Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-10-30 / 44. szám
jh: iee: — Személyi hirek. Esterházy Móricz grófné családjával együtt a hét folyamán téli tartózkodásra Bécsbe utazik. — Bothmer Béla báró, alezredes, a pécsi 8 ik honvéd huszárezred parancsnoka, pótlovazás közben, csütörtökön városunkban tartózkodott. -- A közegészségügyi bizottság pénteken délután ülést tartott dr. Kövi József elnöklete alatt. Az ülésen konstatáltatott, hogy a kanyaró járvány szünőf'elben van és a jelentés szerint csupán 12 megbetegedés történt, melyek közül 4 iskolaköteles volt. Ezen körülményt tekintetbe véve, a bizottság jelentést tett az alispánhoz, hogy az elemi is: kólák megnyitását engedélyezze. —• Huszárezredülik köréből. Csáp Miklós dr. alezredes, íőtörzsorvos Székesfehérvárról, kedden városunkban időzött és a helybeli laktanyában egészségügyi vizsgálatot tartott. — Péntek Zoltán hadnagy szabadságáról bevonult és szolgálattételre jelentkezett. — Kamarai közgyűlés. A győri kereskedelmi és iparkamara 1904, évi november hó 3-án délután 2 és fél órakor saját székházának tanácstermében rendes közgyűlést tart. — Uj ügyvédek. Berger Ernő dr. és Klein Izidor dr. ügyvédjelöltek, városunk szülöttjei, a hét folyamán sikerrel tették le az ügyvédi vizsgát. Előbbi Újpesten, utóbbi Szombathelyen nyitja meg ügyédi irodáját. Gratulálunk foldieinknek az ügyvédi diplomához ! — Reíormatio ünnep. A pápai ev. ref. hittanhallgatók önképzőköre 1904 okt, 31-én a főiskola tornatermében reformatio émlókünnepet rendez. Kezdete délelőtt 10 órakor. Az ünnepély műsora: 1. Erős várunk . . . (Gáty Zoltán főisk. zenetanár ur átiratában.) Énekli a főisk. énekkar. 2. Előima. Mondja Eötvös Sándor IV. é. papnöv. 3. Megnyitó beszéd. Tartja nt. Csizmadia Lajos akad. igazgató, önképzőköri tanár-elnök ur. 4. Gondolatok a reformatio emlékünnepén. Irta Czeglédy Sándor, szavalja Olé Sándor II. é. papnövendék. 5. Felolvasás. Tartja Végh János főisk. senior. C. Reformátorok emlékünnepén. Irta Medgyaszay Gy. Vincze, szavalja Farkas Dezső II. é. pn. 7. Záró-ima. Mondja Czakö Gyula IV. é. papnöv. 8. Oh könyörgést meghallgató , . . (Gáty, Zoltán íoisk. zenetanár ur átiratában.) Énekli a főisk. énekkar. — Jubiláló házaspár. Szűkebb családi körben ünnepli meg ma Lőwenstein Jakab, 9 „Lőwenstein J. és fiai" nagykereskedő cég egyik tulajdonosa ezűstmenyegzőjét. Kívánjuk a jubiláló házaspárnak, hogy házasságuk 50 éves évfordulóját ugyancsak friss egészségben és boldogságban ünnepelhessék. — Uj diákszövetség. Mult számunkban hírt adtunk, hogy Mac Lean indiai ref. hittérítő városunkban tartózkodott és a kollégiumban előadást tartott a diákszövetség érdekében is, melynek alakuló közgyűlésére a kollégium is két tagot küldött ki. Az alakuló közgyűlés f. hó 25-én tartatott meg Budapesten a ref. főgimnázium dísztermében, melyen a debreceni, kolozsvári, eperjesi, soproni és pápai főiskolák képviselői is résztvettek és megalakították az uj protestáns ilfjusági egyesületet „Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség" címmel. A választmányba Pongrácz József és Székely István pápai theologusokat választották be, kik főiskolánkat az alakuló gyűlésen képviselték. A legközelebbi országos gyűlés tavasszal Debrecenben lesz. — A nyolc órai bezárás ügyében f. hó 28-án, esie a Lloyd helyiségében egy a pápai kereskedők összességének, valamint a helybeli „Kereskedelmi Alkalmazottak Szakegyletének" kiküldötteiből álló bizottság tárgyalásra jött össze a közös megegyezés céljából. Ezen tárgyalás célja a 8 órai bezárás lévén, a főnökök eleve kijelentették, hogy a 8 órai bezárást az összes szakmákra nézve elvileg elfogadják, annak keresztülvitelére, illetőleg kötelező aláírás gyűjtésére nemcsak mogbizták az alkalmazottakat, hanem ugy az ők, mint a többi főnökök támogatására előre is számíthatnak s igy rövid idő alatt meglesz az alkalmazottak kívánsága. A részletes egyezség lapunk legközelebbi számában lesz közzétéve. Előre is sok sikert kívánunk a jogos és méltányos kívánság keresztülviteléhez ! — A ves^prémmegyei általános tanítóegyesület Pápa-devecseri járás köre f. hó 26-án a m. kir. tanitóképzőintézet helyiségében Schör Ármin elnöklete alatt tartotta őszi rendes gyűlését. A gyűlésen megjeient Papp Sándor kir. tenfelügyelő is kit az elnök a tanítóság nevében szívélyesen üdvözölt. Sarudy Ottó képzőintézeti tanár „a népiskolai éneknek a solmizáló módszer szerint való tanításáról" értekezvén beható érvekkel és kiváló szakismerettel bizonyította, hogy a hangjegy utáni ének tanítás sokkal értékesebb a hallás utáni ének tanításnál és paedagógiai szempontból is sokkal helyesebb. Kimerítően ismerteti a solmizáló módszert és azt az ének tanitás! sal foglalkozóknak megkísérlésre ajánlja. A járáskör az értekezésnek kinyomatását és ! minél szélesebb körben való terjesztését 1 elrendeli, egyúttal felkéri előaclőt. hogy a ; solmizáló módszert a legközelebbi gyűlésen I gyakorlati tanításban is mutassa be. Ligárth Mihály gyakorló iskolai tanár mint leczké| ben mutatta be, az összetett főnévképzést az elemi iskola IV-ik osztályában. A taniI tásnál súlyt fektetett a gyermekek tevőleges munkajára és uj módszerével bemutatta, , miként vonja be növendékeit a tanításba, hogy azok annak cselekvő részei legyenek. A minden tekintetben sikerült gyakorlati tanításért előadónak köszönet szavaztatott. Schór Ernő középiskolai tanárjelölt „A természettan tanítása a népiskolában 1' czimü előadásában kimutatta, hogy ezen tantárgy mily hatalmas eszköze a gyermek értelmi fejlődésére. Ajánlja a természettudományoknak beszéd értelem gyakorlat alakjában való tanítását már a népiskola Ill ik és IVik osztályában. Az előadáshoz élénk vita fűződött, mely után Láng Mihály képzőintézeti igazgató előadónak köszönetet mondott a népoktatás ügy iránt tanúsított érdeklődéséért, valamint azért, hogy a természettudományok tanítása iránt szeretetet igyekezett felkelteni, ő szorosabb kapcsolatot kíván létesíteni a népiskola és középiskola között s jónak tartaná, ha gyűléseikre középiskolák tanárait is meghívnák, hogy alkalmuk legyen annak mérlegelésére, mi szükséges annak az űrnek áthidalására, mely a népiskola és a középiskola között meg mindig létezik. Gyűlés végeztével ebéd volt melyen a járáskör iagjai részt vettek. — Cselédek jutalmazása. Vármegyénk alispánja átiratot intézett a polgármesteri és főszolgabírói hivatalhoz, melyben tudatja, hogy a földmivelésügyi minister három oly veszprémmegyei gazdasági cselédet, kik becsületes és hűséges szolgálatban hosszabb időt töltöttek egy gazdánál és két oly gazdasági munkást, kik megbízhatóságuk, szorgalmuk és józan viselkedést tanúsítottak, egyenként 100 korona jutalomban és elismerő oklevélben szándékozik részesíteni. Felhívja ezen hivatalokat, hogy ha a város vagy járás területén ily cselédekről tudomása van. ezekről tegyenek jelentést. — A Minimax bemutatása. Már egy ízben volt alkalmunk ezen uj találmányú kézi tűzoltó készülék oltási próbáján résztvenni és annak rendkívüli működési erejéről meggyőződni, sőt tudtunkkal a városi tanács színházunk számára két darabot meg is rendelt. A Minimax gyár titkára Mogány L. J. ezen készüléket ma délután 3 órakor a vásártéren újból be' fogja mutatni a nagyközönségnek, amely oltási próba a multkori! nál nagyobszabásu lesz. Közönségünk fii gyeimét különösen felhívjuk nz oltási próba j megtekintésére. — Esküdtek kisorsolás a. A veszprémi ; kir. törvényszékhez Pápa városából rendes ! tagokul a következő esküdtelv sorsoltattak ki: Berecz János, Billitz Ferencz, Kalmár j Károly, Bezenbach Károly, Perlaky Géza, | Waltér Sándor és Barcza Bálint. — Nyilvános köszönet. Lőwenstein J. ur a párisi áruház tulajdonosa, házasságának I 25 éves jubileuma alkalmából nagylelkűen ; emlékezett meg az izr. nőegylet szegényeiről, amernyiben 100 koronát volt szives ajándékozni azok nyomorának enyhítésére. Fogadja a nemesszivü adakozó egyletünk i leghálásabb köszönetét dr. Lövy Lászlóné ': elnök. , — A Petőfi-asztaltársaság mult vasárnap a Jókai-kör helyiségében rendezett | estélye igen sikerültnek mondható. Az esi télyen Novákné Szeberényi Mariska nép-" dalokat énekelt és egy monológot adott elő i nagy tetszést aratva. Pék Mariska és i Tomor Erzsike hatásos szavalataikkal sok •tapsot nyertek. Krédens Béla humoros monológ előadása nagy derültséget keltett. Műsor után kezdetét vette a tánc, mely rendkívül vidám hangulatban hajnali 3 órakor ért véget. Az estélyt megelőzőleg délután 3 órakor ugyancsak a Jókai-kör helyiségében Barsi József a „Győri Munkás Lap" szerkesztője tartott felolvasást. Felolvasásában a nemzetköziség és hazafiság fogalmával foglalkozott. Igazolta sanyarú közgazdasági helyzetünket és yégül az önmüködés kultiválására szólította fel a megjelenteket. Felolvasását zajos éljenzéssel honorálta a nagyszámban megjelent közönség. — Jegyzői illetmények beeslöbizottságai. A községi és körjegyzők illetményeinek szabályozásáról szóló törvény értelmében alakítandó járási becslóbizottságokba Kolossvárg József főispán a pápai járásba : Szabadhelyi Kálmánt és Sarlay Gyulát rendes, Walla Gyulát -póttagul, a törvényhatóság pedig Walla Gézát és Mihály Gézát rendes, Szalóky Gézát póttagul küldötte ki. — Felolvasó estély. A pápai kereskedelmi alkalmazottak szakegylete helyiségében (Otthon kávéház) ma este 8 órakor felolvasó estély tartatik, melyen vendégek is szívesen látattnak. Belépti dij 20 fillér. — Szarvasmarha zárlat Városunkban a szarvasmarha állomány között a száj- és körömfájás konstatáltatott, mely körülmény folytán a tegnapi napon a zárlat elrendeltetett. — A hurcolkodás ideje. A rendőrkapitányság közhírré teszi, hogy a hurcolkodás ideje, tekintettel, hogy november 1-je ünnepnapra esik, november 2-ára tüzetett ki. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. Szülöttek. i Bolta Imre mezőőr és Csöngei Anna fia: Kálmán ev. ref. — Paczona Antal asztalos és neje Kéresztény Mária leánya : Terézia r. kath. — Rhédy Sebestyén kályhássegéd és neje Lukácsi Etelka leánya : Etelka r. kath. — Limperger István kőmives és neje Demovics Karolina leánya: Mária r. kath. — Nyitribusz Viktor cserepes és neje Tóth Erzsébet leánya: Irma r. kath. Halottak. Özv. Krausz Sámuelné Eisler Erzsébet izr. magánzónő 75 éves, rákos elfajulás. — Keiger lmréné Kalmár Eszter 29 éves : varrónő, vizkór. — Németh Lajos ev. ref. 3 hónapos, bél hurut. — Varga Mária r. kath. 15 hónapos, tüdőlob. - Pörnyeczi Rozália r. kath. 11 hónapos, kanyaró. — Marton Gáborné Balassa Erzsébet r. kath. ; földmivelénő 63 éves, tüdőtágulat. — Herczeg Terézia r. kath. 8 hónapos, bélhurut,