Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-06-12 / 24. szám

nevelést nem egészen arra az utra vezették melyen az ipar fejlődése érdekében mozognia keli. Abból a szempontból kiindulva, hogy az ipari előmunkásnak a munkájához szükséges elméleti tantárgyak ismeretén kivül az általános műveltség alapfogalmait is el kell sajátitania, a középiskola tantárgyaira oktatják és e mellett gyakorlatilag is kiképezik. E nevelési rendszer eredménye, hogy a tanítványok sem az elméleti sem a gyakorlati részt tökéletesen el nem sajátítják. E mindkét irányba való hiányos nevelés szomorú következményei nem maradnak el. A minisztérium, mint ezt a kereskedelemügyi miniszter a bizottsági tárgyaláson maga adta elő az életben is követte az iparosiskolákat végzetteket s azt tapasztalta, hogy ezek túlnyomó számban irodákba törekedtek és nem a műhelyekben dolgoztak. Az ujabb nevelés folyamányakép tehát azt látjuk, hogy azok, — az iparra nézve teljesen elvesznek. Az ipari munkások éppen értelmesebb részének elvesztésével a magyar ipar érzékeny kárt szenved, végeredménykép tehát azt kell tapasztalnunk, hogy a mostani iparnevelés még a régi — tisztán gyakorlati kiképzés — mögött is marad. Egészen helyesen jegyzi meg tehát a minister, hogy arra kell törekedni, hogy internatusok létesítésével minden ipariskola kapcsolatba hozassék egy megfelelő iparteleppel és egész nap a műhelyben töltetvén, csak az esteli órák fordíttassanak elméleti oktatásra. Mert az ipart iparosok űzik s az iparos, ha még oly tanult és müveit, de iparát nem folytatja, az ipar szekerét semmivel se tolja előre. Első sorban legyen tehát iparos, aztán legyen gondolkozó, eszével is fáradozó munkása az ipar ügyének. Ha megfelelő számban lesznek ilyen munkásaink, nem kell majd busulnunk, hogy a mezőgazdaság pilléreihez vagyunk bilincselve, hanem azt fogjuk látni, hogy az ipar is jól jövedelmez és közgazdaságunknak mindig ujabb és ujabb bevételi forrásai nyílnak meg. Népnevelőink Veszprémben. — Tanfelügyelői jubileum. — Veszprémvármegye népnevelői a szeretet és kartási egyetértés fényes ünnepét ülték junius 8-án Veszprémben. Igazi példát mutattak arra, hogyan kell megbecsülni a munkát, honorálni a szeretetet, méltatni az érdemet. Az ő ünnepük igazi ünnep volt. Akik ott jelen voltak megtanulták ismerni a derék magyar tanítóságot. Igen ! Megismerték, de aztán meg is szerették őket. Hogy tán a múltban kevésbé részesültek másban, mint észrevétlenségben sok helyütt, az a társadalom felületes szemlélődésének rovására irandó. Kevesen vannak ugyanis olyanok, kik észreveszik és ismerik a népnevelő terhes, idegölő, de mindenekfölött magasztos munkáját, melynek anyaga az, ami Isteni az emberben t. i. : a lél^k. A munka értéke adja meg pedig a munkás becsét!. . • Sajnos, hogy ez a mai élet minden terén megtalálható csupán a népnevelésnél hiányzik. Hiányzik, mert nem a mai anyagias korszellemnek a bajnoka a népnevelő, mert ma még legtöbben a társadalom vezetői közül is nem arra törekesznek, hogy érdemeket szerezzenek a népnevelés körül, hanem csupán a jogok gyakorlását élvezik. Pedig a jog fogalma magában hordja a kötelességet is, miként a munka maga után vonja az elfáradást, az élet a halált. De maradjunk csak az ünnepnél ! . . • Ne menjünk tovább. Annak a tanulságai hisszük, hogy megmaradnak a társadalom emlékében s maguk a tanítók ezen tudatból meríthetnek továbbra is lelkesedést nehéz munkájukhoz. Nekik is tanulságul szolgálhat a saját tényük erkölcsi értéke, menynyire képes az összetartás az egy cél iránti törhetetlen vonzalom. mm Mire beért a városba, már késő este lett. Idegenül botorkált utczáról-utczára. — Kalapját mélyen szemébe húzta. — Es ha valami régi ismerőssel találkozott, gyorsan kikerülte, de azért hosszan utána nézett. Igy ért el régi lakása elé. Ott aztán megállt. A lábai megrogytak s a kapuhoz kellett támaszkodnia, nehogy elessen. Egyszerre csoszogó lépteket hallott háta mögött. Már nem volt ideje félreugrani s a házmesterné állt előtte. Az pedig meglepetve tekintett rá. — Jézusom, a nagyságos ur 1 — Hát mégis csak megjött. De megváltozott! A nagysága is alig fogja megismerni. Ki akartak menni az állomásra, de a kicsikének fájt a torka. Az orvos megtiltotta, hogy kimenjen. — A nagysága pedig nem akarta egyedül hagyni a cseléddel. Örömteljes meglepetéssel állt meg a férfi. Ajkáról egy hang sem jött elő. — A szemei azonban egyszerre felragyogtak s önkéntelenül is az égre pillantott. Az asszony pedig ezalatt szapora nyelvvel beszélt. — Tegnap kapták meg a sürgönyt s azóta felfordult az egész ház. A kicsikének nincs nyugta. Megmondtuk neki, hogy holnap jön az apa s ő mindenáron ki akart menni állomásra. Alig birtuk visszatartani. Maj észrevette, hogy a férfi csák odatámaszkodik a falhoz és sápadozik. — Talán rosszul van nagyságos ur. Tessék csak feljönni, hisz már ugy várják. Az ajtó előtt néma kétségbeeséssel állt meg férfi. Arczába tolult minden csép yére s egész testében remegett az izgatottságtól. Valami ismeretlen félelem fogta el s ugy érezte, hogy megtullad, ha soká áll itt. Azután egy hirtelen, gyors elhatározással megragadta a kilincset és majdnem beesett az ajtón. Olyan nagy világosság logadta, hogy be kellett hunynia a szemét, mert káprázott tőle. Mire felnyitotta, valaki átkarolta a térdét s egy édes, ujjongó gyermekhang zenéje hangzott fülébe : — Édes apám, megjött már. Többet nem hallott. Oly erős zokogás tolult ajkára, hogy beleremegett az egész test. Rég visszatartott könyek zápora csapta meg arczát és végigfolyt gyermeke arczán. A gyermek pedig nyakán csüggött és beledudolt a fülébe : — Mikor jött meg, apa? — Ugy-e. már többet nem fog elutazni ? — Itt marad anyuskánál. Azután csak egyszerre érezte, hogy a piszkos, kérges kezébe valami bársonyos, puha kéz nyul. És föltekintett. A szeme már akkor hozzászokott a fényhez s ott látta előtte a feleségét, egy magas, nyúlánk asszonyt, bágyadt mosolylyal, melyen keresztül egy-két könycsep ragyogott. Mikor az első rohamnak vége lett, erőtlenül roskadt le egy székre. Olyan fáradtnak, kimerültnek erezte magát, mintha egész nap dolgozott volna. Ölében ült a gyermek, mellette.a feleség. Most már kezdett tisztán látni. A szoba bútorain jártatta végig szemeit s most már ugy érezte, mintha öt évi álom után ébredt volna föl. Vármegyénk néptanítói az Általános Tanítóegyesület díszközgyűlésére jöttek egybe Veszprémbe, melyen a vármegye szeretett kir. tanfelügyelőjének Papp Sándornak 30 éves működési jubileumát ünnepelték a következőképen: Junius 8-án reggel 10 órára a vármegyeház nagyterme tömve volt a diszes közönséggel, kik között ott láttuk : Kolozsváry József főispánt, Koller Sándor alispánt, dr. Óváry Ferenc országgy. képviselőt, Kránitz Kálmán egyli. főtanfelügyelőt, a kath. püspök megbízottját, Néger Ágoston és Újvári kanonokokat, Németh István theol. tanárt az ev. ref. püspök és a dunántuli ev. ref. egyház veszprémvármegyei iskoláinak képviselőjét, Pápa és Veszprém városok polgármestereit, az egyes intézetek képviselőit. Ott voltak a veszprémi előkelőségek, ott voltak nagyszámban a vármegye minden vidékének tanítónői, tanítói s ott volt a tanári kar vezetésével a pápai állami tanítóképző-intézet 88. III—IV éves növendéke. Ők a leendő apostolai a nemzeti eszmének s bajnokai a népoktatásnak. Valóban elismerésre méltó ténye ez az intézet lánglelkü igazgatójának Láng Mihálynak, ki úgyis, mint az egyesület elnöke fáradtságot nem ismerve rendkívüli buzgalommal munkálkodott a tanítóság örömünnepének sikerén. Az ifjú nemzedék igy ismeri meg a régit s ez viszont amazt. Igy tanul egyik a másiktól észrevétlen, igy fejlődik ki az igazi kartársi szeretet, igy nevelünk a hazának önzetlen komoly, munkás nyíltszívű népnevelőket, igy lelkesítjük a már fáradni kezdőket a további munkára, küzdelemre. A jubileumi ünnepség a „Hymnussal" vette kezdetét, melyet a mi képző-intézetünk ifjúsága a tőle megszokott praecÍ3Ítással énekelt Sarudy Ottó tanár vezetésével. A díszközgyűlést megelőzőleg táviratilag üdvözölték a kultusministert az államtitkárt és az osztálytanácsost. Ezután az első ünnepi beszédet Láng Mihály egyesületi elnök mondotta a vármegye összes népnevelői, (óvónői, tanítónői, tanítói, tanárai) nevében. Szívből jövő költői formákban gazdag beszédjében átadta a népnevelők szeretete, hálája és elismerése illatos koszorúját, valamint ennek élő tanúbizonyságául a vármegye népnevelői által az Eötvös alapnál Veszprém megyei tanitóözvegyek és árvák segélyezésére tett 1000 koronás és Papp Sándor nevére szóló alapítványnak az alapitó-oklevelét s a vármegyei népnevelők diszes arcképalbumát. Üdvözölték még Kolossváry József főispán, a vármegye, Koller Sándor alispán a vármegye közönsége, Kránitz Kálmán egyházmegyei főtanfelügyelő a róm. kath. püspök s népiskolák nevében, Németh Istváu theol. akad. tanár az ev. ref. püspök részéről, az ajkai ág. ev. esperes az ág. ev. püspök és iskolák nevében s a veszprémi főrabbi az izraeliták megbízásából. Továbbá Pápa város nevében Lampérth Lajos h. polgármester, a herendi áll. ellemi isk. gondnokságától dr. óváry Ferenc orszggy. képviselő, a pápai áll. polg. leányiskola nevében Nagy Gabriella igazgatónő, a veszprémi áll. felső kereskedelmi és polgári fiúiskola képviseletében Udvarhelyi Gyula igazgató és Veszprém város nevében Szeglethy György polgármester. Papp Sándor jubiláns tanfelügyelő meghatott hangon ^mondott mindanynyinak közös köszönetet. Élete legboldogabb, legíeledhetetlenebb napjának tartja ezt a szép napot. Hálát mond az isteni gondviselésnek ki .-/.t megérni engedte s a vármegye népnevelőinek kik ezt neki szerezték. Továbbra is szeretetét biztosította a szeretettek részére. Elnök felolvasta az igen nagy számú üdvözlők neveit, mi után a díszközgyűlés ezen része az smnepelt zajos éltetésével véget ért. Rövid szünet után tárgyaltatott a közgyűlés tárgysorozata. „Az 1868. XXXVIII,