Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-10-29 / 44. szám

1905. ó któber 29. papai KÖZLÖNY sége kiterjed minden olyan cselédre, akit kizárólag vagy főleg gazdasági munka teljesítésére fogadott szolgálatába, legyen az akár férfi-, akár nőcseléd és pedig akárhány éves az illető. A 120 filléreles hozzájárulási dij megfizetendő nemcsak az éves, de havibéres gazdasági cselédek után is, akár kapnak az illetők élelmezést, akár nem s a 120 fillért még abban az esetben is egész összegében kell megfizetni, ha a cseléd a munkaadónál nem is egész éven, hanem például csak egy hónapig szolgál. Csak a munkaadó számithat arra, hogy a gazdasági cselédeinek balese tei folytán felmerült költségeket a pénztár megtéríti, aki az illető gazdasági cseléde után a 120 filléres hozzájárulási dijat az alább megjelölendő esedékességének időpontjáig vagy utóbb ugyan, de mindenesetre a baleset megtörténte előtt legalább 30 nappal tényleg befizette. Ha a munkaadó ezt elmulasztotta, sérült cseléde (illetőleg ennek örököse) a munkaadótól éppen olyan baleseti segélyezést követelhet, mint aminötöl a pénztárral szemben elesett. A hivatalból történt általános öszszeirás alapján éven kint kivetett hozzájárulási dijat^a munkaadó [minden külön felszólítás nélkül április hónap l-ig tartozik megfizetni. tak éjszakákon át. A bátrabbak bementek a szobába is, de rémülve futottak ki, amint meghallották a zörgést a padláson, pedig az egész világ kincséért nem mertek volna felmenni. Végre a szájaskodó kovácslegenyt addig unszolták, hogy most mutassa meg, ha bátor legény, most megmutathatja, mig aztán ráállt, hogy felmegy. Pedig ő még jobban félt mint akárki más. Fogvacogva, éji lámpával a kezében felkapaszkodott a 'létrán addig, hogy bekukucskálhatott a titokzatos helyre, de alig néhány percig, mire ordítozva ugrott le. Mesélt "szörnyűségesen a látottakról annyit, hogy egy óráig is elég lett volna mindazt meglátni, ha ugyan látott valamit. Ettől kezdve még jobban rémüldöztek az emberek. Hát még a szomszédok ? Mentek is egyre a plébános úrhoz, hogy szentelje fel azt a kísértetes hajlékot; Legyén vége már e gonosz lélek hazajárásának, A plébános ur végre rászánta magát, de nem használt a szentelés sem. Sőt még a szenteléskor is egyre zörgetett, úgyannyira hogy az öreg lelkipásztor is elhalványult, hideg verejték gyöngyölt az arcán. Futva ment egész hazáig. Beteg lett bele. Egyre nyögte az ágyában : — Ilyet én nem értem, ilyet én nem értem ! Egyik napon, mikor éppen buzgón imádkozott az öreg plébános ur az ágyában kétségbeesetten, mint egy őrült rohant be és térdelt az ágya elé az özvegy Ágnes menyecske. Fuldokolva vallott szörnyű dolgokat, hogy az ura nem a maga jószántából került a kötélre, hanem a Csizma Jóska az Színészet Pápán, Az elmúlt hét kimagasló színházi eseménye Sziklai Kornél vendégszereplése volt. A kiváló művészt már tehetséges kezdő korából ismeri városunk közönsége s a nagy szeretetnek révén, a melylyel már akkor elhalmozta öt közönségünk, némi részben legalább a magunkénak is vallhatjuk. Azóta természetesen nagyot haladt Sziklai Kornél, vidéki színészből az ország egyik elsőrangú művészévé fejlődött. Az ö szerepköre a komikum, az a sajátszerű stílus, a melyet joggal és találóan neveznek Sziklai-zsánernek. Nevettetni kevesen tudnak ugy mint ö, de ha a játék sora ugy kívánja, ugy a drámai momentumokat is a legteljesebb mértékben érvényre tudja juttatni. Játéka könnyekét csal a néző szemeibe, akár a kacagtató órán, akár olyankor, ha értelmes és mély játékával hat a szivünkre, Közönségünk zsúfolt házakban gyönyörködött mind a négy estén át Sziklai Kornél játékában, s ha az ö játéka teljes művészi élvezetet nyújtott is, s ha természetesen találtuk is, hogy a vendég-művész messze felülmúlja szinésztársait, mégis ez a külömbség sokszor bántóvá tett a rendezés hiányossága s a szerepkörök gyönge betöltése folytán. Az egy Margó Zelmáról mondhatjuk csak el, hogy méltó partnerje volt Sziklainak. Valóban, közönségünk annyi nemes kedvvel látogatja az idei szezonban a színházat, hogy kár volna ezt a kedvet, már csak a jövőre való tekintettel is, elrontani. Az egyes estékről az alábbiakban adunk számot : Szombatovi a bájos „Boszorkányvár" operette igen sikerült előadásban került szinre. Az est kimagasló alakja Margó Zelma volt, ki Coralie szerepében tündökölt. A közönség valósággal ünnepelte a művésznőt, kinek minden egyes jelenete és dala után kitört a tapsvihar, sőt a „bordalt" kénytelen volt megismételnie. Igen szép sikert aratott Németh és Halász, Józsi es Andris alakításaikkal és duett énekszámaikkal, nemkülönben Hajós Elza az „ámítás" kupiéval és Székely Anna belépő dalával. Az ének és zenekart Bihari karmester dirigálta sok tudással és jó érzékkel. Az előadás preciz és összevágó volt. Vasárnap délután „Jani és Juci" bohózat telt nézőtér előtt játszódott le. A közönség sokat tapsolt Deák jóizü mókáinak és Révész Helén bájos énekének és játékának. A többi szereplők Jávor Aranka, Bátossy, Káldor, Tarnai Lidi a és Somogyi az előadás sikerében osztozkodtak. Este „Strájk* népszínmű nagy közönséget vonzott a színházba, főleg városunk sociális érzelmű egyénei tódultak a szinhazba, kik a darab cime után Ítélve, egy élvezetes estére számítottak. A darabnak van tényleg sociális jellege, de ez egyúttal intő példa a túlhajtott izgatás következményeire. A helybeli sociál demokrata párt vezetősége a darab rendezőjének Bá'tossy Endrének egy szivarokkal megrakott szép babérkoszorút nyújtott át, melyet különben is érzésteljes játékáért Mihály hácsi szerepében teljesen kiérdemelt. Tűzről pattant korcsmárosné volt Margó Zelma, ki dalaival nagy tetszést aratott. Jó maszkban mutatta be Margittal az elzülött takácsot és szép sikerrel énekelt néhány dalt Halász, Kisebb szererepeikben Báttossyné, Káldor, Ligeti és Somogyi igen jók voltak. Az előadás kifogástalan menetelü volt. Hétfőn volt első vendégjátéka Sziklay Kornélnak a „Drótostót" operettben, kinek Pfefferkorn kétségkívül egyik legjobb szerepe. Zsúfolt ház nézte végig az előadást és közönségünk kitüntető tetszése fogadta és kisérte első belépésétől mind a három felvonáson át. Az ő művészi kvalitását nemcsak a főváros révén, de közvetlen tapasztalatból is ismeri a pápai közönség és öcscsével segítette el ebből a világból, azért jár mosi az Öreg haza őt kísértetni. Az öreg plébános ur szörnyű mód elkeseredett a halottakon. Nem is gyóntatta meg a gyónót, hiába esdekelt az oly kétségbeesetten. ígérte, hogy az Ötszáz forintot is odaadja misealapra. Hasztalan volt, kikergette a házából. — Takarodj te átkozott! Megöltétek szegény Bindit, megöltétek nem csak a testét, hanem a lelkét is ! Szegény Bindi, szegény Bindi te, hogy még csak el sem temettelek ! — zokogott az ágyban önmagát vádolva az öreg plébános ur. Délután már négy csendőr ment végig az utcán. Az emberek kiabáltak egymásnak a szomszédba: „Nini, jönnek a csendőrök elfogni a Róka Bindi lelkét." Csak akkor lett nagy bámulás, mikor a Cáizmi legényeket és az Ágnes menyecskét elhajtották a csendőrök. Az emberek egymásnak még szólni sem tudtak egyszerre rémült bámulásukban. A csendőr őrmester a kísértetes házban jegyzőkönyvet véve fel az eseményekről, dühösen kiáltott a jelenvoltakra, hogy ki a menykő zörget a padláson? A biró és a jelen volt elöljárókban még a vér is megállt, mikor mondták, hogy az elhunyt lelke jár haza kisérteni. A tüzes menydörgős ménkű, értik ? — csapta le a tollát az őrmester — menjen csak fel biró ur, nézze meg! — Én? — Mink ? — Hát ki a pokol, ha nem maguk? — Én kérem alásan fel nem megyek, ha az egész falut nekem adják is. Inkább kisérjenek el engemet is, de én fel nem megyek 1 — szólt kétségbeesve a szobából. — Nohát akkor felmegyek én, de jaj lesz annak a kutya kisértetnek ! — ugrott fel ültéből a csendőr őrmester, s mászott is fel a padlásra. — Nohát kutya lélek, ide vele ! Hol vagy hát ? — kiáltott a padláson s nézegetett mindenlelé. Végre észrevette, hogy honnént jön a zörgés. Megdöbbent még ő is. Közel az eresz íelé egy szükszáju bugyiga korsó mozgolódott, hánykolódott magától zörögve. — De aki Istened van, ha jó, ha rosz lélek vagy, de agyonzúzlak ! — Teljes erejével vágott kardjával a korsóra. Csörömpölve ezer darabra zúzódott szét a korsó. Es mi volt benne? Hát egy hatalmas patkány, mely az ütéstől szintén ott maradt. — Netek a zürgő lelketek 1 — dobta le a patkányt a szájtátó sok nép közé az őrmester. Hihetetlennek látszó a dologban az, hogy mi módon kerülhetett az a hatalmas állat abba a szükszáju korsóba? Magyarárázatja az hogy a korsóban köles volt eltéve 'télire. Abba mászott bele egy fia patkány, hol a jó kölessel annira jóllakott, hogy már ki sem fért a korsó száján, s rohamosán meggyarapodott a kölestől, amit teljesen elfogyasztva éhségében zörgetett, igyekezve kiszabadulni börtönéből. Mindezek után pedig az öreg plébános ur másnap kiment a temetőbe, elmondta szegény Bindi bácsi sírja felett a circum dederumot. Igy aztán teljesen hatályát veszte a lutránus mester imádsága.