Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-08-14 / 33. szám

az állandó választmányának azon határozatával. hogy ezen tervet nem hübele balázs módjára hajtja végre, hanem igenis megfontolva, városunk érdekeit teljesen megvédő álláspontra helyezkedve, kivánja ezen kérdés megoldását. Teljesen indokolva látjuk az állandó választmánynak azon kijelentését, hogy a kereskedelmi miniszter által a postaépületre hirdetett pályázat beadásara oly rövid terminust tűzött ki, hogy ezen határidő alatt Pápa városa ezen tervet behatóan nem tárgyalhatja, kéri tehát a soproni postaigazgatóságot, hogy ez érdemben Pápa város és az igazgatóság közötti tárgyalásokra hosszasabb terminust tűzzön ki, mely iclö alatt nincs kizárva a lehetőség, hogy Pápa városa ezen tervet megvalósíthatja. Amidőn osztjuk ezen felfogást egyben elvárjuk azonban az intéző köröktől, hogy minden leb^ ':* köveseitek el, hogy postaépületün

1 elhelyezésével kapcsolatosan ~ ~ ssuth Lajos utca megnyitása k: megvalósítható legyen. Polüatsek Frigyes. Iparosok nevelése. A'-i!; ipari kérdésekkel s általában iparosságunk ügye :"el nem ötletszerüleg, hanem komoly tárgyilagossággal, őszinte jóakarattal huzamosabb idő óta foglalkoznak és igy állandó figyelemmel is kisérik ipari viszonyainkat, sajnálattal kénytelenek tapasztalni, hogy iparunk nem fejlődik oly mértékben, amint annak fejlődnie kellene és részben éppen inrten magyarázható, hogy iparunk általában még nem áll azon a nivón, amelyen állhatna. Balzac egyik regénye feküdt, fölnyitva, mintha olvasna. Nem vette észre a belépő férjet, tekintete mereven bámult a könyv fehér lapjára, gondolatai azonban a messzeségben kalandoztak. Időnkint hosszú sóhaj tört elő kebeléből, majd zsebkendőjét szorította arcához. Majoros egy darabig csendesen figyelte őt. Mélyen meghatotta a nő végnélküli szenvedése, azután egyszerre valami heves szorítást érzett, mintha fojtogatnák. A lelkében ébredő fájdalmat, a keletkező féltékenység egy nemét leküzdötte a nyomába lépő szánalom érzése. Jódarabig küzkodött magával, raig anynyire összeszedte magát, hogy ura legyen szavainak. Aztán melléje lépett és leheletszerűen átölelte. A nő felsikoltott a váratlan érintésre : a férj pedig — hosszú idő óta először — megcirógatva arcát, részvéttel kérdezte : — Hát ismét busulni látom Olgicza? Mi van egy idő óta magával ? - Se nem eszik, se nem alszik, folyton csak sir és sóhajtozik. Mondja meg őszintén, miért bánkódik ? Talán szüksége van valamire, talán testi fajdalmak kínozzák ? Avagy szórakozás után vágyik ? Jól tudja, hogy szeretem magácskát és bármit is megteszek, hogy szomorúságát megszüntessem. Kivan valamit ? Az asszony tagadólag rázta a fejét. —- Nem, nem. Minden megvan, a mit kívánok. — Ugy hát miért kesereg ? Ha tovább igy folytatja, teljesen tönkre teszi magát. A legtöbben ezt kizárólag a mostoha viszonyoknak akarják tulajdonítani, mellőzve minden más, szintén figyelembe veendő körülményt. Tagadhatatlan, hogy a sanyarú viszonyok bénitólag hatottak mindig és még ma is iparunk egészséges és üdvös fejlődésére, de az e téren való hátramaradásunknak okát egyedül a mostoha viszonyok rovására irni, mindenesetre nagy tájékozatlanságra mutat. Iparunk nehézkes fellendülésének és az iparosságnak ebből származott szomorú helyzetének lényeges oka, az uralkodó mostoha viszonyokon kivül, elvítázhatatlanul főképpen az iparos nemzedék ki nem elégítő nevelésében keresendő. Sokat tettünk és fáradoztunk az iparos nemzedék nevelése és igy a magyar ipar fejlesztése, felvirágoztatása és nagygvá tétele érdekében, de mégsem annyit és ugy, mint amennyit és ahogyan tennünk kellett volna. Tagadhatatlan igazság pedig, hogy az ipa* felvirágoztatásának és az iparosok jólétének legfőbb feltétele az ifjú iparos nemzedék helyes nevelése. Összehasonlítva az iparos nemzedék képzése tekintetében a multat a jelennel, két végletet észlelhetünk. A múltban, még néhány évtized előtt is, az iparos ifjú képzése kizárólag gyakorlati iránvu volt. Hogy ez irányzat egyoldalú voltával ki nem elégíthetett, az nem szorul bővebb magyarázatra. Ujabban azonban egy másik végletbe jutottunk, amennyiben most meg túlnyomóan az általános műveltség elnyerésére fektetik a fősúlyt az iparos nemzedék nevelésénél. Ez sem helyes, mert ez sokszor, az iparosnak okvetlenül szükséges gyakorlati ügyesség tekintetében boszulja meg magát. A két irányzat eredményeit mérlegelve, könnyen belátható, hogy sem az egyik, sem a másik ut. nem alkalmas oly iparosság nevelésére, mely iparunk jelentékenyebb fejlődését és iparosságunk jólétének emelését elősegíthetné és biztosithatná. Ha tisztán csak gyakorlati képzést nyer az iparos ifjú, olyan lesz az, mint a gép. mely lélek nélküli munkát végez. Az ugy képzett munkásnak minden képessége egyedül a kézügyességben nyilvánul, de találékonyságot, önálló tervezést hiába keresünk az ilyennél. Erre képtelen, de meg lomhább is gondolkozásában, hogysem ilyennel is töMái'is ugy néz ki, mintha koporsóban feküdnék. Majd bágyadt mosolylyal tette hozzá: — Alig ismerek rá az en egykori szép kis feleségemre. Nézzen csak a tükörbe. Igazán kár magáért. De meg nem is vagyok képes tovább elnézni gyötrődését. Szóljon őszintén, talán elhalt gyermekünk emléke kisérti ? — Nem, nem, — szólt a nő halkan, mintegy magamagának. — Ha csak ez volna a baj, ezen még segíthetne Isten. Más az én bajom. Iszonyú sejtelem szállta meg a férj lelkét. Lázas kezével verejtékező homlokához nyúlt s letörölte a hirtelen támadt nedvességet. Meghalt szerelmének, elvesztett boldogságának könyei voltak ezek. Pillanat alatt megértett mindent. A hirtelen föllépő féltékenység csaknem kihozta eddigi magatartásából. Szeretett volna neki menni valaminek vagy valakinek, izze, porrá, pozdorjává zúzni az egész mindenséget, mely ilyen törékeny, csalóka alkotásaiban. De egy pillantás azokra a mártirvonásokra, arra a szinte szellemarcra, mit a szenvedés már az égiekhez tett hasolóvá, visszaadta hidegvérét, látszólagos nyugalmát. Vibráló hangon szólt nejéhez : Asszony, te szerelmes v^gy . . . Az asszony lesütötte szemeit s nem felelt. — Ugy-e igazam van? Vallja csak be őszintén. Ne féljen, nem bántom. Ellenkezőleg. Hátha segíthetek a baján. Mert belátom, hogy tovább igy élni nem lehet. Ezt meg kell oldani valamikép. — Majd erősen rődnék. Az ilyen munkás elvégzi, amit mondanak neki, elkészíti a tárgyat, amelyet mások terveztek, de többre azután nem is törekszik. Megelégszik azzal, hogy máról-holnapra eltengődik csekély keresetéből és egyébbel nem törődik. Szóval dolgozik, mint az óramű egy nap ugy, mint a másikon s ez egyformaságból dehogy hagyná magát kizökkenteni. Az ily napszámos módjára, minden lélek éSv leleményesség nélkül dolgozó iparosoktól természetesen nem várható az ipar fokozottabb fejlesztése és felvirágoztatása, mert erre képtelenek. Ne a mostoha viszonyok miatt zúgolódjanak folytonosan iparosaink, mert ebben csak részben van igazuk. Hanem igenis szükséges, hogy az iparosokban éljen a nemes törekvés és az ambíció is, hogy ne csak tucat munkák készítésével elégedjenek meg, hanem leleményességükkel önmaguk is tervezgetvén, ujdonságszerü készítményeikkel s tisztességes és jó munkájukkal minél inkább kiérdemeljék a közönség elismerését és fokozzák annak vételkedvét. Mint emiitettük,, az iparos nemzedék elméleti képzése sem halad azon az uton, amelyen az ipar és iparosság érdekében haladnia kellene. Igaz, hogy az ipari munkásnak, különösen az előmunkásnak nemcsak az iparához szükséges elméleti tantárgyakat kell tudnia, hanem ezenkívül az általános müveitségnek alapismereteivel is kell bírnia, csakhogy e tekintetben ma ugy vagyunk, hogy ez utóbbi ismereteket illetőleg a középiskolai tantárgyakat tanítják az iparos nemzedéknek és ezenkívül gyakorlati kiképzést is nyer. Az eredmény igy természetesen nem lehet más, mint hogy elméletileg és gyakorlatilag félig képzett egyének teremnek. Ezek hiányos gyakorlati képzettségük folytán nem jól érezvén magukat az iparos pályán és az elméleti képzés alkalmával a lényegileg nem nekik való középiskolai tantárgyak tartalmától inegitasulván, nagyrészük elhagyja örökre a műhelyt. és irodákban tengeti életét, szaporítván a proletárok számát. Ilyenek is csak jelennel törődnek, de nem gondolnak bekövetkezendő öregségükre, amidőn koldusbot lesz kísérője a legtöbbjüknek. Az uj nevelési irány szomorú következménye tehát az, hogy akiket, erre neveltek, nagyrészt elhagyják az ipari pályát. Ez annál sajnálatosabb jelenarczába nézve az asszonynak, mintha suggerálni akarná neki a vallomást, bátorítólag ismételtelte: — Legyen őszinte, hátha segíthetek ! Hangjában annyi lemondás, annyi jóság, oly ritka jóakarat volt kifejezve, hogy egyszerre bizalmat öntött az asszonyba. — Nem volt többé ura féltett titkának. .Mintegy magánkívül, egy hajszálnyira az őrülettől suttogta : — Igen, az vagyok. — Lássa kedvesem, ezt hamarább is megmondhatta volna. Hisz nem vagyok én emberevő 1 Ha már nem tud engem szeretni, azért nem szükséges magát tönkre tennie. Én majd irok annak az uri embernek, fölvilágosítom a helyzet felől s a dolog rendbe jő. Egyszerűen férjhez adom m;igát. Az asszony szomorúan szólott közbe : — Rajtam már csak a halál segíthet. — Ilyent pedig gondolni sem szabad egy fiatal asszonynak. Szépen eligazítjuk az ügyet és maga ismét boldog és nyugodt lesz . .. — Soha, — felelt ingerülten a nő. — Az én nyugalmam a sírban lesz. — Miért fest ily sötét képeket magának? Félre kell itt tenni minden álszemérraet és nyíltan neki menni a dolognak. Én igy vélem jónak. — Hiába minden jóakarata. Nem kellek neki. — Bizonyos ebben? — szólt felcsillámló reménnyel a férj. — Igen, szemembe mondta.