Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-11-06 / 45. szám

3. társadalmi uton való fölkarolásával azonban törődni nem látszanak. Pedig az tény, hogy a, polgárság s fő leg munkásnépünk kényelmetlen és egészségtelen lakásokban húzódik meg, s iegtöbbuyire nem a testét elcsigázó munka vagy pedig a silány táplálkozás teszi szervezetét a betegségekre fogékonnyá, hanem legfőképpen a rossz és egészségtelen lakás, ahol rossz levegőt sziv be a szervezetében s az egészségtelen levegővel a fertőző betegségeket okozó bacillusokat. Pápa városában a lakásokat illetőleg a legelszomorítóbb állapotokat tapasztaljuk. A város összes utcáiban végtől-végig, de főképpen amelyekben a munkások húzódnak meg, ha az ember megnézi, a felnőttek ugy, mint a zsengekoruak hol laknak és hogyan laknak, a fölött minden jobb érzésű ember megbotránkozik. Hogyan laknak itt az emberek, az kegyetlen botrány, mely fölött megrökönyödik higiéniai tudásunk és szociális lelkiismeretünk. Látjuk, hogy az a lakó, aki a szó szoros értelmében véve, magas bérösszeget fizet, még sem lakhatik emberségesen s igen sokszor épp a lakása az oka annak, hogy házában a betegség és különféle nyavalya tanyát üt és nem fogy ki az orvos, a patika és temetési költségek teherviseléséből. Csudálatos, hogy az annyi 'sok irányban működő helyi társadalomnak annyi sok kérdés feszegetése közben soha eszébe nem jntott a lakáskérdést is felölelni működése körébe. De nem csalódunk abbeli föltevésünkben, hogy az e körül kifejteudő odaczirkusz-tulajdonos készletéből. Öt évvel ezelőtt megházasodott. Feleségül vett egy gyönyörű leányt, akivel nagyon meg van elégedve s akinél takarékosabb asszony nincs a föld kerekségén. — Az a szép asszony a felesége, aki a pénztárnál ült ? — Az ! Ha megengedi, azonnal bemutatom ! Terka. Tei ka! Gyere ide, tubiczám! Az atléta felesége hirtelen belépett és egy csomó aprópénzt rakott az öltözőszoba asztalára. Kurtán beszélt és valami elfojtott boszuság reszketett a hangjában. — Nesze ! Itt a jövedelem ! — Jó, jó, majd később megszámlálom ! Most állj ide szépen ez elé a fiatal ur elé ! Az asszony határozottan szép volt, abban a korban, amikor az asszonyok a legkívánatosabbak. Kissé hanyagul volt öltözve, de az arányos, telt idomok kitetszettek a bő. viseltes ruhából és a kivágott köntösbői tömör, fehér karok vijlogtak elő, ölelésre, szerelemre termett karok. Tüz és epedés volt a szemeiben s amikor nevetett, hibátlan fogsor ragyogott a két duzzadt, piros, kéj vágyó ajak közt. A naiv, boldog atléta odament hozzá és hatalmas karjaival átkarolta. Szinte hallani lehetett, hogy minden csontja ropog ettől a gyöngéd öleléstől. Az asszony kellemetlenül vergődött az óriás karok közt és valóságos haraggal eltolta magától az atlétát. — Menj! Mit komédiázol V Nem szeretem ! i'AJ'Ai JvÓ/LÖNY adó buzgalom nem volna alkalmas hiuságuk kielégítésére, mert a nagyon kis emberek elismerése csak a hála lehetne, ez pedig szerintük csil logó rendjellel vagy miniszteri elismerés értékével föl nem ér. De ha már a helyi társadalom ezzel Iegkevésbbé törődik, a hatóságnak föladatát képezné oda hatni, hogy a kis emberek, akik keresetük harmadát elfizetik lakbér fejében, hogy ezeknek valamire való otthonuk legyen. A mi városi hatóságunk ellenben ezen kérdésnél nem hogy tenne valamit, de sőt az emberek otthonának baját intézkedéseivel és mulasztásaival tetőzi. Megengedi az alacsony és szük lakások építését; éveken át istállókul használt helyiségeknek lakásokká átalakítását; az, hogy a lakások padjai kitapasztva és a hideg ellen a lakhelyek kellőleg elszigetelve legyenek, a lakhatási engedélyek kiadását megelőzőleg kevés gondját képezi. Megengedi az elavult fölszereléseivel teljesen rozzant lakások használatát, melyekben télen a lakót az Isten hidege majd megveszi. De ki tudná elősorolni mindazon nyomorúságot, aminek a Pápán lakó köznép lakásaikban kitéve van. E tekintetben tehát sok föladat vár a hatóságra, ha megnézné, hogy hol lakik és hogyan lakik főképp a munkásnép. Az ujonnau épült házak külsején még valami tetszetősei is látunk, de szivünk összeszorul, lélegzetünk eláll és megbotránkozunk, ha belenézünk ezekbe a lakásokba, melyek a leirt botrányos állapotot igazolják. Az atléta csak azért is enyelegni akart vele, de nem folytathatta tovább, mert valaki belépett. Egy vézna fiatal ember, sovány, mint az agár. — Te vagy, Béla ? Mit akarsz ? — Azt jövök jelenteni, hogy az egyik ló beteg. Nem eszik. Tartok tőle, hogy valami nagyobb baja lesz. — Jó, jó! Holnap magam megyek be a városba és idehozom a baromorvost. Az atléta hozzám fordult és vastag hüvelykujjával a fiatal ember leié bökött : — Rokonom. Valamelyik nagynénémnek az unokája. Nem akart tanulni a kölyök és ide szökött hozzám. Most velem csavarog, de nálam nem lustálkodik. Kitanítottam. Pompás mindenes lett a fiúból! Kár, hogy csak hálni jár belé a lélek ! Másnap délelőtt, ott jártam a piaezon. a lebegő ponyvasátor körül. Égetően sütött a nap és eszembe jutott, hogy jó lesz egy kis pihenőt tartanom az atléta hűvös sátorában. Senkit sem láttam a küszöbön. Beljebb mentem. Szétvontam valamelyik fülkének, a függönyét, és — — És az atléta feleségét ott láttam a sápadt, sovány fiatal ember ölében. A vézna fiu, akibe a lélek csak hálni járt, puha karjaival simogatta a szép, erős aszszonyt, aki szerelemmel tapasztotta száját a fiu ajkaira. Csak akkor vettek észre, amikor véletlenül beleütődtem az asztalba. Mindaketten fölugrottak. — A princzipális ur nincs itt . . . Elment a városba a baromorvosért ... — dadogta zavartan a sápadt fiu és kisietett a kamrából. 1904. november 6. Mindezeket még az is elősegíti, hogy a hatóság megtűri, hogy olyan kőműves mesterek építsenek házakat, akiket a törvény a városokban csak a kisebb kőmives munkák teljesítésére jogosít föl, nem pedig építési tervek készítésére és az épités végrehajtására. Van a városnak két orvosa meg mérnöke is, ők leginkább igazolhatják ezen botrányos viszonyok létezését és egyúttal hivatottak arra, hogy a hatóság figyelmét ezekre az állapotokra fölhívják és cselekvésre ösztönözzék. Mi segítségükre leszünk. Nagy baj tehát az, amikor az ember bérfizető lakó és még sem lakhatik emberségesen, a mi ilyenkor költözködés idején legjobban érezhető. A kendergyár érdekében. Mult számunkban a kendertermelés érdekében közöltük azon felhívást, melyet várgsunk agilis polgármestere a vidéki gazdaközönséghez intézett. Ez alkalommal ugyancsak a létesítendő kendergyar érdekében közönségünk tájékoztatása céljából közöljük a szerződés szövegét egész terjedelemben, mely a termelő és részvénytársaság között kötendő lesz. A szerződés szövege a következő: Alulírott ezennel igazolom, hogy önökkel a mai napon a következő szerződést kötöttem: Kötelezettséget vállalok arra nézve, hogy az önök által Pápán létesítendő kenderkikészitőgyár részére 19 -ik évtől kezdődőleg 10 egymásután következő éven át, tehát bezarólag 19 -ik évente szóval kat. hold területen, az önök által kiadott és ezen kötlevól kiegészítő részét képező termi-lési utasítások gondos betartása mellett kendert termesztek és a nyert öszszes termést az alanti feltételek mellett önöknek átadom. Egyideig hallgattam, Az asszony is hallgatott. Azután a kezem után nyúlt és reszkető hangon megszólalt: — Ugy-e nem mondja el neki . . . Ha elárul, megöl! — Ne féljen ! Nem árulom el ! Amit láttam, örökre a kettőnk titka marad. De be kell vallanom, hogy ezúttal szörnyen csalódtam és a dolgot nem értem ! . . . Bocsásson meg, asszonyom, én azt hittem, hogy ilyen hatalmas, erős, szép férfi oldalán ön a legboldogabb feleség ! Ilyen férj mellett hogy tudott megfeledkezni magáról — azzal a masikkal! Ekkor az asszony gúnyosan fölkaczagott. — Ilyen férfi mellett! Hát ez is férfi ? Egész nap csak a vas jár a fejében, csak a vassal babrál, csak annak él, hogy öt-hat mázsa vasat a levegőben megforgasson ... És az asszony csak arra jó neki, hogy a pénztárnál üljön, a pénzt beszedje, főzzön, mosson, súroljon, foltozza a rongyokat, tűrjön, szenvedjen és fogja be a száját! Ennek a vas az istene 1 Pöffeszkedik a karjával, a lábikrájával ... De mikor mellem ül, hideg a csókja, üres a szava, ügyefogyott az egész ember! Utálom ezt a hiu, teheletlen vasgyurót! Régen elmentem volna tőle, de félek, hogy leüt, széttör, agyonrug, mint egy kutyát . . . I Nem birnaiu el ezt az életet, ha nem volna közelemben az a szegény, sápadt fiu, aki megvigasztal engem, akinek a szerelme az én egyetlen földi boldogságom ! — Csak atlétához ne menjen férjhez soha leány! Soha semmiféle asszonyszemély !