Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-06-19 / 25. szám
% KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP. MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre G kor., negyedévre 3 kor. Egyes szára ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ : HIRDETESEK es NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban és N 0 B E L A R itö l N könyvkereskedésében. Nyugalmazott üzletvezető. Pottyondy Gusztáv a szombathelyi üzletvezető, — az államvasutak dunántuli kis királya nincs többé, néhány nap óta elhagyta állását és felcsapott nyugdíjasnak. Ha tiz évvel ezelőtt jutott volna eszébe megcselekedni ebbeli elhatározását, akkor a inai cikkünk nem látott volna napvilágot, akkor Pápa város közönsége hálával telt szívvel emlékezett volna meg mi űig Potytyondy működéséről. — igy azonban szomorodott szívvel konstatáljuk, hogy a jó Isten ezt a szép, dicső gondolatot! csak későn érlelte meg gondolatmentes agyában. Annyi bizonyos, hogy szivünk mélyéből örülünk távozásán, — legnagyobb ellenségünktől szabadultunk meg ; — mert jogos, méltányos és igazságos igényeink, követeléseink, mindig az ő ellentétes álláspontján, irántunk tanúsított rideg, közönyös álláspontján szenvedtek hajótörést. TARCZA. -^o öTd psasdgBan. A társaságban bemutatnak Egymásnak, mint két idegent . . . És meghajtom magam : Kisasszony ! Viselkedése mit jelent? Ön elfelejtett, lássa, lássa, Pedig be mást ígérgetett, Midőn azon az őszi estén Bevallám hő szerelmemet. S a társaságban bemutatnak . . . Én nézem, nézem hosszasan — Ön elpirul — emlékezik már ? Az emlékeknek szárnya van. Ugy áll előttem épp, mint akkor Es mégis — elfeledhetett? Eszébe jut, midőn az estén Bevallám hő szerelmemet ? És mégis újra bemutattak — Kisasszony ! Miért könyezik ? Nem értem, meghatotta tán önt ? Elég mulatságos pedig . . . Ön elfelejtett s én . . . kínlódom, De könnye hull — az nem lehet — Hiszen oly rég volt, hogy az este Bevallám hő szerelmemet. Pedig nagyon gyenge, képzettségű vasutas volt Pottyondy. Befolyásolható minden oldalról, de ez nem is lehetett máskép, mikor 99 százalékos szellemi szegénység volt legjellegzetesebb ismertető jele. Ez volt oka, hogy hivatalos működése minden terén meddő maradt. Ez a szellem szegény ember, korlátoltságánál fogva éreztette sokszor Pápa város közönségével hivatalos hatalmát uton-utfélen. Ha tehette volna, megölt volna bennünket egy kanál vízben, — ha módjában állott volna egész kéj érzettel eltörölt volna bennünket a vasúti mappáról, — pe dig tudtunkkal soha nem vétett az elszontyorodott öregnek senki sem. De hát ilyen volt a természete, — vén embernek csizmaszárába száll az esze, — azt tartja a közmondás. Hogy a fennebb jelzett észbeli hiányokat kellőleg iilustrálhassuk, — a sok eset közül csak egyetlenegyet emiitünk fel. Ez az egy is elég lesz arra, hogy Pottyondynak helytelen Hazug virágok. i. Akkor még tél volt. Zúzmara borította a fákat s az ablakokra jégrózsákat rajzolt a hideg, Hó és hó volt mindenütt. Az ember szinte megégette magát, oly közel húzódott a kályhához, hogy egy kis meleget szerezzen be magának. Végh Imre búcsúzott. Már két egész hetet töltött itt el, a falusi kastélyban, jó barátja Máriássy Elemér birtokán. — Jól esett neki a csönd, a nagyúri kényelem a lázas, rohanó élet után, amely a nagy városban osztályrészéül jutott . . . A délelőttöt ki-ki a saját szobájában töltöttte, csak az első kong-ütésre, mely a csöngetést helyettesitette, gyűltek össze a nagy freskókkal ékes étteremben. — Ebéd után pedig megindult a traccs, amely estig tartott aztán. De nem az a rosszakaratú, hajszálihasogató pletykázás, amely a kisvárosi társadalmat jellemzi, s hmely a nvísok rovására szerez olcsó diadalokat, hanem finom szellemességgel fűszerezett nyugodt beszélgetés, a szavaknak, élczeknek, történetkéknek valóságos olla-potrida-ja, melyet csak a két nő, Máriássyné és sógornője halk kaczagása szakított félbe néha. Végh Imre veszedelmes nőcsábító hiI rében állott, de itt mint kedves, jó barátot gondolkozását alaposan és kellőleg megismerhessük. íme az eset. Hosszas kérvényezés és nagy utánjárás után, természetesen a protekciót is beleszámítjuk, a kereskedelmi minister elrendelte, hogy a vasúti indóház harmad osztályú váróterme, — miután ez az utasok befogadására szűknek bizonyult, — meg nagyobbittassék. Szükséges volt ennek megnagyobbítása azért, mert a harmad osztályú utasoknak, sokszor egy negyedrésze sem fért meg benne. Tehát a miniszter kényszerűségből elrendelte annak megnagyobbitását, kiutalt a költségekre mintegy 14.000 koronát és utasította a szombathelyi üzletvezetőséget, hogy a harmad osztályú váróterem megépítéséről haladéktalanul gondoskodjék. Otí díszeleg ez a toldalék épület most már készen a főépület végében, a m. kir. államvasutak nem kis dicsőségére, de az utazó közönségnek boszuságára. szerették őt, aki donjuani allurejeit* otthon hagyta Budapesten. A suceés des salons varázsa is mintha megszűnt volna itt e csöndes milieuben, s aki ilyen fesztelenül látta őt csevegni a két aszszonynyal (az egyik ugyan csak leány volt), az nem igen ismert volna rá benne a hires aszszony hóditóra, párbajok hősére. Az egész két hét alatt, amit itt töltött, egyetlen-egyszer tett csak valami kísérletfélét arra, hogy elforgassa a Máriássyné fejét. De akkor, abban a pillanatban ő maga is őszintén érzett, habár ezt az ő külön donjuani szótárában „portyázásának nevezte is el utólagosan. Akkor, azon a délutánin, a természet az elfelejtett dolgok szomorú álmát aludta. 8 hogy ők ketten ott maradtak a könyvtárszobában, az ablakréseken behozta a szél a meggyötört, meztelen fáknak a sóhajtásait. A köd felszált, szakadások, fehér lyukak támadtak az égen s azokból sárga világosság áradt a földre függélyes kévékben mintha egy nagy gyermek azzal mulatott vohra, hogy finom, arany homokot szórjon le a magasból, a fellegek foszlányai mögül . . . A nyílt, tűzhelyen már-már kialudt a tűz. Csak néha-néha lobbant még fel újra rövid időre s ilyenkor odavilágitott a nyitott ajtón át a másik szoba ódon Muranóüvegcsillárára s a szemben lévő festményre ott a falon.
