Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-12-11 / 50. szám

sággal dobálódzik logaritbmusokkal, de a cipészmesterséghez nem konyít többet, mint a csónakkészitéshez. Félre tehát az urhatnámsággal! Minden iparos legyen ember a talpán. Elméleti tudás csak addig becses, a mig mesterségével összefér. A mi azon tul esik, azt bizza másokra, a mint hogy ezek is kénytelenek reá bizni azt a mit ö tud. De egy sze mélyben nem lehet valaki kovács is, fogorvos is, ha mindjárt harapófogóval is húzza ki a fogorvos az odvas fogát. Iparosaink eddig elsajátított úgynevezett tudománya se ér sokkal többet a rossz fognál, mert az is csak fejfájást okozott, a gyakorlatban még nem volt egyébre jó, csak hogy tessék-lássék. Igazán örülünk tehát, hogy ezzel a helytelen elvvel szakítanak. Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszter az ipari szakoktatást gyakorlati irányba tereli. A ki figyelemmel olvassa el ezt a mondatott, az kell, hogy csodálkozzék, miképp is lehetett valaha gondolni, hogy „szakoktatás" más is lehessen, mint valamely ,,szakoktatás

1'. S természetesnek fogja találni, hogy mesterséget ciak gyakorlati uton lehet tauitani. Mert tisztelet történelemnek, nyelvtannak s egyébb tudományoknak, de mi közük íiz iparosok kézi ügyességéhez ? Azt értjük, bogy az iparosnak számolni kell tudnia, azt is, hogy iparának fejlődéstörténetét ismerni, kereskedelmi levelet irni, sohasem árt neki, s általában értelmiségének fejlesztése üdvös eredményeket produkál, ám ezek miatt a gyakorlati ügyesség elsajátítását elhanyagolni, a legvégzetesebb hiba, mely keményen megbo szülj a magát. A kereskedelmi miniszter tehát az iparosok elméleti oktatását — igen helyesen — szűkebb közre szabja és a gyakorlati kiképzés fokozására törekszik, a mikor a most kezdődő tanévvel elrendelte, hogy az ipari szakiskolák alsóbb osztályaiban az elméleti tantárgyakat megszaporítsák, az utolsó évfolyam pedig kizárólag a mühelyi munkaoktatásra fordittassék az elméleti oktatás teljes mellőzésével. A rajzoktatás is csak a szükséges mühelyi rajzok elkészítésére szorítkozik, a mi nélkülözhetlen kiegészítője a mühelyi munkának. A mühelyi oktatást az intézetek kizárólag saját, jól felszerelt mühelyeikban nyújtják, mi végből a kellő munkaoktatók, művezetők és előmunkások is rendelkezésére állanak. A tanulók e műhelyekben szigorú munkarend szerint dolgoznak, ugy hogy az iskolák a tanulókat közvetlenül átvezetik az életbe. A legközelebbi iparosnemzedék tehát hivatasának magaslatán fog állani és iparunknak meg fogja adni azt a lendületet, melyet hazánk boldogulhatása érdekében oly epedve várunk. A közönség köréből. — A nö jogáról. — A forrongó társadalom problémái között mind nagyobb jelentőséget vindikál magának a nő jogának kérdése s most már Magyarországon is ott tartunk, hogy maholnap nekünk is kell majd foglalkoznunk a kérdéssel az állam és társadalom törvényei szempontjából. Franciaországban, amely mindenben, ugy a nők jogának kiterjesztésében is az első haladó lépést tette meg, hullámokat ver a mozgalom a nők jogának érdekében. A gyenge nem polotikai jogokat követel, szavazni akar a kamara jelöltjeire s helyet is akar foglalni benne, hogy közvetlenül reszt vegyen az ország sorsának intézésében. A francia peldaadásnak Európában talán a leghívebb követője Magyarország s igy kétségtelen, hogy a mozgalom szele előbb—utóbb el fog jutni hozzánk is és sorakozni fognak leányaink és menyecskéink, hogy uj jogokat vívjanak ki maguknak, melyek eddig csak a férfiakat illették meg. Foglalkozzunk tehát kissé ezzel a felette érdekes problémával, melyről manapság már minden intelligens nő tudomással bir. Látjuk, hogy a politikai jogokon kivül minden jognak birtokában van a nő nálunk, az elmaradottnak mondott Magyarországon is. Néhány év előtt adták ki a miniszteri rendeletetet, amely szerint a nők érittségit tehetnek s az egyetemi diplomát is megszerezhetik. Nagy örömrivalgással fogadták országszerte e kétségtelenül liberális szellemtől áthatott rendeletet, elmúlt néhány esztendő azóta és látjuk az eredményt. Az eredmény pedig annyi mint semmi. Van néhány hölg}-doktorunk, akinek felette gyarló a praxisa és számos hölgytanárunk, kiket nem középiskolákban, hanem leányiskolákban helyeznek el. Hogy miért? Kérdezzük meg a szakembereket arranézve, alkalmasak-e diplomáit hölgyeink magasabb iskolákat látogató fiatal emberek oktatására? Mig a leányiskolák zsúfolva vannak, a gimnáziumok és reáliskolákat szerfelett gyéren látogatják a kisasszonyok s lehet, egy-két év múlva már nem is lesz hölgytanulója a magyar középiskolának. Tehát nagyon tévedtek azok, kik az emiitett rendelettől egy ujabb kor pirkadását várták. A hölgyek nem mennek tudományos pályára s egy megfelelő férjet többre becsülnek tiz doktori diplománál. Már most gondoljuk meg, hogy szolgálatot teszünk-e a teljes egyenjogusitássaa gyöngébb nemnek ? Bizonyára nem. Elllen különben okvetlen megmondanád nekem is, vagy ideadnád, hogy olvassam. — Nem adhatom oda! — kiáltotta rémült hangon. Horváth vállat vont. — Nem is kérem! Csak nem olvasom el a más levelét! ? Egy darab ideig várt valamire, de hogy a férfi semmit se szólt, kénytelen volt ismét ő fölvenni a szót. Kissé sunyi hangon szólalt meg: —- Még akkor sem, ha ez a más a feleséged ? — Természetes, hogy akkor sem. — No, mondhatom. — szólt dühtől fojtott hangon, igazán ideális férj vagy ! — Magam is ezt tartom. Az asszonyka értetlenül vonogatta a vállát. Rábámult az urára és valóságos megvetéssel mondta : — Ismétöinem kell, te csakugyan nagyszerű férj vagy! Horváth rendíthetetlen nyugodtsággal válaszolt : — Nem vagyok nagyszerű férj, hiszen senki sem mondhatja magát tökéletesnek, de olyan férj vagyok, aki tudja a kötelességeit. — Szabadna tudnom, melyek vájjon te szerinted ezek a kötelességek ? — Az első mindenesetre az, hogy bízzál a feleségedben, mert ennyit legalább is megérdemel az, akit szeretsz. Horváth szeliden csóválta a fejét. — Aki szeret, — mondotta meleg, de patétikus hangon, — az bízik és hisz. — Mondom, vannak szerencsétlenek, akiket örökké mardos a kétely és mikor az élet amugyis pazar kézzel osztja a csalódásokat, még ők maguk keresik és éppen ott, ahoi ezek a legvégzetesebbek lehetnek. Magda asszony bátortalanul jegyezte meg : — De nem a csalódást keresik, hanem éppen a bizonyosságot. — Mindegy ! — kiáltott szigorúan a férfi. Aki cselt vet és nem átalja próbára tenni azt, aki neki adta a lelkét és neki adta az életét, a legvéresebb sértést követte el ez ellen és olyan sebet ejtett rajta, amely nehezen gyógyuU Az asszony elsápadt. Az állacskája vonaglott. — Ez a te véleményed ? — dadogta alig hallhatólag. — Nagyon természetesen, — szónokolta emelt hangon a férfi. Vagy mit szólanál te hozzá, ha én most vérben forgó szemmel, rekedten üvölteném : Asszony, ide azt a levelet, amit olyan türelmetlenül vártál és most annyira rejtegetsz! Ez gyanús ! Hátha a szeretődtől jött, aki boldogan hálálkodik és uj találkát kéri? Magda asszony fehér lett, mint a fal. A szeme megtelt könynyel és alig tudta tördelni : — De Lajos! Csak nem tudnál ilyesmit föltenni rólam . . , Csak nem gondolod . . . hogy én . . . olyan lehetnék . . . — Isten óvjon ilyesmitől, Magda; hiszen akkor, ugy érzem, méltatlanná lennék hozzád. Ostoba volnék és hálátlan, akit teljes joggal megvethetnél te, aki az én szerető", hű és okos kis feleségem vagy. Az asszony könnyes szeme sugárzó melegséggel tekintett a férje arcába. — Lajos, — suttogta, — én szinte szégyellem magamat. Én olyan csacsi vagyok . . . Tudod, az a levél. A férfi legyintett a kezével. — Ördög vigye azt a levelet! Mi közöm a barátnőd leveléhez, mikor mondod hogy engem nem érdekel. Csak nem teszed föl rólam, hogy kételkedni tudnék benned és megsértenélek azzal, hogy nem hiszek a szavadnak ? Nem, Magda, ilyesmire ón nem vagyok képes. És ha magad adnád ide azt a levelet : íme, győződj meg belőle, hogy igazat mondtam ! — egyszerűen fognám azt és a tiizbe hajítanám. Az én feleségem szavának nincs szüksége írásra! Amint megfordult, az asszony a nyakába repült. A karja forrón ölelte át a fejét és az arcocskáját a férfi mellére szorítva boldog sírással szepegte : — Én nagyon, nagyon ostoba és hálátlan vagyok, te ... te a legnemesebb, a legokosabb ember vagy a világon. Horváth, mialatt gyöngéden simogatta a felesége aranyos haját, belemosolygott a bajuszába, de azért komoly és szelíd hangon, bizonyos szerenységgel mondotta : — Nono ; már csak olyan vagyok, amilyen vagyok ! Ugyanebben az időben György ur, egy szekérrudnyi szivarral a szájában, hatalmas léptekkel sietett a kávéházba. Arcán az anyagi jólét dölyfös boldogsága sugárzott és vidáman dünnyögte : — Mégis csak hasznos dolog a família. Magda adott, miért azt a furcsa levelet megírtam, tiz pengőt, Lajos még, amiért megmutattam neki, mielőtt postára tettem, húszat. Ezentúl sűrűbben fölnézek hozzájuk 1