Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-06-19 / 25. szám
szénszükséglet beszerzésénél dr. Kende, Bermüller, dr. Antal, Krausz, dr. Hirsch és dr. Körös bizottsági tagok hosszas vitája után elhatároztatott, hogy addig inig tatai széni nem kapnak ostraai szent rendelnek. A beérkezett ajánlatok közül mint legelőnyösebbet Radnay Károly bpesti cégét fogadták el, ki '219 koronáért hajlandó egy kocsirakományt a telephez szállítani, azzal a kikötéssel, hogy ha Billitz Ferenc helybeli szállító ugyanily feltételek mellett lesz hajlandó ugyanily szenet szállítani, igy őt bizzák meg a szállítással. Polgármester jelenti, hogy az uradalom újólag kérvényezte, hogy a villamos hálózat a Wittmann majorig kiterjesztessék. A bizottság késznek nyilatkozik erre, ha a szabályzat értelmében 100 meterenként 3500 hektowatt órafogyasztás 3 évig biztosíttatik, amiről az urodalmi igazgatóság értesitetni fog. — A főiskola évzáró ünnepe és tornavizsgája. A főiskolai ifjúsági képzőtársulata f. hó 12-én — vasárnap — délután 3 órakor tartotta meg a szokásos évzáró ünnepét a városi színházban. Sajnosan kell tapasztalnunk, hogy a közönség utóbbi időben nem oly érdeklődést tanusit ezen ünnepély iránt, mint évekkel ezelőtt,- amit nagyrészt a hosszú műsornak tudunk be, amennyiben a közönség délután 3 órától 6 óráig a nagy hőségben nem képes a színházban megmaradni. A főiskolai ifj. zenekar megnyitó száma után Szabó J. Zsigmond ifj. elnök számolt be a társulat évi működéséről. Felolvastattak a pályadijat és dicró , ,etet nyert népdalok és balladak, előbbit', t Domokos József VIII. o. t. utóbbiakat Besse Lajos II. íh. olvasta. Czeglédy Sándor pályadijat nyert elegiáját Pozsár István VIII. o. t. olvasta. (Hé Sándor „Bíró" cimű költemény elszavalasával és Szabó Zsigmond egy monológ i lőadásával nagy tetszést arattak, ugyszinte (ráthy István Losonczy Gyula gordonka és Takács Gyula hegedű játékkal nemkülönben Bogdán János magán énekszámaival. Az évzáró ünnep egy „Induló"-val nyert befejezést, melyet a zenekar Oáthy Zoltán tnesteries vezetése alatt adott elő. Az ünnepély után a közönség a főiskola udvarhelyiségébe ment át. ahol az ifjúság tornavizsgája volt. A tornamutatványok fényesen sikerültek és egyes esetekben bámulatra ragadtak a közönséget. Főleg kitűntek : Várady Károly, Takács Zoltán, Fodor István, Schröck Jenő, Szűcs Dezső, Molnár Elemér, Marinczer Jenő, Konkoly Thege Pál, Demény Béla, Tücsök János, Kovács Károly, Barthalos Dezső és Fodor Miklós díjnyertesek. A vizsga befejeztével a jutalmakat osztották be, melyet Czike Lajos szép beszéde után Faragó János igazgató teljesített. A tornamutatványok Tóth Pál tornatanár rendszeres és ügyes tanmódszerét dicsérik. — Az Anna-templom ujabb üvegfestménye. Sztankovanszky János kajdacsi, tolnamegyei nagybirtokos es. és kir. kamarás a főtéren levő Bauer-fele sörödének háziura s nővere Sztankovanszky Mária egy ujabb, szt. András apostolt ábrázoló nagy ablak festményt rendeltek meg Ligeti Sándor bpesti hírneves üvegfestészetében a szent Annatemplom száraára. Az ablak festményen a következő aláírás fog szerepelni: Sztankovanszky András (veszprémvármegyei alispánja 1724—1730) kegyeletes emlékének a hálás utódok 1904. A néhai alispán idejeben ugyanis még Pápa volt a vármegye székhelye, azért szánta a Sztankovanszky család városunk Istenházába kegyeletének ilyetén kifejezését. Csak az a kár, hogy ezen drága üvegfestménynek egyelőre aligha akad hasonló párja. — Esküvő. Briinn Ignác szombathelyi tanár f. hó 26-án esküszik örök hűséget Savanyukuton (Sopron megye) Krausz Vilmos helybeli tekintélyes nagykereskedő kedves leányának Jennynek. Tartós boldogságot kívánunk az uj frigyhez ! — Az izr. nőegylet mulatsága. A pápai izr. nőegylet által a Kaszinó kerthelyiségégen mult vasárnap rendezett nyári mulatsága várakozáson felüli fényes sikert aratott. A gyönyörűen feldíszített és villamos ivlámpákkal megvilágított kerthelyiség esti 9 órakoz zsúfolva volt nagyszámú és diszes közönséggel és a nyüzsgő tömegben forgolódó bájos hölgyc^oportok, kik virágok és tombolajegyek elárusitásával foglalkoztak, festői látványt nyújtottak a szemlélő közönségnek. A táncoló párok ritka jó kedvvel fogtak a tánchoz és éjfélig fáradhatatlanul kitartottak. Az első négyest 50 pár táncolta. Éjfélkor virágcsata volt és ennek végeztétével kezdetét vette a tombola. A szebbnél szebb tombolatárgyak egy külön sátorban voltak közszemlére téve, ahol a nyereménytárgyak a nyerőknek ki lettek szolgáltatva. A tombola nyeremény tárgyat Nobel Jozefa úrhölgy nyerte. A tombola végeztével újra kezdetét vette a tánc, mely hajnali 3 óráig a legvidámabb hangulatban ért véget. — Évzáró ünnep az áll. polgári leányiskolában. Az áll. polgári leányiskola csütörtökön délután 3 órakor tartotta meg az intézet tornahelyiségében évzáró ünnepét. A szépen feldíszített tornahelyiség megtelt nagyszámú és diszes közönséggel és az emelvényen a tanárnői kar foglalt helyet. A közönség meg-megujoló tetszésének adott kifejezést ugy az énekszámok valamint a növendékek zongora játéka felett, kik mindegyike nagy haladásról és tehetségről tett bizonyságot, mely sikert Csoknyay Eliz zongora-tanárnő és Gáthy Zoltán helyes irányú kiképeztetésének tulaidonitunk. A vizsga befejeztével különösen kitűntek Weisz Reneé, Hauptmann Ida és Lázár Boriska ügyes és preciz zongora, játékukkal, kiknek szép jövőt jósolhatunk e téren. Weltner Lujza IV. éves növendék búcsúzott el társaitól és a tanári kartól, mire Nagy Gabriella igazgatónő ugyanezt téve, lendületes szavakban emlékezett meg az intézet gondnokságától, köszönetet mondva a megjelent közönségnek, jó tanácsot adva a távozó és az intézetbe visszakerülő növendékeknek, egyben pedig az intézetet a szülők jóindulatába ajánlotta. Lelkes éljenzés kisérte az igazgatónő szívből jövő búcsúztatóját és ezzel az ünnepély véget ért. — Kóstolóval egybekötött népünnepély. A pápai jótékony nőegylet 1904. évi junius hó 26 án az ev. ref. főiskola udvari helyiségében kóstolóval egybekötött népünnepélyt rendez, melyre az egylet tagjait és jóakaróit, a szegények és árvák pártfogóit, általában pedig a nagyközönséget tisztelettel meghívja a nőegyleti választmány. Az ünnepély nevezetesebb részei a következők : 1. Repülő légi kígyók. 2. Nyári hólabdák. 3. Ámor viráglabdái. 4. Konfetti-dobálás. 5. Karika dobás. 6. Aranyeső. 7. Egy olajfestmény, mint nyereménytárgy. 8. Felvonulás virágokkal díszített kerékpárokon. A kóstoló d. u. 4, a tánc esti 6 órakor kezdődik, vége éjfélkor. Zenéről a választmány saját költségére gondoskodik. Egy adag étel vagy ital 20 fillér. Belépti dij személyenként 40 fillér. A nőegylet tagjai és pártolói tisztelettel felkéretnek, hogy ez alkalomra ételeket és italokat küldeni szíveskedjenek. A küldemények a kóstoló napján, vasárnap reggeli 9 órától fogva a főiskola helyiségeiben vétetnek át és hirlapilag nyugtáztatnak A kóstoló kedvezőtlen idő esetében is megtartatik. — Az iparos tanonezisk ólában az évzáró vizsgák a következő napokban tartatnak : Szombaton junius hó 25-én délután 5 órakor, 26-án vasárnap délután 2 órakor, 27-én hétfőn délután 4V 4 órakor. — Rajzkiállitás. Meglepetés számba megy azon művészi nivón álló rajzkiálliiás, melyet Losonczy Jenő a főgimnázium rajztanára növendékeinek rajzaiból rendezett a főiskola rajztermében. A rajzok és vizfestmények között számos oly alkotás van, mely nagy tehetségről tanúskodik és melyre méltán büszke lehet tanár és növendék. ; A kiállításnak naponta nagy nézőközönsége van. — Felhívás. A főgimnáziumi tanári kar a tanuló lakásokat megvizsgálta s az egészségtelen lakásokat nem engedélyezte. Mivel ily modon még több tanuló lakásra van szükség, fölkérem a m. t. városi közönséget, hogy akik tanulókat akarnak tartani s még nem jelentkeztek, f. évi julius l-ig jelentkezzenek az igazgatói irodában. Pápa, 1904 jun. 17. Faragó János főgimn. igazgató. — Dohánygyári mulatság. A dohánygyári alkalmazottak és munkásnők a szokásos nyári táncmulatságukat — mint értesülünk — julius hó 10-én fogják megtartani. A mulatságra szóló meghívók a hét folyamán lesznek szétküldve. — Képkiállítás. A Sportpavillonban Benes és Hollós festőművészek által kiállított képtárlat, mely a lefolyt héten is szép látogatottságnak örvendett a holnapi nappal bezárul. — Léghajósok Pápán. A bécsi katonai léghajóosztály két tisztje br. Gudenus Adolf cs. vadász főhadnagy és Ferathoner Tivadar főhadnagy csütörtökön délután 5 órakor a helybeli laktanya udvarán „Vénusz" nevü léghajón leszálltak. A léghajós tisztek, kik déli 12 órakor indultak el Bruckból és mintegy 2000 méter magasságot értek el, a nagy hőség (39 fok) következtében kénytelenek voltak leszállani. A tisztek az estét huszárezredünk tisztikara társrságában töltötték el és másnap a délelőtti gyorsvonattal Bécsbe visszautaztak. — Táuczos vakáczió. Kemény Gyula tánctanító, Szt-László-utca 245 sz. alatt levő iskolájában a szünidei tanfolyamot hétfőn e hó 20-ik napján nyitja meg. Jelentkezni máris és mindig lehet. Ajánljuk az érdeklődők figyelmébe. — A város közzététele. Az 1904. évi ált. jöv pótadó lajstrom Pápa város adópénztári hivatalában f. hó 20—28-ig vagyis 8 napon át közszemlére kitéve leend, a netáni felszólalások a kitétel napját követő 15 napon at ezen hivatalnál beadhatók. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat, Szülöttek. Sós József földmivelő és neje Pethő Mária fia József ev. ref. — Tóth József kőmives és neje Kránitz Juliánná leánya Ilona rkath. — Schiller Kálmán napszámos és neje Spitzer Sára leánya Eszter izr. — Kovács Gábor kőmives és neje Kovácsics Zsófia leánya Ilona ág. hit. ev. — Kutasi József földmives és neje Kutasi Mária fia József rkath. — Holczman István csizmadia és neje Biró Margit fia István rkath. — Babári Ferencz népzenész és neje Horváth Anna fia, Adolf rkath. — lic. Rácz Kálmán főgimnáziumi tanár és neje Hódy Mária leánya Irén ev. ref. — Bajor István kocsis és neje Szabó Orsolya fia József rkath. —• Fellner József raktárnok és neje Goldberger Száli leánya Karolina izr. — Weigl Mór szabó és neje Weisz Rozália leánya Antónia izr. Halottak. Özv. Varga Dénesné, Kovácsis Mária rkath. korcsmaüzlettulajdonos 50 éves rákoselfajulás. — Krausz Sándor izr. magánzó 76 éves szívbaj. — Lendvai Imre rkath. 4 hónapos tüdőlob. — Illés József ev. ref. 21 hónapos bélhurut. — Törzsök Jánosné, Molnár Juliánná rkath. íöidmivelono 67 éves vizkór. — Mórocz Józset rkath. 1 hónapos hökhurut. — Nemeth Imréné, Kovács Erzsébet rkath. fóldmivelonő 27 éves hashártyalob. — Murbán Imre rkath. cipész 65 éves gutaütés. — özv. Laki Jánosné, Lukács Anna rkath. városi szegény 63 éves tüdőtágulat.