Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-11-19 / 47. szám

Iázott adósságokat fel nem mondható amortizációs kölcsönökre változtatták át. Magyarországon is megindult ily fajta mozgalom és e tekintetben sikerült is az Országos Központi Hitelszövetkezetet kapcsolatba hozni a Kisbirtokosok földhitelintézetével ugy hogy ezek most 5 és fél százalékos amortizációs kölcsönt bocsájtanak a földbirtokos osztály rendelkezésére, ha egyébként a gazdák valamely, az országhoz tartozó hitelszövetkezeteknek tagjai. Oly községekben, hol ily szövetkezetek nincsenek meg kell csinálni a szövetkezetet, annál inkább, mert az az 1800 szövetkezet, mely 5000 községre terjeszti ki működését eddig is bebizonyította, hogy ez irány ban igen helyes reformokat léptetett életbe, mely az adós gazdák helyzetén sokat könyitett. Volnának számos egyéb teendőink is, amelyek a földtehermentesitésre vonatkoznak, ilyenek pl. hogy a létező hitelforrások kihasználása végett meg kellene a magyar társadalommal értetni, hogy ne űzzön fényűzést, a mely milliókat von el onnan, a hol sokkal több haszonnal lehet a milliókat felhasználni. Magát az államot is más alapra kellene helyezni. A löldtehermentesités oly örökség és kötelesség, melynek keresztül vitelére mindenkinek kezet kell fogni, aki csak a hazai földet szereti. Ha olcsóbbá teszik a kölcsönöket, ha a törvényhozás utján besziin tetik a kölcsönöket annyira megdrágító bélyegköltségeket, ez már komoly lépés voln a, az olcső hitel el- | nyeréséhez. A magyar takarékpénztáraknak is szövetségre kellene lépniök, ugy mint az erdélyi oláh takarékpénztá rak tették. Ezt különben hazafias kötelességünk is előírja, mert Erdélyben, ahol a román takarékpénztárak a gazdasági fel'enditésre vállalkoztak, ott a román gazdasági osztály sokkal erősebb, mint a magyar. A takarékpénztárak jól tennék, ha kezükön lévő földjeiket parcelláznák, a gazda osztályt előnyösen földhöz segítenék. Ezekkel a reformokkal lehet és kell az eladósodott gazdák baján segíteni, a sok szónoklás és ígéret mind hiába való. az olcsó kölcsön a fő, akkor szűnik meg a baj. És ha ezzel fognak hozzá, akkor a reformot mindenki szívesen látja. Színészet Pápán, Micsey F, György színtársulata pénteken fejezte be városunkban mintegy hallétre terjedő téli évadot és már másnap •— tegnap — Székesfehérvárott „Troubadour" előadással megkezelte a folytatólagos téli évadot. Még nem időzött városunkban oly társulat, mely iránt közönségünk ily fokú elismerést és pártfogást tanúsított volna, mint Micsey színtársulatával szemben. Az egész sziniévad alatt alig 2—3 előadást kivéve, telt és zsúfolt házak mellett tartattak meg az előadások. A szezon utolsó hetében Blaha Lujza vendégszereplésében gyönyörködtünk, mely feledhetetlen és élvezetes három estéért csak elismeréssel tartozhatunk Micsey színigazgatónak. Azt liiszsztik, hogy Micsey színigazgatónak nem kívánhatunk jobbat, mint azt, hogy Székesfehérvárott oly fényes eredménnyel záródjon le a téli évad, mint Pápán. Az utolsó előadásokról szóló referádánkat adjuk a következőkben : Szombaton premierünk volt „A csöppség" előadásával. A címszerepet Csendes Alíce játszta, ki ez alkalommal fényesen beigazolta, hogy naiv szerepkörében teljesen otthon érzi magát. Bájosan játszta meg ezen hálás szerepét és közvetlen természetes játékával egész estén át a közönség részéről tüntető elismerésben részesült. Két dalt is énekelt, amit ki lehetett volna hagyni szerepéből, mert énekhanggal absolut nem rendelkezik, ami azonban játék sikerét nem befolyásolta. Báttossyimk az első felvonásban hatásos jelenetei voltak. Nagy sikerrel játszta Tarnai Lidia Sára szerepét, ugyszinte Margittal, ki Ambró szerepében igen rokonszeiues volt. Kisebb szerepeikben Jávor Aranka, Somogyi és Bátossgiié kifogástalanok voltak. előadás kitűnő ensemblet nyújtott. Vasárnap délután „Drótostót" telt házat csinált és a közönség folytonos tetszéssel illette a szereplőket, melyekből bőven kijutott Tímárunk, ki Pfefferkornt kitűnő alakításban mutatta be, nemkülenben Hajós Elzának, Kövi Juliskának és Káldor Dezsőnek. Este „Csókon szerzett vőlegény" adatott elő zsúfolt nézőtér előtt, mely főleg annak tudandó be, hogy ez alkalommal Margó Zelma utolsó fellépte lett jelezve. Közönségünk azzal akarta igazolni dédelgetett kedvencével szemben rokonszenvét, hogy zsúfolásig megtölté a színházat és egész estén át tüntető tapsokkal és kihívásokkal illette, melyeket méltán kiérdemelt bájos játékával és énekszámaival. Megjelenésekor egy hatalmas virágállványt és két gyönyörű csokrot nyújtottak át tisztelői bucsuztatóul. Bátossi a bácsi szerepében rendkívül rokonszenves volt. Sok derültséget keltettek Deák, Tarnai Lidia és Somogyi a vándor színészek alakításaikkal. Margittay, rendje, nem látott maga előtt semmi mást, mint az édes, megnyugtató, elaltató, mámorító boszut. Határozott .. . Behivta a leányt tenyerébe nézett vizsgálgatta, majd valami zöldes folyadékot hozván elő, pár cseppet ebből fejére öntött. Pár pillanat múlva a leány szemei lecsukódtak, a következő percben Dorottya ágyára fektette a leányt egy kanálnyi sárga főzetet öntött szájába ... Aztán odatérdelt az ágy elé és gyönyörrel nézte a szépség hervadását, pokoli bosszújának áldozatát . . . Mikor látta, hogy müvét bevégezte, a nyirkos földből felszedte a negyven éven át gyűjtött aranyat, ezüstöt és egy zsákba tévén elvitte az akkori főbiró lakására. A termetes főbíró majd hanyatt vágódott annyi kincs láttára, és nem tudta megérteni azt, hogy miképpen jutott Dorottya ennyi pénzhez. És mintha rettenetes bűnéért nyomban megakarta volna verni az Isten Dorottyát, e pillanatban visszaadta neki elméjének világosságát, melynek fényénél szép rendjében elbeszélte Dorottya, hogy gyorsan ölő méreggel megölte Kemecse-nemzetség utolsó tagját, mert ennek a családnak egy hajtása pusztította el az ő életének egykor napfényes, virágos kertjét. A másik perczben már elrohant Dorottya és az utána rohanó hajdunépség ott találta ráborulva a Kemecse Margit kihűlt tetemére . . . A magisztrátus nem Ítélhetett felette, hanem a boldogtalan Dorottya kázusána'c pertraktálásánál a deliberátum helyett annyit jegyzett fel in perpetuam rei memóriám Tulogdi Péter nótárius: puem Deus perdere vult, dementat prius . .. vagyis : akit az Isten el akar veszteni, előbb elveszi eszét... Lakott ebben az időtájban egy dúsgazdag agglegény: Kondoros Péter. Fukar maga és mások iránt, a szegényeket megvető, a pénzt imádó. Régen szemet vetett már Dorottyára és most, midőn anyagi romlását meghallotta, meglágyult a szive és ugy gondolkodott, hogy nőül veszi a még mindig szép leányt. Azt hitte, hogy pénzének sokasága, aranyainak csengése meghatja a leányt. Csalódott. Dorottya ugyan meghallgatta a pénzes zsák ajánlatát, de aztán ajtót mutatott neki és Kondoros Péter kenytelen volt szégyenkezve hazakullogni. Nemsokára egy reggelen Dorottyát felcitáltaták a migisztrátus elé. Azzal volt vádolva, hogy éjnek idején megzavarta Kondoros Péter álmát, mert bebocsáttatást kért nála. Ebből a bosszúból való följelentésből azonban Kondoros húzta a rövidebbet, mert mint a folytatólagos invesztigáció iratai közt olvasható, Dorottya felmentése után csakugyan elment fényes délben Kondoros Péterhez és ezt a saját szobájában egy sulykolóval ugy helybenhagyta, hogy évek múlva is fájlalta derekát. A fukar ember szégyenében nem mert többé az utcára lépni és csakhamar túladván potom áron mindenén, elköltözött a városból Dorottyára a városi felcser kimondta, hogy nincs rendben az elméje és csakugyan minden cselekedete olyan volt, hogy nem esett beszámítás alá. Pár év múlva Lanthes Kata is elpártolt és Dorottya egyedül maradt. Tiz év alatt rommá lett. De épp ugy szegénységében, mint egykor clus vagyona közepett erényes maradt. Minden elveszett belőle, de nem adta el magát senkinek. Később aztán kuruzslásra adta magát és hogy az első aranyat megkapta a boldogfalvi Beke Eufémia kisasszonytól, I akinek ifjú vőlegényt jósolt —• ismét megszállotta a vagyongyűjtés szelleme. Megvont magától mindent, fázott és éhezett, rongyokba burkoltan olvasta a hívőknek a babona igéit, de vagyona gyarapodott és kis vityillójának nyirkos földjében egy halom pénze gyűlt már egybe, bár maga sem tudta, kinek gyűjti a csengő érceket. Aztán rohantak az évek . . . Elhaltak sorjában mindazok, akik Dorottya kisaszszonyt virágjában ismerték. A fiatalabb nemzedék már nem ismerte boldog múltját és nem látott benne mast, mint egy boszorkányt, ki a tenyerekből olvasott, bűbájos italokat adott elkeseredett szivü szerelmeseknek. Szép estén egy alkalommal .gyönyörű leányka zörgetett a Dorottya ajtaján. Nemsokára megnyílt az ajtó és megjelent a küszöbön a jövendőmondó. Ilyen szép, üde vendége nun volt mostanában Dorottyának. Nem is ugy bánt vele, mint a többivel, | Megsimogot'a selymes fürtéit, kikérdezte, 'kivallatta . . . Mikor a leány nevét megmondta, Dorottya azt hitte, hogy megmozdult a föld alatta. — A leány ártatlan szi vével elmondta, hogy őt Kemecse Margitnak hívják. Elmondta, hogy árva és rokonaival most jött Debrecenbe! Atyja korán elhalt, nagyatyját meggyilkolta egy török katona, szeretné tehát tudni, hogy ennyi szerencsétlenség után mi sors vár reá a jövőben. Dorottya emlékében rég el volt már temetve a Kemecse-név. Most azonban e név hallatára felszakadt ez e besüppedt, elfeledett sirhalom és megjelent annak a képe, aki az ő életboldogságát s eszményét i elrabolta. Most, e pillanatban igazán felbom1 lott a Dorottya lelkének eddig is megzavart