Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-01-24 / 4. szám

2 1904. január 24. Több tapintatot kérünk tehát képviselő ur! Mert csak azért, hogy képviselő ur egy napig városunkban időzhessen, két-három benfentessel érintkezzen és másnap újra visszautazhasson Budapestre, nem érdemes arra, hogy választópolgárainak haragját magára vonja, de higyje el, hogy ezzel még a mandátuma sincs eléggé biztosítva. A mi választó közönségünk igen türelmes és azon városok közé tartozik, kik szívesen látják orsz. képviselőjüket és pár külömbség nélkül meghozza tiszteletének köteles adóját. Nem zúgolódik — pedig joggal tehetné, — azon, hogy képviselője évenkint egy-kétszer mutatja magát és akkor is nagyrészt inkognitóban és csakis egy napra. Nos ilyen választóközönség megérdemli, ha a képviselője megérkezik, arról tudomást szerezzen. Az igaz, hogy orsz. képviselőnk legutóbbi itt időzése alkalmával, a Lloyd társulatot is megtisztelte látogatásával, sőt egy csapásra az ugyan az nap délután az izr. iparosokat gyámolító egylet közgyűlésén is megjelent, ami rendes körülmények között talán fel sem tünt volna, de higyje el igen t. képviselő ur ezen látogatása által csakis azt érte el, hogy ezen megtiszteltetést a sokat hangoztatott és küszöbön levő orsz. képviselő választásokkal hozták összefüggésbe. Ezen gyanú nem érhetné, ha városunkban való jövetelét más alakban és más érintkezéssel hozná összefüggésbe. ket regéli el a nagyanya unokájának, ki fájdalom, nem remélheti az elmúlt idők hamisítatlan szépségeit. Mi történt Terpsychoréval, kedves hölgyeim ? Megvénült, elvirágzott, kaczérkodó alakká lön, ki csak antipathiát kelt, s kitől kámforként tűnnek el az udvarlók, az imádók, a lovagok. Mindmind elpártoltak tőle. Ma az ifjúság Fortunának esküszik hűséget, a szerencse forgandó, szeszélyes istennőjenek, ki ott enyeleg, játszik, bohóskodik az irju leányok virágcsokrain, legyezőin, s hogy a főt el ne hagyjam — hozományaikban. Valóban igaz, hogy ma a táncz istennőjének alig marad egy-két hive, kik ártatlansággal, de nem számítással, várják a tánczost, kiket reményszálakból szőtt illúzióval vesznek körül, s legtöbbször ~~ hacsak nem nagy a hozomány — a jámbor Rómeó . élpárolgásával, széttépet remények, megsemmisült álmok jutnak osztályrészükül, de .e csalódásokért az aranyifjuságot terheli a felelősség." Hol keressük ma a táncz álomszerű idilleit, kedves epizódjait? — A mult idők leányai előtt nem volt ám csalfa délibáb. Nem fantázia kisérte a fényes bálterembe, mint ma a bájos iskolásleányt, ki még a betűkben tanulja a tánezokat, avagy még meglátszik rajta az iskola nyoma, s a leányszobából csalhatatlan illúzióval lép a fényes bálterembe. Amikor a tánczban nemes vetélykedés volt, őrült versen}

7 egy-egy figuráért, egy fordulóért, egy pillanatnyi csárNem kívánunk mi lehetetlenséget orsz. képviselőnktől, azt sem kívánjuk, hogy minden idejövetelénél orsz. beszámolót tartson — amit a jelenlegi viszonyok között talán el is várhattunk volna — de igenis ha azt akarja, hogy városunk választópolgárai között népszerűségre tegyen szert, ugy igyekezzék azt nem közvetett, hanem közvetlen és többszöri érintkezéssel megszerezni. Az utóbbi néhány látogatásával — mint már emiitettük — nagyon is a közelgő választások lólábja látszott ki. Nem szívesen foglalkozunk ily esetek nyilvánosságra hozatalával, de a közvélemény hangos megnyilatkozása adta kezünkbe a tollat és igy csak a kötelesség mulasztás vádja ért volna bennünket, ha ezzel a felszólalásunkkal nem igyekeznénk ele jét venni, esetleg egy ily ujabbi ta piutatlanságnak. Azt hisszük, hogy ezt előre bocsájtva Hegedűs Lóránt orsz. képviselőnknek nincs érdekében a város polgárságával ellentétbe jönni és be fogja látni, hogy igy midőn is ily érintkezéssel népszerűséget nem lehet szerezni. Iparunk parazitái, Elszomorító jelenség, hogy nálunk mennyire burjánzik a tiszteségtelen verseny az ipar terén, mennyi az elsődi,- mennyi a kontár s ezek valamennyije még a végromlásba sodorják. A kontár munka által támasztott dásért, melynek „hogy volt" ját tánczszomjasan várta a Rómeók kipróbált serege. — Versenygés a legyező szalagjáért, a szalag megesókolásáért, verseny a csokrokért, mikor a boldog Júliák udvarlóik csokrainak egy-egy szálából fonták össze virágbokrétájukat, hogy az udvar tagjainak ne legyen okuk bizonyos elsőbbségi czimen öszszeve szili. Aztán ah, tán mesébe való, mikor egyegy gaveottért áldozatokban ment a verseny jótékonyczélra való pénzajándékozás döntötte el, kié lesz az irigyelt gaveott a nagy menüetten. Ilyen volt akkor a táncz értéke, számítás nélkül, mikor a lovag nem szerelemre, szívre, pénzre mérte össze versenygő erejét, s a szép-nem képviselője sem férjhezmenésre szövetkezett Carnevállal, hanem . művészet, élvezet, poézis volt a valaha bűvös-bájos Terpsychore kedves szolgálata. Es ma ? Jaj, gondolom, agyonütnek, ha beszélni merek, pedig feltétlenül kell beszélnem, rírert Gita ugy rendelte. Már pedig bocsássanak meg kérem, ha némileg túlzok, de én jobban félek Gitától, mint száz férfitársam rettenetes fenyegetésétől. Kérdem tehát, hogy mi ma a táncz, s a tánczban az ifjúság? Ugy-e kíváncsiak a feleletre? Nos hát megmondom. — Ma a táncz nem egyéb, mint zenére rendezett, különféle mozgások összetétele, melyben a résztvevők vagy ütem nélkül jobbra-balra mozdulnak, vagy sétálnak és társalognak, avagy fülsérkonkurencia hány érdemes iparost dönt bajba, mennyinek veszi ki a jó megélhetés eszközét a kezéből, ugy, hogy ezek az érdemes iparosok is átvedlenek kontár munkásokká, mert a kényszer rá viszi őket. Elveszett egzistenciájuk miatt ég lelkükben a gyilkoló keserűség s egykori érdemességüket elfojtják a kenyérharcz csúnya indulatai. Az érdemes iparosok rendjéből igy hull el évről-évre több áldozat, igy lesznek az egykori érdemes emberekből hitvány állampolgárok. íme igy fogyasztja a kontár munka rendszere az igazi, jó állampolgárok, az erős érzésű hazafiak nagy tömegét. És amily súlyosan megtámadja a kontár munka rendszerének mérges gombája az állami élet erkölcsi gyökerét, épp ugy veszedelmesen csorbítja az állami élet anyagi érdekeit is. A kontár munka rendszernek árnyékában éppen azok titkolják el az állammal szemben való tartozásaikat, akiknek legjobban módjukban volna azokat teljesíteni. — Értjük a nagytermelőket, kik műhelyen kivül dolgoztatván, a műhelyért járó adót nem fizetik oly mértékben, mint amily mértékben termelnek. Csakúgy ontják áruikat a piaczokra, de nagy hasznukból nem jut semmi perczent azért a védelemért és békéért, melyet nekik az állam nyújt üzletük nagyhasznának előteremtésére. Kérdjük, hogy méltányos dolog-e ez a többi adófizető iparosokkal szemben ? Méltányos dolog-e, hogy a becsületes polgári haszonra dolgozó iparos tulajdonkép többet fizessen mint a busás nyereségeket összeharácsoló nagytermelő ? Méltányos dolog-e, hogy az előbbit súlyosabban érintse az állam terhe, hollott műhelyében hasztően kiabálnak, végül egy csoport ugrál, do csekély azok száma, kikből még nem halt ki a művészet, mely a régi poézíst találja a tánczban. ? Ezért halljuk a panaszt, hogy ma kevés a jó tánczos. A hölgy másnap, mikor a fáradalmakat kipihente, keservesen panaszolja, hogy mindig ült, soha nem megy többé bálba, a férfiak pedig lesnek egy-egy tánczosra, és néha 5—10-en is rohannak egy-egy már kimerült, de jó tánczos hölgyhöz . . . Mi ma a táncz élvezete? A hölgyek részéről séta, udvarlóktól körülvéve. Ezek a hölgyek másnap boldogan hirdetik, hogy kitűnően mulattak. S a fiatal emberek részéről ? Leskelődés a báli szépekre, a bálkirálynő egy-egy szerelmes tekintetéte, várakozás egy meleg kézszoritásra, s azután egy tourra, s ha mind#zt elnyeri a vágyakozó Jüan. oh, akkor a boldogság Olympiáján érzi magát. Nézzük meg, má egy mulatságon, meg fogunk róla győződni, 'hogy 'a báltermekben torlaszok képződnek a nemtánczoló fiatalságból. Ezek az urak nagy* grandezzával zsebükbe mélyesztik a kezükéi, sürgölődnekforgolódnak, kritizálnak, fixiroznak, s akadályt képeznek az útban. Pedig — tekintsünk be a hölgyközönség soraiba. 8okan ülnek ott, kérem, nagyon sokan, de a nemtánczolók seregénél válogatás az eszköz,