Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-02-28 / 9. szám
lől, mely az igazgatóságot nagyobb mérvű értékpapirvásárlástól is visszatartotta, — eredményezte azt, hogy az év végén a postatakarékpénztárnál 816.216 K 93 f volt elhelyezve cheque-számlán, mely a maga alacsony kamatozásával jelentékeny mértékben hozzájárult az intézeti jövedelemnek az előző évihez képest való csökkentésére. Mély fájdalommal kell végül megemlekeznünk arról a veszteségről, mely intézetünket Schneller Lajos másodkönyvelő elhunytával érte. A megboldogult 21 éven át volt intézetünknek lelkiismeretes tisztviselője, ki teendőit ritkító buzgalommal végezte. Igazgatóságunk tekintettel az elhunyt érdemeire s a támasz nélkül hátramaradt özvegy édes anya magas életkorára, az édes anyának 300 korona kegydijat szavazott meg ez évre, mely határozatunknak jóváhagyását s a kegydijnak életfogytig tartó megszavazását kérjük. Ezek előrebocsátása után kérjük a t. Közgyűlést, hogy intézetünknek az 1903. évről szóló XLI. üzletévi, a felügyelő-bizottság által is átvizsgált zárszámadását és mérlegét, melyet, valamint a felügyelő bizottság jelentését előterjeszteni szerencsénk van, úgyszintén a tiszta jövedelem felosztására vonatkozó javaslatunkat tárgyalás alá venni, elfogadni s ugy az igazgatóság, mint felügyelő-bizottság részére a szokásos felmentvényt megadni kegyeskedjék. Pápa város és vidéki takarékpénztár. Igen tisztelt Közgyűlés ! A lefolyt 1903. évről szóló zárszámadások és mérleg előterjesztése alkalmából ismét kedvező eredményről tehetünk jelentést a tisztelt közgyűlésnek. A takarékpénz1 ár üzleti forgalma az általános gazdasági depressió közepette is a legtöbb üzletágban élénkült és emelkedett, s annál örvendetesebb a mérlegünk számtételeiben megnyilvánuló haladás, mert az igazgatóság ugy a jelzálog-kölcsönöket mint a jogosult váltóhiíel-igényeket nagyobbára az eddiginél mérsékeltebb kamatra szavazta meg. E mellett következetesen arra irányult törekvésünk, hogy az egyes üzletágak közt fennforgó helyes arány megtartassék az intézet mobili— Ha nem ellenzi György, én hazamegyek ! — Kérem! Csak vigyázzon, hogy a sötét uton baleset ne érje ! — Ne aggódjon. Lóránt biztos kezekkel tud hajtani! A mérnök kezébe vette a gyeplőt. Kegyetlen mozdulattal közzécsapott a nemes állatoknak. Egy pillanatig ágaskodtak a szürkék s azután villámgyorsan, előrenyújtott nyakkal szaladtak a fasor felé. Flóra kedvese karját megérintette. — Miért ez az őrült hajtás ? Sajnálja kissé a lovakat, ha már velem nem törődik. A férti csuklójára csavarta a gyeplőszárat, a lovak lassabban jártak, a távolban az alacsony urilak kivilágított ablakai fénylettek. Lóránt az asszony fölé hajolt. — Kedvesem, egy csókot adjon nekem ! Forró, szenvedélyes volt a hang, s ez a hang sohasem tévesztette el hatását a nőre. Szenvedélyes mozdulattal átölelte a férfi gyönge vállait s csókraszomjasan nyújtotta oda ajkait. S midőn a férfi lélekzete szintén perzselte, hirtelen elfordult s mintegy védőleg kinyújtotta a két kezét. Lóránt nem vette észre e tiltó mozdulatot s magához ölelte Flórát. — Ne nyu'jon hozzám, mert kiugróm a kocsiból! — Ne legyen gyerek. Hiszen szeret, az enyém, miért egyszerre ez a hidegség ? — Miért ? — felelte szenvedélyes hangon Flóra. — Mert olyannak ismertem meg, tása érdekében is, melynek nagyobb biztosítása végett ismét jóval növeltük elsőrendű címletekben beszerzett értékpapír-állományunkat. Takarékbetéteink átlaga a mult évben 168378 kor. 04 fillérrel, a bekeblezett kölcsönök összege 107345 kor. 11 fillérrel, az értékpapírok állománya 88910 koronával emelkedett. A váltótárcza az év végén 852881 kor. 29 fillér értéket tüntet fel, melyből kétes értékek címén a váltószamlán 1098 kor. 18 fillért leirtunk. A takaiékbetétek állandó emelkedése fokozott mértékben teszi kötelességünkké ama fontos conservativ érdek megóvását, hogy a biztosítékul szolgáló és külömben is a részvényeseknek jövedelmező tartalékalapot a lehető legnagyobb mértékben növeljük. Ezen okból az elért kedvező végeredmény daczára a mult évivel egyenlő 20 kor. osztalék megállapítását hozzuk javaslatba. Így válik lehetővé, hogy ezúttal a legmagasabb javadalmazással 12790 kor. 91 fillérrel gyarapithassuk tartalékalapunkat s ezzel ismét nevezetes mértékben megszilárdítsuk betevőink folyvást fokozódó bizalmát. Tanfelügyelői jelentés, Veszprémvármegye népoktatási állapota. A kir. tanfelügyelő Veszprémvármegye közigazgatási bizottságának 1904. évi február 10-én tartott ülésében a veszprémi polgári leány, a városi iparos tanonc, a társulati kereskedő tanulói, Pápán az állami tanítóképző II. és III., az irgalmas nővérek rkath. elemi leány, a rkath. polg. leány, a rkath. tanítóképző, állami polg. leány iskola, továbbá Várpalotán az irgalmas testvérek rkath. elemi iskoláját és a rkath. ovodát meglátogatván jelentését következőkben folytatja : E szerint voltam 9 tanintézetben annak 29 osztályában 30 tanfolyamán és egy ovodában. A tanulók iskolalátogatása mindenütt igen jó volt; sem betegség sem hanyagság miatt mulasztások nem fordultak elő. Pápán értekeztem a rkath. leányiskolának 2 osztálylyal való kibővítése és Várpalotán az ismétlő leányiskolának 5 heti árára kifejlesztése iránt. mint a többit. Ön sem „ideál", ön sem külömb, mint a tuczatférfi. — De miért ? — kérdezte elképedve a férfi. — Miért ? Mert sokat ivott. S én undorom attól a szenvedélyes csóktól, melyet önnél a bor mámora kínál. Ön leszállt a piedesztálról, kedvesem és .... — És? Nem szerethet többet, ugy-e ? — mondotta lassam, józan s mélységesen szomorúan az ifju. Erre forron tapadtak az asszony-ajkak a férfi remegő szájára. S mintha nem tudott volna megválni a szerelmes csóktól, egészen odaborult a férfi szivére. — Szeretlek ! Lassan lépésben haladtak a lovak s egy fordulónál megáltak. Lóránt feleszmélt a csók mámorábol. Végigsimított homlokán megrántotta a gyeplőt s oly kegyetlen ütést mért a lovak hátára, hogy a megijedt állatok ágaskodni kezdtek s nem mozdultak egy helyből. A férfi ajkán kurta szitok kélt. Flóra öszeborzongott e vad kifakadás hallatára s aztán behunyt szemekkel várta, mi sors éri. Csak midőn az urilak kivilágított verandája elé értek, nyitotta föl sötét, álmodó szemét. Nem várva társa segítségét, leugrott a magas kocsiból s nem törödve azzal, hogy kiséri-e őt a kedvesse, főiszaladt a lépcsőn. Szobája közepén megállt. Lóránt mellete volt. Mit keres itt ? — kérdezte idegesen az asszony. A boldogságom, — mondta lassan a férfi. Egyébb nevezetesebb mozzanatok voltak : Czeglédy István ötödfél év óta volt tollnokomat áthelyezte a Vall. és közoktatásügyi m. kir. minister ur tanfelügyelői segédnek, Torontálvármegyébe, helyébe pedig kinevezte hozzám tollnoknak Buschmann Gyula, tanitóképző-intézeti segéd-tanárt. A veszprémi iparos tanoncz-iskolát? Martonífy Márton, minist, oszt. tanácsos és ipariskolai főigazgató úrral együtt látogattam meg, a ki megígérte, hogy a városnak az iparos iskolai segély iránt beadott kérvényét lehetőleg legkedvezőbben fogja elintéztetni, hogy a téli és rajztanfolyamot is valahára szabályszerűbb szervezettel helyre állíthassuk. A tanoncok feleleteivel, iskolábajárásával és a tanítással a főigazgató ur igen meg volt elégedve. Január 18-án tartottam meg a pápai állami tanitóképző-intézet tan év közi igazgató tanács ülését is, melyen a jövő tanévi felvételeket és segély kiosztásokat állapitotjunk meg és terjesztettük fel vonatkozó javaslatunkat. A néptanítók I. és II. ötödéves 200—200 koronás korpótlékait állami segélyek utalványozása által a következő iskolák nyerték január hó folyamán: a borsoki rkath., — adorjánházai ev. ref., — ajkai izr., — dobai rkath., — kisbersenyi községi, borsosgyőri ev. ref., — pápai ev. ref., — vinári közs., — szentistváni ev. ref., — várpalotai ág. h. ev. és izr., — veszprémi ág. h. ev., — vörösberényi rkath. és ev. ref., — csatkai rk. — lókuti rkath., — pénzeskuti községi, — somhegyi közs. és zirci rkath. iskolák, e felsorolt iskolák száma 19. az ezekre fordított összes korpótlókbeli áll. segély 3800 korona, ezt hozzá adva az általam már a november hóban kimutatott 65. és a december hóban kimutatott 74 iskolának juthatott összes 28000 koronához, ki tesz az utóbbi 3 hónap alatt a vármegyénk 158 iskolájánál működő néptanítóinak korpótlék címén eddig juttatót állami segélyek összege 31'8000 koronát. Iskolai jótevőül jelenthetem a veszprémi főt. székes-káptalant: ez a veszprémvárosi szegénysorsu rkath. tanulók karácsony ünnepi felruházására 1412 kor. 80 fillérnyi költséget kegyeskedett fordítani; a főt. Székes-KáptaS mert egész asszonyi méltóságában főiegyenesedett a nő, a mig szemében fájó szomorúság volt, hidegen jött az ajkára. — Azt ne kérésük, azt eljátszotuk ma. Az a csók amit a kocsiba önnek adtam, elválaszt bennünket órökre. Ezzel a tudattal váljon el tőlem. S most Isten velünk ! A férfi ment. Lehajtott fővel, szó nélkül. Az asszony utánna nézett komolyan, szomorúan... III Bálinth György bortól fölhevült arczal lépett neje szobájába. Flóra szobájában csend volt. A háziúr körülnézett s a díványra esett tekintette. Flóra mozdulatlanul feküdt a selyempárnán, arczal a fal felé. A férfi megfogta neje lecsüngő kezét: az a kis kéz hideg, s éltelen volt, Megcsókolta a fehér homlokot, az is hideg volt. S egyszerre ugy érezte a férfi, hogy valami iszonyú vár reá. Semmi sem mutatta, hogy ez az érdekes nő már csak egy hulla, csupán néhány vércsepp a szive tájékán jelezte, hogy az a gyönge asszonykéz, mely képtelen volt egy vadnak életét vermi, kegyetlen önbüutetéssel szive vérével fizette meg azt az álmát, hogy hitt az igazi, férfi-eszmény létezésében. Fehér ajakkal, meredt szemekkel nézett hitvesére Bálinth György. S aztán fölemelte a szőnyegről a kis vadászfegyvert s addig-addig nézte a fényes aczélt, mig becsületes két szeme az igazi gyásznak, a csalódásnak könyeivel megtelt.