Pápai Közlöny – XV. évfolyam – 1905.
1905-09-03 / 36. szám
tak, liogy már a délelőtti órában meg tud nak szabadulni a berendeléstől. Alig hogy megszavazták a segélyt, kiürült a tanácsterem és kezdetét vette a költségvetés tárgyalása, jobban mondva átnyargalása. Az ott maradt néhány képviselő is kimerült és ennek következménye az volt, hogy még a szokásos tételek felolvasása is elmaradt és közkívánatra a költségvetést ugy a, hogy nyomtatva lett elfogadták. Érdekes epizódok adták elő magukat főleg a felekezeti iskola .segélyezése ügyénél és egyes képviselők felekezeti tiltakozása eszünkbe juttatta Pilátust, aki mosta a kezét •— ez alkalommal a felekezeti szeretet mosdótalába. Volt egy kis hecc is a költségvetés tárgyalása előtt is . . . (Erről majd legközelebb tegyen említést, mert nincs hely. Szedő). Frici. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa város jövő évi költségvetésén átnyargaltak. Az hirlik, hogy Pápa városában az utcai öntözést ezentúl tűzoltók fogják oltani. Az hirlik, hogy Hoitsy Pál orsz. képviselőnk még azt sem tudja, hogy Pápán hányat ütött az óra. (Majd megtudja! Szedő.) Az hirlik, hogy a polgármester a költségvetés tárgyalása alkalmával beigazolta, hogy már nemcsak járni, de sietni is tud. Az hirlik, hogy a rendőröknek az éjjeli koraijukban nemcsak rendes, de félté, teles megállói helyei vannak. Az hirlik, hogy a katholikus legényegylet mulatságán hurcolkodtak. Az hirlik, hogy a felsővárosi olvasókör mulatságon a csirkék láb nélkül lettek kirántva. Az hirlik, hogy a legutóbbi közgyűlésen oly képviselők is megjelentek, kik a tanácsterem után tudakozódtak. Az hirlik, hogy a legutóbbi közgyűlés alkalmával r ski.poros volt a levegő. Az hirlik, hogy rapa * a sertéspiac is érzi a megfelelő lakáshiányt. Az hirlik, hogy Pápán a városi dijnokokat várakozási illetékkel nyugdíjazták. Az hirlik, hogy a felekezeti iskolák segélye megszavazása alkalmával beigazolódott azon közmondás, hogy ,szólj igazat betörik a fejed." Az hirlik, hogy Pápán a hirdető oszlopokat csak hirdetik. Az hirlik, hogy Pápán vannak „forgó" szeles" emberek. Az hirlik, hogy Pápán Füredi és Lángó zenekara sokat keres, de keveset talál. Az hirlik, hogy a borsos-győri bucsun sok táncospár térszüke miatt a szemétdombra került. AZ hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztőjének mindig késik az órája. (De csak hajnalkor veszi észre! Szedő.) HIEE J£L. — Személyi hir. Antal Gábor ev. ref. püspök és Czike Lajos főiskolai gondok, a theologusok káplán és alapvizsgáira a hét folyamán városunkba érkeznek. — A honvédség köréből. Ö Felsége a király Rohr Ferenc vezérőrnagyot, a széj kesfehérvári V. honvédkerület parancsnokát | a m. kir. honvédlovasság felügyelőjévé, Székelyi Nyíri Sándor szolgálaton kivüli viszonyban levő vezérőrnagyot, volt honvédelmi ministert, a tényleges állományba való egyidejűleg áthelyezése mellett, a székesfehérvári V. honvédkerület parancsnokává kinevezte. — A világítási bizottság augusztus 29-én Mészáros Károly polgármester elnöklete alatt ülést tartott, amelyen Révész mérnök a villamos telepen felállítandó harmadik gép alapozási munkálatokra megtartott árlejtés eredményéről tett jelentést. A bizottság ezen munkát Besenbach Károly építőmesternek, mint a legolcsóbb ajánlattevőnek adta ki azzal, hogy azt haladéktalanul kezdje meg. Révész mérnöknek azon kérelmét, hogy az áramot épugy mint a villamos telep többi tisztviselő díjmentesen h .sz' ilhassa, a bizottság engedélyezte. — A járásbíróság köréből. Fürst Sándor kir. aljárásbiró hat heti szabadságáról visszatérve, átvette a vizsgálóbírói teendőkvezetését. — Iskolaszentelés A helybeli ref. egyház szeptember 3-án, vagyis ma fogja ünnepélyesen felszenteli s a használatnak átadni három, újonnan épült elemi iskoláját. Ez iskolákat az egyház áldozatkészséggel létesítette. Akik eddig megszemlélték, teljes elismeréssel szóltak ugy arról, hogy a hely a város egyik legszebb részén, tágas udvarával, nagy kertjével kiválóan alkalmas iskolák eiüí !yezé cőre, mint arról is, hogy a tantermek egészségügyi tekintetben minden kívánalmat kielégítenek. Tágas, árnyas udvar kerti tiszta levegő, világosság a gyermekek egészséges fejlődésére mind igen előnyös esen tulajdonságok kifogástalanul megvannak itt. Az iskolák felszentelése délután fél háromkor lesz ; a beszédet és imádságot Kis József espreslelkész mondja; a református énekkar kétszer fogénekelni. Ez ünnepélyen városunk érdeklődő közönségét igen szívesen látja a református egyház s ennek nevében az Elöljáróság. — Eljegyzés. Dr. Orosz Lajos orvosi karunk egyik derék tagja eljegyezte Rapoch Hermáim helybeli tekintélyes vaskereskedő kedves leányát Irént. Szívből üdvözöljük az uj jegyespárt! —Szép áldozatkészség. A helybeli ref. gyülekezet elemi iskoláinak építésére önként nagylelkű áldoztot hoztak: Barthalos Ist \\ egy hm. gondnok, aki 200 orouác, ö / Lajos egyh. községi főgon In ok, aki 200 koronát, dr. Horváth Jő; sef tneoi. tanár, leánynevelő-intézeti j bazg.itó, ak 00 koronát adományozott. Fogatják e helyen is az egy.házközség hálás köszönetét. -— A kath. gényeg, íet mulatsága. Várakozáson felüli sikdit aratott a kath. legényegylet által mult vasárnap az egylet udvarhelyiségében rendezett táncmulatsága. A lampionokkal és mécsekkel fényesen kivilágított tánchelyiségben nagyszámú közönség gyűlt egybe és a táncos párok ritkán tapasztalható jókedvvel és kitűnő hangulat mellett hajnali 5 óráig járták a táncot. Az első négyest 30 pár 'táncolta. Nagy érdeme van a mulatság sikerében dr. TaJcáts Gedeon elnök, bencés tanárnak, ki a rendezőség élén nagy buzgóságot fejtett ki. — Esküvő. Révvsz Jenő helybeli kereskedő f. hó 5 én tartja esküvőjét szekszárdi izr. templomban Fischer Dávid décsi tekintélyes kereskedő kedves leányával ZsófiTeával. — Az iparostanonc iskolában a behatások szept. 3, 8 és 10-én d. e. 8—12-ig, cl. u. 3—6-ig fognak tartatni. 14'-éig a növendékek a megfelelő osztályokba és rajzcsoportokba osztatnak be. A műhelyre nézve netán alkalmatlan beosztás esetén, a tanonctartó mesterek panaszaikat szept. 16-ig az igazgatónál jelenthetik. A felügy. bizottság. — Felsővárosi olvasókör mult vasárnap a Schatner-féle kertihelyiségben táncmulatságot rendezett, mely ugy anyagi valamint erkölcsi sikert aratott. A mulatság fényét emelte, hogy Mészáros Károly városunk polpármestere, mint a kör elnöke, részt vett a mulatságon és jóval éjfél utánig a kör tagjai tál saságában kedélyes hangulatban töltötte el az időt. — Sziuházi jelentés. Micsey F. György színigazgató beküldötte a szinügyi bizottságnak teljesen újonnan szervezett téli társulatának névsorát és egyben jelezte, hogy az előadásokat október hó 1-én óhajtja megkezdeni és társulatával november hó 20-ig szándékozik városunkban időzni. A névsorból — melyet legközelebb közlünk — azt látjuk, hogy a vidék elsőrendű tagjaiból kitűnően van szervezve és ha még azt veszsziik figyelőmbe, hogy a társulat egy 14 tagból álló honvédzenekarral rendelkezik, nagy reménnyel nézhetünk az első téli évadunk féeyes sikerére. — Megjöttek a u.akok. Megélénkültek utcáink. A tikkasztó nyári napok üres egyformaság át szokatlanul mozgalmas élet váltotta fel mintegy varázsütésre. A nyaraló családok visszatértek a fürdőtelepekről, a gondos anyák és teprengő apák eljötek falvikaikból, a tanárok és tanítók visszatértek az üdölésbőí vagy a tudományos kutatásból a sze: .nt, amint felhasználták a szünidőt. S mindez az élénkség a jókedvű, életvidor diáksereg miatt történik, kik előtt ismét feltárulnak az iskolák kapui, hogy befogadjak őket a tudás csarankaiba. A kis legények — az apró muzsaiiak — kik még csak az imént búcsúztak könyázott szemekel a szülői háztól, vagy a vakációzás kedves helyétől, nevetgélve köszöntik pajtásaikat. Igy van ez jól, hisz addig boldogok igazán mig a sirás és a nevetés egy zsákba van náluk, mint a magyar ember mondani szokta. A felnőttebek már komolyan újságolják egymásnak a két elmúlt hónap torrénetét és tervezgetik a küszöbén álló iskolaév bonyodalmait. — Beszüntetett ellenőrzési szemlék. A m. kir. honvédelmi minister augusztus hó 30-án kelt rendeletével a honvédségi ellenőrzési szemlék megtartását további intézkedésig beszüntette illetőleg elhalasztotta. — Napfogyatkozás. Érdekes termés zeti jelenségnek voltunk szerdán szemtanúi. A hold elfödte a nap fénykoronáját és sarlóvá lapította a nap tányérját. Szerte az utcákon kormos üvegekkel szemlélte a nép a ritka tüneményt. Két órakor a nap tányérjának nyugoti részén egy kis horpadást lehetett észlelni. Lassan-lassan mind nagyobb lett a bevágás és 2 óra 55 perckor már csak égy keskeny kifliforma sáv látszott a napból. Negyedóránál több ideig kora délutáni alkonyat borult az egész városra. Három órakor már növekedni kezdett a nap korongja és fél 4 órakor már teljes világosságban tündökölt az égen a menybőltozat koronája. — Az iparos tanonc iskola előkészítő osztályában heti két tanóra ellátása lévén szükséges, a kir. tanfelügyelővel történt megállapodás folytán felhivatnak a pályázók, hogy kérvényüket a felügyelő bizottság elnökénél szeptember hó 10-ig benyújtani szíveskedjenek. — Tánciskola. A tanév megnyílván Kemény Gyula tánctanító is megnyitja tánciskoláját és első tanfolyamát f. évi sept. hó 7. napján kezdi meg. Beiratkozni Szent László-utca 245. sz. házban (Tornyos háztól negyedik ház) minden nap és egész napon át lehet. Ajánljuk olvasóink figyelmébe. — Az általános választói jog érdekébén a pápai szvciáldemokrata párt f. hó 3-án — ma — délután 4 órr.kor a Főtéren nvilvános népgyűlést tart. — — Mulatság Kupon. A kupi ev. ref. olvasókör 1905. szeptember 10-én (vasárnap) az nj iskola épületek felavatása alkalmából az uj iskola udvarán táncmulatságot rendez. Belépti dij személyenként 60 fillér.