Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-10-01 / 40. szám

KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELŐFIZETÉS! ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévié 6 kor., negyed­évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HSROETESEK ós NY1LTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban ós NOBEL A 0 SV! 1 N könyvkereskedésében. Ami még nem volt Irta : KEXÉVY KÉI-A. Ha a természeti élet tüneteit szembe állítjuk a társasélet természeti tüneteivel, azt tapasztaljuk, hogy a természeti és a társas élet egymás­nak ellenlábasa. Amidőn tavasszal, virágfakadás­kor a természeti élet ébredez : a tár­sasélet álomra hajtja a fejét. Es mire a természet megifjodva uj életre kelt : a társasélet kihal. Beáll a saison morte. De aztán, araikor ősszel, lomb­hulláskor a természeti élet búcsúzko­dik : viszont a társas élet kezd éb­redezni. És amidőn erdő, berek, ma­dárdal teljesen ki van halva : a tár­sas élet teljes virágának korát éli, áll a : saison haute. Igen ám, de hol ? Nagyon természetes, csak ott ahol társas élet egyáltalán van. Es ezért ne gondolja senki, hogy ez talán minálunk is igy történik. Minálunk csak a természeti élet halad a maga törvényei által megje­lelt utain, mig a társas élet valósággal, hogy aktuális kifejezéssel éljek, ex lex állapotban és passiv resistenciában van. oí^ TÁRCZA. h átkos kis űu A Demetrio dr. rivai szanatóriumába betegek csak nagyritkán jöttek; a szanató­rium mégis zsúfolva volt mindig, különösen a főszezonban. Aranyért se lehetett volna ott helyet kapni. Csodás' szemii olasz nők, viharlátott, de rokkant tábornokok, itt min­den öreg katonát tábornoknak szólitottak, utazó poroszok és angolok, nyegle lovagok, ugyan, hol nem lehet vélük találkozni, töl­tötték meg az öreg Demetrio termelt télen­nyáron. A Garba-tó egyformán szép mindig s itt mindenki a Gardáért rajongott, amely­nek egy mesterségesen kikövezett része be­lehasitott a szanatórium gyönyörű parkjába. Csúnya, áprilisi idő volt, amikor a ri­vai vonatból kiszálltam, hogy Demetrio dr. szanatóriumába menjek. A Gardán az „ora" pusztitott, a csónakok ott vesztegeltek az apró kis kikötőkben. Kinek volna kedve ilyenkor kikezdeni a mérges elemekkel? Az utcákon- sár, a szél pedig bontogatta a nagy­levelii pálmákat, amelyek siránkozva haj­bókoltak előttem, ahogy tova siettem. Látni Azaz, hogy számmal szómmal ne vétsek, ex-lex állapotban és passiv resistenciában csak olyas valami lehet, ami létezik. Tehát voltaképen minálunk még a társasélet ex lex állapotáról és pas­szív resistenciájáról nem lehet beszélni. Hát van minálunk egyáltalán élet, melyet társas jelzővel lehetne il­letni ? Avagy vau minálunk társaság, melyben élet volna ? Bizony nincs en. Ha csak a tá­vollevők szapuiásával megcukrozott holmi kávés kiszóllásokat és egy-egy tarokk vagy alsós paríhiet nem te­kintünk társaséletnek. Szomorú, de való hogy az amit nálunk társas életnek szokás nevezni az se nem társas se nem élet. És mi az oka ennek a beteges állapotnak ? Semmi más mint azon körülmény, hogy majd minden ember egy-egy központnak tekinti magát és azt akarja, hogy körülötte forogjon és ő rajta ford;l,on meg minden. Ve­zetni minden áron. Lévén tehát vagy legalább is akarván mindenki vezető lenni, mi sem természetesebb, mint hogy a sok üres szólam között elvész a gyakorlat súlyos szava. akartam már szegény Lurkót, akit orvosai a Gardára küldtek a veszedelmes sápadtság ellen. Talán ő voit egyetlen betege Demet­rio dr. £"sunatoriurnának. Mennyire megsá­pad újra >"iekó, — gondoltára magamban — ha engem meglát Gyűlölt ez a fiu, ami­óta megismeii, — most meg az>t jövök ide, hogy hazavigyem innen a tétlenség és nemes lustálkodás hazájából, hogy újra könyvre kapasam. Volt oka tehát a gyűlö­letre. A szanatóriumra mélységes csönd bo­rult. Délelőtt tiz órakor itt még alszik min­denki, különösen ha rossz az idő, néhány fehérbóbitás, friss arcú szobaleány szalad­gált a folyosókon, itt-ott egy borotvált arcú inas képe is felbukkant. Beigazítottak az ebédlőbe, ott leszedték rólam az utikopenyt, pazar reggelit hoztak, aztán ment kiki a maga dolgára. Beküldtem névjegyemet az öreg doktornak, rágyújtottam s vártam Lur­kót. Tizenegy felé szállinkózni kezdtek a vendégek. Megismerkedtem egy olasz tábor­nokkal, Olimpiával, a fogatla.i fr*nczia dc ­mával, Szaniszló lengyel lo\ ggal a i, tudja még kivel. Végre jött Lurkó is. Majd fölvetette az egészség, de mikor engem És mondjon bárakárki akármit, bezzeg igy van ez minálunk a du­nántul Athenéjében. A dunántul Athenéje, amikor ez a szó megszületett, ugyanakkor állítot­tak fel városunkban egy oszlopot, melynek hivatása lett volna a város társadalmi életét emelni, az oszlop áll még ugyan ma is és ugy minden szentek napjától a böjtig minden má­sodik vasárnapon életjelt is ad ma­gáról, de csak szük- és zártkörben. É^t tehát azért a város társas életé­nek oszlopául nem tekinthetjük. Sok ilyen oszlopa volt már e városnak, d mind csak ideig óráig állta meg a helyét. Emlékezem arra, hogy volt idő, amidőn egy jól szervezett műkedvelő társaság tartotta ébren e városban a társaséletet, óh akkor volt is társas élet ; egy ilyen műkedvelő ciklus össze tudta hozni a város összes ele­meit. De nem is az egyéni hiúság tartotta a társaságuk a lelket, hanem az, hogy ezzel a köznek tettek szol­gálatot. Szellemi erő ma is állna rendel­kezésre nálunk bőségesen ilyen célra, de miként az élet színpadán ugy az megpillantott, halálra vált s érthetetlenül dadogni kezdett. — Itt nincs heiy, — mondogatta ke­serűen, hol alszik a tanár ur, itt nincs hely. — Szervusz öcsém! Kát mi újság V Látom, kutyabajod. Holnapután hazaviszlek. Végre megértette a gyerek, hogy a szép napoknak vége. Viszont én is megtud­tam, hogy a szanatórium zsúfolásig tömve van s szállás után kell néznem. Este fáradtan tértem vissza a szana­tóriumba. Riva minden penzióját, szállóját s magánlakását megtöltötték az idegen ven­dégek, angolok s lengyel lovagok. Gondol­tam, valahol megférek, a szanatórium egy kis zugában, vagy valamelyik gazdátlan ka­napén. A vacsorai hangulat emelkedőben volt már, amikor szóba került az én szállástalan voltom. Az öreg doktor gyorsan hunyorga­tott a szemével, majd asztalt bontott s ennyit vetett felém : — Baj, baj! De majd elintézzük. Majd csak lesz valahogy. Azzal odasúgott valamit egy karcsú, nemesen szép areu nőnek — ez a lánya volt, egy elvált asszony, — aztán távozott. Bánta is a ven olasz, ha az utcán kell is rf? V? Kész férfi öltönyök, iskolai és gyermek ruhák, ulsterek igen olcsó árban szerezhető be FÉEFiszABo-üziet-ben. Bencések átellenében. Megrendeléseket igen előnyös árban teljesítek. Bencések átellenében

Next

/
Oldalképek
Tartalom