Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.

1904-06-05 / 23. szám

veszik már le rólunk ? Elünk, halunk, dolgozunk az államért — városoknak csak a maradékot juttathatjuk. Mi ezen gyámságot több izben szellőztettük, tettük pedig azért, mert ezen gyámság minden közügyeinknek kerékkötője. Hogy ez tény, azt hiszszük, hogy ezt alig keli komentárral ellátni. Aki közügyeinket éber figyelemmel kiséri az elismeri ezen vármegyei gyámság karos következményeit. Ezen gyámságtól való megszaba dúlás érdemében vau már közgyűlési határozatunk amennyiben ennek napirendre kitűzése határoztatott el. Ezen kérdés aktuálitása teszi kötelességünkké a felszólalást, és felhívni az intéző köröket arra nézve, hogy ezen határozat nemcsak elhangzott szó legyen, hanem igenis testtel-lélekkel igyekezzünk ezen vármegyei gyámságot magunkról lerázni. Follatsek Frigyes. A drága hus. Szerte az országba, különösen a városokban emelkedőben vannak a húsárak. Drágul a marha s ennek nyomán felszökken az ára a házi szárnyasoknak is. S ha igy tart még néhány hétig, be fog következni az általános husdrágulás, naav K árára az egész népesség táplálkozásának. A mészárosokat s a többi husiparosokat kevésbbé okolhatjuk amiatt, hogy ők emelték volna fel a husára— Bizony szomszédasszony beszélte az érzelgős házmesterné — nem igen fog újra megnősülni Robec ur. Mult vasárnap a Montparnasse temető egyik fasorában találkoztam vele. Bizonyosan ott fekszik a felesége. Megsajnáltam, a mikor megláttam kis árvájával. De nagyon szerethette a megboldogultat ! Hát hiszen elég ritka az ilyen — vigasztalhatatlan ! Sajnos, igy volt. Robec Tóni nagyon szerette feleségét s nem vigasztalódott vesztesége felett. Csakhogy — nem volt özvegy. Igen egyszerű, szomorú élet volt az övé. Szorgalmas, de mesterségében nem kiváló munkás, elég későn jutott jó keresethez s ez okhól a nősülésre nem is gondolt, mig tul nem volt a harmincz éven. Ekkor is józan gondolkozású, dolgos leányt kellett volna választania, a ki, mint ö. megszokta a nyomorúságot. De törődik is a szerelem az efélével! Tóninak eszét vette egy tizenkilencz éves virágcsináló leány csinos arczocskája, a ki jótlhet, tisztességes volt még, de oly könynyelrnü, nem ismerve egyéb gondot, mint a ruha, kalap, a ki — igaz

; csupa olcsó rongyból — ugy öltözött, mint egy kis herczegnő. Tóninak volt egy kis megtakarított pénze, a mivel berendezkedett, el nem felejtve a tükörajtós almáriumot, melyben fekat. Nekik igazuk van abban, midőn azt állítják, hogy felszökkent a marha ára s a budapesti piacon, amely irányadó az egész országban, 10—15 százalékkal drágább áron árulják a marhát, mint egy-két esztendő előtt. Az élő hus drágulásának okát abban sem kereshetjük, hogy a magyar állattenyésztés visszafejlődött. Sőt ellenkezőleg. Állattenyésztésünk évről-évre javul, fokozódik s ugy mennyiség mint minőség dolgában örvendetes haladást mutat. Az általános husdrágulás csakis egy okra vezethető vissza. Ez a túltengő export. Semmiben nem mutat kivitelünk oly rohamos fejlődést, mint szarvasmarháink exportja. Külföldön nagyon szeretik a mi marháinkat SZÍVÓS, egészséges, jó izü husuk miatt s valahány szállítmány érkezik egyegy osztrák vagy német piaczra, azt nyomban széjjel kapkodják. Igy vannak odakün a magyar disznókkal s a zsiradékokkal is, melyek minőség dolgában ugy a szerb mint a német termékeknek felette állanak. így van aztán az, hogy annyi élő állatot visznek ki Magyarországból, hogy idehaza nem marad annyi, hogy normális árak mellett elégitse ki a szükségletet. A külföld megeszi olcsón a magyar marha húsát, amelyért nekünk itt drága pénzt kell fizetni. Kézenfekvő ennek az állapotnak helytelen és igazságtalan volna. Szép, szép az export, eleget sopánkodunk is amiatt, liogy kivitelünk egyébb cikkekben stagnál, alig mutat fel emelkedést, ellenben emelkedik rohamosan az import — de amikor valamely közszükségleti cikk dolgálesége tetőtől talpig megláthatta magát. Elvette tehát Clementine-jét, s az első idő csupa boldogság volt. Mennyire szerették egymást! A Port-Royal boulevardon volt két szobájuk az ötödik emeleten s egy darab erkélyük, honnan egész Párist áttekinthették. Minden este, a Szajna balpartján jövet, Róbec Tóni felöltőben, a mely a munkászubbonyt eltakarva, majdnem gavalléros külsőt kölcsönzött neki, a Saint-Pére-hid sarkán várta kis feleségét, a ki a St.-Honéro-uteáhan dolgozott. Kart-karba öltve, egymáshoz simulva siettek a távolfekvő otthonba, a hol jó kedvvel fogtak az estebéd elkészítéséhez. Hát még a vasárnapok ! A kedves kis fészekből ki sem mozdultak. S nyáron mily kedélyesek voltak a reggelik, nyitott ablaknál, kilátással a nagy városra, s a végtelen kék égboltozatra 1 Mig Tóni kávéja mellett szívogatta czigarettejét, Clementine ládákba ültetett virágait öntözte az erkélyen. Mily bájos volt ilyenkor; meg nem állta Tóni, hogy lábujhegyen utána sompolyagva csókot nyomjon a fehér nyakszirtre. „Ugyan Tónii ne bolondozz!" íme mindjárt egy gyermek boldogította őket, a kis Félix, kit minden tizennégy nap meglátogattak Margencyban, hol dajkaságban volt; azonban egy esztendős korában meghalt. Gyorsan megvigasztalta őket a kis Andor születése, kit anyja maga ban oly rohamosan nő az export, hogy azt idehaza megsínyli a közönség, ez már viszszás, tarthatatlan állapot. Ez már sok a jóból — s mi nem kérünk többet belőle. E visszás állapotot egy helytelen gazdasági irányzat teremtette meg. A kormány s az államvasutak mindenféle módon segítették elő esztendőkön keresztül az élő állat exportját, de még leölt állatokét is. A külföldre irányított marhaszállitmányokat potom áron viszik a vasutak. Aki külföldre szálit, az aránylag a felét fizeti annak a díjtételnek, amelyet a határon belül való szállításért kell fizetnie. Természetes, hogy Ausztria és Németország, melyet elsősorban érdekel a magyar marhakivitel is, megad minden kedvezményt az export ezen ágának, de annál szigorúbban védekezik a magyar ipari termékek importja ellen. Viszik tehát tömegesen rendkívül olcsó szállítási díjjal a magyar marhát a külföldre s igy áll elő az a mindennapi eset, hogy ha budapesti vendéglősnek finom húsra van szüksége, Bécsből rendel, ahol a finom hust magyar marhából vágják. Hasonló esetek napirenden vannak az ország nyugati részén levő vidéki városokban is. Igy drágította meg a túltengő export a magyar marhahús árait idehaza. Igy csinálunk mi ^exportot" ! Nem esztelen gazdálkodás ez ? Téved az, aki azt hiszi, hogy a külföldié szállított marhából nagyobb haszna van a tenyésztőnek, mintha idehaza adná el. A tenyésztőtől rendszerint kereskedők, spekulánsok veszik meg állatokat. S azért kell most táplált. Kimaradt tehát a műhelyből, s habár vitt haza munkát, felényit sem keresett ; mindazonáltal sokat költött ruházatára s a Luxemburg-kertben, szalmafonásu kocsiban tolva maga előtt gyermekét, uri nőnek képzelte magát. Hiába dolgozott Tóni négy helyett, még éjjeleit is a nyomdában töltve, beállottak a pénzügyi zavarok. Később, a mint nőtt a gyermek, a kisdedóvóba járatták, s az, a ki gyakran volt munka nélkül s tetszvágyóbb mint valaha, unta magát otthon s lassanként megszakta a veszedelmes czélnélküli kóborlást. Az idő előtt megöregedett, munka- és gondterhelt férfi, s a huszonhárom éves könnyüvérü s oly bájos nőcske — mily ellentét! Egy este, midőn — útba ejtve az óvodát — fiacskájával hazaérkezett, Tóni a kandallón egy levelet pillantott meg. Felbontván a borítékot, a Clementin jegygyűrűje esett ki belőle. Pár sorban búcsúzott el férjétől, fiától, bocsánatukat kérve. Oh ! ti esküdtszék romantikus polgárai, kik a megcsalt férjeket felmentitek, ha gyilkos kézzel vesz elégtételt magának, mert — ugy mondják — a szenvedély elvakítja őket, — ti nevetni fogtok szegény Tónin, talán gyávának csúfolva őt. Az ő bánata nagyobb volt haragjánál. Sokat sirt s ha kis Andorkája kérdezte: „Hol van a mama ? Hazajön-e nemsokára