Pápai Közlöny – XIV. évfolyam – 1904.
1904-05-22 / 21. szám
— Arczképleleplezés. Lélekemelő ünnepély keretében leleplezték le a felsővárosi olvasókörben Mészáros Károly a kör elnökének megfestett arcképét. Az ünnepi díszközgyűlést Ács Feranc alelnök nyitotta meg és Tar Gyula indítványára küldöttségileg hívták meg a gyűlésbe Mészéros Károly elnököt, kit lelkes éljenzéssel fogadtak. A Szózat elnöklése után dr. Antal Géza tartotta meg az ünnepi beszédet, melyben ékes szavakkal jellemezte a jótékonyságot és hálát. Méltatta az elnök érdemeit és midőn beszédét végezve a lepel az arcképről lehullott szűnni nem akaró éljenzéssel fogadták Herz Dávid festőművészünk remeken sikerült festményét. Mészáros Károly elnök hálás szavakban mondott köszönetet a szívélyes ováezióért és ígérte, hogy ugy mint eddig ugy ezután is szivén fogja viselni a kör érdekeit. Egy hazafias dal eléneklése után az ünnepély véget ért. — Vendéglátó napok. Ritka ünnepségben lesz része városunk közönségének e héten. Az országos ref. tanáregyesület tagjainak színe-java gyűl össze városunkban, hogy a szokásos évi gyűlésüket megtartsák. Őszinte szívvel üdvözöljük vendégeinket városunkban ! Üdözletünkben megnyilatkozik a rokonszenv, mely a sajtó és a nemzet munkásai között, a munkaközösség között fennáll, de benne van üdvözletünkben városunk öröme is, mely ily illustris társaságot falai között láthat. Isten hozza vendégeinket városunk körébe ! — Sertéspiaczuiik áthelyezése. Köztudomású dolog, hogy néhány hónap előtt az : lispán a heti állatvásárok helyét kellő ellenőrzés hiányából kifogásolta és utasította a városi tanácsot a heti állatvásárok részére kellő teret kijelölni. A városi tanács ez érdemben megtette a szükséges intézkedéseket, melyek az állatok kellő ellenőrzésére megkívántatok és ily értelemben meg is tette jelentését. Az alispáni hivatal legutóbbi leiratában a heti marhavásárteret, az átalakitások folytán elfogadhatónak tartotta, de a sertés vásár helyét (a Sör-utcában) nem tartja ellenőrzési szempontból megfelelőnek és utasítja a városi tanácsot, hogy 2 hó lefolyása alatt a vásártér áthelyezéséről gondoskodjon, ellenesetben a sertésvásár betill.isára volna kénytelen. A polgármester — mint értesülünk — e célra a honvédkaszárnyával szemben levő és Löivy Adolf tulajdonát képező telket szemelte ki. — A Jókai-kör közgyűlése. A pápai Jókai-kör f. hó 24-én (kedden) délután 5 órakor saját helyiségében közgyűlést tart, melyre a kör tagjait ez uton hívja meg az elnökség. — A vörös-kereszt köréből. Hegedűs Lóránt dr. a Pápa városi vörös-kereszt választmány elnöke f. hó 20-án a következő sorokat intézte a helybeli választmányhoz : „Tisztelettel jelentem, hogy a pápai vöröskereszt megbízásából részt vettem az országos vörös-kei észt egyletnek f. hó 17-én tartott rendkívüli fényes díszközgyűlésén és hasonlóképpen jelentkeztem egyletünk nevében a 18-án megtartott közgyűlésre. Az ülések lefolyásáról a fővárosi hírlapok kimerítő tudásitásokat hoztak s igy csupán a pápai egylet részvételét vagyok bátor ekként az igen tisztelt választmánynak szives tudomására hozni. A választmány igen tisztelt úrnőit és urait sokszor üdvözölve, továbbra is rendelkezésükre áll tisztelő hívük". — A járásbíróság köréből. A győri kir. ítélőtábla elnöke Soós János győri törvényszéki díjtalan joggyakornokot a helybeli j.birósághoz díjas joggyakornokká kinevezte, ki ezen állását már el is foglalta. — A pápai ev. ref. egyházmegye tani tói egyesülete f. hó 31. napján délelőtt 10 órakor a pápai ev. ref. népiskolában közgyűlést tart. Főtárgyak a következők: 1. „Magyarországi Tanítók Országos Bizottsága" által a VI. egyetemes tanitógyülésre kitűzött tételek. 2. Az elemi tanitóköteles gyermekek nyári iskolázásának akadályai és eszközei. Előadó : Rózsás Ferencz. 3. Irvaolvasás tanítása az I. osztályban. Előadó : Jilek Ferenc. 4. Két taggal való szorzás a III. osztályban. Előadó : Kiss Nándor. 5. A nap és holdfogyatkozásról. Előadó : Major Ferenc. — Tóth, Kálmán elnök. — A földmives-iskola köréből. Magyar Kázmér, a földmives-iskolák orsz. tanfelügyelője, a helybeli földmives-iskola megszemlélése céljából kedden és szerdán varosunkban időzött. A tanfelügyelő a tapasztaltak felett Tar Gyula igazgatónak és a tanári testületnek a legnagyobb elismerését fejezte ki. — A veszprémi kiállítás érdekében. A veszprémi gazdasági kiállítás ipari csoportjának végrehajtó bizottsága vasárnap városunkban időzött, hogy a kiállításra nézve felvilágosításokat adjon és hogy a vidéki iparosokat a részvételre serkentse. A bizottság tagjai : Szilágyi Mihály bizottsági elnök vezetése alatt Weisz Lipót, Selmoder József, Széli József, Bató Tivadar, Fix Gábor, Svoboda Mátyás, Boór Lajos, Stoll János, Pozsgay Miklós és Szente Gyula voltak. A központi bizottság részéről Paur Ödön titkár volt kiküld ve. Az állomáson Oyuk Nándor az ipartestület alelnöke üdvözölte a bizottságot, mire Paur Ödön mondott köszöne tet. A bizottság azután az ipartestület helyiségébe ment, ahol nagyszámú iparosok jelenlétében ismertették a kiállításra vonatkozó tudnivalókat. Este a polgári kör helyiségében a bizottság tiszteletére bankett lett rendezve, melyen számtalan toaszt hangzott el. A bizottság tagjai hétfőn a hajnali vonattal Veszprémbe visszautaztak. — Theologusok konferencziája. A Magyarországi Protestáns Theologusok 1904. május 27. és 28-án Pápán a főiskola dísztermében tartják konferenciájukat a következő műsorral: I. május 26-án este 7 órakor alakuló közgyűlés a theologiai II. sz. termében. Május 26-án este 8 órakor ismerkedési estély a Jókai-kör nagytermében. II. A) május 27-én reggel 8 órakor nyilvános istentisztelet az ev. ref. templomban. 2. Gyülekezeti ének. 3. Németh Gyula soproni theologus imádkozik. 4. Ének. 5. Román Ernő sárospataki theologus prédikál. 6. Gyülekezett ének. B) A konferencia tárgysorozata : 1 konferencia megnyitása Csizmadia Lajos theol. tanár, diszelnöktől. 2. „Részletek Dunántul reformációjából". Előadja Cakó Gyula pápai theologus. 3. „A theologus önképzés, különös tekintettel az önképzőkörökre, a közös alapra és a theologusok magáneletére". Előadó Izsák Ferenc budapesti theologus. 4. „A belmissió keretében főleg a soczializmus kérdése kifejtvén, hogy a theologusok tudományos készültsége mellett miként vezethető a socializmus a protestáns népies sajtó által". Előadók Bartos Pál eperjesi és Papp László debreceni theologusok. 5. „Az Országos Magyar Theologus Szövetség" végleges megalakítása teljes kidolgozott alapszabályokkal. Előadók Deák János eperjesi, Kónya Gábor debreceni, Kun József sárospataki, Rác Vilmos pozsonyi, Szabó Károly budapesti, Szalay Mihály soproni és Czeglédy Sándor pápai theologusok. Május 27-én cl. u. fél kettőkor közös ebéd a konviktus nagytermében. III. Május 28-án. 6. Erdei Károlynak, a „Közlöny" felelős szerkesztőjének beszámolója. 7. Szerkesztőválasztás. 8. Beszámolások az egyes akadémiák részéről az általok végzett belmissió és azzal rokon munkáról. 9. Jelen gyűlés jegyzőkönyvének hitelesítésére bizottság kiküldése. 10. Esetleges indítványok s a konferenczia berekesztése imával. A közös ebédre szóló jegyek az előkészítő-bizottság elnökénél (Molnár Gy.) Egy terítik ára 4 korona. — Pünkösd a Sportegyletben. A Sportegylet vezetősége értesít bennünket, hogy pünkösd elsőnapján — ma — délután zene fogja szórakoztatni a tagokat, este pedig társasvacsorát rendez, amelyen a tagok által meghívott vendégek is szívesen láttatnak. Felkéretnek a társasvacsorán résztvenni szándékozók, hogy a Sportegyletben kitett aláírási iven részvételüket előjegyezni szíveskedjenek. -— Képkiállítás Papán. Nemrég hírt adtunk, hogy Benes Pál és Holló Lajos győri festőművészek városunkban képkialiitást terveznek. Mint értesülünk a kiállítás tervezete megvalósult és junius hó 1-én a SportpavilIon helyiségben megnyílik. Közönségünk csak műizléséről fog fényes bizonyságot adni, ha a rendezett kiállításon, melyhez hasonlót Győrött karácsonykor nagy elismerést aratva rendeztek és most a pünkösdi ünnepek alatt nevezett festők ugyancsak ezen képtárlattal rendeznek, tömegesen fogják meglátogatni. , — Átvonuló tüzérség. Az V-ik hadtestparancsnokság értesítése szerint a 42-ik hadosztály tüzérezred f. é. május hó 27-én Pápára érkezik és itt fog éjjelezni. Az utazásban részt vesz 3 törzstiszt 23 főtiszt, 326 ember és 203 ló. Az elszállásolás élelmezés és előfogatok előállítása iránt a kellő intézkedés megtörtént. — Mulatság a földmives-iskolában. A pápai m. kir. földmives-iskola tanuló-ifjusága 1904 ik évi junius hó 5-én az iskola parkjában szegénysorsu tanulók segítő-egyesülete javára zártkörű tánczvigalmat rendez. Kezdete délután 4 órakor. Belépti díj személyenként 80 fillér. Felülfizetést ket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. Kedvezőtlen idő esetén a mulatság junius 12-én lesz. Jó zenéről, ízletes ételekről és italokról gondoskodva van. Pápai m. kir. anyakönyvi kivonat. Szülöttek. Orr Lajos mészáros és neje Bittmann Flóra fia János rkath. — Pfohl József festőmester és neje Friedrich Francziska fia Artúr rkath. — Vári Lajos kocsis és neje Visi Borbála leánya Ilona rkath. — Varga István napszámos és neje Csehi Julianna fia István rkath. — Ihász János kömives és neje Csépi Mária leánya Rozália rkath. — Sótonyi Ferencz honv. h. őrmester és neje Gál Gizella leánya Gizella rkath. — Szijjártó Gyula órás és neje Kunte Gizella leánya Mária rkath. — Szente József borbély és neje Téringer Mária leánya Mária ág. h. ev. — Fleiner Lipót lisztkereskedő és neje Breuer Terézia leánya Katalin izr. — Kohn Sándor kereskedő és neje Fischer Józsa leánya Berta izr. — Pálfy József kőmivesmester és neje Paitler Róza fia Nándor rk. — Baum Sámuel szatócs és neje Neumann Regina leánya Sarolta izr. — Borbély László csizmadia és neje Barthalos Mária leánya Mária ev. ref. Halottak. Szabó Mihály né, Boros Rozália rkath. napszámosnő 56 éves gutaütés. — Kádi Józsefné, Tóth Anna rkath. kőmivessegéd neje 28 éves tüdővész. — Varga Sándor kövező rkath. 58 éves szívbaj. — Békásy Gyula r. kath. földbirtokos 71 éves tüdőlob. — Szijjártó Mária rkath. 3 napos veleszületett gyengeség. — Schiller Jakabné Interstein Rozália izr. magánzónő 68 éves aggaszály. — Polgár Mihály rkath. 9 hónapos bélhurut. — Horváth Sándor rkath. 1 hónapos bélhurut. — Németh Ferenc rkath. 3 hónapos bélhurut. — Németh József ev. ref. napszámos 63 éves tüdővész. — Kádi Anna rkath. 1 hónapos görcsök. Házasságot kötöttek. Dömötör Gyula és Frencsics Zsófia ev. ref. — Heimler Ede és Schreiber Netti izr. — Egyed Géza és Horváth Róza ág. hit, ev. — Simon László és Tamás Aloizia rk. Felelős szerkesztő: POLLATSEK FRIGYES.