Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-06-12 / 24. szám

oldatnak meg, mintegy 10000 korona fölös­leges költséggel terhelné meg a várost. Te­kintettel tehát arra, hogy a csatornázás kér­dése úgyis közszükségletet képez, szintúgy a pincék alapcsövezésére az egyes háztu­lajdonosok jogos igényt tarthatnak, a bizott­ság elhatározta, hogy a földmunka kétsze­res költség kikerülése végett a csatornázás kérdését a képviselőtestületnek napirendre tűzni, javasolja. A csatornázás kérdésére kü­lönben még visszatérünk. — A pápai műtárlat. A Sportpavillon­ban elhelyezett képtárlat közönségünk kö­reben nagy érdeklődést keltett és még foly­ton szép látogatottságnak örvend. Ezen ér­deklődés következtében a kiállító festőmű­vészek a f. hó 10-ére tervezett képtárlat zárultát még néhány napra elhalasztották és mint értesültünk még a hét folyamán a tárlat megtekinthető lesz. Ujabban a jóté­kony nőegylet Benes „Ujfalusi ut" festmé­nyét vásárolta meg, mely a kóstolón a rendezett tombola főnyereménye lesz. — Az izr. nőegyesület mai esti mulat­sága nagy meglepetést fog szerezni a mu­lató közönségnek, amennyiben ez lesz az első kerti táncestély Pápán, melyet villamos világítás mellett tartanak. Óriási Ívlámpák és az apró izzólámpák százai szórnak pa­zar fényt a vigadó párokra. A tombola tár­gyak egész sátort töltenek meg, ahol a sze­lencsés nyerők szép hölgykezekből veszik at nyereményeiket. Rengetek virág asztalok mellett ifjú hölgyeink árusítják a virágokat, tombolajegyek más két asztal előtt kaphatók, Kedves fogadtatásról is gondoskodva van, t-őt a jegyszedés is legszebb hölgyeinkre bízatott. Mind megannyi jogcím, hogy ezen jótékonycélu egyesület kerti mulatsága fé­nyesen sikerüljön. — Iskolatársak találkozásával kapcsola­tos egyházi ünnepség. Plébánosunk vendég­szerető házában julius 26-án Anna napján 18 egyházi férfiú néhány víg és kellemes napot tölt el, amennyiben legtöbbnyire Pécs tájékáról jönnek össze az évenkint más és máshol szokásos találkozójuk megújítására. A 18 pap közt van Fekete Gusztáv tolnai prépost, dr. Késmárky István hit. és jogtu­dor, pécsi joglyceumi tanár, dr. Fent Fe­rencz Szekszárd újvárosi plébános. Vajda István volt országgyűlési képviselő, Hof­meiszter Ferenc sz. széki ülnök és több plé­bános. A baráti sziv melegével összetartó, együttérző iskolatársak találkozásának gyö­nyörűségéből a pápai híveknek is jut, a mennyiben akkor lesz a szt Anna templom­ban az a remek szép lurdi mellékoltár fel­szentelve, amelyet egy névtelen jámbor hivő a szeplőtelen fogantatás jubileumi évének emlékére ezer korona költséggel készíttetett Tirolban, s Ulrich-Grődenben. Az oltár ta­bernakulomának és az oltáron levő szép szobroknak felszentelését Kriszt Jenő plé­bános végzi megyés püspökének engedélyé­vel. A nagy miset sub infula Fekete Gusz­táv tolnai prépost czelebrálja nagy assis­tenciával és Neumayer Dezső darázsi plé­bános tartja az ünnepi szónoklatot. — Adomány. Pap Amely urnő a jót. nőegylet szegényeinek 24 koronát volt szi­ves ajándékozni, mely adományért szegé­nyeink és árváink nevében hálás köszöne­tét nyilvánítja Sült Józsefné elnök. — Juniális a földmives-iskolaban. A pá­pai m. kir. földmives-iskola tanuló ifjúsága f. hó 5-én segélyegylete javára kitűnően si­került juniálist tartott. Mulatság a gyönyö­rűen feldíszített és kivilágított parkban tar­tatott meg. A tánc d. u. 5 órakor kezdődött amikor is Tar Gyuláné őnagysága nyitotta meg Bauer Jenő főrendezővel. Megjelent a városi intelligentia színe-java, s a jó kedv hajnali órákig tartotta együtt a közönséget, amikor is a tanulók a cigánnyal az igazga­tói lak elé vonultak, ekép köszönve meg az igazgatónénak kegyes fáradozását, mellyel a mulatság sikerét előmozditani szives volt. A mulatság anyagilag is fényesen sikerült, amennyiben a tiszta jövedelem 106 korona volt. A mulatságon felülfizetni szívesek vol­tak : Tar Gyula 4 K 40 f., Viz Ferenc 4 K 20 f., Peska Arnold 4 K., Szalóky Géza 3 K 20 f., Hauptmann József, özv. Hock­hold Ferencné 3—3 K. Győrök Leo 2 K 40 f, Wall a Gyula, Láng Mihály, Kardhordó Lászól 2'20—2'20 f., Neumann, Pleier Hen­rik 2—2 K., özv. Balogh Józsefné 1 K 40 f., Windisch Mihály, Gálos Aladár, Máté László, dr. Antal Géza, dr. Adóiján Gyula, Kis József, Pentz Béla, Gráf Ödön, Frauen­dinst Viktor, Szabó István, Klein János 1-20—1*20 f., Szente Ödön 1 K., Gráf Nán­dorné 60 f., Pántz Alajos, Paksy Károly 40-40 fillér. — A földmives iskola köréből. A föld­mivelésügyi miniszter Gidáesy Sándor oki. gazdatisztet a helybeli földmives iskolához gazdasági segédnek kinevezte. — Eljegyzés. Binét Jenő, kereskedő if­júságunk egyik rokonszenves tagja elje­gyezte Schlesinger Ádám helybeli polgár kedves leányát Czillikét. Gratulálunk az uj jegyespárnak! — A főiskola évzáró ünnepe. A pápai ev. ref. főiskolai ifjúsági képzőtársulat 1904. évi junius hó 12-én, a városi színházban a főiskolai ének- és zenekar közreműködésé­vel évzáró ünnepélyt tart. Helyárak : páholy 3 kor., ülőhely kivétel nélkül 60 fillér. Je­gyek előre válthatók Kis Tivadar könyv­kereskedésében és az ünnepély napján a színházi pénztárnál. Kezdete délután 3 óra­kor. Az ünnepély végeztével a főgimnáziumi tanuló-ifjuság tornavizsgálata lesz a főgim­názium udvarán. —4A nőegyleti kóstoló, mely f. évi julius hó 3-án tartatik, minden tekintetben fényes­nek ígérkezik. Á kóstoló minden más mu­latság fölött azért bír elsőbbséggel, mert itt minden rendkívül olcsó, néhány fillérért a legjobb kedélyhangulatot szerzi meg a lá­togató. Az egész terület villamos fénnyel lesz világítva. — Üzlettulajdonosok figyelmébe. A pá­pai ker. betegsegélyző pénztártól vett érte­sülés szerint e pénztár igazgatósága azt ta­pasztalta, hogy Pápa város területén több üzlettulajdonos, (különösen bérkocsitulajdo­nos és teheráru fuvarozó) az az 1891. YIV t. ez. 27. §-a által előirt azon kötelezettsé­gének, hogy a munkába lépéstől számítandó 8 nap alatt tartozik alkalmazottjait a ker. betegsegélyző pénztárnál bejelenteni, vagy egyáltalán nem, vagy pedig csak a 8 nap lejárta után tesz eleget. Szolgálatot vélünk ezért, az illető üzlettulajdonosoknak tenni, ha okét a bejelentési kötelezettség pontos betartására figyelmeztetjük, mivel a pénztár igazgatósága minden egyes tudomására jutó mulasztási esetet az illetékes hatóságnál kötelességéhez képest azonnal feljelent, a mely esetben az illető üzlettulajdonosok ér­zékeny pénzbirsággal fognak sújtatni. — Gazdák mulatsága Ugodon. Várako­záson felüli sikert aratott az ugodi „Gazda kör" által f. hó 5-én a vadkerti parkban rendezett nyári táncmulatsága. A park egyik részlete gyönyörűen volt feldíszítve, melyet Krishaher Károly uradalmi bérlő a legna­gyobb készséggel engedett át a mulatság céljára, A rendezőség élén Duffek főerdész, Segesdy körjegyző és Brunner gazd. intéző, a legnagyobb buzgóságot fejtettek ki a mu­latság fényes sikere érdekében. A délutáni vonattal Pápáról mintegy 150 kiránduló ér­kezett a mulatságra, kik a rendezőség ré­•zéről a legnagyob előzékenységben részesül­tek s kik az esteli vonattal utaztak vissza Pápára, a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozva a mulatságon töltőit kellemes szórakozásról. Kitűnő étkek és italok, jó zene, vig táncospárok remek tűzijáték jel­lemezték a mulatságot, mely hajnali 5 óráig tartott. A mulatságon felülfizetni szívesek voltak : Krishaber Károly 3 k. 80 fii, Ja­kói Géza 3 kor. Besenbach Hermáimé, Sin­ger Miksa, Mattkovits N- 2—2 kor. Lipka Árpád, Wuest Ferenc 1 k. 60 fii, Lőwy Jó­zsef 1 k. 40 fii, Krausz Gyula 1 k. 20 fii, Kollár Gyula, Pechó Péter, Koréin Ernő, Fischer Gyula, Hutflesz N., Kmet Gyula, Tóth Kálmán 1—1 kor., Matisz Gyula, Fad­gyos Gyula, Bernát József, Zsilinszky La­jos, Barcza Mihály, Leszlauer Sándor, Lioka Pál, Sándly József, Székely Károly 80—80 fii, Balogh Pál, Horváth Károly, Billitz Fe­renc, ifj. Krausz Mór, Almersdorfer Dezső 60—60 fii, Barthalos Sándor, Kelemen Zsig. 40-40 fillért, mely kegyes adományokért köszönetet mond a rendezőség. — Eljegyzés. Dinkgreve Nándor kis­czelli nyomdatulajdonos, f. hó 11-én Kis­czellben eljegyezte Tory György vendéglős leányát Milikét. — Érettségit tett ifjak mulatsága. A pápai ev. ref. főgimnáziumban az 1904. év­ben érettségit tett ifjak a Pápán létesítendő Petőfi- és Jókai-szobor alapja javára zárt­körű táncmulatságot rendeznek. Kezdete esti fél 9 órakor. Belépti dij személyenként 2 korona, családjegy 5 korona. Jegyek előre válthatók K i s Tivadar könyvkereskedésé­ben. Felülfizetéseket — tekintettel a ne­mes célra — köszönettel fogadunk és hir­lapilag nyugtázunk. — Rajzkiállitás. A pápai ev. ref. fő­gimnáziumi tanuló ifjúságának az ez idei iskolai évben készült rajzaiból kiállítást ren­deznek, mely f. hó 12-én — ma — d. e. 11 órakor nyílik meg a főgimnázium rajz­termében (II. emelet). Ugyanekkor fognak a jó és szorgalmas rajzosok között a ju­talmak is kiosztatni. A kiállítás egy hétig lesz megtekinthető naponta reggeli 8 órától délután 6-ig. Ugy a megnyitásra, valamint a rajzkiállitás megtekintésére felhívjuk kö­zönségünk figyelmét. — A kath. kör mulatsága. A pápai ka­tholikus kör saját helyiségében (a Casino­kert mellett), a Kör könyvtára javára 1904. junius 19-én (kedvezőtlen idő esetén junius 26-án) tekeversenynyel egybekötött, zártkörű házias táncestélyt rendez. A tekeverseny kezdete d. u. 2 órakor. Első dij 10 K. Má­sodik dij 5 K. Harmadik dij 4 K. Három dobás ára 20 fill. Belépti dij: Tagoknak szemétenként 1 K, családjegy (3 személyre) 2 K 40 f. — Nem tagoknak személyenként 1 K 20 f, családjegy 3 K. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyug­táztatnak. A táncmulatság alkalmával a kert­helyiség villamos fénynyel lesz világítva. — Évzáró vizsgák az áll. polg. leány­iskolában. A pápai állami polgári leányisko­lában tartandó 1903/4 tanévi záróvizsgála­tok sorrendje : Hittanvizsgálatok. Junius 13­án a keresztény felekezetek vallásvizsgálatai délelőtt 9 órától. 13-án az izraelita feleke­zet vallásvizsgálata 8 órától. Reáltárgyakból. Junius 14-én délelőtt 8 óratói I. osztályban, d. u. 2 órától II., 15. d. e. 8 órától 111., d. u. 2 órától IV. osztályban, 16-án d. u. 3 órától ének- és zenevizsgálatok, d. u. 2 órá­tól Írásbeli, és 17-én d. e. 8 órától szóbeli magánvizsgálatok. 18-án d. e. 9 órától isten­tisztelet után bizonyítványok és értesítők kiosztása. — Tüz az izr. templomban. Nagy ria­dalmat okozott kedden délután azon futó­tűzként terjedő hír, hogy az izr. templom­lomban tüz ütött ki. A tüz tényleg kiütött, de a veszély nem volt oly nagy mint hí­resztelve lett. A tüz a templom keleti ré­szében elhelyezett szekrényben keletkezett és az ott elhelyezett több ezüst temp­lomi készlet, gyertya és ruhanemű mintegy 800 korona biztosított értékben elégett. A tüzet idejekorán észrevették és annak tova­tCijeJésji meggátoltuk. — A város közzététele. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adó .i\ e.ési Inj-tromní Papa varos adópénz­tári hivaralánal 1904. évi junius hó 15—22­ig azaz 8 napon át közszemlére kitéve le­end, a netáni felszólalások a kitétel napját követő 15 napon át beadhatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom