Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-09-04 / 36. szám

és a jkv. hitelesítésére Németh István, Pethö Menyhért, Vágó László, Kis Ernő és Mácz József képviselőket kéri fel. A mult ülés jkve felolvastatván, az észrevétel nélkül tudomásul vétetett. Napirend előtt, elnök szomorú köteles­ség teljesítését jelent be. Közéletünk egy buzgó tagja, id. Martonfalvay Eleknek f. hó 28-án történt haláláról emlékezik meg és indítványozza, hogy emléke jkvileg örökí­tessék meg és a gyászoló családhoz rész­vétirat intéztessék. Miután a közgyűlés az indítványt he­lyeslőleg elfogadta áttértek a napirendre. 1. A rom. kath. ovodai bizottság érte­sítése, hogy 1904. évi szept. hó 1-től csak 100 ovó kötelest vesz fel ovodájába. A képviselőtestület utasítja a városi tanácsot, hogy a legközelebbi időben tegyen jelentést az ovodába beirt gyermekek lét­számáról és a rendelkezésre álló helyiségek­ről, melynek megtörténte után ezen ügyben érdemileg fog intézkedni. 2. Alispáni rendelet a közfogyasztásra szánt sertések vizsgálata érdemében. A közfogyasztásra szánt sertések meg­vizsgálásával a városi állatorvos megbizatik. A vizsgálati dijat és fuvarilletményt egy sertés után 30 fillérben állapítja meg. A fogat beszerzése és lótartás az állatorvos terhére esik. 3. Több városi hivatalnok kérelme a nyugdijszabályzat megváltoztatásáért. A képviselőtestület a nyugdijszabály­zat módosítását nem tartja szükségesnek és ez érdemben beadott kérelmet elutasítja. 4. Hápli Sándor három havi szabadsá­got kér. A kérelemnek hely adatott és a kért szabadságidő engedélyeztetett. 5. Mayer Lajos p.-gyimóthi nagybérlő az antalházi pusztára vonatkozó szerződését 1912 évig meghosszabbíttatni kéri. A képviselőtestület az antalházi pusz­tának árverés utján 1912 évig •— ujabbi 6 évre — bérbe adni elhatározza és annak foganatosításával a városi tanácsot megbízza. G. Kossuth muzeum ajánlata II-ik Rá­kócy Ferenc arcképének megfestése tár­gyában. A „K^ awi muzeum" ajánlata ez idő szerint oztetett. 7. Weltner Mór illetőségi ügyében a városi tanács javaslata. A képviselőtestület a városi tanács javaslata alapján Weltner Mór illetőségét nem '^meri el, mivel nevezett Komáromban illetőséget szerzett, a haláláig ott is lakott és adózott. 8. Jogügyi bizottság jelentése Perutz testvérek által épített uj lakóház adómen­tessége tárgyában. A képviselőtestület Perutz testvérek előterjesztését nem fogadja és a kért adó­mentességet a bérbe adni szándékolt mun­kás lakosokra nem terjeszti ki. A fellebbe­zését az összes erre vonatkozó iratokkal fe­lülbírálás céljából a törvényhatósághoz fel­terjeszteni elrendeli. 9. Városi tanács jelentése a sertés­piac elhelyezése iránt. Az összes iratok a városi tanácsnak azzal adatnak vissza, hogy a Korona-téren a sertés piacnak igénybe vehető terület nagyságától és alkalmatosságáról, továbbá a vendéglő épületnek lakásokká leendő át­alakításáról esetleg a szomszédos szalmás épület bevonásával szerezze be az adato­kat és ez érdemben a legközelebbi közgyű­lés elé terjessze be jelentesét. 10. A gazda közönség kérelme a tűz­rendészed szabályrendelet megváltoztatá­sáért. A gazdaközönség kérelmének hely nem adatott és az erre voatkozó szabályrendelet módosítását mellőzi. 9. Belügyminiszteri határozat a katona beszállásolási dijak tárgyában. A belügyministeri rendelet tudomásul vétetett. 12. Tóth László kérvénye az alsó vá­rosi utca korcsmára vonatkozó szerződésnek 1911-ik évig leendő meghosszabbítása, il­letve megkötése iránt. Az utca korcsma Tóth László pápai lakosnak 1911 évig évi 440 korona bérösz­szegért bérbe adatik. 13. A rendőri személyzet kérvénye drágasági pótlók megszavazása érdemében. A képviselőtestület a rendőrök kérel­menek helyt ad, részükre egy évre egyen­ként 50—50 korona drágasági pótlékot meg­szavaz és azt f. é. szeptember hó 1 napjá­tól kezdve folyósítja. 14. A legtöbb állami adót fizető vá­rosi képviselők 1905. évi névjegyzékenek kiigazítása tárgyában a bizottság jelentése. A felolvasott névjegyzék tud másul vé­tetett. 15. Belügyminiszteri leirat az építke­zési szabályrendelet tárgyában. A képviselőtestület a belügyminiszter által módosított építészeti szabályrendeletet tudomásul veszi. A polgármester a közgyű­lés folytatását délután 3 óráig felfüggeszti. Folytatólagos ülés. 16. Az 1905-ik évi költségvetés és ez zel összefüggésben álló kérvények. Elnöklő polgármester d. u. 3 órakor az ülést újólag megnyitja. A költségvetés összes tételei csekély módosítással a főszámvevő és pénzügyi bizottság javaslatai alapján lettek elfogadva és e szerint a jövő évi pótadó 56 8 %-ban lett megállapítva. A költségvetés „Rendőrség ruházata" tételénél dr. Antal Géza, dr. Lőwy, Fischer, Németh Jstván, dr, Hoffner. Lippert és dr. Kende Ádám szólaltak fel, kik a sürü éjjeli csendháboritásért a renoőrséget okolják, valamint a rendőrségnek kioktatására a rendőrkapitányt*figyelmeztették. Szokoly rendőrkapitány tudomásul vette a felszólalásokat "és kijelentette, hogy ez érdemben a szükséges intézkedéseket meg fogja tenni. Polgármester ezzel kapcsolatban ki­jelentette, hogy a rendőrséget ezentúl meg­különböztetés végett számokkal fogja el­látni. A „szegényügy" tételénél dr. Hoffner, dr. Löivy és Győri Gyula szólaltak fel aziránt, hogy ez érdemben a városi tanács a legközelebb javaslatot tegyen. A közgyűlés 6 órakor nyert befejezést. Színészet Pápán. M i c s e y F. György színtársulata csü­törtökön kezdte meg városunkban az őszi sziniévadot. Az eddigi három előadás után ítélve csak azt konstatálhatjuk, hogy Mi­csey színtársulata a megelőzött jóhirnévnek teljesen megfelelt. A szintársulat szervezése kifogástalan és a bemutatott előadásokból határozottan kitűnik, hogy ugy a rendezés, valamint a preciz összjáték a társulatnak erős oldala és ez már magában véve a leg­nagyobb dicséretet érdemel. Közönségünk már a bemutató előadáson rendkívüli ro­konszenvesen fogadta a társulatot, melyet a szereplők méltán kiérdemeltek. A tapasz­taltak után azt látjuk, hogy közönségünk rokonszenvez a társulattal és erős remé­nyünk, hogy közönségünk az őszi sziniévad­ban színtársulatunkat a mindenképpen meg­érdemelt pártolásban fogja részesíteni. Amidőn még azt jelezzük, hogy a társulat újonnan szerződött primadonnája, Sziklay Szeréna holnap mutatkozik be, adjuk az eddigi előadásokról szóló referá­dánkat: Csütörtökön bemutató előadásul „Haj­dúk hadnagya" operette került előadásra. A címszerepet Papp János adta, ki remek bariton-hanggal rendelkezik és ami fő, azzal bánni is tud. Tömör hangja mellett ügyes játéka is van és ha hozzátesszük, hogy intelligens színész, ezzel mindent elmond­tunk róla. Közönségünk érzéssel előadott énekszámait tapsokkal jutalmazta. Határo­zott sikert aratott Haraszthy Mici a kadét szerepében. Rendkívüli kellemes sopran­hangja, sikkes és bájos megjelenése közön­ségünknek imponált és egész estén át zajos tapsokban volt része. Aligha csalódunk, amidőn őt közönségünk egyik dédelgetett kedvencévé avatjuk. Ráthonyi Stefi a grófnő . szerepében jeleskedett, jóllehet ezen kolo­ratur-partie nem fekszik hangjában. Sikkes és elegáns volt. Jakabfy Jolán kedves Barbarina volt és főleg sikkes táncával nyert tetszést. Kitűnő vénáju színészt vélünk Virágh Jenőben találni, ki Szép Icig szere­pében remek alakítást mutatott be. Jóízű komikus és mimikája rendkívül kacagtató. Belépő nehéz dalát zajos tapsok után meg­újrázta. Szigethy Andor az ezredes szere­pében elég ügyes volt és intelligentiáról tanúskodott. Az énekkar kivált a finálékban remekelt, Bihari karmester mesteries veze­tése alatt, ki a még hiányos, de legközelebb pótlandó zenekarban nehéz munkát végzett a harmoniummal. Pénteken az örök szép zenéjü „Arany­virág" operett került szinre, a címszerepben Ráthonyi Stefivel. Temperamentümos játé­kával, ízléses öltözékeivel és kellemesen előadott dalaival sürü tapsokat nyert és mű­vészi táncával frenetikus hatást ért el. Méltó partnerje volt Csolnakossy, ki Beppo szerepében mint szép hangú baritonista mutatkozott be és dalaival tetszést aratott. Igen ügyes volt Jakabffy Jolán a lady sze­repében, ugyszinte Szigethy, ki Harryt személyesítette. Utóbbi igen ügyes táncával, melyet Ráthonyival lejtett, aratott nagy­sikert, melyet meg is ujráztattak. Bogyó a potyaherceg szerepében kifogástalan volt. Az ének- és zenekar preciz összjátékot produkált, ugyszinte elismeréssel kell adóz­nunk az ügyes rendezésről, mely Benedek Gyula szakismeretére vall. Szombaton premierként „Seherry" énekes bohózat szórakoztatta a szép szám­ban egybegyűlt közönséget. Rag á n y i Stefi a szakácsné szerepében remekelt és az egész estén át ügyes és természetes játékával nyerte meg a közönség tetszését. Mint újonnan szerződött tag D éry Giza mutatkozott be Jane szerepében, kiről csakis dicsérőleg emlékezhetünk meg. Rendkívül behízelgő énekhangja, színpadi rutinja és ízléses játéka van, melyet a közönség, szá­mos jelenésében elismert. Igen hercig és sikkes volt Jakabbfy Jolán, ki napról­napra tetszetősebb lesz a színpadon. T o r­d a y Etel kis szerepében igen tetszett. Bogyó kabinetalakitást nyújtott az öreg Seherry alakításával és egész estén át de­rültségben tartotta a közönséget. Ger­gely (Seherry) és Szigethy (Leo­nardy) az összjáték sikerében méltó részüket kivették. KARCZOLAT a m-cLl-b Legutóbbi alkalommal jeleztem, hogy „jönnek", most már mint tényt konstatálom, hogy „megjöttek". Midőn ezen jelentésemet adom, már minden a rendes kerékvágásban van. Mint örvendetes ténynek kell betud­nom azt, hogy a színtársulatot, mely előt­tünk teljesen ösmeretlen volt, közönségünk várakozáson felüli rokonszenvvel fogadta és

Next

/
Oldalképek
Tartalom