Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-07-31 / 31. szám

már évek óta hangoztatott és közóhajt képező terv soha ily kedvező alakban nem valósitható lesz, mint ezen kínálkozó alkalom. Megragadja ezen alkalmat, hogy az uj postaépületre hirdetett pályázattal ezen óhaj megvalósítását lehetővé tegye azzal, hogy a város vegye meg a Kelcz, Krompacher, Gulyás é3 Répássy féle házakat és épitessen bérházakat, melyekben a postahivatal is elhelyez hető lesz. Amidőn örömmel és lelkesedéssel üdvözöljük a szépészeti bizottság és a városi tanács véleményét, melyek régi óhajunk és többszöri felszólalásunk helyességét igazolja, volna szavunk a megvásárlandó telkek tulajdonosaihoz is. Nekik épp ugy áll érdekükben a város fejlődése és haladása és igy nem szabad elzárkózni az esetleges áldozatkészségről sem. Nem szabad szűkkeblűnek lenniök akkor, amidőn arról van szó, hogy városunkban "emcsak méltó postaépületet nyp ""nk, de külső díszét is emeljü

1- dszük és reméljük, hogy ezt a készséget a telek árának meghatározásában meg fogjuk találni. Ez. A nemcsak közügynek, hanem önmag ^nak is tesznek üdvös szolgálatot, L:ir pedig ily alakban az áldozatkészség elsőrangú polgári kötelesség. Végül meg néhány szavunk volna városunk polgármesteréhez, ki több ízben fényesen igazolta, hogy ha vaaz öreg postamester, mert az újságlap és szemüveg mögül ugyancsak dühös, izgatott pillantások repültek a veszedelmes don Jüan felé, nagyon sokszor hallatszott ideges köhécselése —-hm! — hm! — mintha esak szólásra köszörülte volna a torkát. — Kezében ugy remegett, zörgött, ropogott az újság, mintha csak azon akarta volna boszuját kiönteni. Harssy, a szerelmes gavallér semmit sem vett észre az apa lelki harcából s fogalma sem volt róla, hogy őt, a híres héthársi és hársfalvi Harssy-család utolsó sarját, dúsgazdag örökösét ne látná szívesen egy leányos apa, még akkor is, ha puszta időtöltésből tiszteli meg házát látogatásával. De Etelka nyugtalanul figyelte édes apját s barna szemei esclően tekintettek rá, mintha csak azt mondták volna: — Ne bántsd őt apa, szeretem. Ez a tekintet mindannyiszor torkára forrasztotta a szót Varsányinak. Előbb csak szeme kért kegyelmet Harssy Lászlónak, azután édes szava is. — Nem tűröm, hogy ide járjon! Tégedet is hirbe hozzon, mint Darvas Irént s azután cserben hagyjon. Még ma megmondom neki, kímélje a házunkat, ne lebzseljen itt örökké ! Végezze a dolgát és menjen ! — dühöngött az öreg. — Ne még! Ne űzd el őt apám ! — Hadd legyek még egy kis ideig boldog. — Szeretem őt! — suttogta a leány és kis kezeit könyörögve tette össze. — Szerencsétlen leány te ! — csapta össze rémülten kezeit Varsányi, meghajtotta ősz fejét és szemüvege felett mereven lamely közügyet kézhez vesz, addig nem segít, mig azt meg nem valósítja, ebben az ügyben is hozzáfordolunk, hogy minden lehetőt kövessen el arra nézve, hogy postaépületünk áthelyezésével kapcsolatosan a Kossuth Lajos-utca megnyitása is megvalósítható legyen. Városuuk közóhajának velünk eleget tenni, midőn a postaépület elhelyezésének kérdésének napirendre tűzését ezen utca megnyitásával sürgetjük. A tisztviselők adósságterhe!. Köztudomásu tény, hogy hazánk tisztviselői statusának igen számos tagja tulon tul meg van terhelve adósságokkal. A elzajlott vasúti sztrájk alkalmával kimutatták, hogy a vasúti tisztviselők tartozásai kilenc millió korona összegre rúgnak. Olyan tartozások ezek, amelyeket nyilvántartanak a melyek biztosítására a járandóságok lefoglaltattak, hát még menynyire mehet az az összeg, amiről a felsőbbségnek tudomása nincs, a mivel a tisztviselők vá'tókra, üzletekben, iparosoknál stb tartoznak. Sajnos jelenséget vetettek felszínre a lefolyt események, de az őszinte szó annak a körülménynek leplezetlen kimondására ösztönöz, hogy bizony hasonló elszomorító statisztikát tüntetne föl egy csekély kis kutatás a tisztviselői kar más ágazatainak gazdasági helyzete is. Tudják azt legjobban azok a tisztviselők, akik maguk az elmerülésig belesülyedtek az adósságok, a nézett leányára. — Mit vársz ettől a szemtelentől ? — kérdezte csaknem súgva. — Semmit! — zokogta Etelka. — Azt hiszed, majd elvesz? — Hogy feleségének szeretne ? A leány sírt, nem tudott felelni, csak tagadóan rázta fejét. — Nem ugy-3 V Hanem a város pletykájára juttat. Apád vagyok, parancsolok neked, érted ? El fogod felejteni, érted ? ! — S egyszerre megrettenve tekintett az ablakra, elsuhant előtte Harssy László magas alakja. Éppen jön. Meni szobádba, beszélni akarok vele. Etelka engedelmesen távozott. Varsányi pedig komoly arccal, egyedül fogadta a gazdag földes urat. Mit beszéltek, mit nem, elég az hozzá, hogy félóra múlva benyitottak Etelka szobájába, a leány ott sírdogált a pamlag sarkába húzódva. — Kedves kis leányom, — szólt az öreg postamester remegő hangon — Harssy ur megkérte tőlem kezedet s miután tudom, hogy szereted, örömmel adom beleegyezésemet. A másik pillanatban Etelka és László átölelve tartották egymást. * Darvasék nemesi kúriája siralomházzá változott. Mikor Irén meghallotta László jegyváltását a postamesternővel, sírt, jajgatott. Talán nem is annyira szivét, mint inkább büszkeségét sértette László hűtlensége, mert az igazi mély fájdalom csendesebb. Szüleit azért kétségbeejtette egyetlen gyermekük tájdalma és apja, anyja ott tipegett körülötte. — No, 110, édes kis leányom ! Mirevaló ez a kétségbeesés ? — vigasztalta az apja, kamatok vészes tömkelegébe, de tudják ama szerencsésebbek is, akiket ugyan a sors megmentett attól, hogy az adósságcsinálás meredek lejtőjére kerüljenek, de látják a minden oldalról összetorlódott adósságok közt való vergődést kartársaiknái is tapasztalja a sajnos valót mindenki, akinek módjában van a pénzintézetek vezetésében vagy a forgalom bármely ágazatában közvetlenül résztvenni. Különben a mondott jelenségeken éppen nem lehet csodálkoznunk. Hiszen tudja mindenki, hogy nálunk még a legutóbbi napokig is igen sok hivatali állás, még abból az időből, amikor azokat a nemesi családok sarjai részére tartották fenn, tisztviselői fizetésnek alig nevezhető cse kély honoráriummal jártak. Az állami tisztviselők fizetése is messze elmaradt a megélhetés megnövekedett árától, a szükségletek legszűkebbre szabott mértékétől. Minthogy pedig a tisztviselőnek is csak kellett táplálkoznia, tisztességes ruházatról, megfelelő lakásról már állásánál fogva is kellett gondoskodnia, családját is a nélkülözhetetlen szükségletekkel és kellékekkel el kellett látnia, nem maradt más hátra, minthogy a hitel feneketlen mentő eszközéhez folyamodjék. A kormány végre valahára belátta a helyzet tarthatatlanságát, mint közismeretes, a legutóbbi időben a tisztviselők fizetését az egész vonalon rendezgette és a dotációt minden fokozatban felemelte. Mondhatjuk mi is, felvirradt végre a dicső nap hajnala, de — a hitelezők részére. A hitelezők tudvalevőleg — nem volt még meg az esküvő s majd teszünk róla, hogy ne is legyen meg, — súgta Irénke fülébe. — Igazán V! Meg tudnád azt tenni édes jó apám ? — kérdezte Irén és könynyes arcát, szemeit csengve emelte apjához, remegő hangon kis kezében szorongatva apja erős kezeit. — Meg hát szivem! Csak légy nyugodt Irénkém, megteszem, hogy nem követi azt az eljegyzést lakodalom. Harmadnapra Darvas Károly megjelent a postahivatalban. Etelka egyedül volt ott. — Olvasott pénzt adok fel szép kisaszszony, — mondta üdvözlés után barátságosan és egy duzzadt pénzes borítékot, helyezett az íróasztalra. ICtelka átolvasta, 7000 forint volt benne. Újra borítékba tette s leragasztotta. — Szabad kérnem a pecsétnyomot, — szólt hivatalos komolysággal. — Az ám ! Itt van ! Darvas zsebébe nyúlt, kotorászott, végre zsebkendőjét kirántotta s vele a gyűrű alakú címeres pecsétnyomót is, a mi leesett a leány lábaihoz. Etelka előzékenyen lehajolt és felemelte, az alatt Darvas villámgyorsan kicserélte a borítékot. A fiatal postamesternő nem vette észre a cserét, lepecsételte, megmérte, felvette és vevényt adott a levélről. Miután Darvas ajánlotta magát, eltávozott. — Miféle pecsétnyomó ez ? — kérdezte Varsányi, mikor ugy egy negyedóra múlva Darvas eltávozása után leányához ment a hivatalba. Etelka éppen rovatolt s egy pillantást vetett apja felé,