Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-03-27 / 13. szám
feeznek, mikkel azt az éles ellentétet, mely a munka es bére közt mutatkozik, mérsékelni lehet. Ezekre az eszközökre azonban idején kell gondolni és azokat már akkor gyakorlatban alkalmazni, a mikor a később le nem csillapítható baj még nem ütötte fel fejét. Az eső utáni köpönyegnek hasznát nem vehetjük és nevetséges a köpenyt csak akkor felvenni, ha már bőrig áztunk. KARCZOLAT a mult rtLéteőlAzt mondja a közmondás, hogy a pénteki nap szerencsétlen nap, pedig magamra ezt nem vonatkoztathatnám és inkább ezzel a jelzővel a szombati napot illetném, még pedig teljesen jogosultan. Szerencsétlen a szombati nap. Minden baj a szombati napra esik. Eltekintve, hogy egy vasárnap megjelenő lapnál a heti krónikásnak és egyáltalában hírlapírónak: szombaton van legtöbb dolga, de ezenkívül minden gyűlés, minden mulatság, minden esemény számba menő eset a szombati napra esik. Tényleg, ha Pápán valaha • élclap jelenne meg és amolyan Gziczeszbeiszer-féle alak átkait kellene megírnom, ugy a szombati nap teljesen szolgáltatna anyagot az ily átkok megírására. De nemcsak jó magamnak, hanem a nyomdai személyzetnek is kijut a szombati napon. Azt a sok lótás-futást, ami ilyen szombati napon a szedőgyerek és szerkesztőség között közvetítve lesz, már több izben megénekeltem a krónikában. Ezen szombati napok mizériáinak tudandó be az is, hogy a Kaszinóban rendezett estélyről ez alkalommal emlékszem meg. Jobban mondva „a múlt hétről" szóló krónika. tulajdonkép „két hét előttről" szól. A Kaszinó estélyt vígság, kedélyes hangulat és kitűnő jókedv jellemezte. Nagyon helyesen cselekszik a Kaszinó vezetősége, midőn az ily estélyeket rendezi, mert ezzel nemcsak a tagok családjainak szórakoztatásáról gondoskodik, de egyidejűleg oly missiót is teljesít, mely előre nem látható, de végeredményében igen üdvös jellegű érintkezést van hivatva közvetíteni. Ezen estély kiváltságai között meg kell említenem, hogy ez alkalommal a vidéki intelligencia is erősen volt képviselve. A Kaszinó estélyek jóhirneve tehát még a vidékre is kiterjedt és ennek is tudandó be, hogy a vidéki intelligentia izet kapott ezen estélyen és elhatározta, hogy legközelebb saját hatáskörrel rendelkező estélyt fog rendezni, mely estély a Griff-szállodában lesz megtartva és szigorú marsrutával lesz ellátva. Ezen marsruta ugy értelmezendő, hogy csakis a vidék lesz képviselve, amennyiben a vidéki gazdaközönség rendezi saját felelősségére, saját pénzére és saját rizikójára. A mulatság részvényekre van alapítva és a részvényesek osztalékul legjobb esetben csakis a „sikerben" osztozkodhatnak. Ezen estélynek nemcsak az lesz a kiváltsága, hogy „heiyiérdeküek" nem lesznek ott képviselve, de az is, hogy csakis oly fiatal emberek lesznek hivatalosak, kiknek komoly szándékaik vannak. S ebben is látjuk azt, hogy nem reflektálnak a helyi fiatalságra, mert hát ily értelmű fiatalság nálunk nagyon gyengén létezik s ha létezik is, oda nem létezik. Visszatérve a Kaszinó estélyre konstatálni kívánom, hogy egyes helyzetek igen kellemes lefolyásúak voltak és bárha bevégzett tényeket nem sorolhatok fel is, dc annyit jelezhetek, hogy az előmunkálatok rendes mederben folynak és ha szükség is lessz meghosszabbítani az engedélyt, az nem hosszú terminusra lessz eresztve. — Utólag azt említem fel, hogy az estélyen a „kirendeltség" igen jól viselte magát és ezek is és bár jóllehet ezeknek száma utóbbi időben nagyon is redukáltatott mégis biztosság kedveért a platzon megjelennek és csak akkor távoznak, ha belátják feleslegességüket. Ezen estélyen sok felesleg bevált és a sötét háttért maszkírozták. Újra visszatérve a gazdaközönség által tervezett estélyre, mely a krónikát csak anynyiban érdekelheti, hogy a vidéki vagyonos osztály ad magának ott találkát és hogy a helyiérdekeket a Griff terme fogja képviselni, mégis igyekezni fogok amennyire lehetséges lesz a zártkörű jelleg megtartása mellett ezen estélynek krónikái jellegéről oly alakban beszámolni, melyet a helyi érdek talán teljes joggal elvárhat. Friczi. Az hirlik . . . Az hirlik, hogy Pápa város utcáinak megvilágítása naponta késik. Az hirlik, hogy Pápa városában a villamos lámpákat csak elvben szaporítják. Az hírlik, hogy Hegedűs képviselőnknek jó fögondnoka van. Az hirlik, hogy a polgármester Abbáziában megunta az egészségét. Az hirlik, hogy a városi tisztviselők fizetés rendezése csak mozgalom. Az hirlik, hogy a Kaszinó estélyen a kirendeltség „visszahúzott". Az hirlik, hogy a Kaszinó estélyen reményteljes táncokat is jártak. Az hirlik, hogy az estéli korzón húsvéti szünet lett bejelentve. Az hirlik, hogy a darutollas legényekhez jelentkezett újoncok közül egy sem lett „tauglich". Az hirlik, hogy a vidéki gazdaközönség Pápán részvényes estélyt rendez. Az hírlik, hogy Pápán többen a rostélyost foghagymával eszik. (Nü nán, mit e buzogány. Szedő.) Az hirlik, hogy Mezei színtársulata Pápára feltámadás után érkezik. Az hirlik, hogy a Pápai Közlöny szerkesztője éjjeli kőrútjában rövidzárlatot kapott. T TP — Személyi hirek. Hegedűs Sándor egyházkerületi főgondnok, ki szerdán este a főiskola igazgatótanács-ülésére városunkba érkezett, pénteken délelőtt Budapestre visszautazott. — Mészáros Károly városunk polgármestere, — mint örömmel értesülünk — anynyira visszanyerte egészségét Abbáziában, hogy húsvéti ünnepekre visszaérkezik körünkbe. — Dauer Antal az ugodi kerület népszerű orsz. képviselője holnap választókerületébe érkezik és a húsvéti ünnepeket kerületeben tölti. — Városi közgyűlés. Pápa város képviselőtestülete jövő hónap első napjaiban közgyűlést tart, melynek tárgysorozatát lapunk jövő számában közre adjuk. — Huszárezredünk köréből. Batthány Béla. gróf, százados, József Ágost kir herceghez mint szolgálattevő kamarás lett beosztva. — Igazgató tanácsülés. A főiskola igazgató-tanácsa f. hó 25 én ülést tartott Czike Lajos és Molnár Bela gondnokok elnöklete alatt. A tanácsülésen Antal Gábor püspök és Hegedűs Sándor egyházkerületi főgondnok is részt vettek. A tanács elhatározta, hogy a tanítónőképző intézetben a jövő iskolaévben egy uj osztályt létesítenek a így a jövő tanévben az I. és III. évfolyam fog fonállani. Ezen uj osztály részére 2 tanítónői állást rendszeresítettek, és erre pályázat kiírását elrendelték. A tanács ezenkívül a főiskolát, theologiát és tanitónőképezdét érdeklő több ügyekben hozott határozatot. — Alispáni értekezlet. Nagy látogatottságra van kilátása azon bizalmas értekezletnek, melyet a Kenessey Miklós enyingi főbíró, alispánjelölt érdekében a párt f. hó 5-ére Veszprémbe egybehívott. Városunkban és járásunkban számos híve van e jelöltnek, kik mindannyian részt vesznek az értekezlete]!. — Pincéink alagcsövezése ügyében, mint mult számunkban hírül adtuk, a városi tanács értekezletre hívta egybe az érdekelt háztulajdonosokat. Az érdekeltek hétfőn délután összegyűltek és a szakértői vélemény meghallgatása után belenyugodtak abba, hogy a pincék alagcsövezésének munkálatai halasztassanak el, de a nyár folyamán okvetlenül kérik a munkálatok megkezdését, mivel a pincefalakon máris sok helyen repedések észlelhetők és beomlással fenyegetnek. — Az irgalmas-rend köréből. Mura Fülöp a helybeli irgalmas-rend uj házfőnöke városunkba érkezett és átvette a rendház vezetését. — A Sportegyesület.köréből. A Sportegyesület választmánya pénteken délután 5 órakor Fűrst Sándor elnöklete alatt ülést tartott, amelyen a választmányi tagok szép számmal voltak képviselve, A választmány elhatározta, hogy az egyleti szolgát továbbra is megtartja, azzal, hogy a nála befolyt pénzekről hefrenkint tartozik elszámolni. A tenniszpályák javítására beadott költségvetés közül Kohn József cementgyáros ajánlata lett elfogadva és egyben megbízatott Wuest Ferenc, hogy nevezettel ez érdemben tárgyalásokba bocsájtkozzon, olyképen, hogy a tennispályák rövid időn belül a tagok rendelkezésére álljanak. A javítás költségeit, mely mintegy 260 koronát tesz ki, a választmány olyképen véli fedezni, hogy a tennisz játékért eddig órránként megállapított, 20 fillér helyett 30 fillér lesz szedendő. Több folyó ügyek elintézése után az ülés befejezést nyert. — A sziniigyi bizottság f. hó 28-án — holnap — délután 4 órakor ülést tart, amelyen a tavaszi sziniévad érdekében szükséges intézkedések megtétele iránt történik megállapodás. — Hazafias ünnepély. A pápai kath. kör a kath. gymnázium tanuló ifjúság közreműködésével a márciusi nagy események emlékezetére fényesen sikerült hazafias ünnepélyt rendezett folyó hó 20-án a bencés gymnázium' tornatermében. Az ünnepi beszédet R. Prikkel Márián tanár tartotta, ki z nap jelentőségét szónoki talentumával és hazafias lelkesedéssel méltatta. Nagy Imre, Hladik Ferencz, Meilinger Mátyás és Fábián Káioly hatásos szavalataikkal arattak soktapsot. A gymnáziumi énekkar Szekeres Bónis tanár remek vezetése alatt két éneket adott elő nagy tetszés mellett. Az ünnepi műsor a „ Szózat"-tal vette kezdetét ós a „Hymnus"-szal ért véget, melyet a szép számmal egybegyűlt, közönség énekelt. — Városi tisztviselőink értekezlete. Országos mozgalomra hívta fel Esztergom város tisztviselői kara a városi tisztviselőket aziránt, hogy az állami tisztviselők, törvényhatósági tisztviselők és községi jegyzők fizetésrendezésével kapcsolatosan az állam, a városi tisztviselők fizetésrendezését is vegye kezébe. Városi tisztviselőink ezen országos mozgalomhoz való csatlakozás céljából f. hó 27-én — ma — délelőtt 11 órakor a városháza nagytermében értekezletet tartanak.