem döntenek veszedelembe, csak a hangulataink. A szerelem mindig önmagát jutalmazza, egy túlbecsült hangulat, mindig kifoszt. Bocsásson meg, igazán nem kívánhatom, hogy a privát nézeteim érdekeljék, hisz maga történetet - amint a pályázatok mondják : currikulum vitae-t — vár tőlem. Csaknem azt szeretném mondani, többet, mint amennyit én jó szívvel adhatok. Van történetem nekem is, hisz nincsen oly sekéiy élet, amelynek ne volna, de ez a történek kizárólag az enyém s én nemcsak szenvedek, amikor elmondom, de kirabolom niMgamat. Odaadom, ami benne a legdrágab, azt, ami a gyümölcsön a hamvasság. Az életemből adok oda olyan valamit, amit nem pótolhat többé senki, legkevésbbé önmagam. De hát kenyérkereső vagyok, a szavam kötelező s én Ígéretet tettem, hogy öt évet, öt év *mlékét, elajándékozok. Két éve valami pörös ügyem akadt. A szabóm perelt, mert nem fogadtam el a kosztümjeimét, amelyeket megrendeltem. Ügyvédhez keilett mennem s én elmentem a legelsőhöz, kit ajánlottak. Barátságosan fogadott. ahogy az ügyvédek a primadonnákat fogadni szokták, akik esetleg jó reklámjai lehetnek az irodának. Meghallgatta a mondókámat s biztatott, hogy megnyerem a poromat. Pár szóval említette a színházat, nem mondott egyetlen frázist sem, nem meresztette iám a szemeit, még a kezemet sem fogta meg olyan bársonyosan, mint, ahogyan | az urak kiélvezik a színésznők kezét, ha a | kezükbe kerül, — teli át igen rokonszenves uri embernek találtam, s nagyon örültem rajta, hogy jó sorsom az ő útjába vitt, s szívesen mentem föl hozzá újra, amikor valami fölvilágositásra volt szüksége néhány nap mulvat Véletlenül történt-e, vagy a kíváncsisága ösztönözte, amíg ott voltam az ügyvédnél, benyitott a szobájába a felesége. Bájos, kedves fiatal asszony, akivel elcsevegtünk vagy egy jó félóra hosszáig, s a vége az lett, hogy meghívott magához. Nagyon bájosnak találtam az asszonyt s ez szinte megnyugtatott. Ne vegye elkapatottságnak, de mindig félek, ha egy lóriival hoz össze a sorsom, nem-e lesz valamely szerelmes affaire az ügybö'. A színésznők nem azért veszedelmesek, mert Cyrcék, hanem mert mindenki a könnyen meghódíthatók közé sorolja őket i s éppen ezért, akár unalomból is válfalko| zik erre a ,férfias sportra." Nekem tehát végtelen jól esett az a tudat, hogy az ügyvéd felesége bájos aszszony, aki le tud kötni teljesen egy férfit, s jól esett az a tapasztalat is, hogy ez a két ember szereti egymás:. Reám csaknem lebilincselő társaság két szerelmes ember. Felüdülök, boldog vagyok a társaságukban s igazán, őszintén örültem, amikor néhány nap múlva uzsonnára hivott az asszony, s hogy megháláljam neki az okozott örömet, — mint mondani szokás, — olyan kedves voltam, a milyen csak lehettem. Jó kedvem volt, boldog voltam s nem affektáltam, — annyi a valóság s ez megtetszett az asszonynak is s egy kicsit magával ragadta a férfit is s észre sem vettük, hogy az idő elszaladt, s leborult az éjszaka. Természetesen a férj hazakísért, s mint jó barátok, vidám kacagással, férfias kézszorítással váltunk el a lakásom kapujában. Másnap valamely kegyetlen érzés gyötört, érzés, amelyet nem ismertem soha. Irigyeltem annak a két embernek a boldogságát. Nem az asszonyét, — nem a férjét irigyeltem tőle, — de a boldogságukat. Valamely kegyetlen |szomjuság lepett meg. Vágytam gyöngédségére, vágytam reá, hogy becézzen valaki. Ebédlő asztalra vágytam, amely mellett elcseveghessek éjfélig valakivel, vagy valakikkel, s ugy éreztem, hogy szánalmasan hideg a lakásom. Egy napig tartott, aztán kijózanodtam s pár nap múlva délben felkerestem az aszszonyt, amikor az ura nem volt otthon. Ma különösnek találom, miért nem akartam találkozni az urával, akkor egészen önkénytelen és természetes volt érzésem.