Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.

1905-09-10 / 37. szám

PAPAI KÖZLÖNY KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. - MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed­évre 8 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L ÁRMIN könyvkereskedésében. Talán mégis? Akármilyen edidémia üt ki az onszágban, a hatóság rögtön megmoz­dul, talpra áll és a mint a lapok irni szokták, a legmesszebb menő iutéz­kedések megtételével igyekszik a veszedelmet elhárítani, más szóval, az emberek életét erőnek-erejével meg­mentik. A közegészségügy fölött őr­ködő hatósági orvosok valóságos mü­életre kényszeritenék az embert, csak­hogy az „emberi kor legvégső hatá­ráig" nyújtsanak ki minden életet s mig az egyik orvos J&ger-alsó, loden­fölső ruhába öltöztetné kánikulában js, a másik télviz idején is félmezite­lenül járatná az emberiséget, az egyik paszulylyal és retekkel táplálna min­denkit, a másik meg hússal és tojás­sal tömné tele a világot, mert ebben sok a foszfor és mégis éppen olyan nagy a halandóság, mint Végen volt, a mikor nem fejtettek ki akkora erőt az életmentés terén, mint most. Elvégre mindent elkövetnek az ember életének megmentésére, de hogy az ember megélhessen, azzal már édes-keveset törődnek. Csak egészség, közegészség legyen! Hogy azonban az éperős, egészséges, jó étvágyú ember — jó is lakhassék, ez már nem képezi senki gondját. Innét van, hogy a drágaság epidémiaszerü­leg lépett föl. Évről-évre emelkednek a piaci árak. Az élelmi szerekkel a legnagyobb uzsoráskodást űzik. Ma már minden a nyerészkedő kofák, ismételadók, kezébe kerül s a fo­gyasztó közönség mindennapi szük­ségleteit méreg drágán vásárolja s a szegényebb osztály e mellett koplal. Van nálunk értelme az uzsora-tö r­vénynek ? D 'icgy van. Ez csak a készpénzkölcsönökre szól. Az élelmi­szerekkel és sok más egyébbel olyan uzsoráskodást űzhetnek a „szabad kereskedelem" nagyobb dicsőségére, a rmivent csak akarnak. Vagyonilag megölhetik az embert, csak az egész­ségnek ne ártsanak vele. Nálunk, Magyarországon lisztért, kenyérért,^húsért, zsirért annyit vesz­nek, a mennyi az elárusítóknak tet­szik. Valamelyik sörházban, vagy szakegyletben öszzebeszélnek, aztán kimondták, hogy holnaptól kezdve ennyi lesz a kenyér, vagy hus ára, hát annyi lesz ! A hatóság hallgat s a fogyasztó közönség zugolódhatik, de ha a- közegészségügyi óvó- és egyébb rendszabályokkal biztosított életét fönn akarja tartani, akkor kény­telen az élelmiszerekkel uzsorát üző urakat és asszonyságokat hizlalni mert különben fölkopik az álla. Ha ez a rohamos áremelkedés a termelési és tenyésztési viszonyokkal valamennyire indokolható volna, nagy nehezen beletörődhetnék a vevő, de amikor tudja, hogy az eladó hatósági ellenőrzés híján minden alkalmat föl­használ az ő fokozottabb kiszipolyo­zására, akkor keresi az okot, liogy tulajdonképen miért tartozik ő ezt az élelmiszer-uzsorát tűrni? A felelet erre nagyon egyszerű. A városi ha­tóság, mely mindenütt egyforma s TÁRCZA. Barátság vagy szerelem? Szól a zene; éppen a „Denevér, ope­reíte édes keringőjét játsszák, andologva lejtenek a párok; mulat ott GiC£ ^n *iatal egyaránt: táncmulatság van a tiszti kaszi­nóban. Mindenki feltalálja magát, mindenki­nek vannak ismerősei, táncra kelhet bárki a terem legszebb szirénjeivel, csak a gar­nizon uj palántái, azok a reményteljes ka­détocskák, álldogálnak a ferti-szigeten, vár­nak, mig rájuk is kerül a sor. Egyiknek-másiknak szemet szúr egy bájos kis hölgyike, figyelemmel kiséri azt lépten-nyomon; elfeledi azt is, hogy táncolni kellene s tekintete csupán azon nyugszik, ki őt elvarázsolta. A merengésből felriasztva, szólított meg Piczula hadnagy -— a terem egyik legked­veltebb tisztje — egy kadétot. — Hát te kadét kit nézel, mért nem táncolsz ?, — Ó, hadnagy ur, táncolnék én szi­eleget tett. vesen, de alig ismerek valakit, — volt a szerény felelt. — Ha csak ez bajod kedves bajtárs, azon könnyen segítünk, jer csak velem, majd szer: 0': én neked táncosnőt bőven. Apropó, mondu kivel óhajtanál leg­inkább táncolni ? — sorban csakis azzal a bájos, fehér selyeimvaiás leánykával, ha megismer­hetném — ér, félve bár, tekinteté^ a kisze­melt táncosnő felé irányítva, adta jelét annak hogy kit gondol. — Te gyerek, hisz az a mi lányunk! Na akkor csak hamar — és karonfogva a kadétot, elvezette őt oda, hová annak sze- j mei már jóval előbb hosszasan, ábrándos vágygyal tekintettek. Picula hadnagy könnyedén meghajtva magát csak, ennyit mondott: — Ha megengedi kedves Rytta, bará- j tora kadét, mondjuk X., mert nevét már | elfeledtem, de ő majd megmondja — és j ezzel odébb állt, mint a ki kötelességének Szabad kérnem nagysád egy túrra ? — kérte fel bemutatkozása után a kedét azt a lánykát, ki őt oly csodás módon már első megpillantásakor elbűvölte. — Ne haragudjon kicsi kadét, ha azonnal nem tehetek eleget kérelmének, de nagyon fáradt vagyok, — felelt csengő hang­ján a megszólított, leány, — foglaljon tplán helyet itt mellettem addig. — Ha megengedi nagysád, ugy leezek bátor, — és ezzel elfogiaica a felajánlott helyet. — Mondj", csak kicsi kadét, hová való maga ? — En? •— szólt fülig elpirulva a ka­dét, — én bizony Ázsiából jövök. — Hogyan érti ezt ? — Annak csupán abban van a ma­gyarázata. hogy azon a vidéken, a hol én a kadétiskolát abszolváltam, oly alacsony fokon áll még a kultura, oly barbarizmus jellemzi a népet, hogy ennél találóbb nevet nem is említhettem volna. — De hogyan került ide a mi szép székely hazánkba ? — Mert ehhez az ezredhez kívánkoz­tam. Tudtam ugyanis azt, hogy magyar fiu létemre . . . — Ah ! Bocsánat, hogy közbeszólok, maga magyar ! Ezt eddig nem is emiitette ? — A társalgás ugyanis eddig németül folyt. — Igen az vagyok, csak a nevem né­Kész férfi öltönyök, iskolai és gyermek ruhák, ulsterek ^ ^ J ^ M ^ Q igen olcsó árban szerezhető be FÉRFI SZABÓ-nál. Megrendeléseket igen előnyös árban teljesítek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom