Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-09-11 / 37. szám

KÖZERDEKÜ FÜGGETLEN HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELOFtZETESI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LÁPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és NOBEL A R iVI ! N könyvkereskedésében. Uj gyár tervben. Nemrég közöltük, hogy a Magyar Gyárosok Országos Szövetségének győri fiókja megkeresést intézett Pápa városához, melyben tudatja, hogy mivel a külföldi tőkepénzesek tömegesen gyárakat akarnak hazánkban felállítani, közölje vele a város, mily gyár felállítása lenne legalkalmasabb Pápa városában és miféle segélyben részesítené a felállítandó gyárat. Városunk polgármestere válaszában több alkalmas gyár felállítását jelölte meg, köztük a len és kender kikészítő telepre is felhívta a figyelmet. Legmegbízhatóbb forrásból értesülünk, hogy egy ilyen nagyszabású len- és kenderipar létesítése, mely az összes ezen szakmába vágó melléküzemeket is felkarolja, városunkban tervbe van véve és legközelebb már a városi hatósághoz ez érdemben kérvény lesz benyújtva ezen gyárnak engedélyezése, illetve létesítése iránt. Általános felfogása városunk közönségének, hogy .valahányszor városuukban valamely közgazdasági vállalat vagy nagyobbszerü tervezet létesítéséről van szó, annak megvalósítását kételylyel fogadja s nem veszi komoly számba. S ez némileg indokolt is volt eddig, amennyiben a tervezett vállalatok kivitelénél hiányzott az energia és rendszerint a megkezdett tárgyalások eredménytelenül végződtek. Hogy mit jelent városunkra ezen gyár létesítése, azt valóban körülírni alig volna lehetséges. Az elszegényedés évről-évre nagyobb arányokat öltött s a nyomor növekedése a jövő aggasztó képét tárta elénk. A negyvenes években messze vidéken ismeretes pápai iparágak a nyomasztó gyári verseny folytán kisebb és kisebb üzemre kénytelenek szorítkozni, vagy pedig teljesen felkellett hagyniok a mesterséggel. Jómódú iparosokat már keresve kell keresni s a tönkre jutott mesterek jó része a város költségén tengeti az életét. Ezeken a nyomasztó viszonyokon van hivatva némileg segíteni ezeu gyár létesítése. Reményünk van, hogy a természeti erők kihasználása és ezzel párhuzamban a szegényebb munkásosztály helyzetének anyagi javítása küszübön van. De máskülönben is elvitázhatatlan tény az, hogy egy gyár, mely több százra menő munkást foglalkoztat, nekik biztos keresetet nyújt, nemcsak kizárólag a kiilömböző kisipart és kereskedelmet élénkíti szükségleti cikkeik beszerzése által, hanem biztos piacot teremt a mezőgazdasági mellékterményeknek. Hogy pedig mily szüksége van ezekre Pápa városának, ezt mindenki tudja, ki városunk nyomasztó helyzetét ös meri. Nem vádolhatjuk ugyan városunkat, hogy ezen nyomasztó helyzetén segíteni óhajtott, mert évek óta valahányszor alkalom nyílt volna valamelyjövedelmező keresetmódot nyújtó intézmény létesítésére, minden lehetőt elkövetett a város és mondhatjuk eredménynyel. a OF

^ TÁRCZA. Az igazi koSdus. Nem az a koldus, ki ott az utezasarkon Dideregve koldul ; Nem az a koldus, ki alig látszik ki a Megfoltozott rongybul. Nem az a koldus, ki nyomorogva élten, Egyre ázik, fázik, De kit nem szeretnek, és botorul mégis Szerelemre vágyik. Éhező kap ételt, a ruhátlan ruhát, Jó szivek még vannak ; De hiába kérnénk a legjobb szívtől is Szerelmet — nem adhat. Mert aki nem érez a szivében semmit, Azt hiába kérjük — Nem segíthet rajtunk, nem adhat szerelmet, S mindörökre végünk. Öszi vihar. — Itt is egy fehér hajszál, emitt is, — mondta a még mindig teljes szépségében pompázó asszony, amint ráhajolt a mellette ülő Füzóresi Zoltán vállára, akivel immár huszonöt éve ette a boldog házasság kenyerét. A májusi napsugár vígan szökelt át az ablak nehéz csipkefüggönyén és pajzánul csillogtatta elő a számtanácsos deresedő fején az ezüstös hajszálakat. Nem is igen kellett őket keresni. Füzéresiné egymásután babrálta elő rózsás ujjaival s szinte kedvelő mosolylyal mondta: — Nézze Zoltán, itt meg egész fürt hófehér! Ki hitte volna ezelőtt huszonöt esztendővel, hogy hollófekete haja igy megváltoziék. Az asszony még közelebb simult a multak emlékein kalandozó 'emberhez, liljomfehér karjaival átfonta nyakát es a beczézett gyermekek behízelgő hangján fűzte tovább szavait: — De lássa Zoltán, azért ma is ugy térdeltem mellé az Ur zsámolyához, mint ezelőtt , huszonöt esztendővel, araikor elhangzott ismételt eskünk ; ma is a szerető, gyengéd férjet, támaszomat láttam magában, mint akkor, mikor először rebegtük el egymásnak a holtomiglant, holtodiglant. A számtanácsos ur egészen elérzékenyült. Hévvel ölelte szivére az imádott asszonyt s a kezdő szerelmesek epedő szavával suttogta fülébe : — Oh te jóságos, te szerető, te istenasszony ! Édes, zavartalan boldogság derűje sugárzott körülöttük. Az ötvenet meghaladt férfi s a negyvenháromon tul levő asszony, mint boldog szerelmesek hallgatták egymás szerető szivének doabanását. Nem az ifjúi hév lángolt már bennük, de a megtestesült szerelem elolihatatlan és egyenletesen lobogó csendes tüze, az élet delének szerelme, az egymáshoz való kölcsönös ragaszkodás, az egymás megbecsülése, az igaz, hótiszta szeretet. Erősebb ennek a rózsaláncza, mint az eget ostromló, szivet romboló szerelemé. Nem kér magának pillanatnyi üdvöt, ha mindjárt a pokol árán is, mert az egész menyországot birja. Tüze nem perzsel, nem hamvaszt, hanem jótékony, áldásos sugarakat ont magából. Nem'pazarol gyönyörökben, nem fuldokol az élvezetek árjában, csupán annyit kér magának, amennyit az üdvözítő szeretet mindenkor nyújthat. Ez az igazi, a fenséges szerelem. — Oh te jóságos, te szerető, te isteni asszony, akit, hogy magaménak mondhatok, áldom istenemet! — suttogja az önfeledt, édes pillanatok multával ismét a férj és egy forró csókot lehel az asszony homlokára. Az meg föltekint rá örömkönyben uszó szemeivel. Látja, hogy férjének szemeiben is a sziv drága gyöngye ragyog. Egy pillanatig átszellemülve olvassák ki egymás szeméből, arczárói a boldogságot. A gyönyör érzete megindítja könyzáporhullásukat, azután ajkuk hosszú, édes forró csókba fúl, amilyenbe először, amikor a férj keblére ölelte, mint feleségét. — Gizuskára, lelkem — szólal meg Füzéresi, amint elcsattan a csók, — nagyon boldognak, vágtelen boldognak érzem ma-