Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-03-26 / 13. szám

széről juttatott beszállásolási dijakat. — Feltéve, hogv csakis a 7 honv. husz. ezred legénységének adunk csak szállást és más katonaság sohasem keres fel bennünket akkor is csak 709 koronát k ''ene évenkint a magunkéból e célra áldoznunk. Ez azonban teljesen ki van zárva, mert nincs uij^u é\, melyben idegen katonaság át ne vonulna, s igy a hiányzó 709 korona ez uton is bőven megtérül. De van egy sokkal figyelemre méltóbb oldala is ezen ügynek. Nevezetesen tekintve azt, hogy e barakk-kaszárnya szorosan a föld mives iskola mellett, tehát a marha vásártérrel éppen szemközt épülne, országos vásárok alkalmával ha megengedné a város bizonyos dij ellenében az istállókba való 'marha- és lóbekötést, akkor ebből tetemes jövedelme lenne, ugy hogy a barakkkaszárnya épitése miatt jogos és alapos félelme a pótadó emeléstől senkinek sem lehet, mert egyáltalán deficit nem fog beállni. Reméljük, hogy városunk képviselőtestülete ugyanezen véleményen lesz s a közel jövőben már megszünteti gazdáinknak e jogos panaszát és megadja „mindenkinek a magáét." Tanítók nagygyűlése Pápán, Az a lelkeshangu felhívás, melylyel Mohácsy Lajos gergelyi körlelkész és Sass István surdi tanitó, tanító-egyleti elnök a dunántúli egyházkerület ev. itó k.^u, Pápára március 22-ére nagygyűlésre hívták, tüzes, izzó szavával az egész Dun; tult megmozgatta, talpra állította. De hisz ez természetes s már előre jeleztük, hogy a dunántuli tanítóság egy monstre-nagygyülésre készül. A felhívás általános visszhangra talált s valósagos csodákat müveit a tanítóság körében. Amiről maguk az összehívók is csak reménykedve szóltak, — megtörtént. Az egész dunántuli ev. tanítóság mint egy ember állott talpra, hogy sérelmeit hangoztassa, ezeknek orvoslását sürgesse s erélyesen áöí. io

&íaijv,ii a tanítók ügye mellett. Soproit, Vas, Veszprém, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Győr, Fehér vármegyék tanítósága képviselve jelent meg a nagygyűlésen. Jelen volt a gyűlésen Gyurátz Ferenc püspök, Szalciy Ferenc esperes, Fapp Sándor tanfelügyelő, Láng Mihály tanítóképezde! igazgató stb. A vendégek már 21-én délben kezdtek gyülekezni, hogy az este megtartándó előértekezleten és ismerkedési estén résztvegyenek. A gyűlési tagok zöme azonban 22-én a kora reggeli vonattal érkezett meg. Az egész gyűlésen mindvégig lelkes hangulat uralkodott, minden tárgy alapos megvitatás után provokált egyhangú, egyértelmű határozatot. A tanítói fizetésnek 1400 koronára, tehát az állami tanítókéval egy színvonalra leendő emelése, a kántori nyugdíj-ügynek igazságos rendezése a szolgálati éveknek 35 évre leendő leszállítása, az egyházkerületi tanító-egyletnek megalkotása, az országos ev. tanitó-egyletnek életre keltése, — mindez egyhangú határozattal emelkedett érvényre I s kerül néhány hét múlva a felsőbb hatóságok, az összes országos minden rendű tanító-egyletek, a magas kormány elé ama memorandunban, melynek megszerkesztésére külön bizottság lett alakítva. Hisszük, reméljük, hogy amint a dunántúliak, ugy most az egész ország tanítósága megérti a felhívást, az idők jelét, s lelkesen csatlakozik e nagy mozgalomhoz. ünnepeltek. A kegyelmes asszony szeretetlel vezetett körül a teremben, miközben Somogyi Dénes is felénk közeledett, elragadtatással szorította meg a kezeimet és hízelgő hangon súgta a fülembe: -— Mesésen játszottál, szép kuzin, valóban büszke vagyok reád — s megsimogatta arcomat. Édes anyám, ki szemtanuja volt ünnepeltetésenmek, annak örült leginkább, hogy Somogyi Dénes magasztalta játékomat, ki a legjobb férjjelölt volt a fővárosban. Én akkor láttam elöször életemben, de atyám gyakran emlegette előttünk, mint a jövő — pénzügyminiszterét. Egész este velem foglalkozott, hízelgett, magasztalt, csoüaita szépségem, termetem, melyet sóvárgó, kéjes tekintettel fürkészett. Másnap virágot küldött s szüleim meglepetésére meglátogatott. Ez időtől kezdve napi vendég volt nálunk s szüleim boldogan néztek egymásra, midőn észrevették, hogy rajtam felejti tekintetét. Kezdetben figyelmességeivel akarta megnyerni bizalmamat, majd egy alkalmas pillanatban elhitette velem, hogy szeret, hogy nélkülem nem lehetne boldog sohasem s valahányszor férfilátogató jött hozzánk, féltékenyen őrzött, nehogy mással is beszélgessek és ha ilyenkor kérdőre vontam, haragosan kiáltott föl: — Nem tűrök senkit se közeledben. Édes anyám rábeszélésére barátságos voltam vele, pedig kezdetben idegenkedtem tőle, nem hittem csábító szavainak, de anyám egyre hangoztatta, hogy igyekezzem megszeretni őt s ne dobjam el magamtól azt a szerencsét, melyért annyian versenyeznek. Egy napon váratlan csapás érte házunkat. Atyám öngyilkos lett, melynek okát csak napokkal később tudtuk meg, tudniilik: a bank pénzéből fedezte tőzsdeveszteségeit. Minden vagyonúnktól megfosztattunk, nyomor előtt állottunk. E gyászos nappal kezdődött szenvedéseim időszaka, jó atyám sirhantjával a boldogság aranykapuja is bezárult mögöttem, s ami azontúl következett, csak a lelketölő, keserű csalódások hosszú sorozata volt. A régi jólét helyett a nélkülözés, a fény -elyett az árny, a pompa és öröm helyett a nyomor sötét képe vigyorgott felénk. Láttam gyászbaöltözött szegény anyámat, hallgattam keserves zokogás között elhangzott szavait, midőn az üres lakás puszta falaira tekintett s nem volt elegendő pénze a legszükségesebb eledel beszerzésére sem. Lelki fájdalmam még növekedett, midőn jó barátnőim es azok, kik hódolattal vettek körül — elfordultak tőlem. Összeomlatt az a hatalmas sziklavár, melynek alapja csengő aranyakból épült, melyben csak addig ragyoghattam, míg pazar berendezéssel diszitett szalonunk nyitva állott a szórakozni vágyó vendégek előtt. Atyámmal elvesztettem tehát mindenemet, csak szép formás termetem és szűzies ártatlanságom nem . . . És Somogyi Dénes bankigazgató ur ez után szomjazott, erre vágyott kéjes, sóvárgó ittassággal. 0 nem hagyott el bennünket nyomorunkban, édes anyámat megnyugtatta, hogy gondoskodni akar jovőnkről. Es mi nem utasítottuk vissza nagylelkűségét, hiT

,> már maga félig biztosítja a sikert! Előre! . a nagy munkára ; 30.000 tanitó hatalmas gárda, mely ha egyöntetűen, tervszerűen és erélyesen lép akcióba, bizton győzni fog. Magáról a nagygyűlésről a következőkben számolunk be: Reggel 9 órakor kezdte meg tanácskozásait a dunántuli ev. tanítóság nagygyűlése a pápai ev. gyülekezet nagy dísztermében, amely a nagyszámban megjelent tagokat alig volt képes magába foglalni. Közének es Baldauf G. püspöki titkár imáÍB után Mohácsy Lajos körlelkész üdvözli a nagyszámban megjelent tanítókat s éretve a vállaira nehezülő óriási súlyt, a felelősséget, a tanító-kar bocsánatát kéri azért, hogy a felhívásban hozzájuk fordult Sass tanítóval s ezen eljárását azzal indokolja, hogy ezt a tanítóság érdekében a legnagyobb jóindulattal és önzetlenséggel tette. A gyűlések munkásságára Istennek áldását kéri. A nagygyűlés tapssal és hoszszantartó éljenzéssel fogadta Mohácsy szavait, különösen akkor, a midőn Sass István tanitó külön is köszönetet mondott az ő fáradalmat nem ismerő buzgalmáért, amelylyel e mozgalmat szervezte. Ezután Sass István felhívására megalakult a gyűlés. Mindenek előtt is megválasztják Szalay Ferenc esperest a gyűlés diszelnökéül s őt és Gyurátz püspököt egy bizottság után hívja meg a gyűlésre. Elnökké választattak egyhangú felkiáltással : Plevniczky Pál, Mühl János, Bándy János és Sass István. Jegyzők lettek : Héricz Sándor, Pataky Béla, Pfendesack Lajos, Koczor Márton, Hamener Gyula és Farkas György. Szalay Ferencz diszelnök Plevniczky elnök szavaira válaszolva kijelenti, hogy szivenek minden dobbanása a prot. tanítóké, a kiknek érdeke az egyház legszentebb érdekeivel mindenkor össze volt nőve, a bizalmat megköszöni s a diszelnöki állást elfogadja. Majd Sass István üdvözli G y u r á t z püspököt, ki előtt hódolattal hajtja meg a dunántul ev. tanítóság zászlaját, mint érdekeik egyik leglelkesebb védője, szószólója előtt. szen a rokont láttuk benne s anyám hiszékeny lelke szerint — a jövendőbeli férjemet. Es valóban, ő mester módjára játszotta szerepét. Álnok hazugságainak aranyfonalából szőtte köröttem a hálót, elkeseredett szivem hiszékenységét kihasználva, ördögi furfanggal nyitotta fel előttem a jövő kapuját, s csak akkor ébredtem öntudatomra, mikor már késő volt, mikor becsapódott fölöttem a csapda és hasztalan vergődtem benne kétségbeesetten, tehetetlenül. E szörnyű való után elvesztettem reményemet. A lelkiismeretfurdalás nyomasztó súlya nehezedett reám, ön megvető tekintettel néztem magam elé, valahányszor a kegyetlen valóság jutott eszembe, szürke sivárság ejtette rabul lelkemet, melytől nem volt reményem szab lulni se

1: Lemondással tűrtem mostoha vorsoniai, elvesztettem a szép, jó és igazba helyezett hitemet, éltem ugy, mint sok más nyomorult teremtés, — cél, remény és vigasz nélkül — gyalázatommal. k tanácselnök higgadtságra intette Csengery Piroskát, ki elfojtott zokogás között mondta el az utolsó szavakat, s aztán szenvedélyes hangját mérsékelve folytatta : — Távolból egy reménysugár integetett felém. Egy napon levelet kaptam Kardos Elektől, — ki három esztendő óta külföldön tanult — hogy visszatér közelembe. Gyermekkori szerelmem édes álomképe jelent meg előttem Kardos Elek személyében. A pelyhes állu ifjúból szép, komoly férfi lett, ki egész ifjúságát a nemes munka közt töltötte el. Szerettük egymást gyermekkorunk óta tiszta önzetlen szerelemmel. Mikor elutazott,